Pápai Hírlap – XXXIX. évfolyam – 1942.
1942-08-01 / 31. szám
XXXIX. éviolyam. T" in r niiwii i ii wi ii wii mi n ii i hii ii mmi hím Tp. Ref. Főiskola. Tek. Főiskolai Könyvtár Helyben. MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Levente-utca22.szám Előfizetés V4 évre 2 P. Egyes szám ára 16. A kiadóhivatal telefonszáma: 11-60. Főszerkesztő: SZŰCS DEZSŐ. Felelős szerkesztő: SÁNDOR PÁL. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám Hirdetések (tarifa szerint) felvétetnek a kiadóhivatalban (Főiskolai nyomda) Amit a törvény nem tilt. Pár hete annak, hogy egy társaságban sok szó esett az utóbbi évek különböző nemzeterősítő és országépítő törvényalkotásairól, de különösen a földbirtokpolitikai törvényekről, jogszabályokról, s ezekkel kapcsolatos végrehajtási eljárásokról. Egy felhozott esettel kapcsolatban általánosan azt hangsúlyoztam, hogy a törvények végrehajtásában, a végrehajtási eljárásban mindig a törvények alapcéljainak kell a döntő szempontnak lenni, különben súlyos visszásságok származnak, s így a törvény nem szolgálhatja a nagy reális végső célokat, hanem délibábos utakon mozog, légvárakat épít. Egyes birtoktestek parcellázásával és a földbirtokpolitikai törvények végrehajtásával kapcsolatban sok különböző eset került szóba és a sokszor szenvedélyessé váló viták során megállapítottuk azt, hogy földbirtokpolitikai törvényeinket nemzeti és szociális szempontok szülték, s alkotóikat az a helyes elgondolás vezette, hogy necsak üres jelszó legyen „földet a magyar parasztnak", de valóban földhöz juttassák a magyar földműveseket s megerősítsék a törpeés kisbirtokosokat; alkalmas házhelyek álljanak rendelkezésre, megfelelő lakások létesüljenek, a porták sokasodjanak, a magyar falú erősödjék. Igaz ugyan, hogy ennek a nagy átalakulásnak ütemét és mértékét az ország termelési érdekei és pénzügyi erőviszonyai szabják meg, de ez mitsem változtathat a nagy végső célon: a magyar földműves, törpe- és kisbirtokos osztály megerősítésén, talpraállításán ! A szóba került esetek tárgyalása közben ennél a pontnál szakadt két táborra a társaság. A többség velem együtt a felhozott földigénylési és juttatási eseteket a föld birtokpolitikai törvények alapindokai és céljai szerint ítélte meg és bírálta el s élesen rámutatott arra, hogy nem felel meg a földbirtokpolitikai törvények alapcéljainak, elvi követelményeinek az az eljárás, ha földet, házhelyet igénylő földművesek törpe- és kisbirtokosok a mezőgazdasági és belsőséget képező területek parcellázása során háttérbe szorulnak s csak puszta igénylésüknél maradnak olyanokkal szemben, akik nem hivatásos földművelők s akiknél nem is hozható fel indokul a létérdek. Különösen nem felel meg ez az eljárás a földbirtokpolitikai törvények elvi alapjainak akkor, amikor a jelzett igénylők esetleg tűzharcosok, hadifogságot szenvedett magyarok, különösen nem akkor, amikor azok az igénylők több gyermekes családapák, akiknek katonáskodó és családot alapítani szándékozó fiai vannak, különösen nem akkor, amikor talán az egyetlen és utolsó lehetőség van meg a falú fejlesztésére, megizmosodására, rendezett utcák és házsorok létesítésére. Az ilyen eljárást, — ha jogilag nem is volna kifogásolható — semmi esetre sem lehet a földbirtokpolitikai törvények alap-intencióival egyezőnek ítélni s „amit a törvény nem tilt" hivatkozással alátámasztani és igazolni. Ha a jelzett igénylők nincsenek, akkor is a földbirtokpolitikai törvények adhatnak útmutatást az egyéb igénylések elbírálására, — ha pedig vannak, s az igénylési és juttatási kérdés „amit a törvény nem tilt a, „amit a törvény lehetővé tesz" hivatkozásokkal a fenti visszás módon nyer megoldást, — akkor ez sérti a földbirtokpolitikai törvények alapcéljait s azokat a nagy nemzeti és szociális érdekeket, amelyek a földbirtokpolitikái törvényekhez fűződnek. Ha a földmívelésügyi kormányzat a földbirtokpolitikai törvények gyakorlati alkalmazásánál következetesen viszi keresztül az itt vázolt elvi álláspont érvényesítését, s ettől csak rendkívüli méltánylást érdemlő esetben enged eltérést, — csakis így lehetnek földbirtokpolitikai törvényeink reális újjáépítésünk igazi alapkövei. Szűcs Dezső. Utánpótlás az ipari pályákon. Az ipari pályákon mutatkozó tanonclétszámcsökkenés élénken foglalkoztatja azokat a köröket, amelyek a magyar ipar jövője iránt érdeklődéssel viseltetnek, s attól tartanak, hogy egyes iparágakban a munkából kiöregedettek felváltásánál fennakadás áll be. Nemcsak ipari szaklapokban, de egyéb sajtóorgánumokban — például a Pápai Hirlap mult számában — is olvashatunk cikkeket, amelyek különböző szempontból a probléma megoldásával foglalkoznak. A tárgyhoz én is hozzá akarok szólni, s igyekezem a kérdést több tekintetben új megvilágításba helyezni. Az átalakulás korszakát éljük. „Uj Európa" készül új elgondolással, új berendezkedéssel. A technika fejlődése rohamos lépésekkel halad előre, s a nagyipar, a gyáripar reányomja a védekezni, ellenhatást kifejteni nem tudó kézműiparra a bélyegét. Új iparágak keletkeznek, mások viszont az elsorvadás szomorú állapotát mutatják. Hogy melyek azok az iparágak, amelyek szerintem halálra vannak ítélve, nem boncolgatom, mert senki sem szereti, ha előtte a haláláról beszélnek. * Megismétlődnek az' idők, amelyek a gazdasági ébredés korszakában, több, mint egy félszázaddal ezelőtt átalakították a termelés rendjét. Hová lettek pl. a takácsok, a csapók, a kallók, a szűrszabók, tobakok, irhások, gombkötők, fésűsök, fazekasok, csutorások, kalaposok, művirágkészítők, stb. — egykor virágzó iparágak, amelyeknek nevét ma már sokan nem is igen ismerik, de amelyek még az én gyermekkoromban jelentékeny tényezői voltak a magyar iparnak? Átgázolt felettük az idő, a technikai fejlődés, hogy helyet adjanak új iparágaknak, amelyeket a technika fejlődése, a termelés átalakulása hívott életre. így fog ez történni most is, s erre az átalakulásra elő kell készíteni a kézműipart, nehogy egyfelől felesleges tanonctenyésztéssel a proletárok számát növelje, másrészt a keletkező új iparágak számára ne tudjon munkaerőt rendelkezésre bocsátani. Az iparosság vezérférfiainak, magasabb testületeinek, akik és amelyek jobban tájékozva vannak a jövő kialakulása felől, fel kellene világosítani az ipari pályára készülő ifjúságot és azok szüleit, hogy melyek azok az iparágak, amelyeken a boldogúlás reményében inkább elhelyezkedhetnek. Nem kellene tanoncot felvenni azokra az iparágakra, amelyek megélhetést biztosítani nem tudnak számukra, holott ugyanannyi idő alatt olyan szakmát tanulhatnának, ahol szorgalom és rátermettség mellett tisztes jövőt biztosíthatnának maguknak. Szerintem tehát nem fontos, hogy melyik iparágban hány tanoncot mutat fel a statisztika, hanem az a fontos, hogy a tanoncok elosztódása a szükségletnek megfelelő legyen. E cél elérése érdekében ideálisnak tartanám, ha nagyobb ipari központokon, amilyen Pápa városa is, előkészítő tanműhelyeket állítanának fel, ahol a tanoncnak készülő ifjút megismertetnék a különböző iparágakkal, s egy évi előképzés után a tanfolyamot vezető tanár javaslatára tanoncnak szegődtetnék be abba az iparágba, amelyben legügyesebbnek mutatkoznak és amelyhez kedvet, hajlamot éreznek. Vagyis jóeleve, kipróbálás nélkül nem vennének fel tanoncot semmiféle ipari pályára sem, mert csak szomorú vergődés annak a tanoncnak az élete és kietlen a jövője, aki minden kedv és hajlam nélkül szegődik be valamely ipari pályára tanoncnak, ahol éppen üresedés kínálkozik számára. Igaz, hogy az ipari tanműhelyek felállítása pénzbe, még pedig jelentős összegbe kerülne, de viszont a négy éves tanoneidőt, amennyi egy mesterség alapos elsajátításához feltétlenül szükséges, leszállíthatnák három évre, mert a tanműhelyi egy éves előkészület nyújtana annyi elméleti és gyakorlati ismeretet, amennyi pótolná az iparos műhelyében első évben szerzett tapasztalatokat. Végül az ipari tanműhelyek fontos kiegészítőjéül tartanám tanonc-otthonok felállítását minden ipartestület székhelyén. A tanoncok jórésze, talán nagyobbrésze ugyanis vidékről származik, akik szálláson rendszerint mestereiknél vannak. Anélkül, hogy bárkit is sérteni akarnék, csak mint tényt konstatálom, hogy ezek a tanonc-szállások — kevés kivételtől eltekintve — éppenséggel nem felelnek meg a higiéniai és kényelmi szempontoknak, amelyek a munkában elfáradt tanoncokat is megilletik. Hiszen ezekből a tanoncokból valamikor a haza védői is lehetnek, ebből a szempontból is fontos, hogy a testi fejlődés lehetőségei megadassanak számukra. Ezt pedig elnyerhetnék a tanoncotthonokban, ahol azonkívül, hogy minden kívánalomnak megfelelő szállást kapnának, erkölcsi tekintetben is gondos felügyeletben részesülnének és nevelésük az iparos-célnak megfelelőleg történne. Örömmel látnám, ha tanoncotthon megteremtése érdekében Pápán is tennélek kezdeményező lépéseket, követve más. városok példáját, ahol a tanonc-otthonokat már tető alá is hozták. Ipari tanműhelyek, tanonc-otthonok s ezek betetőzéséül iparos-nyugdíj, azok a kívánalmak, amelyeknek beteljesülése lényegesen előmozdítaná a tanonckérdés és -utánpótlás megoldását, s amelyek élét vennék a gyakori szülői rémítgetésnek: „ha nem tanulsz, inasnak adlak, haszontalan" — és ahogy a hirdetésekben mondani szokták: „jobb házból való" fiúk is mennének ipari pályára, ami viszont az iparosnivó emelkedését és az iparosság fokozottabb társadalmi megbecsülését jelentené. Nánik Pól. ÜZENET. Virágzik-e otthon még a hársfa ... ? Kéklik-e a* vadvirágos Bakony ? Nézel-e ki valakire várón Én angyalom, a kicsi ablakon. Valahonnét nagy Oroszországból Mi is nézünk sokszor hazafelé ... Míg hadrontó őseink nyomában Menetelünk — a győzelem felé. .. Reméljetek drága magyar anyák ! Ne féljetek kis magyar gyerekek ... Tűzben, vasban, fegyverrel kezünkben Virrasztunk mi álmaitok felett. Jaj annak, ki ellenetek támadt, Ki titeket megbántani akart... Mert szuronnyal irjuk fel az égre: Állj, idegen ! És ne bántsd a magyart. És ha egyszer vége lesz a harcnak, Várjatok ránk mindnyájan, édesem 1 Visszatérünk tihozzátok meglásd Virágosán, nótásan, győztesen. Valahol Oroszországban. Györy Antal szakaszvezető. A Karczagi=cég nem pályázik, az „OLCSÓ JÁNOS" cimre, de súlyt helyez arra, hogy a legjobbat adja olcsó, szabott áron. Rendeljen és vásároljon bizalommal.
