Pápai Hírlap – XXXVIII. évfolyam – 1941.
1941-01-18 / 3. szám
LŐWY BUTORHAZ GYŐR GR, TISZA ISTVÁN TÉR 5. IDE MENJEN, HA JÓ BÚTORT AKAR ÚJDONSÁGOK. — Ügyeletes gyógyszertári szolgálat. 1941 január 20—26-ig a Piatsek gyógyszertár tart ügyeletes szolgálatot. — Részletes tisztújítás. Pápa város képviselőtestülete f. hó 16-án d. e. fél 12 órakor tartott tisztújító közgyűlésén töltötte be a városi tiszti-ügyészi és állatorvosi állásokat. A tisztújító közgyűlésen dr. Berky Miklós elnökölt, aki közölte a közgyűlés tagjaival, hogy a tisztiügyészi állásra dr. Aradi Alajos, dr. Csarmasz Ferenc és dr. Nagy György pápai ügyvédek pályáztak, kiket a kijelölő választmány mindnyájukat jelölte. Az alispán a szavazatszedő-bizottság elnökéül Varga Józsefet, tagjaiul Szűcs Dezsőt és dr. Vathy Gábort kérte fel. A szavazásban a képviselőtestület 76 tagja közül 70-en vettek részt. A beadott szavazatokból dr. Csarmasz Ferenc 42, Nagy György 26 és dr. Aradi Alajos 2 szavazatot kapott, aminek alapján az alispán dr. Csarmasz Ferencet abszolút többséggel megválasztott tiszti-ügyésznek jelentette ki. Városi állatorvosnak az egyedül pályázó dr. Kalmár Béla behelyettesített állatorvost választották meg. Az új tisztviselők a közgyűlés szine előtt letették a hivatali esküt. Az alispán meleg szavakkal kivánt sikert nekik a város érdekében végzendő munkájukhoz. Dr. Csarmasz Ferenc úgy a maga, mint a városi állatorvos nevében válaszolt az üdvözlésre; megköszönte a képviselőtestület bizalmát és ígéretet tett, hogy úgy amint megválasztott társa 20 éves közszolgálata alatt, s úgy amint ő maga eddig is közéleti és képviselőtestület működésében továbbra is önzetlenül és teljes erejükkel fognak dolgozni a város és polgársága érdekében. Szavait megéljenezték, mire a közgyűlés az elnöklő alispán éltetésével véget ért. — Igazgatótanácsi gyűlés. A Jókai-kör f. hó 10-én igazgatótanácsi, 12-én d. e. 11 órakor pedig a Nőnevelő-intézet dísztermében évi közgyűlést tartott Medgyasszay Vince elnökletével. A közgyűlés tudomásul vette a főtitkár jelentését és a pénztári jelentést. Az alapszabály értelmében lemondott tisztikart a közgyűlés egyhangúlag újra megválasztotta a következő három évre. Elnök: Medgyasszay Vince, tiszt, alelnök: dr. Kőrös Endre, alelnökök: Biró Lucián, Fejes Zsigmond, főtitkár: dr. Horváth Endre, titkár Veszély László, pénztárnok: Marczélly Kornél, háznagy: Tóth Sándor, ügyész: dr. Adorján Gyula, számvizsgálók: dr. Kiss Gábor, Sipiczky János. Az irodalmi szakosztály elnöke: dr. Pongrácz József, előadója: dr. Földy József, a zenészeti szakosztály elnöke: Ritoók István, előadója: Kalmár Mihály, a színészeti szakosztálv elnöke: Kutassy Mária, előadója: Sándor Pál. Az igazgató-tanács tagjai a tisztikar fent felsorolt tagjain kívül: Bácsi Sándor, Csekő Árpád, Faragó János, Hamuth János, vitéz Karcsay Béla, Küttel Nándor^ Mihálv Sándor, dr. Molnár Imre s Msgr. Nénjeth Jófesel, Ólé Sándor^ dr. Sulyok Dezső v dr. Tóth Endre^ Vajda Márta, Varga László. Újonnan választott tagok: dr. Csarmasz Ferenc, dr. Nagy Béla, dr. Eötvös Dániel. A kör legközelebbi előadó-ülését január 26-án tartja, melyen a fővárosból Babay József író és dr. Kászonyi Ferenc miniszteri titkár is szerepelni fog. — Romániai íe'kész Pápán. A Regátbeli Pitesti város ref. lelkésze, Gáli Károly két napig Pápán tartózkodott és 13-án a Nőegyletben, 14-én pedig a Kollégiumban r tartott érdekes és tanulságos előadást az Ó-Romániában élő magyarság sorsáról, a csángókról és az Erdélybe nagy százalékban visszatért reformátusokról. Gáli lelkipásztor maga is elhagyta Pitestit több református lelkésztársával együtt, mert a nyája elszéledt, illetőleg visszatért az anyaországba. — Halálozás. A legmélyebb és legőszintébb részvét hangján örökítjük meg egy általánosan tisztelt és mindenkitől szeretett nagyasszonynak, özv. Hermann Pálné szül. Baráth Líviának emlékét, akit a halál f. hó 13-án élete 69. évében ragadott el az élők sorából. A megboldogult leánya volt a ref. főiskola egykori nagynevű jogtanárának, Baráth Ferencnek, felesége a néhány évvel ezelőtt elhunyt Hermann Pál állampénztári főnöknek', s édesanyja városunk jelenlegi főjegyzőjének. Munkás életében tevékeny részt vett a társadalmi, művészi, nőegyleti és főleg egyházi életmegmozdulásokban. Temetésén, mely f. hó 15-én délután ment végbe, a gyászszertartást végző Clé Sándor ref. lelkipásztor gyönyörű beszédben méltatta őt mint »hősét az istenszerejtetnek, az egyházszeretetnek, a családszeretetnek és áldozatkészségnek^ Ezek a ritka tulajdonságok szereztek Neki hosszú élete folyamán a városban annyi igaz tisztelőt. Temetésén ott volt mindenki, aki csak tehette: az egyház, az egyletek, az iskolák, a város hivatalos és nem hivatalos képviselői egyaránt s mély megilletődéssel kísérték őt utolsó útjára. A sokat szenvedett s mégis váratlanul elköltözött matróna elhunytát elsősorban fia, dr. Hermann László v. főjegyző, Sarolta férjezett Lampérth Sándorné tanítónő és Annus zongoratanárnő — leányai, továbbá kiterjedt, előkelő rokonság gyászolja. — A vasúti személyforgalom szünetelése. Az államvasutak igazgatósága közli, hogy az országban beállott rendkívüli kedvezőtlen időjárás következtében vasúttechnikai okokból, valamint a szomszédos külföldi vasutaknál beszüntetett csaítakozó vonatok elmaradása miatt a gyorssinautóbusz-vonatok, motorvonatok, munkásvonatok, valamint a nemzetközi vonatok kivételével az összes személyszállító vonatok közlekedése január 17-én, pénteken 0 órától kezdődőleg előreláthatólag három nap időtartamra szünetel. A MÁV igazgatósága felkéri az utazóközönséget, hogy utazásait saját érdekében halassza el, mert a jelzett időn túl az utazás nem biztosítható. Tisztítsa meg olykor szervezetét a bélben felhalmozódott sok káros salaktól akkor is, ha nincs székrekedése. Jó tisztító hashajtó a — Hősi halál. A helybeli ejtőernyős zászlóalj tisztikara és legénysége jelenti, hogy SZÍVÓS Lajos 25 éves ejtőernyős katona folyó hó 10-én hazafias kötelessége bátor teljesítése közben hősi halált halt. Temetése folyó hó 13-án délelőtt volt a róm. kat. egyház szertartása szerint az irgalmasrendi kórház udvaráról. A hazáért szolgáló és haló katonák emlékezete örökké áldott. — Új tanárnő. A református Főiskola Igazgató-tanácsának elnöksége a ref. tanítónőképzőben dr. Kovács Eszter eltávozásával megüresedett földrajz-természetrajz tanszakra Batta Marianne oki. tanárnőt alkalmazta ideiglenes helyettesítéssel megbízott, bentlakó tanárnőnek a jelen iskolai év hátralevő részére. Az új tanerő január 6-án foglalta el állását. — Áthelyezés. A MÁV szombathelyi üzletvezetősége Tamás Jenő segédtisztet Pápáról Gichathalom állomásra helyezte át és egyúttal az állomás vezetésével is megbízta. A soproni postaigazgatóság pedig az ottani pályaudvari postahivatal postamestérévé nevezte ki. — A Baross Szövetség köréből. A Baross Szövetség helyi szervezetének női tábora e hó 19-én, vasárnap délután 5 órakor a helyi szervezet fő-téri helyiségében alakuló közgyűlést tart, melynek keretében beiktatja a női tábor újonnan választott elnöknőjét. A gyűlésen a központ kiküldöttel képviselteti magát. — Folyó hó 22-én, szerdán este az ismeretterjesztő előadások keretében Csekő Árpád tankép. igazgató fog előadást tartani. — Itt említjük meg, hogy a Baross Szövetség égisze alatt álló pápai füszerkereskedők beszerzési szövetkezete cukornagykereskedői engedélyt nyert. — A „Voge" új tisztikara. Á „Voge" pápai helyicsoporja f. hó 5-én megtartott tisztújító közgyűlésén az egyes tisztségekre a következőket választották meg: Elnök: Kéthely Ferenc. Főtitkár, ügyvezető elnök: Tamás János. Alelnökök: Balogh Endre és Horváth Lajos ü. altiszt. Titkár: Nyers Dénes. Jegyző: Almásy Ernő. Pénztáros: Harrer Jenő. Pénztár-ellenőr: Búzás Ferenc. Tanácstag: Horváth Lajos áll. elölj. Országos küldött: Kanozsay Boldizsár. — Választottak egyúttal 18 választmányi tagot is. — Á Pápa—Győr autóbuszért! A pápai kiskereskedők egyesülete igen üdvös mozgalmat indított, amikor a MÁV Közúti Gépkocsiüzemétől kéri, hogy a Pápa—Győr autóbuszjáratot sürgősen állítsák vissza, mert erre a járatra, különösen a jogkereső közönségnék igen nagy szüksége volna, aftiióta Pápa városát a győri kir. törvényszék hatáskörébe osztották be. Ez okból azt is kérik, hogy — úgy mint a Veszprém—Pápa járatnál — ennél a járatnál is vezessék be az u. n. „törvénykezési jegyek" kiadását a járásbíróság átcsatolása következtében most már teljesen Győr felé gravitáló jogkereső közönség érdekében. — Őszintén kívánjuk, hogy a valóban közérdekű mozgalom sikerrel járjon. — Kinevezés. A VKM Párkányi Károly r. k. fiúpolgári iskolai tanárt a szolnoki Fa- és fémipari szakiskolához nevezte ki rendes tanárnak. Állását e hó elején el is foglalta. — Szeretetvendégség. A pápai Református Keresztyén Ifjúsági Egyesület 1941. évi január hó 19-én este 8 órától a Református Főiskola köztartási nagytermében tartja szokásos évi szeretetvendégségét. Műsor: 1. Közének. 2. KIE-induló. 3. Bibliát olvas és imádkozik Ólé Sándor lelkipásztor. 4. Megnyitót mond Böröczky Lajos KIE világi elnök. 5. Szaval Szalay János KIE-tag. Thaly L.: „Az ifjúsághoz". 6. Magyar dalokat énekel a gyülekezeti énekkar. 7. „Olvasmányaink" címen előad Paragh László gimn. tanár. 8. Énekel a gyülekezeti énekkar. 9. Szaval Kovács Dániel gazdafiú. 10. Tea. 11, Tombola. 12. Zárszót mond Végh Dániel KIE ügyvezető alelnök. 13. KIE-búcsúzó. A szeretetvendégség jövedelmét az építendő KIE-székházalap javára fordítják. — Emeljék fel az OTI- MABI-segélyeket! A kormány rendelete alapján a munkabérek és fizetések az elmúlt évben hét százalékkal emeltettek. A kormány rendelete emelte a dolgozó munkavállalók fizetését és bérét. Ez ! azonban még nem teljes megoldás, mert a beteg és a járadékokat élvező munkásokra is gondolnunk kell. A betegek s az OTI baleseti és öregségi járadékot igénylő dolgozók épp úgy érzik és sínylik a drágulást. A drágulás folytán pedig a régi táppénz, a szülési segély, s a nyugdíj vásárló ereje értékben esett és ennél fogva gazdasági, szociális és nemzeti előrelátás azt parancsolja, hogy az OTI és a MABI emelje fel a kifizetésre kerülő segélyek s a járadékok összegét. Az OTI elnökségének munkavállaló tagjai indítványt terjesztettek az elnökség elé, hogy a táppénzeket, a szülési segélyeket, valamint a baleseti és öregségi járadékokat emeljék fel. Az OTI ügyvitele számításokat végzett, vájjon ez a kivánt emelés anyagilag hogy érintené az OTI gazdasági helyzetét. Az ország közvéleménye reméli, hogy munkavállalók mozgalma az OTI-segélyek felemelése érdekében teljes sikerrel jár. — Találtatott egy drb. fülbevaló; igazolt tulajdonosa a rendőrkapitányságon átveheti. — A gyümölcstermelés érdekében. A gyümölcstermelők vasárnap délelőtt a városházán tartott választmányi ülésén örömmel vették tudomásul Filla Márton mezőgazdasági szakiskolai kertészeti intéző bejelentését, mely szerint téli, tavaszi és nyári gyümölcstermelői tanfolyamot fog tartani, abból a célból, hogy munkásokat képezzen ki a gyümölcsfa-ápolás és a gyümölcsvédelem időszaki teendőire. Ettől az akciótól méltán remélhetjük a gyümölcstermelés fellendülését, mert eddig is az volt a baj, hogy ,a gyümölcsösök tulajdonosainak nem állottak hozzáértő munkások rendelkezésükre. Ugyanezen az ülésen megnyilvánult ,az óhaj, hogy a gyümölcsfák védelme érdekében radikálisabb eszközökhöz kell nyúlni, mert annyi a fertőzött fa, hogy eredményes gyümölcstermelésről a mai állapotok szerint nem is lehet beszélni.