Pápai Hírlap – XXXVIII. évfolyam – 1941.
1941-01-04 / 1. szám
Hazánkból s a nagyvilágból 1940. XII. 28—1941. I. 4. Horthy Miklós kormányzónk előtt az új év alkalmából megjelentek a felsőház, a képviselőház elnökei, a kormányelnök, a legfőbb katonai és polgári hatóságok vezetői, hógy szerencsekivánataikat tolmácsolják. A Budapesten akreditált külföldi diplomaták a távollevő pápai nuncius helyett a svájci követ vezetésével üdvözölték a kormányzót. Magyarország népe léielekben szintén ott volt az üdvözlők sorában, áldást kérve vezérünk életére, kinek élete áldás a hazára. A földmívelésügyi minisztérium vezetésében változás történt e héten. A kormányzó Teleki Mihály grófot értékes szolgálatainak elismerése mellett miniszteri állásától saját kérelmére felmentette és földmívelésügyi miniszterré báró Bánffy Dániel orsz. képviselő, erdélyi föld>irtokost nevezte ki. A magyar hadsereg nevében Bartha lároly honvédelmi miniszter két vagon cigaettát, szivart és konzervet tartalmazó szeretetadományt küldött karácsonyra az Olaszország lagyságáért és jogaiért küzdő olasz hadseregiek a magyar hadsereg bajtársi együttérzésnek jeléül. Ezenkívül a magyar kormány az olasz vöröskereszt útján a sebesültek részére havonta 0.000 cigarettát küld sebesültek közti kiosztás t Íjából. A külföldi sajtóban egy ugyancsak külöldi hírügynökség közlése nyomán az a hír tott napvilágot, mintha Magyarországban mozjsítás kezdődött volna. Illetékes helyen kisiették a Magyar Távirati Iroda munkainak, hogy minden ilyen és ehhez hasonló ;ztelés a mesék országába tartozik és elevégig kitalálás. Hitler, a Német birodalom vezére újévi felhívást bocsátott ki. Ebben visszapillantást vetve a lefolyt év nagy katonai sikerére, éles hangon támadja Nagybritanniát, mint a háború okozóját. Hangsúlyozza, hogy úgy amint Németországban győzött a nemzeti szocializmus, akként az egész világon is diadalt fog aratni a plutodemokrácia felett. Fontos Hitlernek az a kijelentése, hogy a Német birodalom a most kezdődő évben merész elhatározások előtt áll. Minden olyan ország, amely a demokráciából táplálkozik, mondja a Führer, bele fog ebbe pusztulni. FILMSZÍNHÁZ Január 4—5—6—7. Szombat—keddig. Legújabb magyar film ! Budapesttel egyidőben ! Tokaji aszú Főszereplők: Bordy Bella Erdélyi Mici Fedák Sári Bihari József Bilicsi Tivadar Pethes Ferenc. Január 8—9. Szerda—csütörtök. NAGY AMERIKAI FILMSIKER! John Garfield és Priscilla Lane főszereplésével SZÖKEVÉNYEK Január 10—11—12. Péntek—szombat—vasárnap. GUY DE MAUPASSANT világhírű regénye filmen BEL AMI Irta, rendezte és főszereplő : WIIXY FORST. A párisi nők: OLGA TSCHECHOVA, 1LSE WERNER, HILDE HILDEBRAND. Turul=bál január hó 4=én Roosevelt, az Egyesült Államok elnöke, vasárnap rádióbeszédet mondott. Ebben kijelentette, hogy az Unió továbbra sem avatkozik bele a háborúba, de annál erősebben kell minden támadás elleni védekezésre felkészülnie és Nagybritanniát minden lehető módon segítenie. Figyelemreméltó volt Rooseveltnek az a kijelentése, hogy némely kongresszusi tagnak az a kívánsága, hogy békeközvetítőnek lépjen fel, nem teljesíthető, mert amily kevéssé valószínű a megegyezés Németország és Anglia között, époly lehetetlen a kompromisszum Amerika és a tekintélykormányok között. fjj Romániában nem szűnik meg a hazánk ellen való izgatás. A mult hét végén a magyar határ közelében vasgárdista gyűlést tartottak 5000 résztvevővel. Ezen fegyvereket osztottak ki a határszéli oláh lakosság között merényletek céljaira. Ugyanott Erdély fegyveres visszafoglalását és továbbmenő badar terveket emlegettek. A sajtóban a legszemérmetlenebb hazugságok jelentek meg az erdélyi viszonyokról. Mindez jelentheti azt a szándékot is, hogy a való belső helyzetről elterelje a figyelmet, amelyet jellemez a tény, hogy ezen a héten is nagyon sok csendőrtörzstisztet bocsátottak el „hivatali tehetetlenség" ürügyével a szolgálatból. A Nagybritannia ellen folyó háborúnak ismét London volt a célpontja, amely ellen irtózatos erejű légitámadást intéztek a németek. Gyújtóbombák világánál a Cityre dobták nehéz bombáikat, amelyek az üzletnegyedben régi nagy köz- és magánépületeket tettek tönkre. Szilveszter éjjelén szünetelt a harc. A német jelentések az angoloknak a tengeren számos kereskedelmi gőzös elsűlyesztése által okozott veszteségeiről beszámolnak. — Az olasz—angol frontokon nem történt nevezetes esemény. Az albán fronton a zord időjárás akadályozza a haditevékenységet. üd és olcsó a Darmol. Beváltja, amit igér. Nincs vele bajlódás, teafőzés, keserüizü anyagok nyelése, stb. Jóizü hashajtó a«" "f V" \JV\ Már 14 fillérért is kapható gyógyszertárban. Figyelem ! Félre a ponyvával! Jön 10 fillérért a Népművelők 100 oldalas regénysorozata! Elég volt a ponyvaregényekből! Ne vegyetek többé más olcsó izgató, csalogató és lélekrontó olvasmányt kezetekbe, csak a »Magyar Népművelők Társasága« kiadásában »Érdekes regények, — Röptében a világ körük címmel megjelenő és minden tekintetben izigvérig magyaros tárgyú és vonatkozású füzetkéket, melyet magyarok és magyarosan írnak magyar testvéreiknek, hogy ezzel is szolgálják a magyar faji és nemzeti öntudat elmélyítését s építgessék a magyar kultúrát s a 'szebb és boldogabb jövőt. Az eddigi nemzetközi felfogást visszatükröző ponyvairodalom helyébe — önköltségi áron — lezentúl a magyar értékeket hozó és magyar szitán átszűrt gondolatok — események, — irodalmi művek, — tréfák, — hírek!, — képek és mindazon élmények látnak napvilágot, melyeknek nem erkölcsi rombolás a céljuk, hanem az építés, a megbecsülés és a lélek nemesítése. Bárki olvashatja, mert a, magyar népnek íródott egyszerű magyarsággal. Egy-egy füzet 100 oldalból áll, ára csak 10 fillér, s így a legszegényebb munkás is megveheti. — 64 lapon regényt hoz s a többi lapokon hasznos tudnivalókat képekkel kísérve, ez lenne a »Röptében a világ körük, melyet vidám sorok, tréfák, rejtvények fejeznek be. Legközelebb 20—24 fillérért kapható Petőfi és Arany válogatott művei és Madách: Az ember tragédiája * stb. Lesz kaland és izgalom is, de csak magyar vonatkozásban, pl. aki belekezd »Kende Ábris mátkája« című leírásba, a bujdosó kurucok közé vegyülve, nem tud hatása alól szabadülni és sohasem kíván szebb és érdekfeszítőbbet olvasni. Pedig még sok-sok hasonló édes csemegéről fog gondoskodni a »Magyar Népművelők Társasága«. OREG LAMPAK MELLETT ÜLNI! CSERÉLJE KI ŐKET — A Híd újévi száma csupa ötlet, érdekesség és érték. A lap aranytollú szerkesztője, Zilahy Lajos vezércikke vezeti be az ünnepi számot, melybe Féja Géza, Németh László és mások írtak cikkeket, novellákat, riportokat. Főszerkesztő Zilahy Lajos, felelős szerkesztő Kállay Miklós. Egyes szám ára 50 fillér. Mutatványszámot Készséggel küld a „Híd" kiadóhivatala, Bp. VIII. Erzsébet-kőrút 7. — Mit játszanak a budapesti színházakban, mi újság a kulisszák mögött, Minden szinházi újdonságról gazdag képanyaggal, cikkel, kritikával számol be a Délibáb szinházi hetilap legújabb száma. Kulisszamögöttti pletykák, szines riportok, kiváló magyar irók novellái stb. teszik páratlanul népszerűvé a legszebb és legolcsóbb képes szinházi hetilapot. A Délibáb leszállított ára csak 14 fillér. JÓKAI MQZGÓSZÍMHÁZ Január 7—8. Kedd—szerda. I^A JANA, a csodás táncosnő pazar kiállítású, pompás iramú, izgalmas kalandorfilmje DÉL CSILLAGA Január 9-10—11—12. Csütörtök—péntek—szombat—vasárnap. CSAK 16 ÉVEN FELÜLIEKNEK! A legújabb kirobbanó magyar filmsiker! Tóparti látomás Irta : Zsigray Juliánná. Zene: Fényes Szabolcs. Rendezte: Kalmár László. FŐSZEREPLŐK: Tolnay Klári Jávor Pál Rajnay Gábor Berki Lili Simor Erzsi Makiári Zoltán Előadások kezdete: Hétköznapokon V<7 és Va9, vasár- és ünnepnapokon ^4,6 és V*9 órakor. — Jegyelővétel délelőtt 11—l-ig, délután az előadások kezdete előtt egy órával. Teevrendelö telefonszám: 1088. - A telefonon rendelt jegyeket kérjük 1/4 órával az előadás kezdete előtt kiváltani.