Pápai Hírlap – XXXVIII. évfolyam – 1941.

1941-10-04 / 40. szám

Pehelytoll oicsobb Tarka toll 70 f, jobb 120, sz. vegyes fosztott 1-40, jobb 2-20, még jobb 2-80, fehér fosztott libatoll 4-20, jobb 5"20, még jobb 6-20, ki­mondott jóminőségű 7'—. Pehelyest 8 — P-től szállít 5 kilós papirzsák-csomagolásban bér­mentve utánvéttel. Tisztviselőknek 3°/o kedvez­ményt nyújtok. Varga Antal ágytollvállalata, Kiskunfélegyháza. — Nyersanyaghiány a Bacongyárban. Poels és Társa, a nagyüzemű Bacongyár hosszú éveken keresztül városunk kereskedelmi életé­nek egyik legfontosabb tényezője volt. Külföldi szállításaival jelentős bevételekhez juttatta a várost és mostani húsfeldolgozó üzeme az or­szág egyik elsőrangú husipari vállalata. Sajnos, neki is viselnie kell a mai idők súlyát és szá­molnia kell azokkal a körülményekkel, melyeket a nehéz idők reákényszerítenek. Nem a gyár számlájára írjuk, amikor papírra vetjük, hogy a Bacongyárból október hó 1-vel 20 munkást elbocsájtottak; nem a gyár az oka annak, hogy ezeknek a derék magyar munkásoknak el kell hagyniok a helyet, ahol a család számára tisz­tes munkafeltételek mellett biztosíthatták a mindennapi kenyeret. A beállott nyersanyaghiány késztette a gyár vezetőségét, hogy gyár üzemét és a munkások létszámát csökkentse. A tél előtt elbocsájtott, s bizonytalan jövő előtt álló mun­kások érdekében az illetékes fórumoknál lépé­sek történtek. — A városi levéltár új helyisége. A városi levéltárnak, okmánytárnak és a jegyző­könyveknek hatalmas köteteit városunk polgár­mestere új helyiségbe költöztette. Ugyanis a közgyűlési kis terembe, melynek újonnan fes­tett falait Pápa város főtere az öregtemplommal, István vértanú halálát ábrázoló festmény és Deák Ferenc olajba festett képe díszíti, két ha­talmas szekrényt- csináltatott s abba helyeztette el a fentnevezett fontos iratokat és könyveket. A .szekrénynek vasból készült rekesze is van a féltettebb oklevelek tűzmentesítésére. A levéltár rendezését, kezelését és őrizetét dr. Hermann László főjegyzőre bízta, míg a jegyzőkönyvek tartalmi földolgozására Molnár István hittanárt kérte meg. A bőrkötéses jegyzőkönyvek, proto­kollumok az 1794-ik esztendőtől az 1940. esz­tendőig tartalmazzák Pápa városának legfonto­sabb életmozzanatait, határozmányait. Érdemes a megtekintésre. — A ravatalozó c. mult heti közleményünk kapcsán azt a felvilágosítást kaptuk a pol­gármester úrtól, hogy a ravatalozó felépítésé­nek ügyét nem vette le a napirendről, sőt a kertészlakás felhasználásánál sokkal megfele­lőbb tervet dollgoztatott ki, aminek tervrajzát is alkalmunk volt megtekinteni. A kertész 1­lakáson túl a temetői út mellett szép teret fognak kiképeztetni, amelyen terv szerint fel­építik a modern, higiénikus követelményeknek teljesen megfelelő ravatalozó csarnokot. Az épületben megfelelő számú ravatalozó helyi­ségek . lesznek külön a katholikus és külön a protestáns halottak számára — a fungáló lel­készek részére öltözőhelyiségekkel. A monu­mentális épület párhuzamosan épült keleti ol­dalán pedig a boncterem, a hűtő- és mosdó­helyiség stb. nyer elhelyezést. Á ravatalozó­csarnok elülső oldalán, a kegyeletes célnak! megfelelő kiképzést kap; felépítésének költ­sége a volt Máday-féle telek parcellázása foly­tán biztosítva van, így minden remény meg van reá, hogy a ravatalozót a jövő év folya­mán most már valóban felépítik, amit örömmel hozunk lapunk útján köztudomásra. — Áthelyezések. A pénzügyminiszter dr. Mayer Tibor pápai forgalmi adótisztet Csíksze­redára, a pápai kir. járásbíróságtól Mustos Jó­zsefné kezelőt a veszprémi kir. törvényszékre kelyezték át. — Tanítóképzősök kirándulása. A hely­beli tanítóképző-intézet ötödéves növendékei a mult hét folyamán a leghűségesebb várost Sopront, ahol előbb látogatást tettek a soproni tanító­képző-inlézetben, majd megnézték a város neve­zetetességeit, ellátogattak a Lőverekbe és sok kellemes emlékkel tértek vissza otthonukba. Á kirándulás vezetője Csekő Árpád igazgató volt, de velük ment Fraknói Vilmos tanár is. — Cukrot kapnak a méhészek. A minisz­térium az ínséges méhcsaládok f elsegítésére két vaggon denaturált cukrot utalványozott Vesz­prém vármegye területén való szétosztásra. A szétosztással egyesületünket bízta meg. Fel­kérjük tehát azokat a méhészeket, akiknek Ín­séges méhcsaládjai vannak s megrendelőlapot még nem kaptak, hogy. azt egyesületünktől sürgősen kérjék s pontosan kitöltve, ha nem tagjai valamelyik egyesületnek, úgy a köz­ségi elöljárósággal Írassák alá. Az egyesületi tagokét mi itt igazoljuk, bármelyik egyesü­letbe tartoznak mert cukrot csak itt kap­hatnak. Megrendelőlapot, zsákot, pénzt és mindennémű levelezést Veszprém, Horthy Miklós utca 54. sz. alá kell küldeni. — Uj bejelentési kötelezettségek az OTI-nál. Áz Országos Társadalombiztosító In­tézet tájékoztatókat küldött szét és tesz közzé a sajtó útján is gazokról az új intézkedésekről, amelyeket a M. E. legújabb (5960/1941. M. E.) rendelete foglal magában. A rendelet értelmé­ben ezentúl a bevett és elismert vallásfelekeze­tek testületei által alkalmazottak (pl. egyházfi, Írnokok, egyh. pénztárosok stb.) mint munka­vállalók, továbbá a háztartás körében alkalma­zott magángépjáróművezetők s a legalább négy középiskolát végzett házitanítók, társalkodók, titkárok és nevelőnők öregség, vagy rokkantság esetére, hozzátartozóik tekintetében pedig öz­vegység és árvaság esetére az OTI biztosítottak körébe fognak tartozni. Ezeket belépési lapon az OTI illetékes kerületi pénztáránál (kirendelt­ségnél) be kell jelenteni, úgyszintén azokat is, akik a fenti foglalkozási ágak közül már eddig is be voltak jelentve a háztartási alkalmazottak sorában. A bejelentés elmulasztása a törvényes jogkövetkezményeket vonjá maga után ! Egyéb­ként az Intézet ker. pénztárai készséggel adnak további bővebb fölvilágosítást. — Üj adókból fedezik a vidéki városok megnövekedett szükségleteiket. Rendkívül ér­dekes cikket írt Lukács Ödön dr., a Városok Szövetségének elnöke a Városok Lapja leg­újabb számában. Megemlíti, hogy az állam­háztartás bevételeinek fokozására a kormány hadfelszerelési adót vezet be, amelyet a föld­adó, házadó, kereseti adó, társulati- és tantiém­adó, a társulati vagyonadó, valamint a jö­vedelem- és vagyonadó fizetésére kötelezett személvek fizetnek. Ezek sorába esnek a köz­alkalmazottak is. Az adó alapja a föld-, ház-, kereseti-, társulati- és tantiém-adó, a társulati vagyonadó és az ezen adók\ vagy azok alapjaj után járó állami pótlékok és járulékok együt­tes Összege. Az alkalmazottak fizetési kötele­zzettségrének kezdő időpontját a pénzügymi­niszter határozza meg. Az ideiglenes adómen­tesség a hadfelszerelési adó alól nem men­tesít. Az adó kulcsa a kivetés alapjául szol­gáló adók összegének 10 százaléka. A kor­mány tisztában van az adó emelésének a gazdasági életre való komoly hatásával s a hazafiúi erkölcs követelményeinek tekinti, hogy a gazdasági honvédelemért mindenki fegyverfogható katonáinkhoz méltóan áldoza­tot hozzon. A pápai vonatok menetrendje. Érvényes 1941 szeptember 9-től. Érkezik: Inául; Honnan : ó. p. Hová: ó. p. Szentgotthárd* 112 Budapest kpu.* 118 Budapest kpu.* 335 Szentgotthárd * 342 Veszprémvarsány 716 Bánhida 350 Celldömölk 720 Győr 415 Csorna 733 Csorna 455 Győr 737 Celldömölk 742 Veszprémvarsány 1004 Szombathely** 1108 Győr** 1107 Celldömölk 1335 Szombathely (Cell­Csorna 1338 dömölkön, átszállással) 1516 Bánhida* 1500 Csorna 1905 Győr 1521 Szombathely** 1937 Győr** 1938 Győr 1957 Veszprémvarsány 1940 Bánhida 2034 Győr (csak III. o.) 2050 * Közvetlen vonat Budapest keleti p. u,-ra vagy onnan. ** » vonatrész „ „ „ » » • Csatlakozás Kisbér—Székesfehérváron át Budapest Déli p.*u.-ra vagy Bánhidán át Budapest keleti p. u.-ra. A gyorsvonatokat az aláhúzott vastag számok jelzik. Fényképezzen... Felvételeit szakszerűen kidolgozza KOVÁCS IMRE vizsgázott látszerész- és fényképészmester FOTO-OPTIK A am a*faboratoriuma Pápa, Kossuth Lajos utca 21. Ügyeljen a cimre Príma márkás fényképezőgépek, filmek, lemezek, papírok állandóan raktáron. — A budapesti vasnapok. Az első buda­pesti vasnapok máris meghozták a kitűnő ered­ményt: két nap alatt 58.400 kg. ócskavas- és fémhulladék gyűlt össze a háztartások felaján­lásaiból. A használati tárgyak, háztartási cikkek változatos tömege került elő a pincékből és lomtárakból. Az ócskavas között sok olyan tárgy akadt, melynek művészi értéke is van, s a Fémgyűjtő ezeket nyomban a Nemzeti Muzeum elbírálása alá bocsájtja. — Itt a tömény sör! A sörgyárak a leg­közelebbi napok folyamán rendkívül érdekes és eredeti új árucikket hoznak forgalomb^. Az új árucikk a tömény állapotban gyártott sör, amely teljes mértékben tartalmazza az eredeti sörital ízét, alkoholtartalmát és egyéb tulajdonságait. Különösen előnye a tömény állapotban gyártott sörnek, hogy egy közön­séges kulacsban bárki egy egész hordóra való söritalt vihet magával s azt a megfelelő el­járással, felhígított állapotban élvezheti. x Kár másutt kisérletezgetnie... az új gazdagok ismét Rosinger szerencsés vevői közül születtek a most lezárult főhuzások so­rán... Rosingertöl Pápa, Kossuth Lajos utca 10. sz. vásárolja szerencsés sorsjegyét, fizetheti azt a húzás előtt, pótdíjmentesen. — Udvarias kiszolgálást! A közellátási mi­nisztérium közli: Sajnos, hogy a mai viszo­nyok között sok kereskedő vevőjét nem szol­gálja ki mindig a köteles udvariassággal. Egyre-másra hallatszanak panaszok, hogy a kereskedők visszaélnek a vásárlók rászorultsá­gával és olymódon szolgálják ki őket, mintha ezzel különleges kegyet gyakorolnának. Ezt a megmagyarázhatatlanul tapintatlan és goromba viselkedést a közellátási közegek ellenőrzéseik alkalmával szintén tapasztalták. Amikór tehát a közellátást irányító hatóságok mindent meg­tesznek, hogy a kereskedők esetleges árúhiá­nyát enyhítsék, ugyanakkor joggal megköve­telhetik azt is, hogy egyes kereskedők ne él­jenek vissza a vásárlóközönség türelmével és tapintatlan viselkedésükkel ne hívják ki a fo­gyasztási társadalom jogos felháborodását. A közellátási miniszter nyomatékosan felhívja a kereskedők figyelmét a közönséggel szemben történő udvarias és figyelmes magatartásra. x Pápára helyezett közalkalma­zott keres 2 vagy 3 szobás lakást, esetleg magánházat bérbe. Ajánlatokat Kossuth Lajos utca 10. sz. trafikba kéri. — Verekedés. Szeptember hó 28-án a naggyimóti bucsu alkalmával az egyik pápai társaságban verekedés támadt Kovárczi Mihály 32 éves és Kölkedi Mihály pápai lakosok között és en­nek hevében Kölkedi egy vastag léccel akkorát ütött Kovárczi bal karjára, hogy az súlyos sérü­léstszenvedett. Az irgalmasok kórházában ápolják. — Baleset emelés közben. Szeptember hó 29-én a délelőtti órákban Bakos István 48 éves pápai lakos, cserepes-segédnek emelés köz­ben a bal válla kificamodott. Sérülésével az ir­galmasok kórházába került. — Súlyos baleset. Grábics István 50 éves farkaspusztai lakos bal vállán sérülést szen­vedett, miközben a gőzeke eldőlt. Beszállították az irgalmasok kórházába. — A 78 éves Herczegh Ferenc születésnapi ajándéka a Szinházi Magazin olvasóinak a Szinházi Magazin új' számának szenzációja. Bajor Giziről Baróti Géza írt képes riportot, Szabó Lőrinc verse, Tolnay Klári, Muráti Lili, Lukács Margit, Szörényi Éva és Vár­konyi Zoltán a sikerről írnak.

Next

/
Thumbnails
Contents