Pápai Hírlap – XXXVIII. évfolyam – 1941.

1941-08-30 / 35. szám

HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Levente-utca22.szám. Főszerkesztő: • SZŰCS DEZSŐ. Felelős szerkesztő: SÁNDOR PÁL. Kiadóhivatal : Petőfi-utca 13. szám lőf izetés 1/

i évre 2 P. Egyes szám ára 16 f. A kiadóhivatal telefonszáma: 11-60. Főszerkesztő: • SZŰCS DEZSŐ. Felelős szerkesztő: SÁNDOR PÁL. Hirdetések (tarifa szerint) felvétetnek a kiadóhivatalban (Főiskolai nyomda) A magyarság hivatása. f—ő.) Bárdossy László miniszterelnök a xDonaueuropa«, az új németnyelvű magyar folyóirat vezető cikkeként érdekes és értékes, mélyenszántó értekezést írt a magyarság hivatásáról a Dunamedencében. Ezeresztendős történelmünk nagy tanításait szűrte le e tanulmányában a magyar kormányelnök, aki egyben utmutatást is adott arra, hogy miképpen 'kell betölteni geopolitikai szerepünket, ősi hivatásunkat a jövő Délkeleteurópájában. A magyar küldetés katonai és kulturális feladatokat ró a nemzetre és a nemzet ezer év óta mindig teljesítette mindkét irányú kötelességét. Ezer éven át karddal a kezünkben állítottuk meg a keletről nyugat felé törő hatalmakat, amelyek az európai kultúra eltörlésére indultak. Harcainkban nem egyszer rokon népekkel is szembe kellett szállnunk. Védtük a nyugati keresztény műveltséget, és igen sokszor mentettük meg vérünk hullásával az egyetemes európai kultúrát. Dél és kelet felé viszont mi voltunk a közvetítői a nyugati kultújrának s az európai műveltség javait meghonosítottuk Délkeleteurópában, ha kellett, harcok árán is. A Dunamedence áldásos békéjét évszázadokon keresztül a magyar erő tartotta fenn és a magyar erő tette lehetővé az (építőmunkát, a fejlődést, a haladást. Összekötő kapocs voltunk nyugat és kelet között s feladataink jó teljesítésén mindig önzetlenül dolgoztunk. A trianoni keserves esztendőkben sem aludt el a magyarság hivatástudata, vállaltuk akjvor is azokat a kötelezettségeket, amelyeket történelmi ősi küldetésünk rótt a vállainkra. A legutóbbi két évtized nehéz éveiben — írja a miniszterelnök — elmélyült az a meggyőződésünk, hogy a Dunamedencében csak akkor alakulhat ki, természetes egyensúlyi állapot, ha a központi erőt a magyarság adja. Akik ismerik a Dunamedence helyzetét, azok tisztán látják, hogy Délkeleteurópában erős Magyarország nélkül nem képzelhető el alkotó fejlődés, tartós béke. A magyar honvéd ismét a Kárpátok ormán áll. Tartja a bácskai történelmi határt, a megnagyobbodott Magyarország katonailag és gazdaságilag is annyira megerősödött, hogy teljesítheti ezeréves hivatását. Magyarországnak egyébként a miniszterelnök fejtegetései szerint ma könnyebb hagyományos szerepének betöltése, mint a mult századokban volt, mert 1919-ben éppen a magyarok voltak az elsők Európában, akik sorompóba álltak az új világrendért. A bolsevizmus szörnyű hónapjai után hitvallást tett a magyarság a nacionalizmus, a nemzeti életforma mellett és azóta is élharcosa a keresztény nemzeti gondolatnak. Az eszmék és fegyverek új Európát szülő mai háborújában tehát Magyarország nem újoncként vesz részt, hanem a régi harcos meggyőződésével és gazdag tapasztalataival küzd a jobb jövőjén. Ma is teljesítjük küldetésünket a Dunamedencében és feladatainkat ma is az önzetlenség jegyében oldjuk meg. Harcolunk a saját magunk jól felfogott érdekében, de harcolunk a Kultúreurópa egyetemes érdekeiért is. Különböző fajta férfi^kalapok legolcsóbban kaphatók HORVÁTH szűcsnél Pápa, Kossuth Lajos utca 22. A szinházi évad küszöbén. Szeptember hónapban nemcsak a tudomány csarnokainak, iskoláknak és egyetemeknek kapui nyílnak meg a tudományszomjas, tanulni vágyó, művelődni akaró ifjúság előtt, hanem a művészetek legegyetemesebb csarnokai, Thália templomai, a színházak is kitárják kapuikat a művelődni és nemesen szórakozni óhajtó hallgatóközönség előtt. Már csak pár nap, vagy pár hét s a fővárosban épúgy, mint vidéken szóhoz jutnak a világot jelentő deszkákon a »nemzet napszámosak, hogy Istentől nyert különleges rátermettségükkel, tehetségükkel, hangjukkal, előadásukkal, művészi táncukkal elbűvöljenek bennünket. A mult héten adta ki az Országos Szinművészeti Kamara a játszási engedélyeket; kijelölte a főváros színházainak direktorait s beosztotta a vidéki színikerületeket. Boldog az a város, ahol állandó lakhelyet kap a drámai (művészet s boldog az a társulat, amelyik hosszabb ideig lehetvén egy helyen, megteremti az állandó lelki kapcsolatot a maga publikumával! Hogy ez a kapcsolat létrejöhessen, ami a színi kultúra elengedhetetlen föltétele, annak személyi és tárgyi föltételei vannak. A személyi föltételek közt a jó színész, a jó társulat éperi oly fontos, mint a színpártoló, jó publikum. Egyik a másikat föltételezi. De tán mégis fontosabb a jó művész, a jó előadás. Ez az a ímágnes, amely a közönséget magáihoz rántja és nem egykönnyen engedi el. A színész teremt publikumot s nem a publikum nevel sztárt! De most nem a személyi, hanem a tárgyi föltételeket óhajtom e cikk keretében hangsúlyozni. A tárgyi föltételek között elsőrendű szükséglet egy modern színház, kényelmes öltözők, díszletek. Az első kettőt a város adja; de díszlettel is el kell látnia saját színházát, hogy azok fölhasználhatók legyenek házi és műkedvelői előadásoknál is. Hogy egy-egy fővárosi nagy művész föllépte alkalmával ne kelljen innen is, onnan is kunyorálni díszletet és ne kelljen a rendezőségnek pirulnia, vagy szégyenkeznie amiatt, hogy -nem tud beállítani egy szalont, vagy egy egyszerű szobát, vagy egy díszes kerti, erdei díszletet. Hányszor halljuk az itt vendégszereplő országos hírű művészektől a megjegyzést: Pápát különbnek tartottam eddig! Vagy: Ide se jövök többet! Hisz ez nem színpad! Nincs öltöző! Összedőlnek a szegényes ütött-kopott díszletek! Csalódtam Pápában! Bizony szégyenkezve kell zsebrevágnunk ezeket a keserű igazságokat, amelyeknek csak magunk vagyunk az okai. Az Órsz. Színész Kamaránál és Egyesületnél barátot, pártfogót kell magunknak szerezni, nem ellenfelet! Milyen irigykedve, de az egyetemes nemzeti művészet fejlődése szempontjából mégis milyen büszke nemzeti öntudattal olvastam, hogy szerte az országban a legkomolyabban készülnek a küszöbön álló színi évadra! Csak egynéhány adatot említek. Az Esti Újságban olvastam (aug. 7.), hogy Szombathelyen évek óta napirenden van a színházi kérdés. Megoldást azonban csak most nyert Kiss Ferenc föllépése után, aki a város polgármesterével hosszas és beható tanácskozást folytatott. A tanácskozás eredménye az lett, hogy elhatározták, hogy rövidesen megkezdik egy állandó színház építését és pedig úgy, hogy mivel az önálló modern színház építésére nincs pénz, hát bárházzal kombinálják. (Ugyanaz a gondolat, amelyet én az év elején Kultúrházat! c. cikksorozatomban fölvetettem.) Szombathely tehát megmozdult és épít. Egy másik hír még július folyamán arról számol be, hogy Kispest színházat avatott! Természetesen ott is a Kamara támogatásával. Kispesten eddig is volt színház, ahol nem legyszer épen a pápai társulat játszott, de nem a mai viszonyoknak megfelelő. Épített tehát újat, megfelelőt, modernet! Menjünk a falvakra! Olvassuk, hogy a Somló melletti Doba kultúrház építését határozta el beépített színpaddal; hallottuk, hogy a kis Tapolcafőnek is hasonló céljai vannak, amiket rövidesen megvalósít; láttuk, hogy Celldömölk gyönyörű termet várázsolt (egyelőre beépített színpad nélkül) a színielőadások céljaira és a Felvidék is mozog Erdéllyel együtt. Ne maradjon el hát Dunántúl Athénje se! Ha mozdulnak más városok, ha mozdulnak a falvak, mozduljon meg Pápa városa is! Bizalommal kérjük a polgármester urat iés a város vezetőségét a kezdeményezés várva várt szent ügyére. ( Pulisander.) A vezérkar főnökének dicsérő nyilatkozata a honvédségről. A magyar honvédségről pár év óta mind több és több szó esik nemcsak itthon, hanem a külföldi sajtóban is. Pár évvel ezelőtt, a világháborús összeomlás után, nemcsak a Távoli államokban, de még szomszédainknál is azt hitték, hogy Magyarország lefegyverezésével a magyar honvéd végleg elvesztette legendás harckészségét és félelmetes erejét. Most Werth Henrik vezérezredes, a honvéd vezérkar főnöke, egy német lap hasábjain a nyilvánosság elé lépett és történelmi visszapillantás keretében tárta a világ elé egv nyilatkozatában, hogyan építette ki a trianoni Magyarország azt a régi, életerős és egyre fejlődő honvédséget, amely rendíthetetlen áll őrt a Kárpátok bércein, sőt egyes alakulatai feltartóztathatatlanul nyomulnak előre Galicia és Ukrajna sártengerében. Werth Henrik vezérezredes nyilatkozatában, amelyet a legnagyobb tárgyilagosság jellemez, rávilágít arra, hogy a trianoni 35.000 főnyi zsoldos hadsereg hogyan nőtt meg számban, hogyan fejlődött ki benne újra a magyar lelkek mélyén szunnyadó harcias, vitézi szellem. A trianoni időkben is módot talált a mar gyár hadvezetőség arra, hogy a régi honvédség harcos szellemében nevelődjék az új magyar nemzedék s úgy érzésben, mint tetteiben méltán lépjen ősei nyomdokába. A magyar nemzet dacolt Trianonnal, állandóan készült a revízióra és szívós következetességgel kitermelte azt az új honvédséget, amelynek hősies küzdelmeiről és sikeres harcairól megint a legteljesebb elismeréssel és csodálattal írnak és beszélnek az egész világon. Az Európára szakadt vérzivataros időkben a magyar honvéd megmt megállta amelyét méltóan az ősök csodás vitézi szelleméhez és a magyar társadalom büszke elégtétellel olvashatja Werth Henrik vezérezredesnek, a honvédség egyik legfőbb vezetőjének elismerő szavait, melyekből erőt, hitet és bizalmat mefríthet a jövőre. A magyar ember nem szeret sokat beszélni hősiességéről, hisz minden Demosthenesnél szebben beszélnek tettei, de most jól esik belekiáltani a világ süket fülébe, hogy: élünk és élni fogunk! Életünket és honunkat, mint mindig, ezután is meg fogja védeni mindenkivel szemben a honvéd!