Pápai Hírlap – XXXVIII. évfolyam – 1941.

1941-01-04 / 1. szám

RLAP MEGJELENIK: MINDEN SZOMBATON. SÍ^ *késztőség : Levente-utca22. szám. :** r: ?->m -.etís V4 évre 2,P. Egyes szám ára 16 f. adóhivatal telefonszáma: 11-60. Főszerkesztő: SZŰCS DEZSŐ. Felelős szerkesztő: S-ÁNDOR PÁL. Kiadóhivatal : Petőfi-utca 13. szám Hirdetések (tarifa szerint) felvétetnek a kiadóhivatalban (Főiskolai nyomda) »Tiszátó! a Dnjeszterig'!«, egyszerre háországot is provokáló jelszót üvölt • •'• nifelénk is az a hisztéria, amely keleti iszédunkat vagy magától elfogta, vagy ívbe vezetői mesterségesen belelovalták, iától a Dnjeszterig!«, üvölt a kórus, tanogy önmagát elkábítsa, talán hogy éltea figyelmet arról a véres zűrzavarról, semmiképen sem tud kiegyensúlyozott ... írenddé kialakulni, olyan államrenddé, . nek cimerpajzsára hitszegés helyett az u ut szó szentsége és a becsület örök tör; i e van felírva. »Tiszától a Dnjeszterig!«, "zatos szólam, lázítóbbat alig lehetett a kieszelni. Nem tudjuk, nem is érdeklő• at : iránta, mit szólnak hozzá a Dnjeszter ján lakók, ez utóvégre nem a mi dolgunk, ' í y azonban a Tisza táján, meg ott, ahol öreg Duna hömpölygeti árját, minő haér el a rüpőkségnek ez az újabb kitöazzal tisztában vagyunk. A magyar nemmelyet kizárólag a délkeleti béke meg< ának gondolata tartott vissza a turnszeve- tárgyalások meghiusulta után, hogy fegyel szerezze vissza történelmi határait, az nagyar nemzet, mely ha egyszer aláveti ma• valamely döntésnek, ahhoz lovagiasan ra.. s.;kodÍk is, a maga ereje és felkészültsége Tn:ratában csak mosolyogni tud az efféle őrült <labandázáson. Tisza partján, Duna rnenlen és ma már Székelyföldön is ott áll, őrt áll • • .íthetetlen hűséggel az a magyar nadse.. amely bármikor porrá zúzhat minden ..-a reménykedést, megsemmisíthet minden 'í jas hősködés! Ne kívánják a »Tiszától a íeszterig«, üvöltözök, hogy ennek bebizoísára is sor kerüljön! * * A városháza kérdése* Ha jól emlékszem rá, már máskor is és ín nem is egyszer szóbakerült e lap hasáb1 a városháza kérdése. Hogy a város közi közigazgatási épülete semmiképen nem -.felelő, az eléggé közismert tény. Közel -gyedszázad óta nincs saját közgyűléfeii le és a képviselőtestület nemcsak rendes cskozásait, de ünnepélyesebb jellegű gyüit is bérbevett, nem hogy vendégeket* még a közgyűlés tagjait is éppen hogy k befogadni képes helyiségben kénytelen .v--tartani. És ez még csak a kisebbik baj. nintíennapi szolgálatban álló hivatali he• ígek is túlnyomó részben alkalmatlanok, 1 t szűkek, levegőtlenek és részben sötéis. E téren vezető helyen állnak a pénztári tal helyiségei, amelyek az ott dolgozó er.' csekély számú tisztviselői kar egészségét ndóari veszélyeztetik és lehetetlen szűk , ukkal az adófizető közönségnek nem cse• " bosszúságot okoznak. Az irattárnak a ren, ügykezelés érdekében, legalább háromszor ú ora. térfogatú helyiségekben kellene elhe•

1 ve lennie. És így sorba vehetnők a többet is, mindenhol keresés nélkül találva gásolni valót s végezhetnők a polgármeselőszobájával, melyet jóakarattal lehet y személy befogadására alkalmasnak minőÍÍ :-ni, holott akárhányszor tizszer négyen is • etnének a város fejének színe elé bejutni. Ma már — a hivatali teendőknek főkép az ' nezási és szociális ügyek intézése követében beállott felszaporodása miatt — a . ros hivatalai jobbra és balra szomszédos, . ;en épületekbe vannak átköltöztetve, 1 egri. )b pedig a képviselőtsetület a Horthy . < J lós Fő-utca egy a városházától távolabb - ső épületben is kénytelen volt három szobájól álló hivatali helyiséget bérelni. Nyilvánvaló, hogy a hivataloknak ez a szétszórása sok kényelmetlenséget teremt és még a hivatali munka ellenőrzése szempontjából sem mondható előnyösnek. De ezt az utóbbi szepontot mellőzve, a mai helyzetet a munka menete, a tisztviselői kar egészsége és a város méltósága szempontjából is tarthatatlannak kell minősítenünk. A város méltóságát is említettem. Nem szorul bővebb fejtegetésre, hogy a .városháznak ugyanis reprezentativ épületnek kellene lennie. E téren talán eleink is mulasztást követtek el, amikor beérték a mai szerény épülettel, míg más — nálunknál nem jelentékenyebb és anyagilag sem erősebb — városok mind' gondoskodtak róla, hogy városházuk külsejével is imponáló, a városképet diszítő épület legyen. A mindnyájunk előtt ismert dunántúli városokról nem szólva, csak az újonnan visszakerült erdélyi részek szép és Ízléses városházi épületeire hivatkozom, melyek mindegyike erővel teljesen szimbolizálja városfházi épületében azt a kormányhatalmat, mely a közületnek gondját viselve, annak ügyeit intézi és istápolja. Megérett, bőven megérett tehát ez á kérdés hálunk is a megoldásra. Hisz maguk azok az összegek, ameljeket a .város négy (vagy öt?) bérletéért fizetni kénytelen, tisztes befektethető tőkeösszeg kamatának felelnek meg. Nagyon jól tudom, hogy az ezeknek megfelelő tőke befektetése még távolról sem fedezné azt a költséget, amiből egy, a mi városunkhoz méltó és a szükségleteket belátható időre tökéletesen kielégítő központi épület kikerülne. Hol van azonban az megmondva, hogy ezen felül is nem lehetne, sőt kellene is áldozatot hozni egy ilyen cél érdekében? Felmerül itt azonban a megoldásnak kérdése. A régi épületnek második emelettel! leendő kiegészítése természetesnek látszik, de esztetikai szempontból kérdés, vájjon helyes lenne-e az "ilyen megoldás? Nagyon nehéz valamely szomszédház hozzávételére gondolni — holott így valóban impozáns szép épület alakulhatna ki —, mert a két szomszédház a város két legnagyobb pénzintézetének tulajdonában van. Arra gondolni, hogy a Griff-épület helyébe, szemben a nagytemplommal új hatalmas épület kerülhessen, fantáziának szép, pénzügyileg azonban csak egy olyan nagy hagyomány esetén volna kivehető, aminő Győrnek lehetővé tette gyönyörű tornyos városházának megépítését. Amiket itt elmondtunk, azok egyébként csak arra kívántak szolgálni, hogy a kérdési fontosságára felhívják a figyelmet. Tudjuk: a megoldás időt kíván. Ha Budapest székesfőváros már évek óta vesződik a maga központi városházának kérdésével és nagyszerűen sikjerült tervpályázatok után Is újból és újból gondolkozik elhatározása felett, akkor nékünk is szabad még gondolkoznunk, terveznünk és a kivitellel egy ideig várnunk is. D{e a várakozásnak határt kell hogy szabjon a tényleges' szükség, mely a városháza kérdésének' megoldását mind parancsolóbb kötelességünkké teszi. Priscus. Meíropol S2állÓ Budapest, VII., Rákóczi-út 58. szám alatt. Pápaiak kedvelt találkozó helye! Előkelő családi szálló a város központjában, a Nemzeti Színház közelében. Kényelmes, modern, meleg-hideg folyóvízes, telefonos szobák 5 pengőtől. Turistaszobák. Kávéház, étterem, söröző, grill. AZ ÉN APÁM ! Porbajátszó mezítlábas gyerek Volt az apám, csordát kergetett, Kalapjából ivott patak-vizet, Hozzá kemény kenyeret evett. És amikor már férfivé serdült, A más földjén irtotta a gazt, Szerelmes lett, asszonyt vett magának, Lett a szegény, napszámos paraszt. Én is voltam porbajátszó gyermek, Mezítlábas, csordakergető A százéves, szuette bölcsőben Sirdogáló boldog csecsemő. Künn a mezőn zsiros kalapomból Én is ittam friss patakvizet, Ettem hozzá édes jó étvággyal Kukorica, korpakenyeret. Én is voltam vézna két karommal A napszámos, kaszapengető, De elhívott, más posztra állított, A Jóságos Örök Teremtő. Itt élek a főváros zajában, Mig tollam a multat boncolja, Fülembe cseng csendes alkonyattal, Kicsi falum öreg harangja. Apám is volt jíorbajátszó gyermek, Én is voltam, le nem tagadom, Istállóban látott napvilágot Az Úristen fia egy napon. Budapest, 1940 október 24-én. Györffy Sándor. ÚJDONSÁGOK. — Újévi tisztelgés. Újév napján, a délelőtti istentisztelet után a püspöki palotában küldöttségek keresték fel a dunántúli református egyházkerület áldottlelkű püspökét, Medgyasszay Vincét, hogy előtte jókívánataikat tolmácsolják az 1941. évre. Sorban járultak eléje a főiskola, a nőnevelő-intézet, az evangélikus egyház, a református egyház, a Pápai Hitelbank stb. küldöttségei, amelyeknek szónokai mély tisztelettől áthatott szavakkal tolmácsolták küldőik jókívánatait az agg főpásztor előtt, aki jóságos lelkének melegét sugárzó szavaiban a jobb jövő reményének világát gyújtotta fel a haza sorsa felett aggódó szívekben. — Szilveszter-est. Bár súlyosak, aggodalommal teljesek a napok, amelyekben élünk, ennek ellenére, vagy tán épen ezért, Szilveszterestéjén szorongásig megteltek — ifjakkal, öregebbekkel, férfiakkal, nőkkel — városunkban a szórakozóhelyek, hogy elbúcsúzzanak a sok kellemetlen emléket maga után hagyó ó esztendőtől és reményekkel eltelve köszöntsék a küszöbön belépő rejtelmes 1941. évet. A kaszinóban, a kath. körben, a polgári körben, a felsővárosi kat. olvasókörben s más egyéb körökben és egyesületekben, valamint a vendéglőkben, korcsmákban rengetegen jöttek össze, s kedélyes hangulatban búcsúztak el az ó esztendőtől és amikor az óra mutatója elhagyta a Xll-őt, hangos üdvriadalommal köszöntötték az újévet, amelytől mindenki az emberiség sorsának jobbra fordulását várja. Bárcsak ne csalatkoznának, bárcsak ne csalatkoznánk, s oly sok, keserves megpróbáltatásokban bővelkedő esztendő után valóban ragyogna már fel felettünk a jobb, boldogabb jövendőnek a napja. Adja Isten, mielőbb!