Pápai Hírlap – XXXVII. évfolyam – 1940.

1940-11-30 / 48. szám

2 PAPAI HÍRLAP 1940 november 30. Z áca Uo&s&at élwzeh viszont évek hosszú során át hűséges szórakoztatója otthon a DIO ÚJDONSÁGOK. — Jókai-köri előadó-ülés. A Pápai Jókai­kör előadó-ülését vasárnap, nov. 24-én tar­totta a Nőne velő-intézet dísztermében. Az elő­ladó-ülést a szokásos évnyitó közgyűlés előzte volna meg, azonban mivel a zord-zimankós fiaő miatt aránylag kevesen jelentek meg, Medgyasszay Vince elnök javaslatára a köz­gyűlés idejét egy későbbi időben állapították meg. — Az előadó-ülés műsorának ielső száma üdvözlésekkel kapcsolatos elnöki megnyitó volt. Utána Zsilinszky Margit adott elő sza­badon újabb verseiből. A bemutatott nyolc vers nagy sikert és méltó elismerést, sok taps­sal kísért tetszésnyilvánítást váltott ki. Ogy szimbolikus verseinek (Fagylovag), mint sza­tirikus (Csak egy a fontos), vallásos és hah zafias költeményeinek (Országút), továbbá egyéni költeményeinek, melyekben a gondolat­láradatoTc közt nemes érzelmek bújnak meg, nagy hatásuk volt. Utána Varga László mu­tatott be két régebbi versét és egy kitűnő hu­morral, élvezetes stílusban megírt katona­novellát. Varga Lászlót mint kitűnő szakelő­adót és szavalót ismertük eddig, de a belletf­risztika terén is nagyszerűen megállja helyét. Élvezettel hallgattuk őt is. Végül a Főiskolai Zenekar 16 tagja adott elő egy erdei dalt Szabó Sándor vezényletével. A zeneszámnak olyan frappáns hatása volt, hogy meg kellett ismételni. — Igazgatótanácsi gyűlés. A pápai ref. főiskolai igazgatótanács f. évi nov. hó 26-án d'. iu. 5 órai kezdettel teljes ülést tartott a ref. Nőnevelő-intézet dísztermében. A gyűlésen Ólé Sándor lelkészi gondnok és Fáji Fáy Ist­ván államtitkár, világi gondnok elnökölt, aki e minőségben először szerepelt az igazgatóta­nács ülésén. A hosszú, 86 pontból álló tárgy­sorozat rendjén theologiai^ gimnáziumig keres^ kedelmi iskolai, tanítónőképezdei, liceumi és polgári iskolai tanulmányi és személyi ügye­ket referáltak az illető intézetek igazgatói: dr. Tóth Lajos, Fejes Zsigmond, dr. Horváth Enare és Ligárt Ida. Építkezési és pénz­ügyekről úr. Molnár Imre ügyész referált, A nagy érdeklődéssel kísért gyűlés javaslatai a másnapi egyházkerületi gyűlés elé kerültek jóváhagyás, illetőleg határozathozatal céljá­ból. A kerületi gyűlésről lapunk más helyén számolunk be. — R. kat. egyházközségi választások. A r. kat. egyházközség nov. 24-én, vasárnaíp msgr. Németh József apátplébános elnöklé­sével gyűlést tartott, mely a dr. Hegedüjs László lemondásával megürült elnöki állást egyhangúlag Karlovitz Adolf kormányfőtaná­csossal töltötte be, míg alelnöknek vitéz Kar­csay Béla ny. alezredest és dr. Csarmasz Fe­renc ügyvédet választotta meg. Egyházközségi jegyző újból Szakály Kiss József polg. isk. tanár lett, míg gondnoka Fa Mihály építő­mester, pénztáros pedig Nemcsics Elek közép­isk. tanár, lapkiadó lett. Az újjáalakült egy­házközség képviselőtestülete 122, tanácsa pe­dig 46 tagból áll. A választás az egész vona r Ion egyhangú volt. — Kinevezés. A m. kir. földmívelésügyi miniszter Nyáry Dezső műszaki főtanácsost a helybeli földmérési felügyelőségnél a hivatal­főnöki teendők ellátásával véglegesen megbízta. — Evang. lelkészek gyűlése. A vesz­prémi evangélikus egyházmegye lelkészei e hó 27-én, szerdán gyűlést tartortak Pápán, Gyűlés előtt a megjelentek úrvacsorával éltek, mit Bár­dosi Jenő csöglei missziói lelkész szolgáltatott ki részükre. Napirend előtt dr. Bóday István vármegyei aljegyző a lelkészek szociális felada­táról tájékoztatta a lelkészeket. Magát a gyűlést Takács Elek esperes, kormányfőtanácsos, elnök, magvas megnyitásával vezette be. Lukács István győri lelkész, a Harangszó szerkesztője, a diakó­niáról, Bácsi Sándor pápai lelkész a Luther­Szövetségről tartottak előadásokat, miket hozzá­szólás és adminisztratív ügyek elintézése követett. IGNÁHDI KESERŰVÍZ minősége egyedüli — Kölcsey-emléknapok. A Magyar Iro­dalmi Társaságok Orsz. Szövetsége a Nemzeti Múzeum igazgatóságával karöltve Kölcsey Ferenc születésének 150. évében f. évi december hó 7-től kezdődőleg Budapesten Kölcsey-emlék­napokat tart. Az emléknapok ünnepségeivel kapcsolatban a Nemzeti Múzeumban Kölcsey­emlékkiállítást is rendeznek. — Erdélyi est. A Baross-Szövetség pápai szervezete neves fővárosi művészek közreműkö­désével december hó 2-án nagyszabású erdélyi estet rendez a Jókai Színházban. Takács Rózsi, D. Kovács József énekszámokkal, Sala Domokos „góbéságokkal" szerepel a műsoron. Zongorán kisér Szabó Gizella. A megnyitó beszédet dr. Szentimrey Sándor főszolgabiró, a Baross-Szö­vetség elnöke mondja. Konferál P. Ambrus Máté szerkesztő, énekel az Evangélikus Énekkar Ágos­ton József vezénylésével. Jegyek a Baross-Szö­vetség tagjainál még válthatók. — Ádventi est. A református gyülekezet a templomban december 1-én este 6 órakor ládventi ünnepélyt tart a következő műsorral: 1. Közének: 28. dics. és a 76. dics. 1, 2, 3. v. 2. Imádkozik: Földes Éva nőipariskolai növ. 3. Szaval: Trombitás Irma női ker. növ. 4. Előadást tart: Komjáthy Aladár III. é. theol. »Jézus jön« címen. 5. Kétszólamú női ének­kar énekli: »Jőjj szent közelébe«. Orgonán kíséri Lux Mária V. é. tanítónő növ. 6. Szar val: Somogyi Edit női ker. növ. 7. Előadást tart Nagy Gyula IV. é. th. »Hiábavaló zör­getés« címen. 8. »Én zörgetek«. Énekli a női énekkar, orgonán kíséri Lux Mária. 9. János jel. 3:20 alapján Bibliát magyaráz és imád­kozik Végh Dániel s.-lelkész. 10. Záróének: 76. dics. 4, 5. v. — Az iparoskör alakuló gyűlése. A hely­beli iparoskör vasárnap délután tartotta ala­kuló gyűlését szépszámú érdeklődő jelenlété­ben. Hajnóczky Ferenc elnök megnyitó beszé­dében részletesen ismertette a kör célját, tö­rekvéseit, amelyet röviden abban foglalhatunk össze: tömöríteni az iparosságot, emelni kul­turális nívóját, s a barátság szálaival fűzni! össze a széthúzó iparosságot egy boldogabb jövendő elérésére. Majd feltette a kérdést, hogy kívánják-e a megjelentek az iparoskör megalakítását? Mire egyhangúan »igen!«-nel feleltek. Az alapszabályokat Jamnitzky Nán­dor iparkamarai fogalmazó ismertetésébien ugyancsak egyhangúlag elfogadták. Azután megválasztották az ideiglenes vezetőséget a ÓRIÁSI TELJESITMÉNNYEl] Zi h KÍVÁNSÁGRA • NYOMÓGOMB AUTOMATÁVAL következőképen: Elnök: Hajnóczky Ferenc; alelnökök: Szalay István, Korcsmáros József; ügyész: dr. TRédei Tibor; jegyző: Bedőcs Jó­zsef; pénztáros: Hábly Jenő; háznagyok': Keppel József, Csollány Antal; számvizsgáló­bizottság: Nánik Pál, Markó Jenő, Simonits István; választmányi tagok: Baksa Géza, Berky Károly, Ujváry Géza, Bősze Jenő, Edelényi Szabó László, Hegedűs Sándor, László Ist­ván, Pék Vidor, Pintér János, Sághy Károly, Szily János, Tavaszi Rudolf, Török Jenp, Vágó Dezső. — Hangverseny. December 9-én, hétfőn a Közművelődési Egyesület nagy zenekari hang­versenye Laurisin Lajos operaénekes föllépésé­vel lesz. Bővebbet a falragaszok! — Megtisztelő választás. A Vidéki Nyomdatulajdonosok Országos Szövetsége e hó 10-én Budapesten tartott alakuló közgyűlé­sében Nánik Pált, a főiskolai nyomda- és lapunk kiadóhivatalának vezetőjét választmányi tagjává választotta. — Községi irnokválasztás. Folyó hó 26-án Veszprémgörzsöny községben dr. Szent­imrey Sándor főszolgabíró elnöklete alatt tartott választás alkalmával László Ernő lovászpatonai községi díjnokot választották meg községi írnokká. — Erdélyi est. A ref. kollégiumi cserkész­csapat cserkészregősei f. hó 25-én Erdélyi est-et rendeztek a Jókai-Mozgóban, melyet 17 teljesen megtöltött az est iránt érdeklődők serege. Erdély népművészetéből kaptunk, lát­tunk és hallottunk sok-sok Ízelítőt. A műsor minden számát cserkészfiúk és vendégként öt nőnevelő-intézeti növendék szolgálták. Hallot­tunk szavalatokat, népballadákat, népmeséket, székely és csángó dalokat; láttunk népi balla­dai jeleneteket, szomorú és víg életképeket, dramatizált népmesét; gyönyörködtünk a híres székely táncnak, a Csürdöngölőnek bemuta­tásában. A táncot Lachmann Mária tánctaí­nárnő tanította be. A balladákban stílusosan szereplő lányok voltak: Adorján Vilma, Csé­pány Kató, Parragh Irén, Pöntör Edit és Szijj Emma. Az egész estét Bodolay Géza VIII. o. t. cserkész vezette ügyesen. Konferálása élve­zetes és tanulságos volt. Az egész ünnepség a jól megérdemelt siker jegyében folyt le és szép erkölcsi és anyagi eredménnyel zárult a jótékony célra. — Ajándék-zászló. Érdekes ajándékban részesült vasárnap a pápai református egyház. Ugyanis a szatmárnémeti Ref. Nőegylet az oláh iga alól való felszabadulása fölött érzett határ­talan örömtől indíttatva elhatározta, hogy haza­fias együttérzésének dokumentálására egy szép nemzeti zászlóval ajándékozza meg a testvér pápai gyülekezetet. A megható gondolatot tett követte. A kész zászlót a most leszerelt kato­náktól küldték Pápára és vasárnap, az esti istentisztelet után ünnepélyesen átadták azt meg­őrzésre örök emlékeztetőül a ref. gyülekezetnek. A zászlót, melyet két katona adott át, Ólé Sán­dor lelkipásztor köszönte meg megható szavak kíséretében. Az ünnepélyes aktust a Himnusz örökszép akkordjaival fejezte be a templomi gyülekezet. — A természetes jég. A polgármester a város közönségének jéggel való ellátásához az 1941. évre szükséges természetes jég termelési helyéül Lakossy István földirtokos tulajdonát képező u. n. hantai rétet jelölte ki. Jéggyüjtés, illetve szedés csak ezen a helyen történhetik.

Next

/
Thumbnails
Contents