Pápai Hírlap – XXXVI. évfolyam – 1939.

1939-03-18 / 11. szám

XXXVI. évfolyam. 11. Pápa, 1039 irfeárcíiis IS. MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON Szerkesztőség : Vitéz Gömbös Gyula (Liget) utca 6. szám. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefonszámok: Szerkeaxtöség 1178. — Kiadóhivatal H60Laptulajdonos főszerkesztő: D

R. KÖRÖS ENDRE Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szána, Főiskolai könyvnyomda. Hirdetések — tarifa szerint — felvételnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. A cseh tragédia, az a pokoli zuhanás, j melyhez hasonlót alig gondolhatott ki költő, j nem azok közül való, amelyek Arisztotelész j klasszikus meghatározása szerint „félelem és | szánakozás által tisztítják a sziveket". Félelmet, azt igen, ébreszthet, mert láthatja benne min- j denki az isteni igazságszolgáltatás erejét, amely i megtorolja a bűnt. A bűnt ugyan mások tár- | saságában követte el Csehország, de a felbujtó, a félrevezető mégis csak ő volt. Ám szánako- j zást nem tud kelteni ez a rettenetes összeomlás, mert nem volt benne semmi hősies, ami a nézők lelkét megindíthatta volna. Az államot, mint ilyent, nem is kisérheti részvét a sírjába, legfeljebb az ínségbe jutottak, a kenyértelenné, földönfutóvá lettek sorsa az, ami emberileg megindíthat bennünket. Meg — még arra a nem is oly rég, csak husz esztendő előtti időre visszagondolva is — amikor ezer és ezer magyarok hasonló kenyértelenné, ínségessé,földönfutóvá tételét ép ők okozták és nézték irgalmatlan közönnyel, gyilkos kárörömmel. Nem, mi emberek voltunk és emberek maradunk mindig, az egyesek iránt meg van bennünk a részvét, de a cseh állam, a cseh náció ezt a pokoli zuhanást maga idézte fel, megérdemelte, nem sajnálhatjuk. Az ősi határon. Az ősi határon, Kárpát szent bércén, ahonnan Árpád és honfoglaló magyar népe először pillantotta meg a földet, az igéret földjét, „mely hallal és vadakkal s arannyal gazdagon, mint egy virágkert elfut a termékeny síkon", messze I innen északon, ahol egy negyedszázadnak előtte annyi magyar vér omlott a hazáért, magyar zászlót lenget a friss márciusi szellő. Büszkén és diadalmasan leng ez a zászló. Magyar erő, magyar akarat, magyar kitartás, magyar vitézség hozta fel és tűzte ki a magas oromra. Hosszú és nehéz volt az út, amely idáig elvezetett. Nemcsak az az út, amit a zord, fagyos időben, megrongált utakon, itt-ott még leselkedő ellenséget is letiporva, akadályokat elhárítva, hidakat helyreállítva, derék honvédeink nem egészen két nap alatt megtettek, de hosszú, fájdalmasan nehéz, tövisekkel rakott volt az az út, melyen a nemzet odáig eljutott, hogy beteljesedett valóságként állhat előtte az ősi magyar határ. Igen, az ősi határ, bár annak még csupán kicsinyke darabja. Becses darab, mert ennek mentében olyan nép lakik, mely hűen az ősi Rákóczi-hagyományokhoz mindig csupán nyelvében nem volt magyar, de érzésben, lélekben mindig hűséges maradt az anyaországhoz, s amely a terroruralom borzalmas hónapjai után a felszabadulás boldog érzetével, testvéri Öleléssel köszönti honvédeinket. De becses, kétszeresen becses ez a kis darab ősi határ azért is, mert azon keresztül olyan baráti nemzetnek nyújthatnak kezet, amellyel történeti évszázadunk folyamán soha más, mint meleg, baráti kapcsolatunk nem volt, akiket nagy uralkodókon kívül egymás szabadságáért közösen kiontott vére irott betűnél erősebb, örökös vérszerződéssel köt össze és akiket a megvalósult álom — a közös lengyel-magyar határ! — épp oly örömmel, ugyanazon boldog érzéssel tölt el, mint akár bennünket, magyarokat. Becses, nagyon becses tehát ez a visszaszerzett ősi határ, de — ne felejtsük el — mégis csupán egy darabja annak ami a miénk volt és ami isteni örök jogon mindig is a miénk maradt. Élt bennünk bár csak halavány szikrája annak a reménynek, hogy az ősi határ az egész északi részre kiterjedhet, de a tótok máskép határoztak, ők még mindig nem látták be, hogy a vizek folyásának nem lehet parancsolni, hogy őket minden érdekük a Magyar Alföldhöz fűzi. Hisszük, megjő még ennek az ideje is. Hisszük, hogy a restitutio in integrum munkája nem fog megállani. Hisszük, hogy a józanság és igazság szelleme győzedelmeskedni fog keleti és déli szomszédainknál is és hosszú szenvedéseink, erős kitartásunk, jogainkhoz való rendületlen ragaszkodásunk meg fogja érlelni számunkra a jövő aratását. • -örA márciusi ünnep. A magyar szabadság hajnalhasadásának és a dicsőséges magyar szabadságharcnak emlékezetét — a 91. évforduló alkalmából — lelkes kegyelettel ünnepelte meg városunk. A város képe ünnepiebb volt, mint az előző években, a nemzeti zászlók lényegesen megszaporodtak, de mi részünkről szeretnők már látni, ha ezen a dicső napon az összes házakon piros-fehér-zöld lobogók lengenének. Az üzletek — dicséretes önkéntes elhatározással — 10 órától kezdve zárva voltak, a megállapodás szerint d. u. 2-ig, de legtöbb kereskedő egész napon át nem nyitotta fel többé üzletét. A templomokban istentiszteleteket tartottak, amelyeken a hatóságok képviselői, a tanulóifjúság és nagy közönség voltak jelen. A nyilvános nagy márciusi ünnep ősi hagyományoknak megfelelőleg idén is a nagy márciusi ifjak: Petőfi és Jókai tagságával büszkélkedő főiskolai ifjúsági képzőtársulat rendezésében a honvédszobor előtt, Petőfi és Jókai szobrának közelében folyt le. Ez utóbbiakat már a reggeli órákban megkoszorúzta a helybeli Jókai-kör küldöttsége. A tágas, most szépen rendezett teret a hideg, havas idő ellenére több ezerre menő közönség töltötte meg. A példás rendben felvonult ifjúság és a közönség együtt elénekelte nemzeti imánkat, a Himnuszt, mely után Nagy Ernő theologus pályadíjnyertes szép költeményét adta elő. Az ifjúsági vegyeskor lelkes tempóban zengte el Szabó Sándor tanár vezényletével Petőfi Nemzeti indulóját s ezután Sülé Jenő képzőtársulati ifj. elnök erővel teljes és értékes gondolatokat tartalmazó beszédben méltatta a biztos halálba mqnt ifjak halhatatlan dicsőségét s szólott arról a nehéz sorsformáló hivatásról, amely a bizonytalan élet előtt álló mai ifjúságra vár. Adorján Gyula lendületesen elszavalta a Talpra magyart, majd a Szózat következett. Ezután sorban helyezték el a honvédemlékre a főiskola, a város, a katonaság, a vitézek, a frontharcosok, a vasutasok, a Baross-szövetség és a leventék koszorúit. Az ünnepi műsor után menetté formálódott az ifjúság és élén a tanári kar tagjaival és az öreg diákokkal hazafias dalokat énekelve elvonultak a Petőfi-házhoz. Árvay Béla egy Petőfi-verset szavalt, Keresztes Kálmán képzőtársasági titkár költői szavak kíséretében megkoszorúzta a Petőfi emléktáblát, majd a Magyar Hiszekegyet énekelték el. Innen a Jókai-házhoz vonult a menet, ahol Beregi László VI11. o. tanuló Kobzosének Jókairól címmel saját hangulatos versét szavalta el, majd koszorút helyezett el az emléktáblán s az ünnep a Himnusz eléneklésével ért véget. Délután fél 2 órakor a konviktuson ünnepi ebéd volt, melyen a helybeli és vidéki öreg diákok igen nagy számban és a tanári kar tagjai is részt vettek. Körmendy Lajos szénior üdvözlő szavaira válaszolva dr. Tóth Lajos főisk. igazgató, dr. Jókay-Ihász Miklós egyházmegyei gondnok és dr. Tóth Endre theol. tanár mondtak lelkesítő hazafias pohárköszöntőket. Pápaiak a komáromi nemzeti ünnepen, Zászlós staféta. A szabadságharc dicső emlékünnepén, március 15-én impozáns külsőségek között adta át a pápai hazafias ifjúság 100 tagú küldöttsége, élén dr. Konkoly-Thege Sándor kir. közjegyzővel és dr. Hermann László városi főjegyzővel, a küldöttség szónokaival azt a gyönyörű selyem zászlót, melyet Pápa városa ajándékozott a felszabadulás örömére RévKomárom városának. Az ereklyés országzászlót 92 tagú staféta futással vitte Takácsi, Gecse-Gyarmat, Szent-Kút, Tét. Győrszemere, Ménfőcsanak, Győr, Gönyü, Ács érintésével ^fölváltva, dacolva a kritikus idővel, mely különösen Győr és Komárom között olyan kegyetlen volt, aminőre a legzordabb téli időben sem igen volt példa. Ezen a terepszakaszon hóviharban futott a staféta, de a lelkes pápai futókat az izzó hazaszeretet lángja melegítette és bátran szembenézve az idő viszontagságaival, kitartóan futva vitték a szent zászlót Komárom hős védője, Klapka 48-as tábornok szobra elé. A staféta reggel 8—9 óra között gyülekezett az országzászlónál, majd rövid ünnepély után pontban 9 órakor elindult az első futó, Fülöp Lajos levente-oktató, aki egy km.-es futás után átadta a zászlót a következő futónak. A levente, az Emericana, a Turul, Perutz, Máv-Kinizsi, AIOVE, KIE, Bacon, Mezőgazd. Szakiskola, bencés, kollégium, tanítóképző kiszemelt futói vitték 92 km.-en át a zászlót. Délután 3 órát mutatott a komáromi Szent András templom órája, amikor Balla Kálmán, a MOVE titkára, a staféta befutója a kezében tartott zászlóval a KlapkaBÚTORÜZLETE GYOR GR. TISZA ISTVÁN TÉR 5. SZÁM. 19M lf#iJ®B ÓTA MINDIG CSAK JÓT AD.