Pápai Hírlap – XXXVI. évfolyam – 1939.

1939-03-11 / 10. szám

Jobb üzletekben kapható! — 70. közgyűlés. A Pápai Izr. Iparosok Gyámolító Egylete 70. évi közgyűlését f. évi március hó 12-én, vasárnap délután 4 órakor tartja az izraelita iskola nagytermében, ame­lyen érdeklődőket is szívesen látnak. — Gyártisztviselői kinevezés. Horváth László, a helybeli Emericana szekretáriusa, aki a kormány által szervezett átképző tanfo­lyamon a textil-szakot elvégezte, a helybeli Leipnik Szövőgyárban tisztviselői alkalmazást nyert. — A növénynemesítés a mezőgazda­sági kiállításon. Mint a mult esztendőben, az idén is a magyar növénynemesítők nagy anyaggal, szép összeállításban fognak szere­pelni az ezévi mezőgazdasági kiállításon, sa­ját művészies kivitelű, tetszetős beosztású,! nagyméretű csarnokukban. A magyar növény­nemesítők kiállításának kettős jelentősége van. Egyrészt bizonyságot tesz amellett, hogy a magyar növénytermesztés és nemesítés szak­szerű előbbrevitele érdekében szükség van és lesz továbbra is a növénynemesítéssel foglal­kozó nagyobb gazdaságokra. Az egyes kiál­lítók az eddiginél is nagyobb anyaggal és sok­kal szakszerűbb bemutatással fogják tanulsá­gossá tenni az idei növénynemesítő kiállí­tást és valóban tudományos beállítással fog­nak beszámolni elért eredményeikről, amire büszkék lehetünk, mert hiszen már a mult évi kiállításuk is — a külföldiek bírálata álapján — dicsőséget szerzett a hazának. A hazánk­ban termesztett értékesebb nemesített növény­fajtákból szerepelni fognak a magyar minő­ségbúzák, rozsok, sörárpák, zabok, hatsoros minőségősziárpák, a külföldön is jól ismert magyar kukoricafajták, kender-, len-, cukor­és takarmányrépafajták; nemesített fűfélék, továbbá nemesített konyhakerti növények. — Adomány-kimutatás. A „Magyar a magyarért« mozgalomra befolyt adomá­nyok: Pénzben: Pongrácz Ernő 3.50 P, Ma­ródi Mihály 1 P, Ö. Németh István 2 P, Tóth Ferenc 5 P, Farkas József 50 f, Németh Ferenc 1 P, Németh József 2 P, Gyúrom Fe­renc 50 f, Márkus Gábor 50 f, Horváth La­jos 1 P, Bálint Imre 1 P, v. Lázár Zsigmond 1.50 P, v. Joó József 1 P, Zámbó József 1 P, Meggyesi Antal 7 P. — Természetben: Kasz­nár Ferenc 15 kg. rozs; Lampért Imre 50 kg. burgonya; özv. Reizer Pálné 15 kg. buzgonya; Szakács Dániel 50 kg. rozs; ifj. Giczy Gábor 50 kg. burgonya; id. Giczy Gábor 50 kg. rozs; Böröczky Dénes 40 kg. rozs; Giczi Kál­mán 20 kg. rozs; Kovács Sándor 30 kg. rozs; Csurgai Ferenc 30 kg. rozs; Tömből Miklós 50 kg. burgonya, Magyar Józsefné 5 kg. bur­gonya; id. Kovács Károly 2 kg. burgonya; Mészáros Kálmán 100 kg. búza, 100 kg. rozs; Bereczki Testvérek 50 kg. buza, 50 kg. rozs; Szedlmayer Dezső 50 kg. buza, 50 kg. rozs; Edvy Testvérek 50 kg. buza, 50 kg. rozs; Visváder Lajos 50 kg. buza, 50 kg. rozs; Pén­tek Lajos 50 kg. buza, 50 kg. rozs; Baráth Sándor 100 kg. rozs; Böröczky 'Testvérek 200 kg. buza, 200 kg. rozs, 25 kg. zsír ^ Bö­röczky Dezső 50 kg. buza, 50 kg. rozs; Ruip Jenő 50 kg. rozs; Pomher István 20 kg. buza; Kapa Károly 30 kg. buza; Gervald János 20 kg. buza; Varga Ignác 50 kg. rozs; Pósa János 10 kg. buza, O. Németh Gyula 5 kg. rozs; Fülöp Antal 15 kg. buza; Kiss István 15 kg. rozs; Bálint Sándor 10 kg. buza; Nyárfs Gyula 20 kg. rozs; Stefanics József 25 kg. buza; T. Németh Sándor 25 kg. rozs; Mórocz József 5 kg. tengeri; Szalay Ajntal 15 kg. buza; Eisenbeck János 30 kg. rozs; T. Né­meth István 5 kg. rozs; Kalmár Ferenc 50 kg. rozs; K. Németh János 30 kg. buza; Ke­resztes István 10 kg. rozs; Szekeres István 10 kg. rozs; Keresztes Józsefné 20 kg. buza; Ács János 20 kg. rozs; Keresztes Istvánné 15 kg. rozs; Reizer József 50 kg. rozs; Meizer János 25 kg. rozs; Kapa István 30 kg. buza; Pomher Ferenc 25 kg. buza; Lampért János 50 kg. rozs; Kiss Dániel 25 kg. buza; Eisen­beck Pál 10 kg. rozs; özv. Polgár Pálné 10 kg. rozs; Ács János 20 kg. rozs; özv. Viczai Györgyné 50 kg. rozs; Eperjesi József 20 kg. buza; Nagy Károly 20 kg. rozs; Szabó József 50 kg. rozs; Kiss Lajos 15 kg. rozs; Vargaí János 15 kg. rozs; ifj. Kutasi József 20 kg, rozs; Polgár József 40 kg. rozs; Preiczer Flórián 30 kg. rozs; Babják Ferenc 50 kg. rozs; Polgár Géza 30 kg. rozs; ifj. Mórocz József 20 kg. rozs; Horváth József 50 kg. rozs; Fejes József 50 kg. buza; Nyári Mihály 20 kg. rozs; Tax Mátyás 20 kg. rozs; Táp Ignác 15 kg. rozs; Rédling János 15 kg[. rozs; Bauer János 25 kg. rozs; Boros Mihály 50 kg. rozs; Fejes László 10 kg. rozs; Miklós János 50 kg. buza; Frunner József 3 kg. rozs; Horváth József 5 kg. rozs; Molnár János 10 kg. buza; Szakács János 20 kg. rozs; Varga, Ferenc 25 kg. buza; Unger József 15 kg. rozs; Polgár Gábor 20 kg. rozs; Mészáros József 50 kg. rozs; Szabó László 25 kg. rozs; Csuti József 16 kg. buza, 4 kg. rozs; Farkasdi István 5 kg. buza; Keresztes Gyula 10 kg. buza. (3% 9ó és olcsó is a Darmol hashajtó. Beváltja, amit igér. íCfl/í^^^m Nincs vele kényelmetlenség, bajlódás. lOiSJI! s SS teafőzés, keserüizii anyagok nyelése. Kitűnő IzO hashajtő a x t\.y%VI Már 14 flllértrt la oladan flfógymrtirtia kapfeat*. VI 1• — 50%-os vasúti kedvezmény Buda­pestre a Mezőgazdasági kiállítás alkalmával. Felutazás március 16—27 (délig); visszautazás március 22 (d. u. 4 órától) április 2-ig lehet­séges. Igazolvány ára 130 P, melyek a Pápai Leszámítoló és Közgazdasági Banknál lévő Menetjegyirodában kaphatók, valamint a ked­vezményes jegyek is. — Nyirkos, hideg levegő fenyegeti egészségét. Gondoljon mindig arra, milyen kiváló szer az Aspirin­I tabletta meghűlés, reumatikas bántalmak és fejfájás ellen. A minden egyes tablettán és csomagoláson látható vi­j lághírü „Bayer"-kereszt szavatol az Aspirin tabletták biztos hatásáért, tisztaságáért és ártalmatlanságáért. — A Pesti Tőzsde új számában Ruberti Silvio, ; báró Mirbach Antal, dr. Mutschenbacher Emil, ifj. Sorg ' Antal, Ivánfy Géza, dr. Tóth László, dr. Halom István, Bálint István irtak cikkeket. Érdekes információkat kö­| zöl a lap iparvállalatok, bankok köréből, a tőzsdéről, i a vidéki hitelélet köréből stb. — Üzenet ötezer esztendő múlva élő utó­dainknak. Csak 5000 esztendő elmúlása után, 6939­ben szabad felhozni a föld alól azt az acéltorpedót, amelyben korunk minden jellemző dokumentumát, nap­jaink történelméről készített filmfelvételekkel együtt i Amerikában a földbe süllyesztettek. Az acél torpedóról érdekes képekkel illusztrált cikket közöl Tolnai Világ­lapja legújabb száma. A legkiválóbb magyar irók no­velláin, a rendkívül érdekes cikkek dús során és a nagyszerű folytatásos regényen kívül közel száz pom­pás képet talál az olvasó a népszerű képeslapban. Tol­nai Világlapja egy száma 20 fillér. | Hazánk és a nagyvilág. Szombattól — szombatig. A képviselőház mult pénteken és e hé­i ten is a zsidó javaslattal foglalkozott. Pén­teken Malasits Géza, Baross Endre és Dulin | Jenő beszéltek. Kedden 'Meisler Károly, Esz­| tergályos János és Svoy Kálmán felszólalásai | után Tasnádi Nagy András igazságügymi­I niszter mondott nagyobb beszédet, melyben hangsúlyozta, hogy nemcsak a nemzet és az ország, de a zsidóság érdeke is, hogy ez a kérdés erőteljesen rendeztessék és nyugvó­pontra jusson. Ezután négy csoportba osztva foglalkozott a javaslat ellen tett kifogásokkal. Kijelentette, hogy ez a törvényjavaslat az első komoly lépés a magyar faj érdekében. A ! módosítások tekintetében a részletes vita során lesz alkalma nyilatkozni. A szerdai ülésben LQWY JENŰ BÚTORÜZLETE GYŐR GR. TISZA ISTVÁN TÉR 5. SZÁM. ÓTA MINDIG CSAK JÓT AD. Festetich Domokos gróf és Kertész Miklós szóltak a javaslathoz. Ezután interpellációk következtek, amelyek során Matolcsy Mátyás a földbirtokreform kijátszásáról szóló inter­pellációjára Teleki földmívelésügyi miniszter azt válaszolta, hogy megakadályozza a mes­terséges erdősítéseket. Fenczik István a Kár­pátorosz helyzetről interpellált, megállapítva, hogy ukrán-orosz nép és nyelv egyáltalán nincs. Ifj. Balogh István az állatforgalom ha­nyatlásáról szólt. Teleki földin. miniszter sze­rint a német kontingens megállapítása és in­tervenciós vásárlások segíteni fognak a mai stagnáción. Klein Antalnak a házépítés és idegenforgalom szünetelése és a betétállomá­nyok csökkenése tárgyában előterjesztett in­terpellációjára Imrédy volt miniszterelnök sze­mélyes kérdésben válaszolva kijelentette, hogy mindez a mult évi európai válsággal függött össze és a fejlődés útja biztosítva van. — Csütörtökön napirend előtt Korniss Gyula a maga és 36 eddig pártonkívüli képviselő ne­vében jelentette be a Keresztény Nemzeti Függetlenségi Párt megalakulását és ismer­tette a párt programját. Ezt követőleg a napirenden levő törvényjavaslat vitájában Vo­záry Aladár, Apponyi György gróf és Ma­tolcsy Mátyás vettek részt. A holnapi ülésen elhatározzák a javaslat tárgyalási idejének négy órával való meghosszabbítását. A Magyar Élet Pártja szerdán formá­lisan megalakult. Ezt megelőzőleg a Nemzeti Egység Pártja tartotta Hóman Bálint vezér­helyettes elnöklésével utolsó értekezletét, me­lyen köszönetet szavaztak Bárczy Ferenc le­mondott elnöknek. Ezután Teleki Pál gróf mi­niszterelnök nyitotta meg a Magyar Élet párt­jának első értekezletét, beszédében kijelent­vén, hogy a párt a nemzet örök értékeiért küzd. Bejelentette, hogy a párthoz a volt kereszténypárt tagjainak nagy része csatlako­zott. Törs Tibor bejelentette, hogy a pártnak jelenleg 120 tagja van. Ezután pártelnöknek báró Vay Lászlót, alelnöknek Bárczay Feren­cet, Csilléry Andrást, Mayer Jánost és vitéz Marton Bélát választották meg. Az országos Központi Vezetőség tagjai lettek a miniszter­elnök, Vay pártelnök, dr. Darányi Kálmán, Vjtéz Imrédy Béla és vitéz Rátz Jenő. Ügy­vezető alelnökké Törs Tibort választották meg. A határ-kiigazító bizottság, melyet a bécsi döptőbirósági határozat alapján a magyar és a cseh-szlovák kormány küldöttek ki, a Duna és az Ung folyók közötti szakaszon végleg megállapította az északi határt. A határrende­zés bizonvos területváltozásokkal iárt, amelyek során hozzánk 20 község, Csehszlovákiához pedig 8 község csatoltatott. Hazánkhoz 7000 lélekkel több került. A határőrségek március 14-én veszik fel a végleges határvonalnak; megfelelő helyzetet. Az Ung és a román ha­tár közötti részen egyelőre a jelenlegi de­markációs vonal marad érvényben. Báró Vay László miniszterelnökségi ál­lamtitkárt, aki a MÉP elnökévé történt meg­választása alkalmából ez állásáról lemondott, a kormányzó a haza szolgálatában szerzett ki­váló szolgálatai elismeréséül magyar kir. tit­kos tanácsossá nevezte ki. Ugyancsak titkos tanácsosi kinevezést nyert gróf Berchtold Káz­mér a Felvidék visszacsatolásával kapcsolatban szerzett érdemeiért. — Báró Vay László he­lyébe a kormányzó miniszterelnökségi állam­titkárnak dr. Zsindey Ferenc kultuszán am­titkárt nevezte ki. Az orvosi kamarák új beosztásáról intézkedik a belügyminiszter e héten megje­lent rendelete. Üj orvosi* kamarák létesültek Kassa és Érsekújvár székhellyel. Előbbihez

Next

/
Thumbnails
Contents