Pápai Hírlap – XXXVI. évfolyam – 1939.
1939-11-18 / 46. szám
natok mellett a Mávaut-járatra tovább is szükség volna, amely nemcsak az utazó közönség kényelmét szolgálná, de üzletileg is rentábilis volna. — Iskolaszentelés, — tanítóbeiktatás. A mihályházai evangélikus leánygyülekezet ósdi iskolája és tanítólaka helyett új iskolát és tanítólakot építtetett, amelynek költségeihez az állam tizenegyezer pengővel járult hozzá. A célnak kitűnően megfelelő szép iskolát vasárnap délelőtt szentelte fel Hering János veszprémi lelkész, tanügyi esperes, magvas beszédében fejtegetvén, hogy az éTemi népoktatásnak milyen fontos szerepe van a nemzeti közművelődés szolgálatában. — Ugyanekkor beiktatta állásába a gyülekezet újonnan választott tanítóját, Kovács Sándort, akit fehérvár-csurgói állásából hívott el a gyülekezet bizalma. A felemelő ünnepélyen jelen volt a pápai járás főszolgiabirája, dr. Szentimrey Sándor és az anyagyülekezet lelkésze, dr. Mohácsy Lajos, tb. esperes is, aki hatékonyan közreműködött a tekintélyes államsegély elnyerésénél. — »ThálÍa papjai.» A magyar színészet elindulásának tövises útjára, Thália papjainak sziszifuszi küzdelmeire világít rá Sándor Pál gimn. tanárnak, lapunk felelős szerkesztőjének történelmi színműve, amelyet hétfőn este a városi mozi-szinházban mutattak be nagy és intelligens közönség előtt. Az avatott tollal megírt színmű kultúrtörténetünknek egy kiszakított lapja, mely szomorúan példázza, hogy az osztrák elnyomó törekvések mennyi akadályt gördítettek szép magyar nyelvünk elterjedése elé, s milyen lenézettek, megvetettek voltak még a mi szemünkben is a magyar nyelv vándor apostolai, ahogy a szerző mondja: az »aktorok« (színészek). Helyes, hogy az ifjúsági előadásul különösen alkalmas darabot a kollégium nyolcadik osztályos növendékei adták elő, mert az egyúttal studium is volt számukra. S hogy mennyire ,elmélyedtek bele, s mennyire komolyan fogták fel feladatukat, mutatja a szép siker, amit elértek, s mutatja a publikum elismerése, amellyel törekvésüket honorálta. A szereplők közül első helyen Sándor Attilát kell felemlítenünk, aki Kelemen Lászlót, az első magyar színigazgatót sok ideálizmussal, alapos készültséggel személyesítette meg. Szinte biztató lag kísértük minden jelenetét, mikor a magyar nyelv jogáért küzdött, s átéreztük fájdalmát, mikor a küzdelemben elbukott. Szűcs Boriska egyéni bájjal és kedvességgel játszotta Ilonkát, egész otthonosan mozgott a színpadon. Gulyás Ferenc tanácsosa tőrőlmetszett alakítás volt. Rácz Endre tüze, lelkesedése magával ragadott. Hartmann István Unwerth grófja operettbe is beillő komikus figura. Vadász Jolánka, Rácz Aranka, Tóth Ilonka és Tóth Irénke stílusosan illeszkedtek bele az együttesbe. Szabó Miklós, Szekeres Sándor, Vágó Qyula s intrikus szerepében Tarján László, Bodolay Sántt&dío dor erősségei voltak az előadásnak; de kisebb szerepeikben vitéz Németh Károly, Baranyay József, Csonka Ferenc, Bolla Lajos is megérdemlik, hogy nevüket külön-külön felemlítsük. Az utolsó felvonás végén lelkes éljenzéssei hivták szerzőt a lámpák elé, amit ő hajlongva .köszönt meg. A darabot betanította és rendezte maga a szerző, a díszleteket tervezte Török Imre. — Felvonásközökben a kollégium kis zenekara szórakoztatta a közönséget magyar nótáival. — „Nagy tételekben számolok." Korom pay Violának, a nagytehetségű költőnőnek, akit Jókai-köri szerepléséből s előző verskötetéből a pápai közönség is ismer, új kötete jelent meg az Új Magyar Élet kiadásában. A kötetből, melynek ismertetésére még visszatérünk, egy gyönyörű költeményt mai számunkban közlünk. —. A rokkantegyíet felszámolása. A Magyarországi Munkások Rokkant és Nyugdíjegyletének hivatalos felszámolása befejezést nyert. A kiküldött miniszteri biztos elkészítette a tagok igényeit feltüntető jegyzéket. Az egyesület Pápán és vidékén lakó tagjait bizonyára érdekelni fogja, ha közöljük, hogy a mérlegszerű hányadrész kifizetése a járadékbiztosítási könyv és a személyazonosság igazolása mellett már kezdetét is vette. A JUBILEUMI SOROZAT ÚJDONSÁGAI: — Gyász. A Pápai Hitelszövetkezet mint az OKH tagja, gyászjelentést adott ki fáradhatatlanul buzgó és hűséges pénztárnokának folyó hó 12-én, élete 81. évében történt elhunytáról. A megboldogultban, aki korábban a helybeli molnáriparostársadalomnak volt érdemes tagja, Csillag Antal rendőrfelügyelő szerető édesapját gyászolja. E hó 14-én az Anna-kápolnából nagy részvét mellett helyezték örök pihenőre. Arcának díszt, szemének enyhülést adnak Kovács Imre vizsgázóit látszerész mester szemüvegei Foto-cikkek, hő- és fajsúlymérők stb. raktáron Pápa, Kossuth Lajos utca 21. sz. — Előadás a Baross Szövetségben. A Baross Szövetség november 8-án kezdte meg ingyenes előadás-sorozatát. Előadó Szabó Károly állomásfőnöík volt, aki nagyszámú hallgatósága előtt a szállítmányozási ügyletekről tartott mindvégig érdekes és nagy figyelemmel hallgatott előadást. — A következő előadást f. hó 22-én, szerdán a szövetség helyiségében Kiss László ref. kollégiumi kereskedelmi iskolai tanár tartja. Tekintettel a közérdekű előadásra, ez útctai is kéri a vezetőség a közönséget, hogy minél nagyobb számban jelenjék meg rajta. — itt említjük meg, hogy a szövetség Major Loránd főkönyvelő vezetésével minden hétfőn és csütörtökön könyvviteli tanfolyamot tart. Jelentkezni lehet a szövetség helyiségében. Nagy Olcsó árak! — Esküvő. Marton Éva és Braunstein György tisztelettel meghívják jóbarátaikat és ismerőseiket f. hó 19-én déli 1 órakor Rákócziutca ,34, szám alatt tartandó esküvőjükne. (Minden külön értesítés helyett.) — Részletújítás a Griffen. A Griffszálló sarka szinte máról-holnapra megújhodott. Régen vártuk, s mégis, hogy végre bekövetkezett, nem tudunk neki örülni. Se azr építtető, se az építész, se az engedélyt adó hatóság nem törődött azzal, hogy egy patinás ódon épületre kényszerít egy oda nem illő u. n. modern üzlethelyiség kiképzést. Olyan ez, mint egynémely nagymama rémtette, aki azt hiszi, elég festett hajára kackiás kalapot biggyeszteni s mindenki süldő lánynak nézi. Nem egy példát tudnánk felhozni arra, hogyan lehet a modern követelményeket összeegyeztetni a meglévő régi adottságokkal. A Griffszálló külső megújítása még csak félmunkának se mondható, mert az új stílus se a földszint többi mostohán maradt részével, se a múltba tekintő emeleti résszel nincsen összhangban. Több körültekintést! — Gyümölcstermelési tanfolyam. Gyümölcstermelési tanfolyamot tart kellő számú résztvevő jelentkezése esetén Demjén Márton a GyOE vármegyei intézője. A tanfolyam két napos és ingyenes. Főként földmívelők részvételére lesz szánva. A jelentkezéseket elfogadja Szokoly Viktor városi tanácsos. — Tanulmányi látogatás. A ref. kollégium kereskedelmi iskolai növendékei Kiss László tanár vezetésével meglátogatták a Baross Szövetség tulajdonában lévő fűszeresek beszerző szövetkezetét, valamint a Raidl divatcsarnokot, hogy elméleti ismereteiket gyakorlatival is bővítsék. — TanitóváStozások. Szabó Béla öreghegyi állami tanítót Pápáról Újpestre helyezték át, helyébe pedig Marék László csanádpalotai tanítót disponálták, aki tulaj donképen haza jött. — A Jókai-mozi dohányzója. Mit már irtunk róla, dohányzó létesül a városi moziban. Az előcsarnok ilyetén kibővítését, épp úgy, mint a teremben megújhodott világos széksorokat, nemkülönben a pénztár melletti előtér ízléses és higiénikus faburkolatát örömmel üdvözöljük. Az előcsarnokból alacsony ajtóval nyiló alacsony dohányzó még csak a nyers falakat mutatja s ezért talán nem késtünk el, mikor újra felhívjuk az illetékesek figyelmét arra, hogy egy körbefutó képakasztó|léc s a fal színének megfelelő megválasztása — ideiglenesen — megoldaná a városunkból hiányzó kiállító helyiség kérdését. Persze felelőtlen mázolmányokkal kóborló haszonleső műkereskedők helyett, a komoly művészet pártolását s közönségünk műizlésének nevelését kell, hogy szolgáljuk ezzel a lépéssel is. KILENC TETSZÉSSZERINT KIVÁLASZTOTT ÁLLOMÁST AUTOMATA NYOMÓGOMBBAL VESZ AZ AUTOMATA SUPER