Pápai Hírlap – XXXVI. évfolyam – 1939.
1939-01-07 / 1. szám
helyzetére, hogy csak ősszel van termése s azt is csak későbben lenne észszerű eladnia, amikor már végleg kialakult árak állnak elő s a sürgős őszi gazdasági munkák befejezést ínyertek. Ezzel szemben éppen fordítva, az őszi betakarítási munkálatokkal teli időben hajtjuk leginkább az adót. Miért? Mert közeleg az év vége és az eredmény mérlegét javítani bürokratikus életcél. Holott ha az adóév és költségvetési év összhangba hozatnék, egészen megváltoznék a helyzet. Lehet, hogy átmeneti időben esetleg csökkenés következnék be, de ezzel százszorosan felérne a2 erkölcsi előny, ami a inép lelkében feléled és megizmosodik, látva azt, hogy a kormány igenis érzi, nemcsak hangoztatja, a falusi gazda baját és azt orvosolni igyekszik is ott, ahol erre mód 1 van. S elérnénk végre ahhoz 'az ideális állapothoz, hogy az adófizető nem azért fizetne adót, mert végrehajtják különben, hanem jól felfogott becsületérzésből teljesítené e kellő rangra emelt polgári kötelességét. De ahhoz, hogy ily eredmények létrejöhessenek, ki kell dönteni a régi rendszer tartóoszlopait, azt a mérgező ódon szellemet, amely az ily irányokban való elindulást és haladást eleve kizárja. Őszinteséget s nyíltságot a szellemben, a kivitelben és formában. A szabályok megalkotásánál pedig főszempont legyen az igazságra törekvés, hogy az érvényesülésre kerülő jogszabályok kiállják az egyszerű falusi, de természetes ésszel megáldott adózó magyar kritikáját is. Mily könnyű dolga lenne a jegyzőnek ily szellemben született törvények és rendeletek iránt fenntartani a tiszteletet a nép között, holott ezzel szemben a sok célttévesztett rendelet feletti kritikát hallani a falu egyszerű magyarjától, védekezési érv "híján néha szinte fizikai fájdalmat okoz... Nagyon időszerű ma ezen kérdéseket megvitatni, amikor az okoz sok gondot, miként díszítsük fel szebben, ékesebben a szűkrieszabott kis családi házunkat, midőn abba egymillió drága vendég érkezett haza. Még ha tékozló fiúról lenne szó, aki megtér atyjához, akkor is milyen nagy örömre lenne ok? Hát még így, amikor az önhibáján kívül súlyos gályarabságba hurcolt igaz Vér tért meg hozzánk a húszévi súlyos börtönből, mennyivel inkább körültekintő gondosságra lesz szükség, hogy ők igazán otthon érezzék magukat nálunk. A sok dísz és virág között vigyáznunk kell nagyon, hogy amikor megkérdezzük tőle a tündérmesebeli királykisasszony módjára: »Ügy-e szép itt, úgy-e jó itt; nézz csak ide meg oda, bársony itt a gyepes udvar, drágakő a palota?«, a mi tündérmesénk során ne botoljon meg a hazatért és tényleg tündérálomba jutott drága rab testvér a házunktáján felejtett lomban, ferde bútordarabban s megütődve ne kérdezze majd tőlünk: »hát ez micsoda, testvér?« B. Szabó Mihály. ÚJDONSÁGOK. — Lapunk megjelenési engedélye. A mai számával XXXVJ. évfolyamába lépő Pápai Hírlapnak a további megjelenésre szóló engedélyt a m. kir. miniszterelnökség múlt évi december hó 29-én kelt 21.036-M. E. III. sz. rendeletével megadta. — Újévi tisztelgés. Medgyasszay Vince, dunántúli református püspök előtt újév napján több tisztelgő küldöttség fejezte ki szerencse kivánatait. Elsőnek fogadta a püspök a helybeli evangélikus egyház presbitériumát, melynek élén Bácsi Sándor lelkész köszöntötte őt. A főiskola valamennyi tagozatának és intézmények élén dr. Trócsányi Dezső h. igazgató, a Pápai Hitelbank részéről dr. Sulyok Dezső orsz. képviselő mondott üdvözlő beszédet. A püspök válaszaiban a magyar sorsközösség mélységes átérzésével a lelki egység megteremtésének szükségét hangsúlyozta. — A főispánná jótékonyakciója. Dr. Mesterházy Ferencné, főispánunk hitvese, mint a Kormányzóné jótékonyakciójának vármegyei vezetője, bekérette a megyebeli iskoláktól a szegénysorsó gyermekek kimutatását és annak alapján hatvan iskolához 300 pár cipőt, 300 darab leánykaruhát és számos fiúöltönyt juttatott el a leginkább rászorulók közt leendő kiosztás végett. Ez a segélyezés a Kormányzóné inségenyhítő mozgalmából befolyt adományok terhére történt. A többi községeknek segéiye| zése a vármegyei közjóléti alapból rendelke| zésre álló összeg terhére a főszolgabirák útján ; történik meg. — Mérnökválasztás. Múlt pénteken | délután dr. Berky Miklós alispán elnöklésével S részleges tiszújító közgyűlést tartott a város ! képviselőtestülete. A közgyűlésen, nyilván az egyedül pályázó Abos János mérnök-gyakornok iránti elismeréséül igen szép számban jelentek meg a képviselőtestületi tagok. Az egyhangú választás és eskütétel után az alispán üdvözölte az új mérnököt, aki köszönetét fejezte ki azért a bizalomért, amelyet neki, aki az ország másik sarkából szakadt ide, juttattak és ígérte, hogy ennek a bizalomnak fokozott kötelességteljesítéssel fog megfelelni. A képviselőtestület zajosan megéljenezte a fiatal mérnök szavait. — Új elnevezés. A m. kir. honvédelmi minisztérium rendelkezése folytán a járási testnevelési és népgondozói kirendeltségek cime megváltozott s a hivatal új cime ez: „Járási katonai parancsnokság". E rendelkezés értelmében a Pápa városi és járási testnevelési kirendeltség cime is „Pápa városi és járási katonai parancsnokság" lett. — Tanári kinevezés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a kitűnő oklevelü Szakolcai Gusztáv oki. középiskolai tanárt a beregszászi állami gimnáziumhoz tanárnak nevezte ki. — Családvédelmi intézkedések. A belügyminiszter húsz százalékkal felemelte az ipari munkásságnak és az OTI-nál biztosított, tehát a vidéken állásban lévő magánalkalmazottaknak is szülészeti, terhességi és gyermekágyi segély összegét. A két legalacsonyabb munkabércsoportba tartozók segélyét munkabérüknek legmagasabb hányadában és pedig 72 százalékban állapította meg, mig a magasabb díjban részesülők segélyei az új rendelet következtében 60 százalékra emelkedtek, 9ó és olcsó is a Darmol hashajtó. Beváltja, amit ígér. Nincs vele kényelmetlenseg, bajlódás, teafőzés, keserüizü anyagok nyelése, Kitűnő iz& hashajtó a Mér 14 fillérért l> minden gyógyizwtárbu kaphitó. — Károly-csapatkereszt. Az Országos Frontharcos Szövetség országos elnöksége a következők közlését kérte: Az Országos Frontharcos Szövetség értesíti az érdekelteket, hogy miután a Károly-csapatkereszt birtoklásának igényére szóló bejelentések határideje 1938 december 31-én lejárt, ilyen kérvényeket a szövetséghez ne küldjenek be és a postán érkező ilyenirányú kérvényeket a szövetség az illetőknek vissza fogja küldeni. — Új iskolafelügyelők. A vallás- és közokt. miniszter a részben halálozás, részben megüresedett három iskolafelügyelői körzetbe új ! iskolafelügyelőt nevezett ki. Még pedig Pápa város iskoláihoz Lauday Sándor áll. tanítóképző int. tanárt, a pápai járás II. körzetébe Randwég Ferenc Bakonyszentiváni r. k. tanítót és a devecseri járás I. körzetébe Molnár József devecseri r. k. tanítót. — Budapesti mezőgazdasági kiállítás. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület kiállítás rendezőbizottsága elhatározta, hogy az 1939. évi, sorrendben immár negyvennyolcadik kiállítást nagyobb arányokban rendezi meg március 22—27. napjain. Az előkészületek ennek figyelembevételével folynak, a kiállítási iroda az ősz kezdete óta teljes felkészültséggel dolgozik és a kiállítás korai időpontjára való tekintettel már régebben 'szétküldték a jelentkezési felhívásokat, sőt a tenyészállatok csoportjában a bejelentések határideje január 6-á;n már le is járt, mig a többi csoportokban a bejelentés határideje február 15*e. A gazdák máris nagy érdeklődéssel és várakozással tekintenek az idei kiállítás elé, amely igen tanulságosnak, sok tekintetben 1 újszerűnek Ígérkezik és mint eddig, előreláthatóan most is igen nagy szolgálatot fog tenni állattenyésztésünknek a legjobb minőségű tenyészállatok központosított forgalmának lebonyolítása, egész mezőgazdaságunknak pedig nagy oktató és nevelő hatása által. A kiállításon a tenyészállatértékesítést és beI szerzést jelentős szállítási, hitel és különféle ii ii LOWY JENŐ BÚTORÜZLETE GYŐR GR. TISZA ISTVÁN TÉR 6, SZÁM. 1RW IVUbi óta mindig csak jót ad. egyéb kedvezmények fogják előmozdítani. Belföldön 50o/o-os, a szomszédos ^államokban ugyancsak jelentős utazási kedvezmények lesznek a kiállítás alkalmával, mely a magyar gazdasági élet egyik legjelentősebb eseményének ígérkezik ebben az évben is. A kiállítási iroda készséggel ad felvilágosítást bármilyen irányú érdeklődésre (Budapest, IX., Köztelek utca 8. sz., telefon: 18—79—54). — Egységes járdaépítés. A belügyminiszter rendeletet intézett az alispánokhoz, hogy a községek egységes járdaépítési szabályrendeletet készítsenek és e célból mintát is küldött. A szabályrendelet-minta szerint a községek területén a gyalogjárdák építéséről és fenntartásáról a község gondoskodik. A költségek felét a község, felét az ingatlantulajdonosok viselik. Ha csak az utca egyik felén építenek gyalogjárót, a hozzájárulás összegének kétharmadát, a járdanélküli oldal háztulajdonosai a költség egyharmadát viselik. Egy méternél keskenyebb járdát nem építhetnek. — Hivatali beosztás. A földmivelésügyi miniszter Búzás Andor oki. gazdát kisegítőül Budapestről a veszprémvármegyei kir. gazdasági felügyelőséghez osztotta be. — A zenész-poéta verse. Nyáry Ferenc, a hazafias érzésű pápai zenész-poéta egy újabb versét juttatta el hozzánk, amely érdemes arra, hogy nagyobb nyilvánosság is megismerje. A vers így hangzik: Ml MÉG FELTÁMADUNK! Megvirrad még nekünk, Felragyog még napunk, Minden gyászos könnyért Elégtételt kapunk: Feldarabolt hazánk Gyógyírt kap a sebre, S kinő, mint a csoda, Megcsonkított teste! Honában a magyar Nem lehet rabszolga .. . Szabad nemzet vagyunk, Multunk igazolja. Igazságunk elől Menekül a horda. Előre ! Honfiak, Ütött már az óra! Trianonnak gyásza Nem boríthat minket, Vissza vesszük minden Elrabolt kincsünket! Jöhet ezer halál, Nem fordulunk vissza, Mi még feltámadunk! így van ez megírva! Pápa, 1938. — Az iparostanonciskola tanításideje. A közoktatásügyi miniszter egy korábbi rendelet módosításával úgy rendelkezett, hogy az iparostanonciskolában este hat órán túl tanítani nem lehet. Rendkívüli körülmények esetén azonban szakirányú iparostanonciskolák számára az illetékes tankerületi főigazgató, általános irányú iparostanonciskolák számára pedig az illetékes kir. tanfelügyelő engedélyt adhat arra, hogy a tanítás este hét óráig terjedjen. x A fejfájás és annak gyógyítása. A betegségek tömegében a fejfájás még a reumánál is gyakoribb — állapítja meg az orvostudomány. A fejfájás okairól, gyógyításáról és megelőzéséről közöl rendkivül érdekes cikket a Tolnai Világlapja legújabb száma. A legkiválóbb magyar irók novelláin, a rendkivül érdekes cikkek dús során és a nagyszerű folytatásos regényen kivül közel száz képet talál az olvasó a népszerű képeslapban. Tolnai Világlapja egy száma 20 fillér.