Pápai Hírlap – XXXVI. évfolyam – 1939.

1939-06-24 / 25. szám

Gyorsabb a mos több a szabad i • # # Ha Persilt használ a mosáshoz, végtelennek tetsző órák fáradtságos munkája mind felesle­gessé válik. A Persil önműködő mosószer, amely a főzés alatt min­den szennyet tökéle­tesen kiold a fehérne­műből. — Felügyelő-beiktatás. A pápai evan­gélikus keresztyén egyházközség folyó hó 25-én, vasárnap d. e. 10 órakor kezdődő istentisztelet keretében iktatja be tisztségébe újonnan választott felügyelőjét, dr. Huszár István ügyvédet. A beiktatás sorren'die:, 1. D. e. 10 órakor istentisztelet. 2. D. e. 11 órakor díszközgyűlés a templomban. — A kollégium évzáró örömünnepe. A hatalmas tornacsarnokot színültig megtöltő közönség előtt tartotta meg legnagyobb és legrégibb intézetünk évzáró örömünnepét. Dr. Tóth Lajos főiskolai igazgató tartalmasan és színesen számolt be az év gazdag eseményei­ről, befejezésül hálás érzéssel méltatva a du­nántúli ref. egyházkerület gyülekezeteinek ál­dozatkészségét az ősi intézmény fenntartása körül. Nagy Ernő és Tóth Lajos a verseny­szavalatok győztesei művészi szavalatokat ad­tak elő. Az ének- és zenekar Szabó Sándor pompásan fegyelmező vezetésével nagyon szé­pen és hatásosan adott elő egy énekszámot. Süle Jenő a Képzőtársaság egyre szélesebb miederben folyó munkásságáról számolt be. A rengeteg ösztöndíj, pénz- és könyvjutalom kiosztása után Ólé Sándor főiskolai lelkészi gondnok adott évzáró beszédben szí ve t-lel ket emelő útravalót a rövid idő után szétszéledő tanuló ifjúságnak. — Új vármegyei tanfelügyelő. A vallás­és közoktatásügyi miniszter dr. Piacsek Rezső kir. tanfelügyelőt Veszprémből Komáromba . helyezte át, ahol a kir. főigazgatóság szerve­zésével bizta meg, aminek befejezése után népoktatásügyi előadó lesz. Helyébe viszont Zalaegerszegről Veszprémbe Békefy József tanügyi segédtitkárt helyezte át s megbízta az itteni tanfelügyelőség vezetésével. — Husz éves érettségi találkozó a ref. kollégiumban. Lélekemelő ünnepség színhelye volt folyó hó 18-án, vasárnap a ref. kollégium épülete. Az 1919-ben érettségizettek adtak 'egymásnak találkozót az Alma mater ez idei záróünnepélyén. A találkozóra 27-en jötték össze, akik a legviharosabb időben szakadván el az ősi iskolától, ritkán tapasztalt egységbe forrva, csodálatosan emelkedett lelki hangu­latban ülték meg a találkozás napját úgy a zöld, mint a fehér asztalnál. Az Alma mater dísztermében reggel 9 órakor üdvözölte a ta­nárikar megjelent tagjait íés az iskolát dr. Magassy Gábor. A beszédre Fejes Zsigmond igazgató válaszolt a régi tanárok nevében, kik közül Faragó János főigazgató, Sándor Pál volt osztályfőnök, dr. Trócsányi Dezső és Szűcs Dezső jelentek meg. Az üdvözlés után a hősi halált halt diákok emlékének áldozott s az emlékműre koszorút helyeziett a társaság. Itt Szőke Károly tartotta az emlékbeszédet. A templomi szolgálatot Pethő Antal végezte. Hatalmas beszédében a magvető és arató pél­dázatát fejtegette. Az iskola a magvető, a család, társadalom, egyház és a haza az ara­tók. Beszéde egyúttal tanévzáró beszéd is volt. Istentisztelet után testületileg vonultak a tornaterembe s részit vettek az iskola záró­üjnnepélyén. Felvonulásuk jólesett a diákság­inak. Fényképezés után fényes bankett volíj a Böröczky-vendéglőben. A banketten először dr. Pásztor Dezső mondott felköszöntőt a kormányzóra, aki ép aznap ünnepelte 71. szü­letésnapját. Utána Faragó János ny. igazgató, főigazgató üdvözölte lelkes beszédben a régi tanítványokat s azoknak megjelent és távol­levő családtagjait. Barabás Árpád tüzes be­szédében a tanárikart és az iskola szellemét (éltette. Dr. Merétey Károly pedig a megje­lent hölgyekre ürítette pohárat. Egyébként a találkozok a legszebb emlékekkel s azzal az elhatározással távoztak, hogy öt év múlva újra fölkeresik Pápát és a forrón szeretett kollégiumot. A találkozón résztvettek névso­rát itt közöljük: Pethő Antal ref. lelkész és kis leánya (Barabásszeg), dr. Merétey Károly városi tisztiorvos (Pápa), dr. Magassy Gá­bor kórházigazgató-főorvos és neje (Balaton­kenese), dr. Pásztor Dezső főjegyző (Ta­bajd), dr. Sass János körorvos és ineje (Enying), dr. Szalay Benő m. kir. honvéd! lezredorvos (Budapest), dr. Szűcs Gyula m. kir. honvéd főállatorvos (Nyíregyháza), dr. Szakái Lajos 'körovos (Veszprém), Csonka Árpád tanító (Adásztevel), Koncz Gyula kör­jegyző és neje (Alsógörzsöny), Barabás Ár­pád ref. lelkész és neje (Tapolcafő), Kovács Imre nagykereskedő (Bécs), özv. Bauer Zsig­mondné Selinko Jolán divatárúház tulajdonos (Pápa), dr. Gombos János körjegyző (Molna­szecsőd), Szőke Károly ref. lelkész ^(Köves­kál), Gyeginszky Béla körjegyző (Egyházas­kesző), Jakab István gépészmérnök (Buda­pest), Öllős Rezső földbirtokos (Apácaszakál­las), dr. Barcsy Lajos fogorvos (Pápa), Gye­nese Sándor áliampénztári tiszt és neje (Pápa), Dezső Kálmán tanító (Csallóközaranyos), dr. Deutsch József és dr. Deutsch Sándor nagy­bérlők (Vönöck), Csajthay Ferenc városi adó­tiszt (Pápa), Koch László földbirtokos (Győr­szemere), Németh Kálmán oki. gazda, szőlő­birtokos (Zalaszentgrót), Goldstein Imre ke­reskedő (Pápa). — Érdekes és egyben ör­vendetes, hogy e találkozók már 39 gyer­mekkel ajándékozták meg nemzetünket. — Új dr. pol. Szőllősy Sándor, városi számvevőségi tanácsost a budapesti Pázmány Péter tudományegyetemen mult szombaton az államtudományok doktorává avatták. — A bakonyi németség ünnepe. Mult vasárnap Városlődön ünnepséget tartott a Ma­gyarországi Német Közművelődési Egyesület (a Volksbund ellenlábasa). Az ünnepségen mintegy 30 bakonyi sváb községből kb. 10— 12.000-en vettek részt. Az ünnepségen a ma­gyar szent koronával és kereszttel ékes zászlót lavatott fel Pintér László soproni kanonok, orsz. képviselő. Az ünnepségen több beszéd hangzott el, melyben hangsúlyozták, hogy ősi hagyományaikhoz híven magyarországi né­metek akarnak maradni. Meg akarják való­sítani azt az összetételt, amely a népiséghez való hűséget, a hagyományhoz és a magyar hazához való hűséggel harmonikus egységbe foglalja össze. A gyűlés a kormányzót szüle­tése inapja alkalmából táviratilag üdvözölte és biztosította őt a bakonyi németség hűsé­géről. — A nőnevelő-intézet kézimunka ki­állítása. A nőnevelő záróünnepéről szóló tudó­sításának pótlásául meg kell hogy emlékezzünk az intézet igazán nagyon szép, úgy az anyag gazdagságával, mint annak magas színvonalá­val, magyar nemzeti motívumaival is megkapó kézimunka és rajzkiállításáról, amelyben a lá­togatóknak nagy gyönyörűségük teilett. Külön termet foglalnak le a rajzkiállításon Varga Lenkének a székesfehérvári tanügyi kiállításon országos sikert aratott képei, aki méltán tekint­hető a jövendő reménységének. — Érettségi a kollégiumban. A refor­mátus kollégiumban június hó 5—9. napjain voltak a szóbeli érettségi vizsgálatok Med­gyasszay Vince püspök elnöklete mellett, dr. Gaál László tanügyi főtanácsos, kormánykép­viselő jelenlétében. A 47 teljes érettsiégi vizs­gálatra jelentkezők közül írásbelin egy évre utasíttatott kettő s így szóbelit 45-en tettek. Ezek közül kitüntetéssel érett 3 (Hadházy József, Pongrácz Irén, Trócsányi Berta); je­lesen érett 7 (Árvay Béla, Czeglédy Gyula, Lux András, Pap László, Pongrácz Magda, Temesvári József, Tóth Zoltán); jól érett 12 (Adorján Gyula, Bajcsy László, Barcza Bá­lint, Bedegi László, Bódis Mihály, V. Hor­váth József, Horváth László, Nagy Kálmán, Simó Pálinkás László, Szabó Károly Béla, Tatay György, Törzsök Gábor); egyszerűen [érett 18, a szeptemberi javítóra utasíttatott 5 maturandus. Görög kiegészítő vizsgálatot tett 3 tanuló. Az érettségizett ifjak folyó hó 17-én, szombaton este a Griff-szálló nagy­termében igen jól sikerült búcsú^estet ren­deztek, mely a kora reggeli órákban ért véget. — Találtatott egy drb. női fejkendő; igazolt tulajdonosa a rendőrkapitányságon át­veheti.

Next

/
Thumbnails
Contents