Pápai Hírlap – XXXVI. évfolyam – 1939.

1939-05-24 / Rendkívüli kiadás

HARISNVA ESZTYÜ Homokbödöge. A nagy lelkesedéssel fogadott programmá beszéd után Homokbödögét kereste fel dr, Antal István igazságügyi államtitkár. Itt Ta* kács Elek ev. esperes mutatta be a nagy tö* megben összegyülekezett választó polgárok* nak dr. Antal István igazságügyi államtitkárt. Dr. Antal István hálásan megköszönte Ta* kács Eleknek üdvözlő szavait. Nem azért jött, mondotta, ebbe a választókerületbe, hogy a mandátumot hajszolja. Hanem azért, hogy a magyar parlament elkövetkezendő ülésszakán ban a felelős államférfiú súlyával és tekintés lyével olyan választókerületet képviseljen, a földbirtok*politikai reform megalkotásánál, amely választókerületnek annyi jogos és indo* kolt várnivalója van ettől a reformtól. Adásztevelen. Ezután Adásztevelre ért dr. Antal István körútján. Itt a zsúfolt iskolában mondotta el programbeszédét. Az, aki — mondotta az államtitkár — azt hangoztatja, hogy a mai bajokat, szociális aránytalanságot egy csapásra máról*holnapra csak azáltal, hogy megválaszt* ják egy kerület képviselőjének, meg fogja szüntetni és elfogja tüntetni, vagy tudatlanul, vagy felelőtlenül igért. A magyar kormány j évszázados mulasztások jóvátétele előtt áll. És ! Kossuth L. utca aki nem akar rombolni, hanem segíteni kiván, az tudja, hogy ez a reformmunka akármilyen gyors is, figyelembe kell hogy vegye azt, hogy semmiesetre sem szabad még a meglévő ke* nyeret is veszélyeztetni. Bakonyjákón. A nagy figyelemmel hallgatott beszéd el* mondása után dr. Antal István az esti órák* ban Bakonyjákóra érkezett, ahol magyarruhás leányok fogadták a képviselőjelöltet és nyuj* tottak át a község nevében virágcsokrot. Itt dr. Antal István arról a sorsközösségről be* szélt, amelyben a Magyarországon élő ma* gyarlelkü és részben németajkú polgárság többi magyar testvérével él. Ez a sorsközös* ség, mondotta Antal István dr., nehéz küzdel* mekben próbáltatott ki. És meg van győ* ződve, hogy a németajkú Bakonyjákó közön* sége, amikor a nemzet szociális fejlődésé* nek útjára lép erős jobboldali meggyőződésé* vei a régi magyar hagyományok szellemében, amelyek között felnőtt, fog kart karba téve a szebb magyar jövő felé haladni. * A népgyűlés hosszasan éljenezte dr. An= tal István igazságügyi államtitkárt, aki ezután kíséretével Pápára ment, ahol a Levente*Ott* honban mondotta el második programmbe* szédét. A vasárnapi pápai pártgyűlés. Dr. Aníal István képviselőjelöltünk a pápai problémákról. A Magyar Élet Pártja pápai választókerü* lete a választási »néma hét« beállta előtt, vasár* nap este a Levente*Otthonban még egyszer gyű* lést tartott, nem azért, mintha tán a választó* polgárok lelkesítésére szükség lett volna, hisz nagynevű jelöltünk: dr. Antal István igazság* ügyi államtitkár mikor először szólott Pápa város öntudatos polgárságához, eltántorítha* tatlanul meghódította a sziveket; de jó volt e gyűlés arra, amire még eddig alkalom nem volt, hogy a választópolgárság szószólói tájé* koztathassák képviselőjelöltünket egyes társa* dalmi osztályok megoldandó problémáiról. * A Levente*Otthon tágas terme a rossz idő ellenére teljesen megtelt érdeklődő pol* igárokkal, s nagy figyelemmel hallgatták végig vitéz Karcsay Béla elnök beszédét, amelyben felsorakoztatta a teendőket, amelyek a közel* jövőben reánk várakoznak, s amelyeknek véghezvitelétől várhatjuk, hogy városunk ki* mozdítható lesz szomorú elmaradottságából, amibe azért jutott, mert nem volt olyan kép* viselő, aki befolyását városunk fellendítése érdekében latba vetette volna. Beszélt az építőipar pangásáról, pedig munkaalkalom volna itt számára. Olcsó kölcsön megszerzé* sével építkeznünk kellene, el kellene tüntet* nünk a szégyenteljes egészségtelen lakásokat. Évek óta kisért az OTI építkezése; hivatali helyiségei szűkek, nem. elegendő számúak, s érthetetlen okból mégsem kezdődik meg az építkezés. Elmaradt az igazságügyi palota építkezése; elvitték huszárainkat, s most szép nagy kaszárnyánk üresen áll. Üj katonaság kellene bele; ez is emelné pangó iparunk és kereskedelmünk forgalmát. Ebben a mi nagy elhagyatottságunkban bizakodó reménységgel tekintünk képviselőjelöltünk: dr. Antal István felé (zúgó éljenzés), aki tud is, akar is se* gíteni rajtunk és pártfogására bizton számít* hatunk. Álljunk tehát zászlaja alá egy szálig, s e hó 29*én vigyük azt minél fényesebb diadalra. Zajos tapssal fogadott beszédének el* hangzásakor jelent meg a pódiumon kisére* tével dr. Antal István, aki diadalmas vidéki körútjáról tért haza. Amikor rokonszenves egyénisége látható lett a gyűlésben, olyan lel* kes ovációban részesítették, hogy a sorrend szerint következő szónok csak percek múlva kezdhette meg a beszédét. Hajnóczky Ferenc ipartestületi elnök el* sőben arról szólott, hogy milyen szeretettel fogadták őket dr. Antal István vidéki kör* útján Lovászpatonán, Ugodon, Homokbödö* gén, Bakonyjákón stb. Majd csodálkozását fejezte ki afölött, hogy képviselőjelöltünk mennyire ismeri az iparos*problémákat. Rá* mutatott az OTI*bajokra, adózási rendszerünk igazságtalanságaira, az iparosok öregségi biz* tosításának halaszthatatlan voltára stb., ame* lyek csak úgy oldhatók meg, ha egységben tömörülünk, s vállvetett erővel küzdünk a boldogabb magyar jövendőért. Mészáros József kisgazda a földmíves* osztály bajait tette szóvá. Igazságos birtok* elosztást kíván, mert az egész országban — így Pápán is — a kisbirtokosok megélhetést sem nyújtó pár hold földjét a nagybirtok keríti szorosan körül, úgy hogy a kisbirtokos egy lépést sem tehet előre, ha megélhetési alapjait szélesbíteni akarja. Abban a remény* ben csatlakoztak a Magyar Élet Pártjához, hogy ezt a kirivó igazságtalanságot megszün* teti, s gondoskodik az állatállomány megfe* lelő értékesítéséről is. Felemlítette, hogy míg az élőmarha kg.*kénti ára 20—30 fillér, acU dig a belőle nyert hús 1.80—2 pengő. Az állatárak és húsárak arányosítását tartaná ki* vánatosnak. Kéri nagybefolyású képviselő* jelöltünket, hogy a földmíves*probl^mákat megoldani segítse. László Mihály szövőmester munkás*kér* désekről beszélt. Zavartalanul dolgozni csak békés atmoszférában lehet. A forradalmak megbénítják a munkát, s ennek csak a dol* gozó kisemberek vallják kárát. Ostoba hó* bortokkal nem szabad az országot forrada* lomba vinni. Erről már szomorú tanulságaink vannak. Legyünk bizalommal a kormány iránt, amelynek elég ereje van ahhoz, hogy bizto* sítsa a belső rendet, az ipar békés fejlődését és a hozzákapcsolt százezrek jobb megélhe* tését. Óvakodjunk külföldről importált olyan eszméktől, amelyek nem valók magyar talajba. Kövessük dr. Antal Istvánt, aki a dolgozó kisemberek érdekeit mindenkor felkarolni fogja. Dr. Antal István beszéde. Ezek után a hallgatóság lelkes tapsai köz* ben dr. Antal István képviselőjelöltünk ál* lőtt az előadó*asztal mellé. Hivatkozott arra, hogy elmondott programbeszédében részlete* sen foglalkozott országos problémákkal; egy* gyei azonban adós maradt, nem szólott helyi dolgokról. Szigorúan véve, a képviselőnek nem helyi, hanem főleg országos dolgokkal kell foglalkoznia, ezért küldik az ország tör* vényhozásába. A régi világban a vármegyék visszahívhatták követüket az országgyűlésből, ha megfeledkezett megbízói iránti kötelessé* geiről. Volt ebben sok igazság. Mert habár a törvényhozónak fő dolga az ország érde* keit szem előtt tartani, állandóan összekötte* tésben kell állania választókerületével, annak népével is. Szív és lélek kell ehhez. Azért kapta ő a megbízást, hogy jöjjön Pápára, és elhagyva régi kerületét, Jászberényt, hova sze* retettel várták vissza, hogy a pápai választó* kerületet képviselje ne csak a parlamentben, hanem az ő speciális törekvéseiben is. Vidéki körútjain lehangoltan tapasztalta, hogy milyen szegény, milyen elmaradott, szociális tekintet* ben milyen elhagyatott Pápa "környéke népe, amely pedig az ország őserejét alkotja. A bol* dogulása útjában álló akadályokat el kell há* rítani, a népi problémákat sürgősen meg kell oldani. Abban a korban van, amikor energiái tettre sarkallják; és inkább vállalja ezt a küz* delemteljes utat, részt kér a problémák meg* oldásából. A helyi kívánságokat ismeri, hisz azok nagyrészt országosak. Ezek megvalósí* tásához készséggel ajánlja fel szolgálatait. Ál* landó összeköttetésben akar lenni a várossal, áz egyes társadalmi osztályok vezetőivel, hogy segíteni tudjon, ahol szükség lesz reá. Teljes energiával fogja felkarolni Pápa város és kör* nyéke érdekeit. A földbirtokrendezés helyes megoldása legelső sorban dunántúli érdek, mert itt forognak fenn a legkirívóbb ellenté* tek. A népi fejlődés statisztikája igen szomorú képet mutat és ha a biológiai fejlődést szo*

Next

/
Thumbnails
Contents