Pápai Hírlap – XXXV. évfolyam – 1938.
1938-04-09 / 15. szám
XXXV. évfolyatro. IS. s^^rsa. w MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Vitéz Gömbös Gyula (Liget) utca 6. szám. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, Főiskolai könyvnyomda. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 filíér. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KŐRÖS ENDRE. Hirdetések — tarifa szerint - felvétetnek a kiadóTelefonszámok: Szerkesztőség 171. — Kiadóhivatal 131. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KŐRÖS ENDRE. hivatalban és Kis Tivadar könyvés papirkereskedésében. A kormányzó szózata. (y) Első izben történt, hogy vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója a rádió hullámain keresztül szólt a magyar nemzethez. Érthető tehát, hogy az egész nemzet, falusi és városi polgárok, gazdag és szegény, iparos és gazda, tanult és ! egyszerű ember egyaránt feszült érdeklődéssel várta az államfő szózatát. Magyarország mindeddig a békesség és nyugalom szigete volt, néhány hét óta azonban kétségtelenül bizonyos idegesség, a bizonytalanság érzete vett erőt a közvélemény egyes rétegein. Ez volt a kormányzói szózat kiinduló pontja. S amikor a kormányzó megállapította, hogy ez az egyeseknél tapasztalható idegesség nyilvánvalóan a nyugati szomh szédságunkban lezajlott nemzetközi (eseményekre : Ausztria és Németország (egyesülésére vezethető vissza, mindjárt meg is nyugtatta az aggodalmaskodókat. Ez az egyesülés bennünket nem érint, mindössze annyi történt, hogy két, velünk őszinte barátságban élő és közös fajhoz tartozó nép évszázados óhaja teljesült. Azok pedig, akik ezt a nemzetközi eseményt a céljaiknak megfelelő nyugtalanság felidézésére akarták felhasználni, tudomásul vehették Magyarország kormányzójának határozott és félreértést nem tűrő szavaiból, hogy »a rendet és nyugalmat ebben az országban büntetlenül nem fogja senki megzavarni !« A munkát, a szorgos és kitartó munkát és ennek a munkának a szeretetét ajánlotta, megszívlelésre méltó és mély bölcseségű mondatokban a kormányzó a nemzet figyelmébe. Hosszú és keserves küzdelem után találta meg a magyar nemzet lelki és gazdasági egyensúlyát és most, amikor a miniszterelnök által Győrben kifejtett hatalmas gazdasági terv megvalósítása előtt állunk, valóban a haza íminden egyes polgárának legfőbb kötelessége, hogy azon a helyen, ahova a sors és egyéni képességei állították, minden tőle telhetőt elkövessen a győri programm eredményes keresztülvitele érdekében. Mert, amint a kormányzó mondotta: »Súlyosan vét hazája ellen mindenki, aki ezekben az időkben az egységet megbontva széthúzásra izgat és a nemzet boldogulása helyett a maga egyéni érvényesülését keresk. Azok az aggodalmaskodók és kishitűek tehát, akiket a kormányzó szavai szerint a zavarosban halászok frázisokkal, félrevezető jelszavakkal akartak nyugtalanítani, immár megnyugodhatnak, mert a nyugtalanságra ennek) a nemzetnek igazán semmi oka nincsen. Az öt éves terv a magyar honvédség kiépítésén kivül emelni fogja az általános jólétet, munIDEÁL PŐHÁZI TON kiszolgálása mellett a legszebb tavaszi cipőt a legolcsóbban PAPA, KOSSUTH-UTCA 16 kát fog juttatni mindenkinek és meg fogja indítani az ország gazdasági vérkeringését. A nemzet pedig akkor cselekszik helyesen, ha bel- és külpolitikai téren egyaránt megbízik a kormány felelős vezetőiben, mert amiként az államfő is megállapította, helyzetünket és a követendő politika irányelveit csak az ítélheti meg helyesen, aki tisztában van a viszonyokkal, tájékozva van mindenről. Ezeket a tényeket pedig csak a kormány ismerheti, mert a kormány kezeiben futnak össze az összes szálak, így önmagát ámítja az, aki felelőtlen izgatókra, a demagógokra hallgat és esetleges rémhíreknek felül. Minden magyar ember szívében visszhangra találtak a kormányzónak a magyar hadseregre vonatkozó kijelentései is. Ennek a hadseregnek különleges értékét népünk katonai rátermettsége és az elsőrangú tisztikar adja. A hadsereg azonban csak akkor töltheti be maradéktalanul nemzeti hivatását, ha a pártok felett áll és a politikától távol tartja' magát. Nagyon tévednek tehát azok, akik azt hiszik, hogy a magyar tisztikart bármiféle politikai törekvések szolgálatába lehet állítani. A magyar tisztikar tudja, hogy a hadsereg az egész nemzeté és azt semmiféle politikai irányzatok számára kisajátítani nem lehet! Meg vagyunk győződve arról, hogy Magyarország kormányzójának szózata minden kétséget eloszlatott, minden idegességet és laggodalmat megszüntetett. El kell hallg'atmiok az izgatóknak és a politikai kalandoroknak, mert ez a nemzet amúgy sem hajlandó a kalandorok ingoványos útjára lépni. A most következő időszak a kemény, kitartó termelő munka korszaka lesz, amelynek segítségével a nemzet évtizedek mulasztásait fogja pótolni s ennek a célnak megvalósítása érdekébert kell egységbe foglalnunk minden magyar erőt. A Pápai Takarékpénztár közgyűlése. A. Pápai Takarékpénztár április 3-án, vasárnap délelőtt tartotta jubileumi, hetvenötödik évi rendes közgyűlését a székház dísztermében. A közgyűlésen a részvényeseken kivül jelen volt Medgyasszay Vince ;ref. püspök, dr. Biró Károly a Nemzeti Bank képviseletében, a járás és a város, testületek ve^ zetői, illetőleg képviselői. A közgyűlésen az intézet elnöke, Karlovitz Adolf kormányfőtai nácsos elnökölt. A nemzeti Hiszekegy elmondása után üdvözölte a megjelenteket. Nagyvonalú elnöki megnyitójában visszapillantott az elmúlt hetvenöt esztendő kiemelkedő politikai és gazdasági eseményeire. Majd Széchenyi István és Fáy András szellemének hódolva, kegyelettel emlékezett meg az alapítók, majd az elmúlt hetvenöt esztendő lelkes munkatársairól. Köszöntötte Faragó János ny. főigazgatót, az intézet legrégebbi igazgatósági tagját, valamint az intézet legidősebb tisztviselőit. Javasolta, hogy a jubileumi esztendőre való tekintettel a mult évi osztalék. 33.3o/o-kal, a jótékonycélú adományok 50o/ 0kal, a tisztikar remuiierációja 50o/ 0, a kisebb fizetésüek még nagyobb o/ 0-kal, a javadalmak, jutalékok és tiszteletdíjak pedig 33.3o/ 0-kal Bútorok egyszerű és legmodernebb kivitelben úgy készen, mint rendelésre Peidlnél Pápa, Főiskola-utca 7 Mindennemű lakberendezési cikkek! Könnyített fizetési feltételek! emeltessenek, a nyugdíjak kiszámításánál pedig a jubileumi év két évnek számítson. Az elnök felolvasta ezután a jubiláló intézetet és elnökét üdvözlők névsorát. A napirendet dr. Tóith István ügyész ismertette. A tárgysorozat első pontjaként a közgyűlés az 1937. évi zárószámadást és a mérleget — melyet lapunk mult számában ismertettünk — egészében elfogadta, s az igazgatóságnak és felügyelő-bizottságnak a felmentvényt megadta. Ezután Medgyasszay Vince ref. püspök, a Hitelbank elnöke inté-t zete nevében a jubiláló intézetet és 25 évesi jubileumát ülő elnökét üdvözölte meleg szavakkal, beszédében a ma oly életbevágó fontosságú összefogásra való törekvést hangsúlyozta. Utána dr. Uzonyi Kálmán h. polgármester a város közönsége és hatósága nevében köszöntötte az intézetet és elnökét s rámutatva arra a sorsközösségre, amely az intézetet a várossal fennállása óta mindig 1 összekapcsolta. Dr. Biró Károly főfelügyelő, a Nemzeti Bank győri fiókjának főnöke, nagy elismeréssel szólott az intézet működéséről és bölcs vezetéséről. Faragó János ny. főigazgató az igazgatóság nevében mondott köszöntőt, visszapillantást vetve a pénzintézetek keletkezésére, s behatóan méltatta az elnök huszonötévi munkásságát. A felügyelő-bizottság nevében aztán dr. Konkoly-Thege Sándor kormányfótanácsos, az igazgatóság nevében pedig Pócza Ferenc ny. ev. lelkész beszélt, a közgyűlés pedig melegen ünnepelte a meghatottan köszönetet mondó Karlovitz Adolf elnököt. A tárgysorozat további pontjaiként a javadalmak, jutalékok, remunerációk és tiszteletdíjak jubileumi esztendőre szóló megállapításában, a nyereség felosztása s az osztalékfizetési hely kijelölése tárgyában hozott a közgyűlés — az elnök által ismertetett javaslat alapján — határozatot. Az igazgató-tanács tagjainak megválasztása után az elnök köszönetét fejezte ki a megjelent vendégeknek és részvényeseknek, a közgyűlést berekesztette. MEINL GYULA R.-T. Pápa, Horthy Miklós Fő-utca 19.