Pápai Hírlap – XXXV. évfolyam – 1938.
1938-12-31 / 53. szám
# GYÁRTMÁNYOK ÁLLANDÓAN RAKTARON VESZFLLE FERENC FESTÉKSZAKÜZLETÉBEN P4T4 HORTHY MIKLÓS FO ü. 6. TELEFON:10 01.LAKÁS ÉS RAKTÁR: JÓKAH^^6. ÜZLET: 17-05. Hazánk és a nagyvilág. Szombattól — szombatig. A képviselőház mult pénteken tartotta a karácsonyi szünet előtt utolsó ülését, amelyen benyújtották az új zsidó-javaslatot. A Ház karácsonyi szünete január 12-ig tart, amikor folytatni fogják a keresethalmozási javaslat tárgyalását, aminek elfogadása utáii a honvédelmi törvényjavaslat kerül sorra. Imrédy Béla miniszterelnök nyilatkozott a kormánynak a magyarországi kisebbségek, illetve népcsoportokkal szemben követett és követendő magatartásáról. Elsősorban a németekről szólva, a német elemi oktatások és a német nyelv egyházi használatán kivül bejelentette, hogy német tanítóképző fog karácsony után Budapesten megnyílni és előkészületek történnek polgári-, középiskolák és mezőgazdasági tanfolyamok felállítására. Az ónodi választókerület, melynek mandátuma Lichtenstein László eddigi képviselő főispánná kinevezése következtében megüresedett, Imrédy Béla miniszterelnököt kérte fel a kép viselő jelöltségre. Imrédy miniszterelnök a jelöltséget elvállalta és ma, pénteken, több miniszter kíséretében leutazik a kerületbe. Nagysurányban véres incidens játszódott le a karácsonyi ünnepek alatt. Nyitráról röpcédulákkal irányított izgatás következtében a szlovák lakosság két izben a csendőrség elé vonult, hogy követelje a községnek Szlovenszkóhoz leendő csatolását. Ejlső izben sikerült a tömeget fegyverhasználat nélkül szétoszlatni, másodszor azonban a botokkal és késekkel fenyegetően fellépő tüntetők ellen a csendőrség önvédelemből kénytelen volt fegyverét használni^ aminek következtében egy ember meghalt és többen megsebesültek. — Ez ügyivel kapcsolatban a prágai magyar követ magyarázatot kért a cseh külügyminisztertől magasállásu szlovák személyiségek magyar területen végzett izgatásai tárgyában. Az Országos Társadalombiztosító-Intézetnél belügyminiszteri rendelettel alakított orvosi „költségtömeg" százalékkulcsát az intézet kerületi pénztáraira vonatkozólag 12 5, az intézet vállalati pénztáraira vonatkozólag 13 5 százalékra fölemeli. Egy másik belügyminiszteri intézkedés 250 új exisztenciát alapít az OTI-nál, 250 család megélhetését teszi lehetővé. Ez a Eladó Pápán, a Sorompó-utcában ÚJÉVRE retikült, pénztárcát, bőröndöt olcsón és jól csak a készítőnél vehet Győri bőrdíszműves Pápa, Kossuth Lajos utca 22. rendelet ugyanis 250 új állást szervezett az OTInál, mégpedig csupa alacsony állást, melyben kisemberek nyernek életlehetőséget. Január 3—4., kedd—szerda. CLYDE ELLIOT izgalmas, érdekes exotikus filmje B V lu U, felhtér libris. Különleges sportok. Állatvilág csodái. Yilághiradó. Január 5—6., csütörtök—péntek. SONJA HENNIE, a korcsolyázás világbajnoknőjének új filmcsodája A TÁNCOLÓ ANGYAL Főszereplők még: Don Ameche, Cesar Romeo, Jean Hersholt. Vllághiradó. Január 7—8., szombat-vasárnap. Plerre Richárd Wilm, Annié Vernay, Susy Prim izgalmas és lenyűgözően nagy kiállítású orosztárgyú filmje: TARAKAN0VA (Katalin cárnő kegyence.) Rendezte: Fedor Ozep. Magyar vllághiradó. Előadások kezdete: Hétköznapokon 'k 7 és 1Iü9, vasár- és ünnepnapokon ^24, 6 és Va9 órakor. Jegyelővétel délelőtt 11—l-ig, délután az előadások kezdete előtt egy órával. Jegyrendelő telefonszám : 1088. — A telefonon rendelt jegyeket kérjük V* órával az előadás kezdete előtt kiváltani. továbbá a belvárosban nagyobb Bővebbet : dr. Maurcr István ügyvédnél, Pápa, Eötvös-utca 11 A Kárpátorosz Felvidéken e héten az történt, hogy Vorosin kormánya 40 tehergépkocsinyi irattárával és berendezésével együtt Husztról Nagymihályiba akarta áttenni székhelyét, ezt azonban a szlovák kormány nem engedte meg, attól tartva, hogy a székhelyáthelyezés a két ország közt határkiigazításra nyújthatna alkalmat. — A csehek beszüntették a ruszinszikói tisztviselők fizetésének folyósítását, amit Vorosin kormánya valószínűleg csak fizetéscsökkentéssel tud újból folyósítani. A francia—olasz ellentét ügyében jegyzékváltás történt e héten. Franciaország elzárkózik ugyan az olasz követelések lényege elől, de a megbeszélés elől nem zárkózik el és a szuezi-csatorna és a dsibuti vasút ügyében engedményekre is hajlandó. Olasz lapok Daladier küszöbön álló moszkvai és tuniszi útját, amelyre őt állítólag a szárazföldi, tengeri és légi haderő vezérkari főnöke is elkíséri, kihívásnak tartják. Németország a viszály ügyében határozottan az olaszok mellé állott. Azt várják, hogy Chamberlain római útja után közvetítőként fog fellépni. Csehországban végrehajtották a kommunista párt feloszlatásával kapcsolatos rendelkezéseket. Ennek következményeképen 25 kommunista képviselő elvesztette mandátumát. A prágai községtanácsnak 17 kommunista tanácsnokát s magát a helyettes polgármestert is állásából elbocsátották. Roosewelt elnök üzenetet intézett az Egyesült Államok törvényhozó testületéhez amelyben két milliárd dollárnak hadicélokra megszavazjását kéri. Soha még Amerikában ehhez fogható összeget fegyverkezésre nem fordítottak. A spanyol harctéren, a katalán fronton a nemzetiek nagyerejü offenzívát indítoíttak, amely nagy szélességben frontáttöréssel járt. A nemzeti csapatok erős lendülettel nyomulnak előre Barcelona irányában. A köztársasági csapatok egyrésze bekeríttetvén, puskalövés mélküi adta meg magát. Nyolc ezer ember került hadifogságba és nagy hadizsákmány is esett. Az előnyomulás az erősbödő köztársasági ellenállás dacára győzelmesen folyamatban van. Tokióban a Kínában harcoló japán csapatok vezénylő tábornokai Konoje herceg miniszterelnök vezetésével tanácskozást tartottak. Ezen határozíatba ment a kínai hadmüveletek folytatása, a szovjet ellen a legerélyesebb fellépés (azóta a mandsui határról összetűzéseket is jelentenek) és Nagybritannia, valamint az Egyesült Államok ellen gazdasági megtorlások alkalmazása. Romániában páratlanul súlyos vasúti katasztrófa történt e héten. A galac—besszará; biai vonalon az egyik állomás közelében két, | karácsonyi utasokkal zsúfolásig megtelt sze! mély vonat hibás utasítások miatt egymásnak rohant. Eddig 103 halottja — köztük több magasrangú katonatiszt — van a katasztrófáinak, de a kórházban ápolt, kb. ugyanennyi sebesült közül számosnak állapota oly súlyos, hogy az áldozatok száma még növekedhetik., Két állomásfőnököt, akiket a szerencsétlenségért felelőssé tesznek, letartóztattak. — Horthy Miklós kormányzónk a katasztrófa alkalmából meleghangú részvéttáviratot intézett a román királyhoz. cca 7000 •-öles telek, egyben, vagy házhelyeknek alkalmas parcellákban, tiázlngatlan. MULT JELEN KÖRNYÉK Pápa megyei város legújabb kútfők nyomán megírt története, s úgy a városnak, mint környékének színes leírása. Ára 2'30 P. — Kiadja a Főiskolai nyomda. — Kapható minden könyvkereskedésben.