Pápai Hírlap – XXXV. évfolyam – 1938.
1938-12-24 / 52. szám
MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Vitéz Gömbös Gyula (Liget) utca 6. szám. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefonszámok: Szerkesztőség 1178. — Ki adóhivatal 1160. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, Főiskolai könyvnyomda. Hirdetések — tarifa szerint — felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Karácsony. ÍJjra kigyúltak a karácsonyfa gyertyák. Újra felzendült a lelkekben a betlehemi éjszaka angyalainak dicsőítő éneke, mely dicsőségről és békességről zengett. Amely hirdette -egykor s hirdeti ma is, hogy a Megváltó megszületett! Minden esztendőben elmondjuk e szavakat. Minden esztendőben örvendezünk a karácsony eljövetelének s mindlen esztendőben újra véljük hallani az angyali éneket. S azitán megint majd elmúlik az ürrniep s megint jönnek a szürke hétköznapok. Éppenúgy folyik az élet tovább, mintha nem is lett volna karácsony, mintha nem is ünnepeltünk volna! Igen, úgy, mintha Krisztus nem is született volna meg s nem hozott volna erre a világra s az emberi szivek számára békességet! Bizony itt valami nincs rendben. Nem az ünneppel van baj s nem is az a kétséges, hogy megszületett-e hát valóban a békesség királya. A baj ott van az ünneplés körül. Nem igazi, csak látszat ünneplés van igen sokak lelkében, akik a karácsonyban csak a gyertyák csillogását látják, akik csak szájjal éneklik az angyali éneket s a szivük zárva marad az ünnep s az angyali üzenet előtt. A baj ott van, hogy Krisztus nem az emberi szivek számára született meg! Épen úgy, mint ahogyan János apostol már a keresztyénség kezdetén elmondotta: a világ nem fogadta b\e őt! Ez a világ, a mi világunk keresztyénnek mondja magát, Krisztusról nevezi magát; baloldali eszméknek, politikai áramlatoknak, destruktív mozgalmaknak épen a maga kereszt:yénségét szokta szembe állítani! Igen, de ha ebből azt a következtetést akarnók levonni, hogy a keresztyénséget a vallásosságában, a krisztusi tanításoknak életbe való átvitelében gyakorlatilag is mutassa meg s legyen erkölcse, világszemlélete az, amit az evangélium hirdet, akkor azzal áll elő, hogy ez már szenteskedjés, vagy álszenteskedés! Alig van ember s különösen közéleti tember, aki bármilyen műIködésében is nyaltan merné vallajni, ,hogy keresztyéjnsége hitből fakadó keresztyénség s aki ezen túlmenőleg is, tetteivel is bizonyságot tenne róla, hogy valóban hisz is a Krisztusban, mert az ő tanítása szerint él. Pedig ha ez a világ valóban karácsonyt ünnepelne, csak egyszer is, akkor a világ nagyon sok problémája egyszerre megoldódnék. De ehhez az kellene, hogy a világ ünneplése minden embernél szív szerint való legyen. Az kellene, hogy Krisztus nemcsak a templomokban a Bibliában s a hittanórákon j legyen jelen, hanem ott legyen a magán-, a ; családi-, a társadalmi s az államéletben is! S az evangélium ne úgy legyen az emberek gondolkozásában, mint valami idejétmulta, vagy gyermekek s öregek számára időtöltésre j való olvasmány, hanem valóban az élet tör- j vény könyve legyen! Akkor, ha ez így lenne, j nem volna többé probléma az állástalanság, az álláshalmozás, a nyomor s a mammutfizetés és a többi ma égető kérdése a társadalomnak! Akkor mindenkinek jutna egy darab kenyér s egy meleg hajlék! Akkor az emiberek felebarátai volnának egymásnak és valóban íszeretnék is egymást! A világ karácsonyra készül és — fegyverkezik! Ennél világosabban csakugyan nem lehetne megmondani ítéletünket a világ keresztyénségéről és Krisztusvárásának őszinteségéről! Szeretet ünnepe a karácsony, békesség éneke zendül ezen a napon, de nincs szeretet, csak bosszú, nincs békesség, csak harcra készülődés! Miért? hiszen a békesség fejedelme már kétezredév előtt eljött erre a világra! Igen, de nem jött el az emberi szivekbe, de nem volt őszinte az emberek hite, ünneplése soha s nem tudott megváltozni az! emberi élet sem! És nagyon is valószínű, hogy most, egy újabb karácsony után, megint így lesz. Valószínű, hogy e világ most sem fogadja be a szeretetet és a békességet. S karácsonya nem a beteljesedés lesz, utána megint új advent, az örök advent következik, a várakozás a beteljesedésre. Hogyan lehetne ezen segíteni? Csakis úgy, ha minden ember egyenként tenné a maga számára élet-halál kérdéssé a keresztyénséget. Ha az egyes ember ne azt nézné, hogy hiszen más sem keresztyén, hanem megértené azt, hogy ez elsősorban az ő saját ügye, (neki magiának kell először elintézini. Egyenként külön-külön kell az embereknek; befogadni Krisztust, a szeretetet, a békességet! Milyen nagyszerű lenne, ha épen most, amikor nemzetünk egén feltűnt a szabadulás csillaga, ez a csillag a mi Betlehemünk felé mutató csillag is lehetne $ lelkünk számára is szabadulást hozna! Hozna egy boldog karácsonyt a magyarnak, boldog karácsonyt minden embereknek! Drága karácsonyi ajándékot, amire minden embernek a legnagyobb szüksége van: békességet és szeretetet! Dr. Tóth Endre. Nemzeti külpolitika. (y.) »A diplomatának kötelessége a hallgatás. De most én, mint képviselőjelölt kénytelen vagyok beszé!ni.« Gróf Csáky István külügyminiszter mondotta ezt Ózdon, hatalmas programmbeszéde után. A diplomaták valóban ritkán szoktak megnyilatkozni s már magában ez a körülmény is fokozott érdeklődést biztosított a vasárnapi ózdi programbeszédnek. Ráadásul még Magyarország fiatal külügyminiszteréinek ez volt az első nyilvánosság előtti beszédé, ez volt az első alkalom, amikor külpolitikájának irányelveit a közönség előtt leszögezte. A beszéd, ami Ózdon elhangzott nyílt, tiszta és határozott állásfoglalás, amelyben egy ezeréves nemzet büszke önérzete, becsületes, hűséges lojalitása és páratlan politikai érzéke kapott hangot. Ezeknek a lelki és jellembeli tulajdonságoknak alapján felépülő nemzeti külpolitika két elgondoláson nyugszik, melyek közül egyik az, hogy saját erőnkre támaszkodjunk, a másik az, hogy feltétlen hűséggel és lojalitással viseltessünk barátaink iránt. A magyar nemzet a baráti hűségnek valóban tanújelét adta, nemcsak olyan ü PÁPAI HITELBANK RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Szerződéses viszonyban a Magyar Általános Hitelbankkal. Alapíttatott! J878-ban. Távbeszélő: Igazgató 1136. Üzlethelyiség: 1114. Táviratcím: Hitelbank. HIRDETMÉNY. A Pápai Hitelbank Részvénytársaság 1939 január hó 1-én megnyitja XXIV-IK ÉVTÁRSIJLATI ÖNSEGÉLYZŐ-EGYLETÉT háro m és ö í évi időtartammal részletenként és hetenként e «j y pengő befizetéssel. Ez a legkönnyebb és legkedveltebb módja a takarékosságnak, mert heti egy pengőt mindenki könnyen nélkülözhet, aki pedig kölcsönre szorul, minden heti egy pengős részletre 156, illetve 260 pengő kölcsönt igényelhet, mely a harmadik, illetve az ötödik év végén a heti betétekkel kiegyenlítést nyer, közben is bármikor visszafizethető. Mindenki tetszése szerinti heti részletet jegyezhet. A belételt havi részletekben £s fizethetők. A bank a résztvevőknek befizetéseik után a Magyar Nemzeti Bank váltóleszámitolási kamatának megfelelő kamatot térít, a heti betétek alapján folyósított kölcsön után pedig a Magyar Nemzeti Bank váltóleszámitolási kamatát 3 ü/ 0ka S meghaladó kamatot számít. Minden egyéb feltételre nézve készséggel ad kimerítő felvilágosítást a Pápai Hitelbank Részvénytársaság. Kedves vendégeimnek és barátaimnak boldog új-évet kívánok. Malac-eresztés! Korhely- és bableves! Záróra nincs! Hólabda- és konfetti-csata! Szíves pártfogást kér: Hölgyek és urak számára külön meglepetés! SELINKO kávés.