Pápai Hírlap – XXXV. évfolyam – 1938.
1938-12-17 / 51. szám
Karácsonyi ajándéknak ajánlok Kézzel szövött perzsa szőnyeget, divatos négyszemélyes terítékeket, finom kézimunka zsebkendőket, vitrin csipkéket, térítőkét, magyar népviseletbe öltöztetett művészi babákat. Goillíeb Jenőné ké z 1 m unkaiizleíe. ségnek és áldozatkészségnek olyan példáját adta, mely tiszteletet szerzett a húsz éven át sokszor megtiport magyar névnek. Üj államtitkárokat nevezett ki a kormányzó e héten Szilassy Béla orsz. képviselő, dr. Lukács Béla borsodmegyei és dr. Bonczos Miklós csongrádmegyei főispánok személyében, ez utóbbiakat főispáni állásuk alól történt egyidejű felmentésük mellett. Szilassy a felvidéki, Lukács a földmívelésügyi, Bonczos a belügyminiszter első munkatársa lett. Párisban a mult hét végén fejezték be a kormány bel- és külpolitikájáról szóló vitát s a tumultusos jelenetekben bővelkedő tárgyalás után 351 szóval 251 ellenében bizalmat szavaztak Daladier kormányának. A kormány mellett a radikálisok, a középpártok jés a jobboldal zöme szavazott, ellene a szocialisták és kommunisták, 53-an tartózkodtak a szavazástól. A kormány kamarai győzelme után a még sztrájkban volt hajógyári és kikötőmunkások is felvették a munkát. Daladier a közel napokban Corsicáha utazik. Csehországban az új kormánynak a beözönlött tisztviselők helyzete okoz gondot. Valószínűleg sor kerül az eddigi illetmények leszállítására. Szlovákiában egységes listával, melylyel előreláthatólag csak egy magyar képviselő — Esterházy János gróf — juthat be, most lesznek a képviselőválasztások. Mecenzében az ottani lakosság, mely tudvalevőleg hozzánk szeretne csatlakozni, nagy tüntetést rendezett Karmasin német államtitkár ellen, aminek csak a katonaság közbelépése tudott véget vetni. Tőketerebesen Gallas nevü szlovák főnököt egy elbocsátott cseh tisztviselő lelőtte. — Ruszinszkóból még egyre-másra utasítják ki a magyarokat (és a magyaréi Jzelmü kárpátoroszokat. Legutóbb Hustról kergettek ki többszáz ottani lakost. Jugoszláviában megtörténtek a képviselőválasztások, amelyek a Sztojadinovics-kormánynak nagy parlamenti többséget biztosítanak. A magyar kisebbség — ígéretet nyervén nemzeti követelései teljesítésére — szintén a kormánylistával szavazott. Macsek, a horvátok vezére, egyes lapjelentések szerint arra utasította volna a megválasztott 40 horvát képviselőt, hogy ne menjenek el a skupstinába. Ugyanazon híradás szerint erre a kormány erélyes katonai intézkedéseket tett volna. Londonban az ottani magyar követség által az új magyar követ, Barcza Qyörgy tiszteletére adott ebéden Sir Róbert Gower, a magyarbarát brit képviselők csoportjának elnöke beszédet mondott, melyben kijelentette, hogy még a jelenlevők életében be fog k(v vetkezni az az idő, mikor a magyar nemzetnek többi szomszédjaival szemben fennálló jogos területi követelései is kielégítést nyernek. A Memel-vidéken most tartották meg a választásokat, s bár az összes eredmények még nem ismeretesek, annyi kétségtelen, hogy nagy többség a inémet »Einheits front« mellé állott. Nem biztos azért, hogy ez a népszavazás a Litvániától való teljes elszakadásra és Németországhoz való csatlakozásra fog vezetni, de kétségtelen, hogy mélyreható alkotmányváltozás lesz a Memelvidéken. Romániában ismét a (m,agyarok elleni brutalitásokról érkeznek hírek. Egyebek között két katholikus papot itélt súlyos fogházbüntetésre a katonai törvényszék. Egyiket azért, mert Magyarországból hozatott, még fel ser? vágott imakönyvekben irredenta célzatú cédulákat találtak volna, a másikat pedig, mert templomában olyan festményt találtak, amelyen Szent István felajánlja a szent koronát Legideálisabb karácsonyi ajándékok! Rádió — Csillár Sugártól PÁPA, Kossuth uíca 23 Rádíócsere ! R ésszlet! Becserélt rádiók igen olcsón kaphatók! Pápa városi autóbus/ menetrendje. Széchenyi-tér . . Központi-szálloda Griff-szálloda . . Hungária-szálloda Yasutállomás . . i 7-05 8-50 11-08 12-05 1315 14-50 1620 17-55 i 7-06 8 51 11-09 12-06 1316 14-51 1621 17-56 i 7-07 852 11-10 12-07 1317 14-52 16-22 17-57 1 7-08 853 1111 1208 13-18 14-53 1623 17-58 é 7-10 8-55 1113 12-10 13-20 14-55 16 25 18-00 1905 19-06 1907 19-08 1910 Szűz Máriának. Ez utóbbi »bűncselekményt« hét hónapi fogházra értékelte az oláh katonai törvényszék. Majd eljön itt is az igazságtétel ideje. December 20—21., kedd—szerda. JOHN FORD nagyszabású izgalmas filmje: NÉGYEN A BECSÜLETÉRT Főszereplők: Loretta Young, Richárd Green, George Sanders, Dávid Niven és C. Aubrey Smith Csavargás a vadnyugaton. Világhiradó. December 22-23-25-26., csütörtök—péntek—vasárnap—hétfő. A szezon egyik legnagyobb sikerű és legnagyszerűbb magyar filmje: ROZMARING Harsányi Zsolt regényéből filmre irta: Békeffy István. Rendezte: Martonffy Emil. Zene: Sándor Jenő és Csanak Béla. Főszereplők: Turay Ida Páger Antal Kabos Gyula Somlay Artúr Vaszary Piri Mály Gerő Somogyi Erzsi Dénes György Pethes Sándor. Műveltség toölcsőfe. Világhiradó. Előadások kezdete: Hétköznapokon 1/47 és tya9, vasár- és ünnepnapokon ya 4, 6 és órakor. Jegyelővétel délelőtt 11—l-ig, délután az előadások kezdete előtt egy órával. Jegyrendelő telefonszám: 1088. — A telefonon rendelt jegyeket kérjük 1lt órával az előadás kezdete előtt kiváltani. KARACSONYRA nézze meg kirakatomat! Budapesten sem talál szebbet, jobbat, olcsóbbat, mint a Győri bőrőndösnél Pápa, Kossuth Lajos utca 22. Állami anyakönyvi kivonat. 1938 december 9-től december 15-ig. SZÜLETTEK: Dec. 9. Kovács István szabósegéd és neje Gyimóthy Mária, fia: Gyula, ref. — Kovács Károly asztalossegéd és neje Vince Juliánná, leánya; Róza és Magdolna, rk., ikrek. Dec. 10. Nagy István vasúti mozdonyfűtő és neje Varga Jolán, fia: Gyula, ev. Dec. 11. Horváth Dezső hentessegéd és neje Szalay Juliánná, fia: Ferenc Sándor, ev. — Ferner Miklós cipészsegéd és neje Stockner Regina, leánya : Irén, izr. Dec. 12. Hosszú János népzenész és neje Horváth Terézia, fia: János, rk. Dec. 13. Szabadi Ferenc távirdamunkás és neje Molnár Erzsébet, leánya: Erzsébet, rk. Dec. 14. Orbán József gazdasági cseléd és neje Szalai Anna, leánya: Ilona, ev. Dec. 15. Péntek József molnársegéd és neje Kapor Jolán, leánya: Éva, ev. MEGHALTAK: Dec. 10. Terelmes Mária, ref., 76 éves, agyvérzés. Dec. 11. Mészáros Istvánné Kiss Anna, rk., 75 éves, érelmeszesedés. Dec. 12. Özv. Guetmann Lajosné Schneller Jolán ev., 68 éves, szivizomelfajulás. Dec. 13. Özv. Füsti Józsefné Csobod Anna, rk., 86 éves, elaggulás. Dec. 14. Biró Erzsébet, ev., 18 éves ? tüdőasztma, HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK í Dec. 11. Hunor István m kir. rendőr, rk. és Jakab Irén, rk. — Hatvani Lajos lelkész, ref. és Farkas Piroska, ref. A kiadóhivatal Vezetője: Nánik Pál. Igazi örömet szereznek a karácsonyi ajándéktárgyai. Úri és női divatcikkekben, valamint játékárukban nagy választék. Méltányos szabott árak a Párisi divatüzietben Pápa, Kossuth Lajos utca 22.