Pápai Hírlap – XXXV. évfolyam – 1938.
1938-12-03 / 49. szám
házi foglyokat az egyik fegyintézetből a másikba akarták átszállítani szökési kísérletük 'közben a csendőrök agyonlőtték. A Kárpátalján, ha lehetséges még roszszabbodott e héten a helyzet. Katonai lázadások, paraszt-felkelések, ínség és nyomor az egész vonalon. Az eddigi rémségeket azzal gyarapította a kormány, hogy százjszám üzi ki lakóhelyükről az állítólag nem ottani illetőségű magyar és kárpátorosz lakosokat. A szerencsétlenek — eddig 100-o;n felül — mindenüktől kifosztva 10 perc leforgása alatt voltak kénytelenek távozni és a határon át magyar területre vándorolni. Ungvár és Munkács fogadja be őket, s a TVLagyar a magyarért mozgalom látja el őket a legszükségesebbekkel. A német aviatikára gyászt és dicsőséget hozott ez a hét. A Grosser Dessauer nevü hatalmas utasszállító német repülőgép Nyugateurópában lezuhant és 12 utasa — köztük a legkiválóbb repülőtisztek — életüket vesztették. Ugyanazon héten a Condor nevü gép 41 órás rekoridő alatt repült el Berlinből Tokióba 14 ezer kilométeres távolságon. SPORT. Máv-Kinizsi—Perutz 8:4 (4:3). Edzőmérkőzés. A két csapat erősen tartalékosan gyakorló mérkőzést tartott egy elsőosztályu és egy másodosztályú elmaradt bajnoki helyett. Vasárnap játszották volna le a Komáromi FC—Perutz I. o. b. és TSC II.—Perutz II. II. o. bajnoki mérkőzéseket Pápán, ezt azonban KFC bejelentése nyomán az egyesbiró december 11-re halasztotta el, míg TSC II.— Perutz II.-t a pápaiak mondották le, miután annak semmi értelmét nem látta Perutz. így került a sor az ed^őmérkőzésre^ melyet a fúziós csapat nyert meg. Vasárnapi nagy mérkőzés. Pápa sportja vasárnap nagy attrakcióval bővül. A város 'válogíatottja a felszabadult Komárom nagy játékerőt képviselő együttesével találkozik Pápán barátságos mérkőzés keretébein. Ünnepélyes keretek között kívánják a pápai körök lebonyolítani a vasárnapi ritka eseményt. A vezetők a mérkőziés bevezetéseképen üdvözölik egymást. A mérkőzésen a város és egyéb testületek nagy számban képviseltetni fogják magukat. A válogatott csütörtökön edzőmérkőzést tartott Perutz II-vel. A nagy sportesemény hire megmozgatta a város közönségét és remélik, hogy vasárnap szépszíámú közönség előtt lesz megtartható a felsziaba'dult; Komárom—Pápa közötti mérkőzés. Indul: A pápai vonatok menetrendje. Érvényes 1938 október 2-től 1939 május 14-ig. Érkezik: Honnan: Szentgotthárd* Budapest kpu * Szombathely Celldömölk Veszprémvarsány Győr Csorna Szentgotthárd f Bánhida Budapest kpu.* Győr Szentgotthárd Csorna Szombathely Győr Bánhida Győrf Csorna Szentgotthárd* Győrf Bánhida ó. p. Hová: ó. p. 115 Budapest kpu* 124 329 Szentgotthárd* 337 557 Pápáról Győrbe 422 728 Bánhida 430 707 Csorna 500 723 Győrf 602 725 Szombathely 729 906 Győrf 908 955 Bánhida 1046 1125 Szentgotthárd* 1126 1212 Győr 1225 1223 Csorna 1331 1447 Celldömölk 1333 1503 Bánhida 1340 1508 Győr 1509 1610 Szombathely 1517 1632 Szentgotthárd f 1636 1802 Budapest kpu.* 1814 1813 Szombathely f 1923 1921 Csorna 1925 2310 Veszprémvarsány 1926 Győr (gyorsteher) • 1925 * Közvetlen vonatrész Grác—Budapest keleti p. u. között és viszont, f Budapest keletire és Budapest keletiről. • Pápától Győrig III. osztályú személyszállítással. A gyorsvonatokat az aláhúzott vastag számok jelzik. Pápa városi autóbusz in e ii e t r e n cl j e. Széchenyi-tér i 7-05 8-50 11-08 12-05 1315 14-50 16-20 17-55 1905 Központi-szálloda . . . í 7-06 8-51 11-09 12-06 13-16 14-51 1621 17-56 19-06 Grifl'-szálloda . . í 707 8-52 11-10 12-07 1317 14-52 16-22 17-57 1907 Hungária-szálloda . i 7-08 853 1111 12-08 1318 14-53 16-23 17-58 19-08 Vasútállomás é 7-10 8-55 1113 12-10 13-20 14-55 16-25 1800 1910 Pápa Yáros hivatalos közleményei Pulykavásár. December 9-én, pénteken reggel 8 órakor Pápán, a baromfipiacon pulyka- és gyöngytyuk-exportvásár lesz. A vásárra hozott állatok után nem kell helypénzt és kövezetvámot fizetni, ha a kocsis az elöljárósággal igazoltatja, hogy a vásárra szállítja az állatokat. Gazdasági cselédváltozások bejelentése. A polgármesteri hivatal felhívja a gazdálkodó (közönséget, hogy gazdasági cselédjeiket, a hegy- és mezőőröket január hó 3-ig, majd a változásokat április hó 15-ig a városi adóhivatalban okvetlenül jelentsék be, mert a bejelentés elmulasztása szigorú büntetést von míaga után, továbbá ha az alkalmazottakat baleset éri, gyógyítási és kártalanítási felelősséggel is tartoznak. Bundák, prémezések, kabátbélelések legelőnyösebben szerezhetők be Horváth Ferenc szűcsnél — Pápa, Széchenyi-utca 2. Buíoro egyszerű és legmodernebb kivitelben úgy készen, mint rendelésre Peldilnél Pápa, Főiskola-utca 1 Mindennemű lakberendezési cikkek! Könnyített fizetési feltételek! Kétszobás kiilönbejáratu lakrész a város legforgalmasabb részén azonnal kiadó. Cim a kiadóhivatalbari. A Szentbenedek-tér 1. számú házban (gyümölcs-piac) üzlethelyiség kiadó. Érdeklődni lehet dr. Csarmasz Ferenc ügyvédnél, Pápa, Rákóczi-utca 13. szám. Mávaut TÉLI autóbuszmenetrend. Érvényes 1938 október 2-től 1939 május 14-ig. Pápa—Városlöd—Herend—Veszprém. 730 15™ 735 15 1 5 806 15 4 6 821 16«i 836 1616 851 1631 912 1655 i Pápa, pu. . . . i Pápa, Központi szálló Bakonyjákó . . . Farkasgyepü . . . | Városlőd .... Y Herend é Veszprém, városháza h 858 1503 853 1458 821 1426 808 1413 752 13 5 7 738 13 4 3 715 I320 Pápa—Devecser—Keszthely. • * 730 15* 19*5 z e 720 1725 1 15&0 20'fJ Nagyalásony . . . K 645 1 1 813 I61 1' 20 2 7 Somlóvásárhely p. u. 615 1 1 813 1 1 Noszlop 1 1637 838 lti^ 20 a° Devecser, pu. . 605 1620 930 — — > - Sümeg 1 — 15 1 9 1030 — — é Keszthely .... l — 1420 * Csak vasár- és ünnepnap, • csak hétköznapokon közlekedik. (Pápa)—mezőlak—magyargencs—Celldömölk. 337 151? i MÁV Pápa . . . é 728 1503 655 1530 i Mezőlak, pu. . . A 650 1440 720 1550 j Magyargencs . . 630 1420 742 — y Kemenesmagasi • 1 — 1359 820 — é Celldömölk, pu. . l — 1320 Állami anyakönyvi kivonat. 1938 november 25-től december l-ig. SZÜLETTEK: Nov. 25. Wachtel Sámuel talmudista, oki. rabbi és neje Preszburger Rozália, fia: József, izr. — Kisvári Ferenc gyári munkás és neje Nagy Karolina, fia: Ferenc, rk. Nov. 26. Kaiger József napszámos és neje Pajor Terézia, fia: László, rk. Nov. 27. Szűcs János kőmivessegéd és neje Nóvák Lidia, leánya: Éva Katalin, ref. Nov. 28. Németh Imre molnár és neje Horváth Mária, fia: Sándor, rk. Nov. 29. Rózsás Kálmán szövőgyári munkás és neje Szakács Mária, fia: Kálmán, ref. — Szabó Ferenc cserepessegéd és neje Kretty Ida, fia: László, rk. Nov. 30. Szokodi Erzsébet háztartási alkalmazott, fia : Antal,»rk. MEGHALTAK: Nov. 25. Kisvári Ferenc, rk., 2 napos, veleszületett gyengeség. Nov. 26. Szabó Imréné Nagy Erzsébet, ev., 38 éves, tüdőgümőkór. Nov. 27. Grünbaum Adolf házaló, izr., 82 éves, dülmirigytúltengés, húgyvérüség. Nov. 28. Özv. Nyárs Jánosné Szalai Terézia, rk., 83 éves, végelgyengülés. Nov. 30. Szabó László, rk., 2 napos, éretlenség. Dec. 1. Törzsök Pál földmívelő, rk., 64 éves, agyvérzés, érelmeszesedés. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK : Dec. 1. Csejtey János Gábor (özvegy) ujságárus, ev. és Gyenge Zsófia (özvegy Démpek Józsefné) napszámosnő, ref. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál. Pápa, 1938. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pál A pápai piac hivatalos árai. Búza . . . 19 53Rozs . . . 14-00Árpa . . . 17-00Zab ... 16-50Tengeri . . 14*00Foghagyma . . . Vöröshagyma . . Kelkáposzta . . . Fejeskáposzta . . Burgonya . 4 50 Marhahús . . . . Borjúhús . .1-60 Sertéshús . . . . Zsirszalonna . . . Sózott szalonna . 1938 december 2 -19-60 P -14-20 „ -17-50 „ -17-00 „ -14-50 „ . 40 fill. • 18 „ • 12 •„ • 8 „ •550 P 1-44 „ 2-00 „ 1'60 „ 1-70 „ 1-80 P Zsir 1-80 „ Vaj 2-60-3-40 „ Turó . . . 0-60—0-70 fill. Tejfel . . . 0-80—0-90 P Tojás 9-10 fill. Nullásliszt ... 38 „ Főzőliszt .... 36 „ Kenyérliszt ... 30 „ Bab 36 , Zöldség 16 fill. Sárgarépa .... 10 „ Tej 16—18 „ Széna . . 5-50—6-50 P Szalma . . 3-50-4-00 „ kocsiszám. A pápai ev. egyházközség Leipnik-szövőgyár melletti házhelyingatlanából még három parcella eladó. Részletfizetésre is kaphatók! Bővebb felvilágosítást nyújt dr. Huszár István ügyvéd Pápa, Közép-utca 5. 1934/1938. sz. Árverési hirdetmény. Kup község a tulajdonát képező korcsmát és szatócsüzletet 1939 január 1-től számított 6 évre nyilvános árverésen a kupi községházánál bérbeadja. Kikiáltási ár 300 P, bánatpénz 100 P. A bérbeadás ideje 1938 december 5, d. e. 10 óra. Feltételek a községi biró lakásán és a pápakovácsi körjegyzői hivatalban megtudhatók. Kup, 1938 november 26.