Pápai Hírlap – XXXV. évfolyam – 1938.

1938-12-03 / 49. szám

Veszünk exportra mindenfajta lőtt vadat, úgymint: szarvast, vaddisznót, őzet, nyulat, fácánt és foglyot minden tételben, a legmagasabb napi áron. AZONNALI FIZETÉS ! KERESZTÉNY VÁLLALAT! „MUNKA" BRICGERT HERMANN kereskedelmi vállalatai. Központi iroda: Székesfehérvár, Szent János köz 2. Telefon: 105. Hűtőház: Székesfehérvár. — Felvidéki est. A helybeli református leányegylet múlt vasárnap felvidéki estet ren­dezett. Nagy Jenő tanár nagy alapossággal összeállított tanulmányban ismertette a cseh­megszállás alatt eltelt húsz esztendőt, illetve az ottani magyarság gazdasági és kulturális viszo­nyait. A szomorú képekből sok érdekes tanul­ságot is vont le a jövendő számára. Ólé Sándor lelkész bevezetésül és bezárásul megható imá­kat mondott, Tóth Sándor tanár a Felvidék üzenete gyanánt a belső revizió szükségességét hangoztatta, Gáty Samu nagyon szépen orgo­názott, a főiskolai kántus Szabó Sándor tanár vezetésével előadott harmonikus énekszámmal, Fésűs Rózsi lendületes szavalattal egészítették ki a műsort. — Adomány a város szegényeinek. Karlovitz Adolf kormányfőtanácsos, választási elnök a f. évi december hó 4-én tartandó vá­rosi képviselőválasztások alkalmával ebédmeg­váltás címén a város szegényei részére 50 P-t adományozott. — Rövidesen elindulhat a staféta ? Ralla Kálmán, az ismert sportférfiú azzal a megbízatással utazott fel Budapestre, hogy az országzászló nagybizottságával tárgyaljon a komáromi ünnepély mielőbbi megtíarthatása érdekében. Mint már megírtuk, a Pápa városa által Komáromnak ajándékozott országzászló hetek óta készen van, stafétáink csak azt vár­ják, 'hogy mielőbb indulhíassanak a komá­romi útra. — Meseország a nőnevelőben. A ref. nőnevelő-intézet Miklós-esti ünnepe, amelyen, mint azt múlt számunkban megírtuk, a Mese­ország c. látványos eredeti mesejáték kerül be­mutatóra, a közönség körében rendkívüli ér­deklődés nyilvánul meg. Hogy a szemet gyö­nyörködtető látványosságot a közönség jobban élvezhesse, az egész nézőteret menetelesen ala­kították át. A darabhoz előjegyzett jegyeket Kis Tivadar könyvkereskedésében lehet kiváltani. Az előadás hétfőn délután 5 órakor lesz. — Orvosi hír. Dr. Krausz Sándor szemész szakorvos katonai fegyvergyakorlatról vissza­érkezett ; szembetegek részére rendelését ismét megkezdte. — Magyaróvár és Moson egyesülése. Magyaróvár megyei város és Moson nagyközség hosszabb tárgyalás után elhatározták egyesülé­süket. Az új megyei városnak az egyesülés után 15.000 lakosa lesz és ha az egyesülés tárgyában hozott határozat felsőbb hatósági jóváhagyast nyer, Mosonóvár nevet fogja viselni, j — Szeretetvendégség. A Református j Leányegyesület szeretetvendégsége december | 4-én, vasárnap este 1/ 29 órakor lesz a ref. I főiskola konviktusán. — Műsor: 1. Közének: i 75. dicséret. 2. Lorántfy Zsuzsánnáról felolvas Lux Lajosné. 3. A tenger: Terescsényi György­től ; szavalja: Dr. Csermák Ferenc. 4. Bach: ! Ária ; Mozart: Rondo. Hegedü-szóló. Előadja: Somogyi Károly. Harmoniumon kisér: Gáti Samu s.-lelkész. Imádkozik és bibliát magyaráz Ólé Sándor lelkész. Közének: 181. dicséret. Teajegyek 70 filléres árban vasárnap a délelőtti istentisztelet után az egyesületben és este fenn a pénztárnál kaphatók. Az est jövedelmét az egyesület a gyülekezeti szegények és iskolások segélyezésére fordítja. — Adásztevel és az ugodi képviselő., Adásztevel község elöljárósága és NEP vá­lasztmánya Kolossváry László orsz. képvise­lőhöz levelet intézett, amelyben megbotránko­zásának adott kifejezést, hogy a képviselő a NEP pártjából választói megkérdezése nélkül kilépett. Ugyanakkor üdvözlő táviratokat küld­tek Imrédy miniszterelnöknek, Jaross felvidéki miniszternek és Mesterházy főispánnak. — Felvidéki-est Nyárádon. A Mansz nyárádi csoportja mult vasárnap kitűnően si­került műsoros estélyt rendezett a „Magyar a magyarért" mozgalommal kapcsolatban. Magas szárnyalású megnyitót Füzy István róm. kat. plébános mondott; utána nagy sikerrel előadták Vargáné, Horváth Irén „Eladó leányok" című vígjátékát, Kiss József nyárádi református tanító énekelt, Horváth Lajos mihályházai református lelkész „Komáromi riport" címmel lebilincselően szines mozaikképeket állított a közönség elé. A műkedvelő gárda Szőllőssy Zsigmond egy bohózatában remekelt. A műsort több elemista növendék lelkes szavalata egészítette ki. Kiss Zoltán nyárádi református lelkész költői remek zárószavai után egy irredenta induló eléneklése zárta be a falun ritkán látott sikerű estélyt. Az egyfelvonásosok kitűnő szereplői: Dr. Jós Já­nosné, Faáné Bocsor Sárika, Varga Gáborné, Kovács Margit, Kiss Lenke, Pál Margit, Kiss Gizike, Varga Irénke, Jós Adél, Varga Boriska, Varga Rózsi, Varga Gábor jegyző, Bella György pápadereskei r. k. tanító a legnagyobb dicsé­retre méltók. A dalokat Horváth Gyula nyá­rádf r. k. tanító kísérte művészi liegedűjátéká­val. A nyárádi asszonyok rengeteg süteményt adtak össze erre az alkalomra, amit a fentne­vezett hölgyek kisorsoltak és elárusítottak a közönség körében. Jelen volt az egész környék műpártoló lakossága, élén dr. Katona István h. főszolgabíróval. Az estély közel kétszáz pengőt jövedelmezett a kifosztott felvidéki testvérek felsegélyezésére. $xékrekedés nemcsak az emésztést zavarja, hanem a vért is ártalmas anyagokkal szennyezi be. Követkézményei : émelygés, idegesség, fej- és derékfájás, tisztát alan arcb őr Ilyenkor szükséges a kitűnő hashajtó : VX*"^ 3 — A medvei Duna-hid. A visszacsatolt Csallóközzel való állandó összeköttetést biz­tosító Duna-hid tekintetében a kereskedelem­ügyi miniszter úgy döntött, hogy az Medvé­nél épüljön meg. Már ki is küldötte a mű­szaki felvétel intéző közegeit és intézkedett a hid megtervezése tekintetében. A hid meg­építéséig, ami legalább 2 és 1/2 évet vesz igénybe, a most még fennálló katonai ponton­híd szétbontása után kompjáratok lesznek a Dunán. MIKULASRA nézze meg kirakatomat! Budapesten sem talál szebbet, jobbat, olcsóbbat, mint a Győri bőröndösnél Pápa, Kossuth Lajos utca 22. — Adományok kimutatása. A Magyar a magyarért mozgalomra. Pénzadományok a városi képviselőtestület gyüjtőivén: V|áss pyu'la és neje 60 P, Bischitz Tivadar és Mór 50 P, Leipnik Ármin 50 P, Papjai Leszámítoló és Közgíaízdasági Bank 100 P, Fodor Simon 50 P, dr. Sulyok Dezső 50 P, Izr. hitközség 50 P, R. kath. egyházközség 50 P, Koréin Vil­mos 40 P, Goldberger és Günsberger 25 P, Rosenherg Imre 20 P, Pártos l,ájos 20 P, Weiss Vilmos 20 P, dr. Kardos Károly 20 P, Deutsch József 20 P, id. Tocsik és Mi-ka 20 P, Polgári fiuiskolja II. oszt. 20 P, Küttel Nándor 20 P, Michna Mihály 15 P, Hoffer Károly 10 P, Keszey Gyula 10 P, dr. Lázár Fe­renc 10 P, dr. Kis Gábor 10 P, Kohn József 10 P, dr. Cs'armasz Ferenc 10 P, Puchinger Károly 10 P, Puchinger Sándor 10 P, dr. Kö­vesdy Viktor 10 P, Meinl-cég 5 P, dr. Donáth' Kornél 5 P, dr. Nlagy György ; 5 P, Leitníer Dezső 1 P, H. L. I P. — Természetbeli ado­mányok: Mészáros Kálmán 100 kg. buzia, 100 n ft LOWY JENŐ BÚTORÜZLETE GYŐR GR. TISZA ISTVÁN TÉR 5, SZÁM. IfiM lUVfc ÓTA MINDIG CSAK JÓT AD. 'kg. rozs, Berecziky T. 50 kg. -buzja, 50 kg. rozs, Szedlmíayer Dezső 50 kg. buza, 50 kg. rozs, Edvy Testvérek 50 kg. bu2la, 50 kg. rozs, Visváder F. 50 kg. buz(a, 50 kg. rozjs, Péntejk Laíjos 50 kg. buza, 50 kg. :rozs, Baráth Sándor 100 kg. rozs, Böröczky Testvérek 25 kg. zsir, 200 kg. buza, 200 kg. rozs, Megyesi Antal 100 kg. burgonya, Fodor Simon 30 méter fl/anell, Tocsik és Mika 10 méter zefir, 10 mé­ter fljatoell, vitéz Karcsay Béla (Kluge cég) 24 méter kékfestő (ruhaanyag). — Tüzek a vidéken. November hó 20-án Pápadereske községben az ottani majorban este 8—9 óra között Varga Imre sertésólja kigyul­ladt és elégett. Ez alkalommal elégett még két sertésól. Azonkívül Pöör Ferenc bérlő deszka­kerítése is részben elégett, részben megrongá­lódott. Az összes kár kb. 100 P. — Ugyancsak november 26-án d. e. 11 óra tájban Lovász­patona községben Végh József sertésólja szintén kigyulladt és elégett, s 2 drb. malac is benn­égett. A kár itt is kb. 100 P. — Miután az ólak biztosítva nim voltak, a kár egyik tűznél sem térül meg. Megállapítást nyert, hogy mind­két tüzeset gondatlanság folytán keletkezett. — Találtatott egy drb. lámpa, nyaksál és lópokróc; igazolt tulajdonosaik a rendőr­kapitányságon átvehetik. — Egy világhírű filmszínész tündöklése és bukása. Ivan Mosjonkine, egykor ünnepelt filmsztár életéről rendkívül érdekes képekkel illusztrált cikket közöl a Délibáb legújabb száma, amely nagy terjedelem­ben és gazdag tartalommal jelent meg. Pompás illuszt­rált rádióműsorokat, színdarabot, premierbeszámolót, szinházi pletykákat, nagyszerű filmrovatot és több mint száz szebbnél-szebb képet talál az olvasó a népszerű szinházi képeslapban. A Délibáb egy száma 20 fillér. — A rádiószezon újdonsága mindenkit meg­győzött, hogy a Standard Super-Super a rádiók rádiója. Főbb előnyei: automatikus hangolás nyomógombbal tetszés szerint kiválasztható állomásokra. Standard szab­kiszélesített rövidhullámsáv, lendkerekes villámhangolás* teljes faddingkiegyenlítés. — Háziasszonyok! Nem kerül pénzbe, mégis a legjobb tésztarecepteket megkapja, ha még ma kéri a Dr. Oetker-féle világhírű fényképes receptkönyvet, melyet bárkinek ingyen megküld a gyár: Dr. Oetker A. Buda­pest, V., Conti-utca 25. Hazánk és a nagyvilág. Szombattól — szombatig. A kormányválság öt nap alatt befejezést nyert. Horthy Miklós kormányzónk a kormány lemondása ügyében a mult számunkban fel­soroltak után Sztranyavszky Sándor, Eckhardt Tibor, Rassay Károly, Tasnádi Nagy And­rás, Darányi Kálmán, Bobory György, Zsitvay Tibor, Marton Béla Kazay Kálmán, Takách Tolviay József gróf, Jaross Andor és Teleky Pál grófot hallgatta meg. Két izben'fogadta, a kormányzó a lemondott miniszterelnököt', akivel vasárnap délután közölte, hogy a kor­mány lemondását nem fogadta el. (Az erre vonatkozó legfelsőbb kéziratot lapunk más helyén közöljük.) A kormány másnap minisz­tertanácsot tartott, amelyen megállapította a p'arláment munkaprogramját. — A válság tar­tjama alatt Imrédy miniszterelnök a Nep szer­vezeteitől, testületeitől és magánosoktól özö­nével kapta a bizalmi nyilatkozatokat.

Next

/
Thumbnails
Contents