Pápai Hírlap – XXXV. évfolyam – 1938.

1938-12-03 / 49. szám

\GY.. Sup&r-Super Jl rádióR rádiója Kapható Sugár műszerésznél Pápa, Kossuth Lajos utca 23. Telefon: 217. ban is éppen úgy megerősítsük, mint testi és lelki egészségében. A megalkotandó modern honvédelmi törvény tehát számos szociális vo­natkozású intézkedést és újítást is fog tartal­mazni. De szociális jellegűek a sorra kerülő egyéb törvényalkotások is, amelyeknek célja kivétel nélkül a magyar nép életküzdelmének megkönnyítése, haladásának és felemelkedé­sének gyorsítása. Sorrendben a legelső javas­latok között fog szerepelni a közalkalma 1­izottak családi pótlékának növeléséről szóló törvényjavaslat, amely a tisztviselő osztály régi kívánságát váltja valóra. Az új, szo­ciális szellemű országvezetés azonban meg­nyilatkozik a magánalkalmazottak bérviszo­nyainak rendezésében is. Törvény fog ren­delkezni az ipari, kereskedelmi és bányá­szati alkalmazottak családi pótlékáról, amely a gyermekek számával fokozatosan növekszik. A cél az, hogy a családos ember ne legyen) hátrányosabb helyzetben, mint a gyermekte­len s így a magyar faj népi erejének gyara­podásához meglegyenek a szükséges anyagi előfeltételek. A törvényhozás elé terjesztendő reform­program különös gondot fordít a föld népére. Sürgősen sorra kerül a mezőgazdasági munka­vállalók öregségi biztosításának az özve­gyekre való kiterjesztése. De szociális ked­vezményeket fog nyújtani a népi politika más, kedvezőtlen helyzetben lévő társadalmi osztályoknak is. Például: előkészület alatt áll a nem állami tanítók, a megyei és városi tisztviselők bevonása a betegségi biztosításba. S amint gondoskodás fog történni a nem­zet anyagi és sziociális jólétéről, ugyanúgy megkezdődik a munka a közélet tisztaságának biztosítása és bizonyos igazságtalanságok le­bontása érdekében. A megváltozott helyzet­inek megfelelően soron van a zsidótörvény módosítása, a sajtótörvény novellája, az ösz­szeférhetetlenség áldatlan kérdésének szigorú és méltányos rendezése, az álláshalmozás megszüntetése és a társulati adó reformja. Munka van tehát éppen elegendő s a teendők világosan megfogalmazva, a közvé­lemény óhajának és valódi értélkeinek meg­felelően fognak rövid időn belül tényékké válni. S ezekben a kérdésekben nem lehet már fanyalogva félrevonulni, a megsértődöit­tet játszani, vagy céltalan fontoskodással, bur költ érdekekért elgáncsolni a közvélemé!n5> legszélesebb bázisán álló magyar kormányt. Mostoha viszonyok, keserű kényszerűségek és történelmi betegségek állottak eddig a nagy (átalakulás útjában. Az elvek azonban tisztá­zódtak, a személyi kérdések háttérbe kerül­ték s ma nyíltan szembeállunk azokkal st, kérdésekkel, amelyekben az egyetlen és döntő szempont már csak a nemzet egyetemes' ér­deke lehet. Ez a törvényhozási munkaprog­ram — a [nemzet programja, amelyre tízmillió magyar adja meg a választ. Megadjuk! , Városi közgyűlés. Pápa város képviselőtestülete december hó 1-én, csütörtökön rendkívüli közgyűlést tar­tott. A közgyűlésről, melynek legérdemesebb pontjai a napirend előtti bejelentések voltak s ^melyen mindössze 20—25 városatya vett részt, a következőkben számolunk be: Az elnöklő Hfamuth János polgármester megnyitván a közgyűlést, szép szavakban pa­rentálta el dr. Hoffner Sándort, aki több mint három évtizeden át volt tagja a kép­viselőtestületnek s fejtett ki nagyon értékes, önzetlen tevékenységet a képviselőtestületben és főkép annak bizottságaiban. Hangsúlyozta azt az emelkedett szellemet, mely működését jellemezte s indítványozta emlékének jegyző­könyvben váló megörökítését, a gyászoló öz­vegyhez részvétirlat küldését, amit a közgyű­lés közhelyesléssel elfogadott. Az elnöki bejelentések során megtudta a közgyűlés, hogy a Hungária műtrágyagyár te­lekár fejében 14.700 P-t befizetett és ámi még örvendetesebb, hogy működését a leg­közelebbi időben teljes üzemmel megkezdi. Hasonlólag örvendetes bejelentés volt, hogy a pénzügyminisztérium forgalmiadó részese­dés címén újálbb 10.000 P államsegélyt jutta­tott a városnak és hogy a belügyminisztérium­tól a rendőrségi hozzájárulás pontos beszol­gáltatása elismeréséül 8200 P visszafizetésben részesültünk. A tapolcafői vizmű bővítéséhez a kisajátítási eljárás befejeződött s a meg 1­51 6V Óta s zázezrek dicsérik Kopstein bútorok 6 nagy üzlet az ország különböző városaiban. óriási választékban I jóságát, szép kivitelét, olcsóságát. Hálók, ebédlők, kombinált be­rendezések, konyhabútorok és mindennemű kárpitos áruk Kedvező fizetési feltételek I Kopstein butorház, Pápa Dunyhából készítek selyem paplant 28 P-ért. Régi vatta- és pehelypaplanok felújítását és javítását vállalom. Mindennemű kárpitos mun­kát olcsón és jól készítek. Légeizáré ablakpárnát a legolcsóbb árban. Heimlich Sándor kárpitos és paplankészítő, Kossuth Lajos utca 32. iáll|apított 6700 P vételárt a város a törvény­széknél letétbe helyezte. Bejelentette a polgármester, hogy a Ma­gyar a magyarért akcióra eddig 11.000 P folyt be. A város a maga hozzjájárulása tár­gyábjan az évi zárlat áttekinthetésekor fog ha­tározni. Több felszabadult város és gróf Te­leki kultuszminiszter megköszönték a város üdvözlését. A felsőbb fórumok a képviselő­testület számos határozíatát jóváhagyták. A napirend során elfogadták a repülő­térre vonatkozólag a pápa-ugodi hitbizomány­nyfal kötött adás-vételi szerződést, a borital és húsfogyíásztási, valamint a piaci árusítási szíábályrendeletek felsőbb helyről kivánt mó­dosítását. A halottkemi díjakat 4 P-ben (sze­gényeknél ingyenesen) álllapították meg. A két hatósági orvosnak 30—30 P havi fuvar­átalányt szavaztak meg. Neveket adtak a műtrágyagyár körüli utcáknak, de a közüzle-i mek bevezetésére vonatkozó kérésüket, mivel kimondottan tanyai építkezéseknek engedé­lyeztettek, nem teljesítették. Elfogadták az 1939. évi virilista névsort. Az igazoló választ­mányban megüresedett helyre dr. Adorján Gyulát választották meg. A városi pénzeket a jövőben 4o/ 0hos nettó kamattal a helybeli pénzintézeteknél helyezik el. Az újonnan szer­vezett második mérnöki állásnál 240 P kül­szolgálati átalányt állapítottak meg. Gyenese Gyula volt fogyasztási adóhivatali főnök kér­vényét nyugdíj megállapítása iránt, arra való tekintettel, hogy kegydíjat kap s nyugdíj nem illeti meg, végleg elutasították. Dr. Ley Já­nos közigazigatási gyakornoknak újabb há­rom havi kivételes betegszabadságot engedé­lyeztek. Néhány illetőségi ügy elintézése után dr. Jílek József interpellált a választott városi kép­viselők aránytalan elosztása miatt. Jelenleg az I. és II. kerület előnyére a IV. és V.-ben 2 i illetve 1-el kevesebb képviselő választható meg. A polgármester válaszában kijelentette, hogy az országgyűlési képviselői jegyzék és a megtartandó népszámlálás alapján a válasz­tott képviselők számát a legközelebbi válasz­tásra arányosítani fogják. Felvidéki városok — itthon. A Magyar Városok Szövetsége értesítette a városok polgármestereit, hogy december elején Kassán rendkivüli közgyűlést tart és ezen tárgyalni fogják a visszacsatolt felvidéki városok problémáit is. Már meg is történt a rendkivüli közgyűlés előkészítése és azon a jelek szerint 55 magyar város képviseltetni fogja magát. Az a terv, hogy a rndkivüli közi­gyűlésen kizárólag a felvidéki városok prob­lémáiról fognak tárgyalni és a Magyar Váro­sok Szövetsége mindenképen elő akarja se­gíteni, hogy a Felvidék városai minél inten­zivebben belekapcsolódhassanak a többi ma­gyar város életébe. Ezzel kapcsolatban több­féle probléma vár megoldásra, főkép közigaz­gatási, szociális és közígazdasági téren. Tervezik, hogy a felvidéki városokat a rendkivüli közgyűlésen fölveszik a Magyar Városok Szövetségének sorába és kiépítik ve­lük az összeköttetést. Ennek megvalósítására a felvidéki városokba kedvezményes árú kultur­vonatokat indítanak, amelyek minden vasárnap más-más városból indulnának, majd viszont a felvidéki városokból is indítanak vissza kultur­vonatokat. Már régebben fölmerült a városok szö­vetségében az a terv, hogy a városok között tisztviselőcserét létesítenek. A tisztviselők kö­zül néhányat, akik erre érdemesnek mutatkoz­nak, néhány hetes tanulmányútra más városba

Next

/
Thumbnails
Contents