Pápai Hírlap – XXXV. évfolyam – 1938.

1938-11-26 / 48. szám

— Búcsúszó. Pápáról történt távozásunk alkalmából nem volt módunkban, hogy jó is­merőseinktől és barátainktól személyesen el­búcsúzhattunk volna. Ez úton mondunk tehát szívélyes Isten hozzádot mindazoknak, akik bennünket szeretetükbe, barátságukba fogadni szívesek voltak és kérjük, tartsanak meg ben­nünket jóemlékezetükben. Budapest, 1938 no­vember hó. Id. Horváth Elek és családja. — Nem engedélyezett lapok. Mint azt annak idején megírtuk, úgy a fővárosi, mint a vidéki időszaki lapoknak augusztus 31-ig a további megjelenhetés érdekében új enge­délyért kellett folyamodniok. A beérkezeti majd másfélezer kérvény közül eddig mint­egy ötszáz nyert elintézést. 90 engedélykér­vényt elutasítottak s a nem engedélyezett la­pok megjelenését azonnali hatállyal be is til­tották. Ilyen megszüntetett lapok a többek iközött a Szinházi Élei, a Pesti Futár, a szom­bathelyi Nyugatmagyarország és a Sopronban kiadott Sopron—Szombathely—Győr—Pápa Vonatkozású Dunántúli Hétfői Újság. — Pulyka- és gyöngyösvásár. A Felső­dunántúli Mezőgazdasági Kamara értesíti a pulyka- és gyöngyöstenyésztő gazdákat, hogy Pápán december 9-én d. e. 8 órakor pulyka és gyöngyös nagyvásárt rendez. A mezőgazda­sági kamara biztosítja a tenyésztőket, hogy minden exportra képes pulykát és gyöngyöst a Hangya Szövetkezet baromfiértékesítő szerve fel fogja vásárolni. A teljesen kifejlett, jól kihizott, egyenes mellcsontu, sárga husu, il­letőleg bőrű, egészséges pulykák alkalmasak export célokra. Gyöngyösnél az a legfonto­sabb, hogy az állat teljesen egészséges, meg­felelően táplált legyen. A baromfiak csak tel­jesen üres beggyel hozhatók fel a vásárra. — Leesett a kerékpárról. Takács Attila 14 éves pápai süteménykihordó a gyors moz­gásban levő kerékpárról november hó 13-án délután leesett és súlyos zuzódásokat szenve­dett. Beszállították az irgalmasok kórházába. — Gyűjtik a hazafias reklámokat. A magyar kereskedő társadalom nemzeti érzésének gyönyörű megnyilvánulása volt az elmúlt történelmi napokban a sok hazafias jellegű kirakat és hirdetés. A Magyar Országos Reklámszövetség megőrizni kívánja okmány­tára és a Budapesten az 1940. évben tartandó reklám­világkongresszus részére a magyar üzleti reklám nem­zeti vonatkozásainak szép példáit. Felkéri tehát mind­azokat a kereskedelmi és ipari cégeket, amelyek ma­gyaros, hazafias kirakatokat állítottak be vagy magyaros, illetve történelmi vonatkozású hirdetéseket, plakátokat közöltettek, hogy az utóbbiakból két eredeti példányt, a kirakatok fényképeiből pedig két-két levonatot kü'd­jenek be a Magyar Országos reklámszövetségnek, Bu­dapest, Fészek Klub. — Hogyan támadták meg a Mars-lakók New-Yorkot? Halló ... halló ... Itt new-yorki rádió ... A Mars-lakók rakétarepülőgépeken megtámadták a föl­det... Senkise veszítse el a fejét. . . Ezt a néhány szót mondotta be egy izgatott férfihang nemrégen a new-yorki rádió mikrofonjába. A lakosság körében pánik tört ki és senkisem sejtette még, hogy csak egy nagy­szabású rádióhangjáték közvetítéséről van szó. Erről a rendkívüli közvetítésről közöl szenzációs, képekkel illuszt­rált cikket Tolnai Világlapja új száma. A legkiválóbb magyar irók novelláin, a kitűnő cikkek dús során és a nagyszerű folytatásos regényen kívül közei száz pompás képet talál az olvasó a nép-zerű képeslapban. Tolnai Világlapja egy száma 20 fillér. — Háziasszonyok! Nem kerül pénzbe, mégis a legjobb tésztarecepteket megkapja, ha még ma kéri a Dr. Oetker-féle világhírű fényképes receptkönyvet, melyet Irkinek ingyen megküld a gyár : .ör. Oetker A. Buda­x Lipovniczky koszorús zongorakészítő, a m. kir. törvényszék hites szakértője, e hó végén városunkba érkezik. Zongorák javítását, hangolását stb. vállalja. Vétel, eladás. Vidékre készséggel kiutazik. Címeket tessék Stern Ernő­höz leadni. — Téli gyümölcstárolókban lehet a termelő­nek gyümölcsét raktározni és magasabb piaci árakat biztosítani. Erről, valamint a téli permetezésekről, a Napoleon-csemegeszőlő fajtáról, a visszacsatolt Felvidék gyümölcstermesztési viszonyairól, a gyümölcsös, zöld­séges- és virágoskert november-december havi teendői­ről, a méh- és baromfitenyésztésről stb. ír „A Magyar Gyümölcs" legújabb száma, melyből lapunkra hivat­kozással ingyen mutatványszámot küld a kiadóhivatal, Budapest, IV., Gerlóczy-utca 11. szám. x A Pesti Tőzsde új száma a svájci és német kereskedelmi forgalomról, a Felvidék ipari problémái­ról, az iparvállalatoknál történt legújabb személyi vál­tozásokról, a gabonatőzsdéről stb. fontos információkat közöl. Ilovszky János nyilatkozik a lapban a Baross Szövetség munkaprogrammjáról. Villanyerőve! ujjá festem régi kopott retiküljét, bőrkabátját, cipőjét és egyéb bőrtárgyait minden színre. Győri bőrdíszműves Pápa, Kossuth Lajos uíca 22. Hazánk és a nagyvilág. Szombattól — szombatig. A képviselőház szerdán ülést tartott. Napirend előtt Sztranyavszky Sándor okol!a meg a NEP pártjából történt kilépését, olyan tünetekről emlékezvén meg, melyekben az al­kotmányosság veszélyét látja. (Beszédének a felvidéki képviselőkkel kapcsolatos részénél nagy vihar támadt.) Ugyancsak napirend előtt szólalt fel Eckhardt Tibor is, aki osztozva Sztranyavszky aggodalmaiban, a szükséges összes reformok megvalósítását kizárólag par­lamentáris úton követelte. Ezután Imrédy Béla November 29—30., kedd—szerda. A két világhírű gyermekszinész: Freddie Bartholomew és Mickey Rooney nagyszerű filmje: Első fealiépés Rendezte: Sam Wood. Görbe éjsz&ka. VIIÁg Híradó. December 1-2-3-4., csütörtök—péntek—szombat—vasárnap. Aszlányi Károly és Nóti Károly nagysikerű, kitűnő magyar katonavigjátéka : Rendezte és a zenéjét szerezte: Szlatinay Sándor. Főszereplők: Páger Antal Szeleczky Zita Kabos Gyula Rajnay Gábor Kiss Manyi Billcsi Tivadar Pethes Sándor Vizváry Mariska Pethes Ferenc Honvédségünk ünnepélyes bevonulása a visszacsatolt Felvidékre. Hazug egér­trükkfilm. Előadások kezdete: Hétköznapokon "47 63 V2Í), vasár- és ünnepnapokon V24,6 és VsO órakor, gyelővétel délelőtt 11—l-ig, délután az előadások kezdete előtt egy órával, gyrendelő telefonszám: 1088. — A telefonon rendelt jegyeket kérjük V4 órával az előadás kezdete előtt kiváitani. miniszterelnök mondta el programját. Minde­pek előtt visszautasította azt a vádat, mintha alkotmányellenesen akarna kormányozni. Majd arról szólt, amit kormányzása alatt alkotott, itt elsősorban a győri program hadseregfej­lesztésére vonatkozó részének (eredményes végrehajtását emelte ki. A reformok közül leg­fontosabb a földreform, hogy a föld azok ke­zén legyen, akik azt megművelni hivatottak. A földbirtokos középosztály megvédése nem­zeti érdek, de mamutbirtokok kora lejárt. Ne­héz úton fog járni, egyik oldalon szakadék tátong, másikon ingovány fenyeget, de hiszi, hogy elér a célhoz. Csak az ország érdeke s nem egyéni érvényesülés vezeti. A miniszter­elnök beszéde után az elnök azt a napirendi javaslatot terjesztette elő, hogy előbb a fel­vidéki képviselők behívása feletti kormány­indítványt, az után pedig a kormány program­ját tárgyalják. Marschall Ferenc bizalmatlan­sággal viseltetvén a kormány iránt, a napi­rendre elsőnek a kormányprogramul megvitatá­sát kívánta. Az elrendelt szavazás során Mar­schall indítványára 115-en, az elnök napirendi javaslatára 96-an szavaztak s így 19 szótöbb­séggel Marschall napirendi javaslatát fogad­ták el. — A csütörtöki képviselőházi ülésben felolvasták a kormányzó legfelsőbb kéziratát, mely az üléseket november 30-ig elnapolja. A legközelebbi ülés december 1-én lesz. Vitéz Imrédy Béla miniszterelnök szer­dán este 9 órakor benyújtotta a kormányzónak a kormány lemondását. A Kormányzó a dön­tést fenn tartotta magának és másnap, csütörtö­kön megkezdette a politikai kibontakozásra vonatkozólag egyes államférfiak kihallgatását. Csütörtök este megjelentek a kormányzó előtt Széchenyi Bertalan gróf a felsőház, dr. Kornis Gyula a képviselőház, Zichy János gróf, Homo­nay Tivadar, Csilléry András és Makray Lajos kereszténypárti képviselők (együttesen). Ernszt Sándor prelátus-kanonok, az esz­tergomi kerület orsz. képviselője, a keresz­ténypárt vezére a mult hét végén elhunyt. Halála nagy vesztesége a magyar közéletnek, amelynek évtizedeken át egyik legtiszteltebb vezére volt. A keresztényszociális gondolat egyik apostolát vesztette el benne. Temetése a főváros által adományozott díszsírhelyen az egyházi és politikai élet nagy részvételével folyt le. Horthy Miklós kormányzónk el­hunyta alkalmából érdemeit melegen méltató részvéttáviratot küldött a keresztény pártnak. A Nemzeti Egység pártja e héten három izben tartott értekezletet. Kedden, amikor az elnöklő Szinnyey Merse Jenő bemutatta Sztra­nyavszky Sándor volt miniszter és 56 társá­nak kilépő levelét. Ezt követőleg Imrédy mi­niszterelnök pagy beszédet mondott, kije­lentve, hogy a kormány Gömbös Gyula szel­lemében homogén pártra támaszkodva fog to­vább haladni a reformok megvalósítása terén. Szerdán a párt nagy ünneplésben részesítette a miniszterelnököt, aki beszédében annak a biztos reményének adott kifejezést, hogy olyan jobböldalu, egységes felfogású párt fog kialakulni, amely képes lesz kompromisszumok és alkudozások nélkül, megvalósítani a józan, felelősségteljes, de maradéktalan, gyökeres jobboldali reformpolitikát. Köszönetet mon­dott saját pártjának és a kereszténypárt több­ségének férfias kitartásukért s a nyújtott tá­mogatásukért. Szinnyei Merse alelnök bizto­sította a miniszterelnököt, hogy a párt rendü­letlenül követi őt. Harmadik értekezlete a NEP-mek csütörtök reggel volt, mikor a mi­niszterelnök bejelentette a kormány lemon­dását. Ez alkalommal vitéz Ujfalussy Gábor biztosította őt a párt teljes bizalmáról. A magyar Felvidéken a kormány főkép a közszükségleti cikkek tekintetében több olyan intézkedést foganatosított, amelyek az ottani lakosság belekapcsolódását az egyete­mes magyar életbe elősegítette. A cukor ál­talánosan leszállítása után más áruk inivellá­lását is keresztül vitték, egyelőre ugyan csu­pán az új területeken. Itt említjük meg, hogy j a ikatonai közigazgatási kormányzat a nyu­! godt munka felvétele érdekében november ! 21-től kezdődőleg — sportversenyeken kivül | — ünnepségszünetet rendelt el. A fronthar­cosok által vitt honvédzászlókat már 20-án í átadták a nagyobb felvidéki városoknak.

Next

/
Thumbnails
Contents