Pápai Hírlap – XXXV. évfolyam – 1938.
1938-08-20 / 34. szám
fflece/iikönyv AxmeJ & ZeaiuaSSReceptkönyv MINDEN FÜSZEQKERESKEDÖNÉL INGYEN KAPHATÓ. tányolta modern szellemtől áthatott törekvéseit, ennek jele képen az átszervezés alkalmából ő nyert megbizatást a székesfehérvári kir. főigazgatóság kerületébe tartozó tanítóképző-intézetek általános tanulmányi felügyeletére. Ezt a hivatalát, amely lényegesen szaporította teendőit, szintén lelkiismeretes buzgósággal látta el. Saját intézetétől és a tanítóképzés ügyétől elvonatkoztatva, városunk kultúrájának is figyelemre méltó szolgálatot tett az iskolánkívüli népmüvelés tevékeny és eredményes propagálásával. Mindössze 52 évet élt. Munkában töltött élete után legyen csendes a pihenése, * Elhunytáról az intézet tanári kara a következő gyászjelentést adta ki: A pápai m. kir. állami tanítóképző-intézet tanári kara mélyen megilletődött szívvel jelenti, hogy Szemerédi János, az intézet igazgatója, tanulmányi felügyelő és körzeti iskolafelügyelő, életének 53-ik, tanári és igazgatói szolgálatának 28-ik évében, rövid szenvedés után, folyó hó 16-án váratlanul elhunyt. Temetése folyó hó 17-én délután lesz Sárospatakon. A megboldogult fáradhatatlan munkásságával és társadalmi tevékenységével maradandó emléket állított magának a magyar tanítóképzés és az egész népoktatásügy történetében. Pápa, 1938. évi augusztus hó 16. Emlékét kegyelettel fogjuk megőrizni! „Jöjjetek hozzám mindnyájan, kik fáradoztok és terhelve vagytok és én megnyugtatlak titeket." Máté XI. 28. „A Hangya bukása." Vettük és anélkül, hogy az ügy érdemi részére nézve bármi irányban állást foglalni kívánnánk, a beküldő személyére való tekintettel közöljük a következő sorokat: A Hangya bukása címen dr. Sulyok Dezső a „Pápa és Vidéke" legutóbbi számában cikket tett közzé, amelyben bejelenti, hogy egy budapesti hetilap ellen, amely a pápai Hangya bukásával kapcsolatban az ő szövetkezeti ügyészi működésével foglalkozott, rágalmazás vétsége címén a budapesti kir. ügyészségnél feljelentést tett. Ámbár azt mondja, hogy semmilyen formában nem kiván az eseményeknek elébe vágni és az illetékes bíróságra bízza a valóság megállapítását, befolyást sem akar a közvéleményre gyakorolni, mégis cikkének további részében két levél leközlésével olyan világításba igyekszik helyezni a szövetkezet volt vezetőségét és név szerint megnevezve engemet, amit saját, szövetkezeti jogtanácsosi minőségében szerzett tapasztalatai semmi körülmények között nem támaszthatnak alá. Ezúttal sem követem dr. Sulyok Dezsőt a személyeskedés útján, hanem mivel az ügy az ő bejelentése szerint amúgy is birói útra tereltetett, arra kérem az érdeklődő közönséget, várja meg a bíróság döntését, amely úgy az ő szövetkezeti ügyészi működését, mint az igazgatóság ténykedését az igazsághoz híven fogja megvilágítani. A független biróság már derített fényt a Hangya-ügy egynémely részletére dr. Sulyok Dezső ügyészi működésével kapcsolatban, most sem marad az el. Cikkének befejező részéhez csak az a megjegyzésem, hogy dr. Sulyok Dezső a szövetkezet igazgatóságának megbízásából, annak tudtával sohasem tárgyalt a Központtal, így a Központnak módjában sem állott előtte az igazgatóság egyes tagjairól, azoknak működéséről nyilatkozni. Pápa, 1938 augusztus hó 15-én. Varga József. ÚJDONSÁGOK. — Nemzeti ünnepi istenitiszteletek. Ma, Szent István napján, első nagy királyunk halála 900-ik évfordulója alkalmából minden keresztény felekezet templomában istenitiszteletet tartanak. A róm. kat. plebánia-templomban d. e. 10 órakor apáti misét és szentbeszédet mond Németh József apátplébános. A református templomban d. e. 9 órakor Ólé Sándor lelkipásztor, az evangélikus templomban 9 órakor Rónay Zoltán h. lelkész végzi az istenitiszteletet. — Vármegyei közig. biz. ülés. A vármegye közigazgatási bizottságának dr. Mesterházi Ferenc főispán elnöklésével megtartott legutóbbi ülésén az előadók jelentése után főkép közlekedési ügyekkel foglalkozott. Ezek során dr. Jókay Ihász Miklós szóvá tette, hogy a keresk. miniszter a csorna-városlődi főútnak pápa-városlődi szakaszát kivette az állami úthálózatból és visszaadta a törvényhatóságnak. Indítványozta, hogy e sérelmes intézkedésnek megváltoztatását feliratban kérjék a kormánytól. Dr. Kenessey Zoltán főjegyző, az alispán helyettese tudatta, hogy a szóvá tett ügyben az alispán már megtette statisztikai adatokkal támogatott előterjesztését. Célszerűnek látszanék, ha a legközelebb tartandó törv. hatósági közgyűlés feliratilag kérné a régi helyzet visszaállítását. — 7-es honvédhuszáraink emléknapja. 7-es honvédhuszáraink véres tűzkeresztségének emléknapján, augusztus 17-én megható ünnep folyt le az Esterházy~úti emlékmű előtt. Megjelentek számosan a helybeli tisztikar tényleges és nyugállományú tagjai közül: élükön vitéz | Draskóczy István altábornaggyal a volt 7-es ] huszárezred Pápán élő tagjai, a hatóságok képj viselői és a harci erényeket megbecsülni tudó | kegyeletes közönség. Az emlékműre elsőnek a ! volt 7-es huszárok koszorúját Kovács Kálmán í ny. ezredes helyezte el, szép beszéd kíséretében. | Dicsőitette a világháború első ütközetében hősi | halált halt bajtársak emlékezetét, hangsúlyozván, hogy véráldozat nélkül hazát fenntartani és megmenteni nem lehet. Utána a város nevében dr. Hermann László főjegyző, a III/ 2 honvédhuszár osztály (a 7-es huszárok jogutódai) részéről Rieger Aladár alezredes, a repülők nevében Varga Tivadar légügyi felügyelő, a Frontharcosszövetség megbízásából Hevessy József ny. őrnagy, helyeztek el pár meleg szó kíséretében nemzeti szalagos babérkoszorúkat az emlékmű talapzatára. A lélekemelő ünnep a Himnusz eléneklésével ért véget. — Képviselőválasztók összeírása. Az országgyűlési képviselőválasztók névjegyzékének összeállítása, melynek munkálatairól lapunkban már egyizben megemlékeztünk, a városházán befejezést nyert. Ennek eredményeképen az egyéni választók névjegyzékébe 8.007, a Iajstromos választók névjegyzékébe pedig 9.132 választót vettek fel. Ez a szám valamivel kisebb, mint amennyien eddig bírtak választó joggal, ami abban leli magyarázatát, hogy a titkos választásról szóló törvény a névjegyzékbe való felvétel feltételeit bizonyos tekintetben megszigorította. A közszemlére kitett névjegyzék ellen augusztus 21—3l-ig lehet felszólamlással élni, amire vonatkozólag a polgármester mai számunk hivatalos rovatában hirdetményen tájékoztatja a közönséget. — Magyar nóta-est. A pápai hazafias ifjúság kedves ünnepély keretében hódolt a magyar nótának. Mult szombaton és vasárnap leste künn a vasúti vendéglő pompásan feldíszített külö,nhelyiségében változatos műsor kiséretében élvezhette a szépszámú közönség a fővárosi vendégek, Bodán Margit és Kubányi György, a rádió két kedvenc szereplőjének fellépését, amelyben a hallgatóság Ízelítőt kapott a magyar móta szépségéből és vidámságából. Dr. Fadgyas Béla, a pápai Turul törzsfője meleg szavakkal köszöntötte a vendégszereplőket, amelyre Kubányi hálás szavakkal válaszolt. Ezek után kezdődött a vendégek műsora. Előbb Kubányi, majd Bodán Margit több magyar nótával szórakoztatta a lelkes közönséget, amely sokszor percekig ünnepelte őket. Közben dr. Csermák Ferenc hatásosan adott elő több költeményt a fiatal pápai költő, Szalai Károly szerzeményeiből. Dornbach Magda pápai műkedvelő lépett ezután a porondra. A tehetséges pápai leány már több izben csillogtatta énektudását és már ii « LOWY JENŐ BÚTORÜZLETE G YO R GR. TISZA ISTVÁN TÉR 6. SZÁM. lOUu ÓTA MINDIG CSAK JÓT AD. ' akkor megállapították róla, hogy nagy jövő előtt áll. Mostani szereplésével is nagy tetszést aratott. A műsor többi részét a fővárosiak énekszámai töltötték ki, melyben különösen Kubányi vidám katona-nótáival ragadta tapsra a hallgatókat. A pápai szerzők dalainak is nagy si'kerük volt. — Esküvő. Lembach Jolán és Liebenau Márton f. hó 21-én J/a 2 órakor tartják esküvőjüket Vásár-utca 3. szám alatt (Bachrach Géza udvarán), melyre jóbarátaikat és ismerőseiket tisztelettel meghívják. (Minden külön értesítés helyett.) — Csonka országos vásár. A veszedelmes állatbetegség tartama alatt szigorúan tilos a hasítottkörmü állatok (szarvasmarha, sertés) felhajtása a vásárra. Ép ezért a nagyboldogasszonyi országos vásár csak lófelhajtással volt megtartható, amely elég nagy forgalmú volt. Az árak magasak voltak. Felhajtottak 651 darabot, eladtak 179-et. A szerdai kirakodóvásár élénk forgalommal zajlott le. — A mult heti öngyilkossághoz. Nagy részvét mellett temették el vasárnap délután Ács István 20 éves volt Perutz-fonógyári munkást, aki, mint ismeretes, csütörtökön éjjel 11 — 12 óra között Ihász Terussal a Győr felől robogó gyorsvonat elé vetette magát. A leány az utolsó pillanatban meggondolta a dolgot, a fiút is vissza akarta húzni, de ezt a vonat kerekei szétdarabolták, míg ő súlyos sérülések árán megmenekült a biztos haláltól. Lábát ugyan amputálni kellett, ami után állapota annyira javult, hogy az orvosok bíznak felépülésében. — A lengyel légió volt tagjaihoz. Kismoki Károly, Varga Gyula és dr. Marczinek Jenő felkérik azokat, akik a világháború alatt a lengyel légiókban, vagy 1919—1921 között más lengyel formációkban önként vettek részt és eddig még nem jelentkeztek, adják le címeiket, adataikat levélileg Gáthy Róbertnél, Budapest, Dembinszky-u. 11. Ugyanide írjanak azok, akik címeiket változtatták, vagy akiknek hozzátartozója a légióknál hősi halált szenvedett. — Beiratkozás. Az állami tanítóképzővel kapcsolatos liceum I. osztályába a pótbeiratások szeptember 1-én és 2-án lesznek. Az előzetesen jelentkezők előnyben részesülnek. — Csökkenni fog a drágaság. Az árkormánybiztos érdekes kijelentéseket tett a sajtó képviselői előtt. Szerinte a beruházási tervezet végrehajtása idején csökkenni fog a drágaság. A kartelek már kísérletezni sem mernek az áremeléssel. Számolni lehet a kenyér árcsökkenésével és általában lényegesen olcsóbb és könnyebb lesz a megélhetés. Az árkormájiy!biztos előterjesztést tett a kormánynak, hogy a rádió előfizetési díját csökkentsék azokban I a kisebb községekben, ahol szegényebb lakos| ság él. Több terv is van kidolgozás alatt, | amely egytől-egyig a megélhetés megkönnyítését célozza. — Borhamisító garázdálkodása. Az országban egy magát állami pincemesternek nevező egyén a tapasztalatlan és hiszékeny szőlősgazdáknak és italmérőknek valami műborszerű készítményt akar árusítani, mely állítólagos borkivonatot tartalmazó készítményt a beugratottak azután az egyes budapesti borászati szaküzletekben akarnák beszerezni. A polgármester felhív mindenkit, akinél fenti egyén említett célból megjelenik és ott a borhamisításra tanácsot adna, vagy tiltott borkezelési szereket akarna árusítani, hogy őt az illetékes rendőri büntető biróságnál haladéktalanúl jelentse fel. — Háziasszonyok l Nem kerül pénzbe, mert ingyen küldi Önnek, ha kéri, a csinos kiállítású új „Befőző Recepteket" a dr. OetkerGyár, Budapest, VIII., Conti-utca 25. Befőzőpor minden füszerüzletben és szövetkezetben 12 fillérért kapható.