Pápai Hírlap – XXXV. évfolyam – 1938.
1938-01-01 / 1. szám
— A tókerti gyermekmenhely. Ennek az üdvösen működő emberbaráti intézménynek fejlesztésére a belügyminiszter 2000 P-t engedélyezett s ez az összeg már be is futott a (Városházára. A menhely eddig 40 gyermeket gondozott, most egy újabb terem hozzáépítésével lehetségessé válik kb. kétannyi gyermekinek adni a nap folyamán barátságos otthont s a munkában levő szülők gondját pótló szerető felügyeletet. — Gyász. A dunántúli ref. egyházkerület közéletének oszlopos tagja dőlt ki karácsony hetében Budapesten, Lipcsey Lajos mezőföldi egyházmegyei gondnok személyében, az élők sorából. Lipcsey Lajost városunkban, mint az székhelyén is sokan ismerték, s nemcsak az egyházi életben kifejtett önzetlen tevékenységéért is, de vonzó egyéni tulajdonságaiért is becsülték, szerették, elhunytát szívből fájlalják. A farkasréti temetőben nagy részvét mellett lefolyt temetésén Bakó Lajos mezőföldi esperes mondott végbúcsut a puritán jellemű, igaz embernek. Áldás emlékére. — Változás a szolgabiróságon. Veszprémvármegye főispánja dr. Kalotai Nándor tb. szolgabírót vármegyei fogalmazóvá léptette elő és január 1-vel a veszprémi járási főszolgabirósághoz helyezte át. Távozásával hivatala s a pápai társasélet is értékes tagját veszíti el. Utódjául a főispán dr. Bibor Jenő tb. szolgabíró, közig, gyakornokot helyezte Devecserből Pápára. — Vöröskereszt karácsonyi jótékonysága. A Magyar Vöröskereszt Egylet Pápa városi választmánya nemes hagyományaihoz hűen mult év karácsonyán is lefolytatta jótékony akcióját, 50 darab bőséges tartalmú szeretetcsomagot osztva ki reáutalt szemérmes szegények között. A csomagokat a ref. főgimnázium Tisza István cserkészcsapatának cserkészei kézbesítették. A csomagokhoz a budapesti központ és a helyi választmány adományain kívül özv. dr. Szkicsák Jenőné (Pusztagyimót) 40 P, Poel és Társa bacongyár 25 P, Dunántúli Hússertéskiviteli Rt. 20 P, gr. Esterházy Károly András (Marcaltő) 10 P, Pátkai Lajos 10 P, Böröczky Testvérek és Schneider Ferenc pedig természetbeni (zsirszalonna) adománnyal járultak hozzá. A nemes szívű adományozóloiak és a cserkészeknek e helyütt is hálás köszönetet mondanak az egyesület nevében Strausz Kornélné és Hamuth János társelnökök. — Eljegyzés. Fáber Kovács Gyula volt főiskolai szénior, ref. s.-lelkész Oberwart-Felsőőr (Burgenland) és Szász Kató Veszprém jegyesek. Berky Valy és Marton Sala jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) — Tisztiorvosi tanfolyamon. Dr Merétey Károly városi és OTI-orvos 1938 január ö-tól október elejéig (kilenc hónapig) tisztiorvosi tanfolyamon lesz. Ez idő alatt a városi orvosi teendők ellátásánál dr. vitéz Mezey Kálmán városi orvos helyettesíti. (Lakása Főtér 16, I. em. 10.) Városi szegény betegek részére csak az egészségvédő házban rendel d. e. 8—9-ig. Az OTI-betegek részére helyettese dr. Nagy Ignác főorvos. (Lakása Főtér 16, I. em. 6.) OTI járó betegek részére rendel d. u. 1—2-ig. — Téli hideg. Még karácsony első napja nedves és latyakos volt s úgylátszikf hogy az örömmel üdvözölt szép fehér hó hamarosan eltűnik, ámde másnapján már hidegre fordult az idő, a jól megfagyott földekre új vastagabb hótakaró került s azóta állandó, igazi jó téli időnk van. A hőmérő esténként 12, sőt 15 fokot is mutat, kint a földműves-iskolában szerdán hajnalban 19°-ot is mértek. A korcsolyázás örömei is megkezdődtek, kívánjuk, hogy jó pár hétig élvezhessék ezt is, meg a síelést is a téli sportok hívei, hogy aztán becsületesen — régi, de most a nem igen gyakorolt becsületes szokás szerint — tavasz havára, márciusra megjöjjön és meg is maradjon a tavasz! — Kötelező védőoltás. A kormány legközelebb rendeletet fog kiadni, mely a diftéria védőoltást bizonyos gyermekcsoportokra kötelezővé teszi. Az eddigi (nem kötelező) védőoltások immár felére csökkentették a diftéria-megbetegedéseket, remélhető, hogy a 2 és 6 éves korban kötelezőleg végzett oltások a megbetegedéseket egész minimálisra fogják csökkenteni. Pápán Pfeiffer József műszerésznél, Győri-út 2. — Tata és Tóváros egyesítése. A belügyminiszter nemrégiben Tata és Tóváros nagyközségeket egv politikai községgé egyesítette. Ezt az egyesítést azonban sem az egyik, sem a másik nagyközség nem akarta, csak a tatai; főszolgabíró szorgalmazta. Most aztán mindkét község lakossága mozgalmat indított a rendelet visszavonása s a két nagyközség újbóli szétválasztása érdekében. Esterházy Ferenc gróffal az élükön eddig több mint ké;tr ezren irták alá az ez ügyben előterjesztendő kérvényt. — A Lloyd Szilveszter-estélye technikai okokból elmarad. — Az alkalmi árusítás ideje. Az összes szakmához tartozó kereskedőkre és iparosokra vonatkozóan az idényét vagy divatját mult, raktáron maradt, kiselejtezett stb. áruk 1938. évi első alkalmi árusítási időszakát a kamara egész területére 1938. évi január 17-től január 24-ig bezárólag állapították meg.^ Az alkalmi árusítást az árusítás első napját megelőző ötödik naptól kezdve lehet hirdetni. Igen tiszteli vevőimnek kívánok boldog uf-esztendőt. ftíszernagykereskedő Főtér cég Főtér — Orvosi hír. Dr. Tamás Gyula egyetemes orvos Pápa, Rákóczi-utca 13. sz. alatt rendel csecsemő-, gyermek-, bel- és fogbetegeknek. — Referáda-pótlás. Utólag közöljük, í hogy a ref. leányegyesület dec. hó 12-én tar| tott szeretetvendégségének rendezői özv. Pap | Zoltánné, Edelényi Szabó Vilma és Böröczky Gizella voltak. — Előadás a Munkás-Otthonban. Az IKN rendezésében január 2-án d. u. 5 órakor a Munkás-Otthon helyiségében ismeretterjesztő előadást tart Zala István áll. tanítóképző-intézeti tanár Budapest címmel, melyre az érdeklőd őközönséget tisztelettel meghívja a Munkás-Ottthon vezetősége. Belépődíj nincs. — Arcképes igazolványok. A közszolgálati alkalmazottak vasúti arcképes igazolványa 1938 január 31-ig érvényes. E határidőig kell megújítani mindenkinek az igazolványát a szokott föltételekkel és szokott módon. A később érkező kérvényeket kétpengős pótilletménnyel intézik csak el. — Orvosi hír. Dr. Lelkes Zoltán egyetemi tanársegéd, v. gyermekklinikai orvos, gyermekszakorvos rendelőjét Pápán, Széchenyi-tér 3. sz. alatt megnyitotta. Rendel d. e. y 210—11-ig és d. u. i/ 24—5-ig. — Halált okozó petróleumlámpa. A Reggeli Újság december hó 20-i számában olvassuk az alábbi borzalmas szerencsétlenséget: »Komáromy László nyug. őrnagy, venyigei földbirtokos felesége szombatról vasárnapra virradó este ágyában olvasott. Miközben elaludt, a petróleumlámpát égve felejtette. Kedvenc macskája felugrott az éjjeliszekrényre, leverte a petróleumlámpát, amely az ágyra dőlt és meggyújtotta az ágyneműt. Komáromy Lászlónét súlyos égési sebekkel szállították el a mátészalkai mentők, azonban az őrnagvné súlyos sebeibe még a mentőkocsiban belehalt. A csendőri nyomozás szerint felelősség senkit sem terhek. — A hatóság felfogása a felelősség tekintetében bizonyára helyes. De önmagunkkal és családunkkal szemben is tartozunk felelősséggel, ami felett ilyen szomorú esetekben nagyon is gondolkodóba kell esni mindazoknak, akik a technika mai állása mellett villanylámpás helyett tűzveszélyes eszközöket alkalmaznak.