Pápai Hírlap – XXXV. évfolyam – 1938.

1938-06-18 / 25. szám

jppr MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Vitéz Gömbös Gyula (Liget) utca 6. szám. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefonszámok: Szerkesztőség 171. — Kiadóhivatal 131. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, Főiskolai könyvnyomda. Hirdetések — tarifa szerint — felvétetnek a kiadó­hivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Horthy Miklós kormányzónk 70. szü­letésnapja örömünnepe az egész magyar nem­zetnek. Hálás szivvel gondol a magyar föld apraja-nagyja arra a férfiúra^ akit a legválsá­gosabb időben a Gondviselés hivott el a nem­zet élére. El sem tudjuk képzelni, mi lehetett volna ádáz ellenségektől körülvett hazánk sorsa, ha immár majd két évtized óta nem az ő erélye és bölcsesége vezette volna a nemzetet a még mindig csak epedve várt, de ma már szilárd hittel és bizalommal várt feltámadás felé. Ki tudná megmondani, hányszor hárí­tott el megmérhetetlen veszélyeket az ő éles­látása és az ő tengeri ütközetekben kipróbált Vitézsége a nemzet boldogulásának útjából, ki tudná felmérni azokat az érdemeket, amiket a rend, a béke és nyugalom helyreállítása 1; és fönntartása által minden magyar és ezzel a magyar jövő számára is dicsőségesen meg­szerzett. Nem is mi, a jelen nemzedék, hanem a történelem van hivatva annak megállapítá­sára, annak márványlapokra örök betűkkel való bevésésére, hogy mi volt Horthy Miklós, a háború járt és majdnem hitét is vesztett! magyar nemzetnek, mit tett, mint dolgozott érette és miként tett, miként dolgozik ma is, ennek üdvére és ennek javára. Minekünk csak •egy a tisztünk, egy a honfiúi kötelességünk: követni az ő szavát, melynek komoly és fér­fias zengése megmutatja számunkra a nemzeti reményeink teljesedéséhez vezető biztos utat. Félretéve mindazt, ami bennünket szétválaszt­hatna, minden gyűlölködést, minden pártos­kodást, forrjunk össze mindnyájan testvéri érzésben és kérjük buzgó fohászban a magya­rok Istenét: sokasítsa meg Kormányzónk éveit, tartsa meg őt erőben, egészségben nagy mun­kájának győzelmes befejezésére. A túlsó parton, ahova annyi év óta annyiszor és oly sajgó fájdalommal tekintet­tünk át, győzelmet aratott a magyar egység. Az első győzelem maga ennek a majgyar egy­ségnek megteremtése volt, s ennek természe­tes következménye lett az a második, amit} most vasárnap vívott ki a magyarság, aminek alapján több joggal és több reménnyel mehet bele nagyobb, sokkal nagyobb eredmények 'kivívásáért folytatott küzdelmébe. A felvi­déki magyarságnak a községi választásokol? aratott fényes győzelme, mint kártyavárait döntötte fel mindazt a félrevezetést, amivel a cseh uralom a világot és — önmagát eddig 1 ámítani szokta. Ma már megtudta az egész világ és vele együtt megtudták a cseh ura­lom ezidőszerinti birtokosai is, hogy a Fel­vidéken — mint azt a pozsonyi nagygyűlés szónokai szellemesen és helyesen mondották — csak egyetlen kisebbség van: a csehek, mert az őslakók, magyarok, tótok, németek! és rutének, ők a többség. Ennek a többségnek egymásra és önmagára találásából olyan dol­gok születhetnek aztán meg, amelyek alapo­san megváltoztathatják Európának zai, ár­mányban és gazságban fogant arculatát. B E F ÖZÖ PORRAL! A vidék sportja. Irta: dr. Kelemen Kornél országgyűlési képviselő, az Országos Testnevelési Tanács elnöke. Budapestnek, az ország fővárosának a vi­dék adja az utánpótlást minden téren. Ez a főváros rég elsorvadt volna, ha nem állana mögötte, mint örök erőforrás, a magyar vidék. Az a vidék, amely nemcsak emberanyagot és élelmet ad, hanem az ősi talajból kisugárzó magyar szellemmel is táplálta és táplálja fő­városunkat. Ha a vidéknek nem lett volna ter­mékenyítő hatása, akkor Budapest nem fejlő­dött volna a világ egyik legszebb városává. De ami ennél is több, nem volna ma a ma­gyarság politikai és kulturális központja. Azok a világraszóló sportsikerek, ame­lyeket a mi kis országunk fiai aratnak, hírt és dicsőséget szerezve nemzetünknek, szintén an­nak köszönhetők, hogy a magyar vidék a sportban is olyan utánpótlást ad, amely a legjobb anyag arra, hogy tovább fejlesztve, a magyar faj kiválóságának hirdetőjévé legyen. Amióta — öt és fél esztendeje — az Or­szágos Testnevelési Tanács élén állok, min­denkor azt hirdettem, hogy a sportsikereknek a nemzet szempontjából csak akkor van igazi értékük, ha azokat nem egy-két agyonhajszolt, a tiszta amatőr felfogástól nem egyszer eltá­volodott embernek az eredményei alapján ér­jük el, hanem ha azok természetes kivirágzásai a magyar nép széles rétegeit átfogó rendsze­res testnevelésnek. Ennek a célnak az érdekében az eddiginél is hathatósabb és tervszerűbb munkának kell megindulnia. Ebbe a munkába elsősorban a vidéknek a testnevelés szempontjából mostoha sorsban élő tömegeit kell bevonni, ezeket kell részesíteni a segítségben. Ezzel a felfogással szemben vannak,, akik e magasabb nemzeti szempontok iránt telje­sen érzéketlenek. A sportban csak a szenzá­ciókat hajszolják, örökös attrakciókat, futball­derbiket és más hasonlókat szorgalmaznak és akiket általában az olyan események izgat­nak, amelyek nem annyira komoly sport, ha­nem inkább közönségsikere és ezzel járó üz­leti sikere van. Félremagyarázások elkerülése végett hang­súlyozom, hogy természetesen a sportnak szüksége van versenyekre, mert hiszen ezek a sportnak az éltető elemei. Versenyek kel­lenek, sőt versenyzőinknek nagy nemzetközi küzdelmekben is részt kell venniök, hogy edződjenek és tanuljanak. De annak semmi értelme sincs, hogy szenzációk kedvéért egy­pár ember örökös szerepeltetésére pazaroljuk minden erőnket és ugyanakkor megfeledkez­zünk a tömegekről s elhanyagoljuk ezeknek a nevelését. A főcél csakis az lehet, hogy a testnevelés révén a magyar nép testi fejlettségét előbbre vigyük. Az Európa-bajnokságok, a világbaj­nokságok és olimpiák csak serkentő eszközök e cél elérésére. Ezekkel kedvet és propagan­dát csinálunk. Azonban dőreség lenne meg­fordítani a dolgot és az egész nemzet test­nevelését ezeknek a reprezentatív sportesemé-< nyeknek a szolgálatába állítani. A sportban a »sztárok« is fontosak, de nem magukban és önmagukért, hanem csak azért, hogy a tö­megek sportját és fajtánk testi fejlettségét előbbre vigyék. Ezért helyez súlyt az Országos Testnevelési Tanács, a mindenkori kormány­nyal egyetértően, a vidék sportjának támo­gatására, arra különösen, hogy amennyire a szűkös anyagi körülmények lehetővé teszik, a vidék városaiban, falvaiban sportiintézmé­nyek létesüljenek. Sajnos, az anyagi eszközök nincsenek arányban a cél fontosságával. Ma, mikor aj világ kulíurnemzetei fokozott erőfeszítést fej­tenek ki, hogy helyes táplálkozással, a köz­egészségügy és a higiénia fejlesztésével és nem utolsó, hanem legelső sorban a testneve­lés tervszerű kiépítésével az emberanyagon javítsanak, akkor nekünk, — akiknek ép elég okunk van arra, hogy nemzetünk erejét, el­lenálló és teljesítőképességét növeljük, — száz­szorosan arra kellene törekednünk, hogy a nagy kulturnemzetek erőfeszítéseit ezen a té­ren túlszárnyaljuk. És h|a ezt az erőt és teljem sítőképességet növelni akiarjuk, akkor első­sorban oda kell mennünk, ahol legnagyobb az elhanyagoltság, tehát a legnagyobb szükség van a segítésre. Áll ez főképen a falu népére. A falu népe télen ér rá. Amilyen drága az idő tavasszal és nyáron, a nagy munkaidő­ben, épen olyan olcsó a téli délutánokon. Ha lennének alkalmas tornahelyiségek, — szak­szerű értelemben vett tornacsarnokról nem is merek beszélni, — mennyivel több nevelő munkát lehetne a mi nagyszerű leventeintéz­ményünk révén végeztetni! A nevelő munka alatt értem a testi és lelki nevelést egyaránt, a kettőt együtt teljes harmóniában. Ehhez még csak az kellene, hogy hivatásos, képzett oktatók vegyék kezükbe az ifjúságot, akik nem csak sportot oktatnának teljes szakszerű­séggel, de megértetnék a testnevelésnek az egyénekre és a nemzetre kiható fontosságát is és megismertetnék az ifjúságot az egészsé­ges élet feltételeivel. A leventeintézmény, ha anyagiak hiányá­ban ma még nem is kimerítően és tökéletesen, de mégis megoldotta az iskolánkívüli testne­velést. De mi történik a nőkkel? És pedig a levente-korban lévő nők testnevelésével? Saj­nos, semmi. A kulturnemzetek, különösen az északi népek, régen rájöttek arra, hogy testben elsatnyult anyák nem alkalmasak arra, hogy a generáción javítsanak. A női testnevelés terén nálunk és főleg vidéken sajátságos álszemérem uralkodik. Mintha a női testnevelés a nőietlenséget je­lentené, a női sportolás, valami elitélendő ledérség volna. Pedig ez óriási tévedés. Buda­pesten a mult év őszén az iskolába már nem járó munkás és hivatalnoknők számára a város különböző részein ingyenes torna és sporttan­folyamokat rendeztünk. Ezek meglepően szép eredménnyel jártak. Ha tízszer annyi tanfo­lyamot indíthattunk volna meg, annak is lett volna bőven önként jelentkező növendéke. A vidéki városokban is meg kell ezeket a tanfo­lyamokat kísérelni. Ahogy a test és lélek har­móniája jelent csak egész eredményt a nevelés szempontjából, epen úgy, ha az eddiginél valóban különb* ellenállóbb nemzedék a cé­lunk, ennek eléréséhez a férfiak és nők párhu­zamos, túlzásoktól mentes, rendszeres test­nevelésére és ennek révén az eddiginél egész­ségesebb életberendezésre van szükség. Az erőforrás, a sportban is, a magyar vi­dék. Ennek a forrásnak sem a sport, sem más téren nem szabad kiapadnia, mert ennek a forrásnak a bősége záloga csonka országunk újraéledésének!

Next

/
Thumbnails
Contents