Pápai Hírlap – XXXV. évfolyam – 1938.

1938-05-28 / 22. szám

Divatlap szerint készítek bőröveket, bőr ruhadiszt, bőr- és szövetgombokat. Divat bőrövekben nagy választék Győri böröndösnél Pápa, Kossuth Lajos utca 22. Csehszlovákia ismét Európa lőporos hor­dója lett s a cseh—német viszony az elmúlt napokban olyan feszültséget ért el, hogy véres kirobbanástól lehetett tartani. A német határon napirenden vannak a határincidensek s ezek során Égerben két szudétanémet föld mívest a cseh rendőrök lelőttek. A cseh kormány rész­leges mozgósítást rendelt el, s két hadosztályt a törvényes rendelkezések ellenére behívott a határmenti kerületekben „kiképzés és rend" cél­jából". Ugyanakkor szudétanémet ezredeket a felvidékre helyezett át, míg a Szudétákba ma­gyar és tót csapatokat szállított. Egy időre bizonytalanná vált az is, hogy Henlein a cseh kormány meghívására fog-e tárgyalni Hodzsa cseh miniszterelnökkel. A tárgyalás mégis meg­történt Prágában, s közel három óráig tartott. Azon Henlein követelte a katonai rendszabályok hatályon kívül helyezését. Az angol diplomácia minden képességét latba vetette, hogy az euró­pai békét megmentse, ami pillanatnyilag sikerült is, de megállapítható, hogy a német kormány veszedelmesnek tartja Angliának csehszlovákiai protektorátusra való törekvését. A cseh kormány kihívó magatartása miatt — ha a francia hír­adásnak hitelt adhatunk — a német kormány Bajor- és Szászországban csapatösszevonásokat végzett. Daladier, a francia kormány elnöke, nem kevesebb, mint 52 szükségrendeletet adott ki. A francia miniszterelnök nagy szanálási prog­rammjának második szakaszára vonatkoznak e rendeletek, melyeknek a végrehajtásától a gaz­dasági élet fellendülését várja. A sajtó vélemé­nye a rendeletek kihatását illetőleg megoszlik, de a lapok általában egyetértenek abban, hogy azok a nagyszabású közmunkák, melyek a ren­deletek nyomán megindultnak, a gazdasági élet javulására nagy kihatással lesznek. Valamennyi lap hangsúlyozza, hogy a Daladier-féle gazda­sági terv értelmében a legközelebbi két és fél­éven belül 11 milliárd frankot fordítanak majd közmunkákra és 10 év alatt tízmilliárd frankot a főváros s a többi francia nagyváros ósdi háznegyedeinek lebontására és újjáépítésére. Tetemrehívás. Amikor patkányaink végnapjaihoz köze­ledünk, nem lesz talán érdektelen körültekin­teni a sajtó berkeiben. Kis országunkban is alig van nap ugyanis, amikor valamelyik újság ne foglalkozna a patkánykérdéssel, ne közölne újabb hírt a patkányok bűnlistájának bővüléséről. így em­lékezetes volt a híradás, hogy a világhírű Hagenbeck cirkuszban egy igen értékes, ido­mított fiatal elefánt rejtélyes körülmények között kimúlt. A vizsgálat során derült ki, hogy a cirkusz istállóiban hatalmasan elsza­porodott patkányok a szó szoros értelmében felfalták az elefánt talpait. Még szörnyűbb esetről olvastunk nemrégen. »Szétrágták egy koldus fejét a patkányok.« Egy 60 esztendős koldus Komlód községben egyik jóltevője há­zában a fáskamrában talált éjjeli szállást. A fáskamrában nyüzsögtek a patkányok és a te­hetetlen embert halálra marcangolták. A fe­jét teljesen szétrágták. De nagy feltűnést kel­tett esemény tartotta Nápoly lakosságát is 24 órán át izgalomban. Egyik hajnalon tudni­illik az összes villanylámpák kialudtak a vá­rosban és a városi villamosvasút kocsijai meg­álltak. A villamosmüvek teljes műszaki sze­mélyzetét mozgósították az üzemzavar oká­nak megállapítására. Végül a késő esti órák­ban a transzformátor teremben két kábelkötés alatt egy patkány elszenesedett hulláját ta­lálták meg. A patkány valahogyan a két ká­belvég közé furakodott és testével rövidzár­latot okozott. Van azután a patkány ujságirodalmának egy másik fejezete. Egyszer egy amerikai új­ság cikkén akadt meg a szemünk, amely arról számolt be, hogy egy gázzal történt patkány­irtás alkalmával elővigyázatlanság folytán az egész ház a levegőbe repült. Az alföldi arzé­nes férjgyilkosságok regényéből meg azt tud­juk, hogy hősei a méreghez patkányirtószer formájában jutottak. Inkább már a mérgek irodalmához tarto­PAPAI HÍRLAP • BBHHHSBN^MBHB zik az az eset, mikor valaki porcukor helyett tényleg tévedésből használt hasonló kinézésű patkánymérget. Ezek az ujságszemelvények is bizonyít­ják, hogy a patkányok a »halál utazó ügy­nökei«, amelyet minden eszközzel ki kell ir­tani, ha nem akarjuk élelmiszerünket, laká­sunkat és saját életünket ezen a ragályokat terjesztő és mindent elpusztító, a sáskánál is sáskább had prédájává tenni. Szerencsére vá­rosunk idejében halálra ítélte a patkányokat. A polgármesteri hivatal általános kötelező hadjáratot rendelt el, amelynek időpontjától (június 4,-e) már csak néhány nap választ el bünnünket. A hatóságilag megválasztott ma­gyar gyártmányú irtószerek pedig nemcsak or­szágos, de nemzetközi hírneve kellő záloga annak, hogy az általános patkányirtás gazda­ságilag is a károk megszüntetésével, egészség­ügyileg pedig a veszedelmes ragályok meg­előzésével a polgárság közös javára teljes eredménnyel fog zárulni. Minthogy azonban a hatósági intézkedé­' sek elrendelése még nem elegendő a sikerhez, azoknak végrehajtását mindenki saját jól fel­keli, hogy végezze. A városi hatóságok kiilön­fogott érdekében a leglelkiismeretesebben ben a legnagyobb eréllyel gondoskodnak ar­ról, hogy a rendelet ellen mulasztók a hét folyamán lebonyolítandó hatósági ellenőrzés során mulasztásukat pótolják. mZZ B3in-q|nsso|| 'eded IVHV 13 IZfllVAI SPORT. Nagy levente-nap Pápán. Pompás rendezés jegyében zajlott le a ligeti sporttelepen mult vasárnap a leventék napja. A gazdag, változatos műsor a rende­zőség szaktudásának valódi bizonyítéka. Saj­nos, a társadalom részéről feltűnő részvétlen­ség volt tapasztalható, pedig maga a levente­ügy is minden hazafiasan gondolkodó magyar ember pártfogására joggal számíthat. Vasárnap a reggeli órákban érkeztek meg a devecseri, veszprémi, enyingi és zirci já­rás leventéi, akik a pápaiakkal egyetemben a vármegyei levente atlétikai bajnokságokat tartották meg délután 136 résztvevővel. A verseny előtt volt a pápai levente-egye­sület évi közgyűlése. Az egyesület köztisztelet­ben álló népszerű elnöke, dr. Konkoly Thege Sándor lépett a mikrofon elé és izzó hazasze­retettől áthatott megnyitó beszédében a leven­téket kitartó munkára buzdította. Ti rátok nagy szükség van — mondotta — ezekben a sorsdöntő napokban. Nagyhatású beszéde után dr. Buday Ferenc főtitkár olvasta fel évi je­lentését, majd némi változással a régi tiszti­kart választották meg. Az impozáns közgyűlés befejezése után megkezdődött az öt járás leventéinek atlétikai versenye. A verseny alatt a devecseri leventék fúvós zenekara alkalmi barabokat játszott. A verseny igen jó propagandája volt a levente ügynek, több tehetséges versenyző pompás eredménnyel örvendeztette meg a közönsé­get. Részletes eredmények a következők:; 100 m. síkfutás Veszprém—Pápa közötti ver­senyben: 1. Gyenese (Pápa) 12.4 mp. 2.; Szabó (Veszprém) 13.1 mp. Járási verseny­hen: 1. Arany (Pét) 11.8 mp. 2. Bognár (Fűzfő) 12.2 mp. Súly. Városközi: 1. György DtOETKER JÜ*IT1 (Pápa) 12.17 m. 2. Ritook (Pápa). 3. Tantos (Veszprém). Járási: 1. Kovács (Fűzfő) 11.19 m. 2. Schmidt (Bakonyszentlászló). 400 m. Városközi: 1. Szűcs (Veszprém) 57.9 imp. 2. Gyenese (Pápa) 58.4 mp. Járási: 1. Tüske (Békás) 55.8 mp. 2. Schmidt (B.-Szentlászló) 57.8 mp. Szép és izgalmas volt a magas­ugrás, ahol egy pápai és veszprémi levente vetélkedett az elsőségért. Városközi versenyt Hunyadvári (Pápa) nyerte 165 cm.-^J. 2. Far­kas (Veszprém) 165 cm. Járási: 1. Vathy (Kerta) 160 cm. 2. Rezgő (Devecser) 150 cm. 200 m. síkfutás. Városközi: 1. Gyenese (Pápa) 26.8 mp. 2. Makray (Pápa) 27.4 mp. Járási: 1. Arany (Pét) 26.2 mp. 2. Vecsey (Devecser) 26.8 mp. 800 m. Városközi: 1. Alpár (Veszprém) 2.14.2 p. 2. Ferenczy (Pápa). Járási: 1. Káldosi (Vörösberény) 2.14 p. 2. Tüske (Békás) 2.15 p. Távolugrás. Városközi: 1. Hunyadvári (Pápa) 577 cm. 2. Varga (Pápa) 551 cm. Járási: 1. Janács (Somlóvásárhely) 543 cm. 2. Tüske (Békás) 540 cm. 4X100 m. staféta. Városközi: 1, Pápa 48.9 mp. 2. Veszprém. Járási: 1. De­vecser 50.1 mp. Verseny végeztével Faragó Ödön alezre­des a megye testnevelési felügyelősége ne­vében köszöntötte a leventéket és a megje­lenteket, majd lelkesítő beszédében hangsú­lyozta, hogy nem aranyifjúságra, hanem acé­los, izmos fiatalokra van szükség. Ezután ki­osztotta az értékes díjakat. Este ugyancsak a sport telepen, most már élénkebb érdeklődés mellett változatos mű­sort adtak a leventék. Tábortűz mellett kuruc­nótákat fujt Újvári Béla levente. Vidám jele­neteket alakítottak a központi leventék, hogy utána az Erzsébet-városi leventék lampionos játékában gyönyörködjön a közönség. Ezután Dorbach Magda lépett a tribün elé és cigány­zene kísérete mellett Klement Ferenc szerze­ményeiből énekelt hatásosan. Határozottan nagy tehetséget fedeztünk fel benne. A mű­kedvelők körében még nem találkoztunk ilyen tiszta, csengő hangú énekessel. Nagy sikert ért el Matkovics, az állami tanítóképző-inté­zet első éves tanulója, aki az intézet alkalmi zenekarának kíséretével irredenta dalokat éne­kelt. A fiatal diák nagy igéret, akinek kelle­mes hangja mellett imponáló volt bátor fel­lépése is. Az elsötített sport telepen ezután gépfegyver és puskák ropogása, valamint grá­nátok robbanása jelezte, hogy csatajelenet kö­vetkezik. Befejezője volt az esti előadásnak Horváth István levente főoktató megrázó je­lenete. A »Csak egy éjszakára« című irredenta költeményt adta elő. »Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország« akkordjai jelezték az ün­nepély végét, amit a devecseri leventék fúvós zenekara játszott. A levente-napot jól sikerült táncmulatság zárta be. Matics József. Perutz—DAC 3:0 (1:0). Vezette: Veér. A gyári csapat mult vasárnap is jól megállta a helyét a győri Erzsébet-ligeti pályán, ahol a DAC gárdáját második félidőbeli ügyes játé­kával megadásra késztette. A pápai csapat az első félidőben gyengébb játékkal is megszerezte a vezetést Vámos II. révén (1:0). A labda a kapufa éléről pattant be. Ebben a periódusban a győriek sok és veszélyes támadást vezettek, de a pápai védelem jól működött. Szünet után nagy vihar tört ki, az eső megeredt és a játé­kot 25 percig szüneteltetni kellett. Utána a sáros talajon a Perutz jobban, biztosabban mozgott és megújoló támadásainak folyománya két gól lett, melyek egyikét Magyari, a mási­kát Antalescu lőtte. A végeredmény: 3:0. A csapatokból kiváltak: Tomenga, Antalescu, illetve Tóth II. és Györgyi. Veér elfogadhatóan vezette a mérkőzést.

Next

/
Thumbnails
Contents