Pápai Hírlap – XXXIV. évfolyam – 1937.

1937-11-27 / 48. szám

Butorvásárlók figyelmébe! Ötven év óta fogalommá vált bútoraink jósága, szép kivitele ék olcsósága. Vásároljon tehát Ön is nálunk! Hálók, ebédlők, kombinált berendezések és mindennemű kárpitos-áruk nagy választékban. Kedvező' fizetési feltételek! UTORCSARNOK Pápa, Fő-tér 14. sz. vef, mert országgyűlésünk két háza mindig teljes egyenjogúságot élvezett a törvényalkotás terén és ehhez képeit az akkori főrendiház az alsóház által elfogadott törvényjavasfatokkal szemben korlátlan vétójogot gyakorolhatott. S ezért jelenleg — a felsőház egyenjogúságának hiányában — alkotmányunkban a végrehajtó hatalom mindenhatóságának semmiféle komoly alkotmányjogi ellensúlya sincs. Ugyanis a felsőház vétójogának megszűntével a törvény legtöbbnyire az alsóház határozatában már készen .áll; a képviselőház pedig a kormányt támogató többségi párt révén a végrehajtó hatalom intenciói szerint cselekszik és határoz. Hogy mennyire nem komoly és ötletszerű volt a felsőház jogkörének jelenlegi megszorítása, azt az is mutatja, hogy ez a változ" tatás a törvényjavaslatban — annak idején, 1926-ban — csak a bizottsági tárgyalásnál következett be és eredetileg az 1885. VII. tc. rendelkezéseit akarták újra életbe léptetni a felsőház jogkörére vonatkozóan. A bizottság szeme előtt ekkor tévesen az angol Lordok Házának 1911-ik évi reformja lebegett. De mig ezen reform következtében a Lordok Háza továbbra is arisztokratikus testület maradt, bár jogkörét megszorították, addig nálunk ott történt a következetlenség, hogy a felsőházat demokratikussá tették s egyszerre mégis jogkörében is korlátozták. Pedig a mostani felsőház egy demokratikus kamara, fajsúlyában emelkedett, a nép akaratához az érdekképviseleti rendszer révén íközelebb is jutott és szervezési fő alapelve a választás. Mig a régi főrendiház tisztán a mágnássíág expoziturája volt, addig ma a felsőház a nemzet képviseletének egy egészen más irányú és összetételű tagozata, melynek jellemzésére találóan jegyzi meg Tomcsányi professzor, kiváló közjogászunk, hogy a mai felsőház általában »a nemzet megszűrt népképviseleti szerve«. Akár alkotmányunk szellemét nézzük tehát, akár a gyakorlati politikai élet célszerűségeit — és itt a titkos választójog esetleges helytelen-kinövéseire gondolok, — mindkét szempont amellett szól, s ezt a jelenlegi magyar királyi kormány is méltányolja, hogy a felsőház jogkörének újabb megállapításánál, vagyis a most tárgyalás alatt álló törvényjavaslatban, a felsőház a 'képviselőházzal egyenlő jogkört kapjon és fék gyanánt álljon az alsóház mellett a törvényalkotás tekintetében. Csakhogy törvényhozásunknak ügyelni kell majd arra, amit a felsőház jogkörének újabb megállapításáról szóló törvényjavaslatnak az igazságügyi és közjogi bizottsági vitájában több kiváló törvényhozónk is felvetett, hogy a felsőháznak a korlátlan és abszo* lut vétójogot csak úgy lehet megadni, 'ha már ez a törvényjavaslat eleve tartalmaz magában olyan rendelkezéseket, melyek a felsőház indokolatlan ellenállását — főleg olyan javaslatokkal szemben, melyek az alsóházban nagy szavazattöbbséggel lettek elfogadva és amelyeket az ország parlamenten kivül álló közvéleménye is feltétlenül magáévá tett — megaf&dályozza. S gondolni kell még arra Is, hogy a két Ház közt felmerülő ellentét kiegyenlítésére célszerű, a hosszas vitát kizáró, és a megküldött törvényjavaslatoknak az előirt'íd'Őn belül vafö letárgyalását célzó rendelkezéseket léptessen életbe. Reméljük, hogy a felsőház jogkörének ú]'a56 megállapítása íS varamennyi' párt közmegelégedésére lesz törvénybe foglalva, hogy azután törvényhozásunk újult erővel és zavartalan munkakedvvel láthasson neki a végső nagy alkotmányjogi reformtörvény megalkotásának: az általános titkos választójog törvényes rendezésének. Az alkotmányjogi törvények megalkotása után pedig elvárja a nemzet —• esetleg már a titkos választójog alapján összeülő új törvényhozástól —, hogy végre a földbirtokreform, a gazdasági és hitelélet, valamint adórendszerünk komoly és becsű-' letes törvényes rendezésébe is belekezdjenek a magyarság jövőjének nemzeti alapokon álló biztosítása érdekében. Dr, Ónody Dezső. Magyar svábok. Irta: Pintér László, országgyűlési képviselő. Szent Istvánnak, fiához szóló intelmeiben, annak hatodik fejezete 3. §-ában a nagy király ezeket mondja: »Az egynyelvű és szokású ország törékeny. Regnum unius linguae uniusque moris imoecille et fragile est. Ezért meghagyom neked, fiam, hogy jóakarattal viseld gondjukat és tisztességesen tartsd őket, hogy szivesebben lakjanak veled, mint máshol, mert ha te azon volnál, hogy lerombold, amit építettem és szétszórd, amit gyűjtöttem, ennek kétségkívül országod vallaná kárát«. A magyarság ezredéven át tartotta magát ehhez az intelemhez, mert jelleméhez tartozik a türelem és a lojalitás. Ez áll a kisebbségi kérdésre nézve is. Nekünk nem kellett sem Trianon, sem Genf, hogy megtanítson bennünket a kisebbségi jogalkotásra, mert Magyarországon ez a jogalkotás mindig megvolt; nálunk az, aki a szent korona testéhez tartozott, beszélt bármely nyelvet, tartozott légyen bármely fajtához, ha itt lakott és honpolgári jogot szerzett, teljes jogú polgára volt ennek az államnak és úgy a törvény előtt, mint másképpen, minden tekintetben egyforma joga volt a magyarnyelvű lakosokkal. Amíg a magyarság a széntistváni vonalhoz tartotta mamát, dacolt az ország egy ezredév viharával és nem voltak centrifugális erők, a baj akkor szakadt ránk, mikor a politikánk letért az ősi vonalról. A hazai németség megérdemli, hogy megértéssel és szeretettel kezeljék és ne süssék rá a hazaárulás bélyegét, ha népi jellegéhez és nyelvéhez ragaszkodik. A parlament előtt áll két szobor, az egyik Rákóczi szobra és a másik Kossuth Lajosé. Rákóczi zászlaja alatt tótok is küzdötttík

1 »Cum Deo pro patria et libertate« és pedig a magyar pátriáért és a magyar szabadságért. Kossuth egyszer megnézte a nemzeti hadsereget és Damjanich ezredében egy zászlóaljat talált, mely feltűnt neki. Azt kérdezte, kik ezek az emberek? Damjanich ezt kérdezte tőlük: Ogv-e, ti svábok vagytok? Azt felelték: Igen. generális úr, mi svábok vagyunk, de magyar svábok vagyunk. A sváb nép az ő tömegeiben ma éppen olyan hűségesen őrzi a magyarsággal való lelki egységét, mint őrizték elődei. Ha vannak elitélendő törekvések: az államhatalom irgalmatlanul csapjon le rájuk! Mi leszünk a legutolsók, akik ezeket védelmünkbe vesszük. Egyre kell ügyelnünk és ez az, hogy azt a lelki egységet, amely kisebbségeinket a magyarsággal századokon keresztül összefűzte, továbbra is sértetlenül, teljes egészében átmentsük a jövőre. A sváb akkor is lehet jó hazafi, ha németül beszél. Ravasz László püspök úr találóan mondotta egyik beszédében: nem a nyelv, nem a föld, még a nép sem a lényeg, haneím a lélek a lényeg. Sokan azt gondolják — sokszor nemes intenciókból indulnak ki, csak a konklúziójuk téves — hogy ha valaki a nevét megmagyarosítja, azzal már magyarrá vált. Láttunk már magyarokat, akik igen szép történelmi neveket viseltek és elániltálc a hazát és láttunk az ország területén sok derék svábot, aki a háborúban száz százalékban teljesítette hona iránt kötelességét, ahogyan ma is teljesítik az eke mögött. Senkinek sincsen kifogása kisebbségi szempontból az ellen, ha valaki, aki nyelvében megmagyarosodott, magyarrá teszi a nevét is, de ha az a sváb meg akarja tartani apáinak becsületes sváb nevét, ne legyen ez neki hátrányára! Pápai kirakat ii. Városunk mindig különös örömmel kereszteli át utcáinak ősi, patinás neveit. Hogy ez helyes-e vagy nem, arról ezúttal nem kívánok szólni. Bizonyos az, hogy évtizedek múlva most átkeresztelt utcákat még majd vissza is fognak keresztelni. De nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy ha már egyszer a keresztelésben nem fukar, s új nevet ad egy utcának, ne takarékoskodjék és késedelmeskedjék a régi utcatáblák eltávolításával és az újak elhelyezésével. Itt a Liget-utca a » vitéz Gömbös Gyula« utca nevet kapta. De hónapoknak kellett eltelni azóta, mig legalább az utca nagy névtábláit kicserélték. Az új táblák elhelyezése óta pedig tovább múlnak a hónapok, de a számtáblák még mindig a Liget-utca nevet viselik. Ez nemcsak helytelen és komikus dolog, de gyakorlati szempontból az idegenek számára kellemetlen is. És ugyanolyan, mintha valaki a nevét megmagyarosítja, de okmányainak egy részén nem vezeti át a magyarosítást, maga pedig felváltva használja régi és új nevét. Ha már utcakeresztelésről beszélünk, nem hallgathatom el a város régi adósságait. Mert ;adósa a város a régi Pápa sok nagy alakjának, akik végvári vitézségük által a város török elleni megvédésében, kultúrmunkájukkal a város kultúrájának emelésében és általában életükkel és működésükkel a város nevének és dicsőségének emelésében olyan érdemeket szereztek, hogy — triviális kifejezéssel élve — aranybetükkel írták be nevüket a város történetébe. Ok beírták, de a város még sokat arra sem érdemesített, hogy emlékét legalább egy róla elnevezett utcával örökítse meg. Az idekívánkozó nevek lajstromából kiemelek néhányat. így Enyingi Török Ferenc pápai földesúr sokkal nagyobb alakja volt a XVI. századi végvárnak, mint Török Bálint. Nagy érdemei vannak a város magyar kézen tartásnak, de mint dunántúli országos főkapitány is nagy nevet szerzett. Vagy Martonfalvay Imre, Török Bálint és feleségee deákja,