Pápai Hírlap – XXXIV. évfolyam – 1937.
1937-10-16 / 42. szám
Tp. Tek. Főiskolai Könyvtár Ref. Főiskola. Helyben. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefonszámok: Szerkesztőség 171. Kiadóhivatal 131. Laptulajdonos főszerkesztő: dr. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatalt Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. £ M I IV D E IN SZOMBATON. Próba előtt áll Európa békéje, az a bizonyos béke, amelyet annyit emlegetnek, amelyért annyit fegyverkeznek, amely azonban semmiképen nem akar megszületni. Nem mondjuk ezúttal, hogy nem is születhetik meg addig, mig azt a másik szörnyszülöttet, amelyet Páris környékén hoztak világra, ki nem irtják a föld színéről, erről ma azért nem akarunk szólani, mert nem szeretnők azt a — szégyenkezés nélkül valljuk be — jogos vádat hallani, hogy mindazt, ami ebben az ideges félelmek közt vajúdó Európában történik, mi a magunk nemzeti szemszögéből nézzük. A próbát, amelyről ezúttal szólani akarunk, a spanyol belháború vetette fel. Minden kétségen felül áll, hogy ezt a háborút nemcsak a két egymással szemben álló spanyol tábor vívja. A szovjetvezérek, a francia vezérkari tisztek, a nemzetközi brigádok, az olasz önkéntes légiók — az ellenőrző hajókat kijátszó fggyverszállítmányokról, a francia határon átcsempészett hadianyagokról nem is szólva — olyan integráns tényezői lettek ennek a véres tusakodásnak, amelyek kiküszöbölése feltétlenül lényegesen hozzájárulhat a spanyol ügy végleges likvidálásához. Mielőtt azonban a kiküszöbölésre komoly kísérletek tétettek volna, a franciák a határon többé nem titkos, de nyilt megnyitásának kilátásba helyezésével, nagyon is kilóggatták vörösbe játszó lólábukat. Még szerencse, hogy Nagybritanniának higgadtabb és tárgyilagosabb közbelépése megteremtette azt a helyzetet, amelyben a mai naptól kezdve (állítólag csak pár napon át) a semlegességi bizottság fogja a spanyolországi önkéntesek ügyét, nem mondjuk, hogy elintézni, de legalább elintézni akarni. Hogy hogy történik majd az elintézést előkészítő és végbevivő szabályozás, az még ma a diplomaták és vezérkari bölcsek titka. Hogy fegyveres ellenőrzés nélkül ezt bajos lesz megcsinálni, az kétségtelenül bizonyos. Viszont mozgó harc közé, hadszíntér kellős közepébe idegen fegyveres erőt bebocsátani veszedelmesnek tetsző játék. Ám lássák ők, hogyan csinálják. A fő, hogy — ha tudják — valóban megcsinálják s hogy így a holdban létező európai béke legalább ezt a próbát szerencsésen kiállja. Á világháború magyar tengerészei. (m) Budapest székesfőváros az elmúlt vasárnapon egy gyönyörű emlékművel lett gazdagabb. Az ország kormányzójáról elnevezett új dunai híd budai oldalán a nemzet hálája és kegyelete hatamas emlékművet állított a világháború hősi halált halt magyar tengerészeinek s egyben ezzel a művel örökítette meg az egykori osztrák-magyar monarchia cs. és kir. haditengerészetének emlékét. Ez a haditengerészet volt a régi monarchia legfiatalabb fegyverneme, de egyszersmind büszkesége is, mert rövid, néhány évtizedes fennállása alatt is sok dicsőséget szerzett Ausztriának és Magyarországnak s egyben bizonyságul szolgált arra nézve is, hogy a magyar nemzet fiai, az egykori ázsiai lovas nép késői ivadékai egy számukra idegen területen, a tengeren is kitűnően megállják a helyüket. Hálás kegyelettel és hódolattal adózott tehát a magyar nemzet ezen a napfényes őszi vasárnapon a világháború hős magyar tengerészeinek, s egyúttal szeretettel és büszkeséggel fordult ama férfiú felé, aki egykor egyik legfőbb irányítója és legnagyobb hőse j volt haditengerészetünknek, s aki most mint az ország első férfia, kormányzója ennek a sokat szenvedett nemzetnek, a régi emlékek súlyától megilletődve állott a világháborúban elesett tengerész bajtársak emléke előtt. Az egykori haditengerészetnél szolgálatot teljesített magyar matrózok serege, a külföldi tengéresztisztek küldöttsége, a Dunán felvonuló őrnaszádok ágyúdörgése különös fényt és megható színezetet adott ennek az ünnepségnek, amely néhány órára vissza idézte .azokat az időket, amikor még itt a Dunamedencében egy európai nagyhatalom virágzott és őrködött a területén élő nemzetek és nemzetiségek jólétén és boldogulásán. Ezekre az időkre gondoltak bizonyára az ünnepségen megjelent | külföldi vendégek, egykori szövetségeseink tengerészei is, amikor nagybányai vitéz Horthy Miklós kormányzó intésére lehullott a lepel a gyönyörű emlékműről, amely a Duna habjaiból kiemelkedve hirdetni fogja hosszú időkön keresztül a magyar tengerészek dicsőségét. A hazafiúi kegyelet és hála emelte ezt az emlékművet, de tartozott ezzel a magyar nemzet kormányzójának is, aki tudvalevőleg életének nagyobbik felét, ifjú és férfikorának! legszebb éveit a haditengerészet kötelékében töltötte el s akit ehhez a .fegyvernemhez s az elhunyt és élő tengerészbajtársakhoz a szeretetteljes emlékezésnek elszakíthatatlan szálai fűznek. Hiszen épen kormányzónk mondotta tavaly Nápolyban, amikor az olasz uralkodó vendégeként végignézte Itália büszke flottájának felvonulását, hogy a világ összes tengerészei, kezdve az egyszerű halászoktól a hadihajók parancsnokáig egy nagy családot alkotnak. Ennek a tengerészcsaládnak bensőséges hangulatát és különleges színezetét hozta vissza legalább egy napra a dunai tengerészemlékmű felavatásának ünnepsége s bár — fájdalom — hazánk az új viszonyok következtében messze esett régi tengerétől, a magyar nemzet mégsem tagadhatta meg az elismerést és megbecsülést a magyar tengerészektől. Örvendetes és jelentőségteljes volt ennek az emlékműnek leleplezése a magyar nemzet számára azért is, mert megint módot és alkalmat nyújtott arra, hogy a magyar nép kimutassa soha nem múló háláját és szeretetét a kormányzó iránt, aki több mint másfél évtizede súlyos viharok közepette irányítja országunk hajóját, páratlan bölcseséggel és éleslátással s akinek egyéniségét talán a legjobban azok a szavak jellemzik, amelyekkel a tengerész-bajtársakhoz intézett gyönyörű beszédét befejezte, mondván: »Legyen mindannyiunk vigasza az a tudat, hogy kötelességünket mindig teljesítettük«. Őszi öltönyét a legszebb divatszövetekből rendelheti LŐrifíCZ úriszabónál Pápa, Deák Ferenc uíca 1Jeles munka, jó ízlésért arany éremmel kitüntetve ! Hősi emléktábla a plébániatemplomban A városnak egy új emlékművel való gazdagodásáról adhatunk hírt. A plébániatemplomban nagyobbszabású emléktáblát kapnak a világháború hősi halottai. Az anyagi alapot Németh József apátplébános lelkes fáradozása teremtette meg, részint általános társadalmi addakozásból, részint gróf Esterházy Tamás kegyúr nagyobb adományából. Az emléktábla megoldásához már tervek is készültek. A terveket nem ismerem, szándékosan meg se néztem, hogy elfogulatlanul, külső befolyás nélkül hangsúlyozhassak olyan művészi elveket, melyeknek az emléktábla megvalósításánál érvényesülniük kell. A plébániatemplom ugyanis a város legkomolyabb műértéke, mely egyszersmind egyetemes európai műtörténeti jelentőséggel is bír. Egy országos műemlék sorsa tehát nem belső ügye a katolikusságnak. Az emléktáblát nem is az egyházközség állítja, hanem közadakozásból létesül.- A közvéleménynek adok tehát hangot, amidőn a templom sorsával foglalkozom, mely felekezetre való tekintet nélkül a város minden rendű és rangú polgárának kedves Öregtemploma. Az emléktábla elhelyezésénél két probléma oldandó meg. Az első ez: vájjon az emléktábla is a templom stílusát kapja-e, avagy a mai művészi elvek szerint készüljön el? Kérdés, mi a templom stílusa. Egy szóval ki sem fejezhető. Nem barokk és nem neoklaszszikus, hanem: barokk reminiszcenciákkal küzdő klasszicista a stílus. Ez az jelenti, hogy a templom olyan forrongó korban épült, amelyben a konzervatív jelenhez való ragaszkodás erős harcban állt a forradalmi új eszmékkel. E forrongó kor új stílust teremtett meg. Ez viszont nem egyetlen éjszakán született meg. Évek, sőt évtizedek vajúdása kellett hozzá. Tehát: nem tudok elképzelni művészt, aki ma, 150 év után, ebbe a korba és művészi szellembe tudná magát úgy visszaálmodni, hogy ebben a stílusban legyen képes ma valamit alkotni. Elmúlt idők elmúlt stílusát folytatni nem, csak — több-kevesebb sikerrel — utánozni lehet. A műtörténet egész birodalmában elképzelhetetlen, hogy ne a kor igazi szellemében alkossanak az igazi művészek. (Eltekintve a mult század régiből kinőtt, új stílust még teremteni nem tudó második felétől.) Amikor meg egy meglevő régi templomot vagy épületet nagyítottak, restauráltak, soha nem alkalmazkodtak annak eredeti stílusához. Nem, mert a kor szelleme és művészi akarása adott mindig formát a műalkotásnak, s még a restaurálást is a »modern ( / szellemben végezték. A stílusegység soha nem volt szempont. A példák tömegeiből csak a legismertebbekre hivatkozom. A pesti belvárosi plébániatemplom átmeneti, illetőleg korai csúcsíves stílusban épült. 1507-ben új szentségházat építettek be a pesti polgárok, de nem csúcsíves, hanem az akkor modern renaissance stílusban. Majd a XVIII. században megnagyobbították, de se nem csúcsíves, se nem renaissance, hanem a kor barokk szellemében. Vagy még beszédesebb példa a bécsi Stefansdom, Európa egyik legszebb műalkotása. Román stílusban kezdték Női télikabátok, öltönyszövetek, női divat gyapjúszövetek, bársony=, flanell= újdonságok dús választékban raktáramra érkeztek. Győződjön meg meglepő olcsó áraimról. divatháza, Kossuth Lajos utca 17. szám. y^C P ApX SW&W V '-.Z-sJ•
