Pápai Hírlap – XXXIV. évfolyam – 1937.
1937-10-09 / 41. szám
4 PAPAI HÍRLAP f 937 október 9. azbesztcernentpala javításra nem szőrűt vihar-és fagyálló. ETE Budapest, VI, Andrássy-út33. Hazánkból s a nagyvilágból. Szombattól — szombatig. Gömbös Gyula emlékezetét halála első évfordulója alkalmából kegyelettel ülte meg nemzete. Október 6-án délben a kormány tagjai, élükön Darányi Kálmán miniszterelnökkel és a NE nagy küldöttsége jelent meg a korán elhunyt vezér sírjánál, amelyre vitéz Ujfalussy Gábor orsz. képviselő helyezett el Gömbös Gyula emlékét dicsőítő beszéd kíséretében koszorút. Délután a Társadalmi Egyesületek Szövetsége rendezett gyászünnepet a sírnál, amelyet tisztelők koszorúkkal és virágokkal borították el. — Ugyanaz nap megalakult Sztranyavszky Sándor elnöklésével a Gömbös Gyula-Társaság. A kormány három tagjának, éspedig dr. Fabinyi Tihamér pénzügyminiszternek, Hórnan Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszternek és dr. Lázár Andor igazságiigyminiszternek azon alkalomból, hogy miniszterségük ötödik esztendejét betöltötték, a kormányzó a hazának tett kiváló szolgálataikért teljes elismerését nyilvánította. Ez alkalomból mindhárom minisztert a vezetésük alatt álló minisztériumok tisztikara meleg ünneplésben részesítette. Az országos frontharcos találkozó mult vasárnap zajlott le Budapesten, a világháború nem kevesebb, mint 38.000 harcosának jelenlétében. Nagy ünnepséggel meggyújtották a hősök emlékénél a kegyeleti fáklyát, amelynél 24 órán át a frontharcosok őrt állottak. A találkozón Bornemisza Géza kereskedelmi miniszter mondott beszédet, hirdetve annak szükségét, hogy minden magyar osztály és felekezeti különbség nélkül Összefogjon. Badoglio tábornagy kedden résztvett D'Aste olasz ezredes, a Budavárát 1686-ban visszafoglaló egyik gránátos csapat élén elesett hős katona emléktáblájának leleplezésén. Hóman Bálint közoktatásügyi miniszter beszédére válaszolva, a tábornagy magasztalta az olasz egységért küzdő Türr tábornok és Tüköry ezredes emlékezetét. Badoglio tábornagy, akinek tiszteletére Budapesten tartózkodása alatt a kormányzó, a miniszterelnök, a honvédelmi és külügyminiszter is ebédet adtak, kedden este utazott el a fővárosból. A Földközi tenger ellenőrzésének egyességi okmánya még aláirás alatt van, amikor — tán az egyesség megkötése megtorpedózása célzatával — újabb rejtélyes támadás történt a spanyol partok mellett. A Basilisk nevű angol ellenőrző torpedóromboló hajóra egy búvárhajó torpedót lőtt ki, amely azonban célt tévesztett. A Basilisk és még három hajó azonnal a búvárhajó felkutatására indult, amiben repülőgépek is segédkeztek neki, de eredménytelenül. A német és olasz sajtó a leghatározottabban kifejezésre juttatja azt a meggyőződését, hogy ez a támadás — az egyességi okmány egyetlen ellenségétől — a szovjettől származik. A japán-kínai háború e hét folyamán minden eddigit felülmúló hevességgel folyt. A küzdelem Sanghaj birtokáért olyan öldöklő, aminőre a világháború legvéresebb csatáiban is alig volt példa. Méreteire s egyáltalán az egész háború méretére következtetést lehet vonni a japán vezérkar hivatalos jelentéséből, amely szerint az ellenségeskedések megkezdése óta 17 kínai hadihajót sülyesztettek el, 307 repülőgépet lőttek le és 15 repülőteret pusztítottak el. Roosewelt, az Egyesült Államok elnöke Csikagóban beszédet mondott, amelyben állást foglalt a civilizációt elpusztítással fenyegető ököljog ellen. Ezzel kapcsolatban az amerikai külügyminisztérium is nyilatkozatot adott ki, melyben Japánt támadó félnek mondja. Biztosra veszik ezek után, hogy Amerika Kínát fegyverrel és lőszerrel szándékozik ellátni. Minden pénzt megér ha remek vonalú kosztümjeit és kabátjait Szauer és Kovács női szabómesterek divattermében készítteti Pápa, Petőfi-utca 7. szám. Ugyanitt egy jó fiút tanulónak felveszünk. Holland-India egyik repülőterén lezuhant egy utasszállító repülőgép, melynek vezetője és legénysége szörnyet halt, hét utasa azonban — egy súlyosabb sebesültet leszámítva — csak könnyebben sérült meg. Ez utóbbiak között van Hubermann Broniszláv, a világhírű hegedűművész is, akinek balkarja és jobb kezének két ujja tört el. BÚTOR VÁSÁRLÓKNAK Október 12-13., kedd—szerda. Harry Baur, Marcelle Chantai és Ivan Mosjoukine izgalmas filmdrámája Nicsevo (Hősök a tenger alatt.) Maryland, északamerikai képeskönyv. Yllághiradó. Október 14—15., csütörtök-péntek. Az új szezon legnagyobb sikert aratott vígjátéka l Cafe Metropol Rendezte: E. H. Griffith. Főszereplők: Loretta Yung, Tyrone Power és Adolph Menjou. Szerelem városa. Vílághíradó. _ # Október 16—17,, szombat—vasárnap. Pearl S. Buck világhírű regénye: Paul Muni és Luise Rainer remekműve! Az édes anyaföld Rendezte: Sydney Franklin. Film hosszúságára való tekintettel 16-án szombaton, előadások kezdete 3/ 46 és VoP. Vílághíradó. Előadások kezdete: Hétköznapokon ]/i7 és 1/29, vasár- és ünnepnapokon Va4,6 és Vs9 órakor. Jegyelővétel délelőtt 11—l-ig, délután az előadások kezdete előtt egy órával. Jegyrendelő telefonszám: 194. — A telefonon rendelt jegyeket kérjük 1I< órával az előadás kezdete előtt kiváltani. I ni EGY CIM LOWY GYOR GR. TISZA ISTVÁN TÉR 5. SZÁM. (VÁROSHÁZZAL SZEMBEN.) — Ami luxus volt azelőtt, azt ma már a technikai fejlődés mindenki számára hozzáférhetővé teít. így van ez a pl. az autóval, motorkerékpárral, de különösen a rádióval is. Régebben csak nagy luxuskészülékek nyújtották azt,'amit ma a rádiók „kiskategóriájába" tartozó Orion 56-os készülék, De nem csak teljesítményben hanem kivitelben is óriási e téren a fejlődés. Az Orion 56-os rádiót luxus diófaszekrény, nagy állomásskála, egy gombkezelés jellemzi, akár a luxus szupereket Különleges rövidhullámú kiképzése lehetővé teszi a legtávolabbi adóállomások vételét is. Minden Orion rádiókereskedő készséggel bemutatja. — A kincses kán mesebeli lakomája. Aga kán, a népszövetség elnöke 3000 személyes vacsorát adott Genfben minden emberi képzeletet felülmúló pompával. Erről rendkívül érdekes eseményről közöl intim részleteket Tolnai Világlapja új száma. A legkiválóbb magyar írók novelláin, a nagyszerű folytatásos regényen és az érdekfeszítő cikkek dús során kívül közel száz pompás képet talál az olvasó a népszerű képeslapban, Tolnai Világlapja egy száma 20 fillér. Csemege- és füszerkereskedőnél jól bevezetett helyi képviselőt keresünk. Ajánlatok „Déligyümölcs" jeligére Blockner J. hirdető irodába Budapest, Vilmos császár ut 33 kéretnek. IRODALOM. Tavasz csengetyüje. Nemcsicsné Széptóth Mária összegyűjtött művei. Az utolsó félszázadtól eltekintve, alig van Pápának zenei múltja. Különös örömöt jelent tehát számunkra, ha abból a zenei sivatagból mégis fakadó zeneszerző munkásságáról emlékezünk meg. S ez annál könnyebb, mert a »Tavasz csengetyüjé«-ben igazi zeneköltő mutatkozik be néhai Nemcsicsné Széptóth Mária személyében. Nem is bemutatkozás ez, mert hiszen az irgalmas nővérek tanítónőképzőjében közel negyedszázadon át kifejtett tanári működése alatt gyakran hallatott magáról a szerző. Mégis itt mutatkozik meg igazán művészi alkotó értéke, amikor alkotásainak legszebbjeit köti csokorba a kiadó zárda hálás növendékeinek Prohászka Önképzőköre. A kötet művei két csoportra oszlanak. Az elsőbe női és vegyeskórusok tartoznak, két-, három- és négyszólammal, a másodikba pedig zongorakiséretű műdalok. Az utóbbiak részben klaszszikus szerkezetű nagy műdalok, részben pedig magyaros frazeológiájú kisebb műdalok. A Siklós-tanítvány szerző mint az impreszszionista muzsika költője jelenik meg előttünk. S alkotásai mély érzésvilág, derűs, harmonikus lélek tisztultságát, színességét revelálják. A kórusokat különösen a szerkesztés i nagyvonalúsága (Tavasz csengetyüje), ünnepi fenköltség (Fel társaim!) és tavaszi üdei ség (Csikországi hegyek fölött), a müdalokat pedig meleg líraiság (Szemed beszél), s ' a dallamvezetés szárnyaló ereje (Ópiumláz) jellemzi. A részletek gazdagon áradó csillogása pedig gyakran a szerkezetet is szinte szétbontja. A közel negyven darabot tartalmazó albumnak tanintézetek, dalárdák nagy hasznát látják, de minden zenebarátnak sok örömöt szerez. H. E.