Pápai Hírlap – XXXIV. évfolyam – 1937.
1937-09-11 / 37. szám
XXXIV. évfolyam. 37. szám. Pápa, *937 szeptember 11. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Föi skol a Tek Fo isko l a i Kö nyvtár Előfizetési ár negyca. Telefonszámok: Szerkesztőse^ Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. A germánság tengerének veszedelme, mely egy évezreden át fenyegette elnyeléssel ezt a mi magyar szigetünket, újból és újból rémképen kísért, s hol törvényhatósági bizottságokban, így legutóbb Pestvármegye közgyűlésén, hol politikai összejöveteleken, mint e héten Zalaegerszegen, ismét és ismét szóba kerül. Annál a baráti viszonynál fogva, amely országunk és a Német Birodalom között fennáll s amelyet sokféle érdekközösségen kívül az együtt elvesztett háború sorsközössége is csak erősíteni van hivatva, el sem képzelhető, hogy azokat a fantazmagóriákat, amelyeket oly nagy ambícióval terjesztenek a német közvéleményben, hivatalosan is kivitelre alkalmas terveknek elfogadták volna. Viszont azonban nem szabad elzárkóznunk az elől a tény elől sem, hogy éppen azok részesülnek hatalmas barátaink körében a legnagyobb hivatalos elismerésben, akik ezeket az állami önállóságunkat fenyegető eszméket a német népközösség mindenható jegyében a legnagyobb erővel és — mint a hazánk német vidékein is felütköző jelenségekből látható — nem kicsinylendő sikerrel elterjeszteni és meggyökeresíteni törekesznek. Hadd utaljunk e helyütt példaképen arra a 100.000 márkás díjra, amelyet az új német Drang nach Osten legnagyobb apostolának, Alfréd Rosenbergnek Ítéltek oda a birodalmi pártnapon. Nem kételkedünk benne, sőt meg vagyunk győződve róla, hogy a magyar kormány nemcsak a nemzetiségek iránti mindig lojális magatartásával, de ha szüksége lenne rá, kellő eréllyel is gátat tud vetni minden nemzetbomlasztó kísérletnek, de figyelmét természetesen nemcsak a határokon belül, de a határokon kívül történő dolgokra is ki kell terjesztenie, nehogy valaha is azt kelljen mondanunk: „Ments meg Istenem a barátaimtól, az ellenségeimmel majd csak elbánok magam". Nem, erre nem kerülhet a sor, mi barátainktól az értök szenvedett balsorsért ilyen jutalmat nem kaphatunk! A kisemberek védelmében. (my) A magyar Alföld, amely a háború előtt mostoha gyermeke volt a kormányzatnak, az utóbbi években örvendetes módon egyre több alkalommal ül ünnepet. Élénken emlékeztünkben van még a néhány héttel ezelőtt tartott szolnoki ünnep, amelyen legmagasabb helyről hangzott el szózat az Alföld j és népe érdekében. Most ismét az Alföld egy- | mástóf két távoleső vidékén, a Hajdúságban ! és Csanád megyében ült ünnepet a gazdatársadalom, bemutatva verejtékes munkájának nagyszerű eredményeit s mindkettőnek jelen- ; tőségét országos vonatkozásúvá növelte a kor- j mány fejének, Darányi Kálmán miniszterelnök- j nek megjelenése. Igaz. hogy a miniszterelnök földmívelésügyi miniszteri minőségben látogatott el a Hajdúságba és Makóra és beszédeiben tudatosan tartózkodott a napi politika problémáitól. Mégis, amiket mondott, politika volt a szó legnemesebb értelmében. Nemzetpolitika, amely fölötte áll kicsinyes pártharcoknak, napi csatázásoknak s célkitűzéseit a legfontosabb kérdésekre koncentrálva, a nemzeti élet legértékesebb rétegeinek erősítésével mun- j kálja a jövendőt. A miniszterelnök, aki maga is gazda, az ország első gazdája, mindig szívesen megy gazdatársaihoz, nemcsak azért, hogy gyönyörködjék azokban a nagyszerű élményekben^ amelyeket a folyton fejlődő mezőgazdaság produkál, hanem — mint mondotta — azért ' is, hogy meglássa: hol van szükség további és ! különleges segítségre. És hogy ez a segíteni akarás valóban komoly és határozott cél, azt nemcsak az utóbbi esztendő több, nagyjelentőségű intézkedése bizonyítja, hanem a mostani alföldi körút alkalmából elhangzott bejelentések is. A magyar mezőgazdaság, de az egész gazdasági élet szempontjából megnyugtató a miniszterelnöki kijelentés: a búza ára továbbija sem lesz a spekuláció játéklabdája és bár a kormány új rendszert vezetett be az értékesítés terén, nem fogják engedni, hogy a kitűnő magyar búza világpiaci paritás alá sűlyedjen. Ugyanilyen megnyugtató az is, amit a miniszterelnök a tengeri értékesítésről és árszínvonalának biztosításáról mondott. De a miniszterelnök ez alkalommal sem elégedett meg annyival, hogy a termelők érdekében tegyen kijelentéseket, — még akkor sem, ha ezek magasabb közgazdasági szem-< pontokat szolgálnak és a kistermelők érdekében történtek. Ennél tovább ment, arra a témára, ami szivéhez legközelebb áll: a legkisebbek, a legelesettebbek védelmére. A névtelen százezrek, a napszámos munkások érdekében emelte fel messzehangzó szavát, kijelentve, hogy a terményárak emelkedésének szükségszerűen maga után kell vonnia a napszámbérek emelkedését is. Amikor alacsonyak voltak a terményárak, indokolt volt az alacsonyabb napszám, — hiszen a mezőgazdaságban dolgozó nagyok és kicsik érdekei szorosan kapcsolódnak egymáshoz. De ebből következik, hogy a munkásnak a javuló tendenciában is részesednie kell. A dolgozók védelme, a kisemberek boldogulásának alátámasztása a legfőbb irányelv, amely Darányi Kálmán miniszterelnök programmját és cselekedeteit áthatja. Ez jutott kifejezésre az alföldi körút során elhangzott beszédekben is — és ez az igazi, nemzeti politika, amely SZÍVÓS és kitartó következetességgel a nemzet jövőjét biztosítani fogja. A Református NőnevelíMntézet diáksapkái a hivatalosan előirt minőségben és formában P 2-40 ér. kaphatók Raidl Ferenc és ifj. Stern Lipót cégeknél. | Szent István és Pápa. Az első magyar királynak, Szent IstvánÍ nak hódol az egész magyar nemzet, haláláj nak 900 éves évfordulóját szentévvel ünnepel: vén. Szent István alakját azonban nemcsak ez a jubileum teszi elevenné, aktuálissá. Ő I az >>öncélú« magyar államiságnak mindenkor j legeredményesebb munkása, s a magyar tör; ténelemnek aligha túlszárnyalt nagysága. Aktuálissá teszi őt a reá való emlékezés ma, amikor a nagy erkölcsi erejű kis Magyarország még mindig várja vezérét, azt az elhivatott személyt, aki történelmi múltjához és nagyrahivatottságához méltó hatalmi súlyát és tekintélyét a mai Európában ismét ki tudja építeni. Arra a Szent Istvánra tekintünk tehát, aki felismerte a keleti magyarság nyugati hivatását, s a nyugati kultúrközösségbe lépve megteremtette az ezeréves Magyarország alapjait, felismerve a keleti orientáció veszélyeit, mely a Bizánchoz csatlakozott nagy bolgártörök birodalomnak is osztályrészül jutott,, s az előbb nemzetiségét, utóbb pedig államiságát vette el a megsegített népnek. És arra a Szent Istvánra tekintünk, aki a nyugati államberendezkedés formáinak átvétele mellett is megőrizte állami önállóságát, azáltal, hogy a keresztény Európa akkori szellemi vezérétől, a pápától szereztee meg nagy központi hatalma külső elismerését, mig ugyanakkor a német császárt hűbérurául elismerő Boleszláv cseh királynak önálló központi birodalom megteremtése nem sikerült. Amikor ezt a Szent Istvánt ünnepeljük,, az új birodalom magjának, s a szent király élete és munkássága szinterét képező Dunántúlnak városa, Pápa is részt kér az ünneplésből. Oklevelek — sajnos — nem szólnak olyan személyi kapcsolatokról, melyek Szent Istvánt Pápához kötnék, mint ezt akár Esztergom, Pannonhalma, Székesfehérvár vagy Veszprém elmondhatják. Olyan tárgyi emlékeink sincsenek, amilyenekkel egyik-másik hely dicsekedhetik. De mégsem idegen nekünk Szent István alakja. Egy olyan szép, ősi monda fűzi őt városunkhoz, hogy komoly kapcsolatok eredetének kutatására figyelmeztetnek bennünket. A monda szerint, amikor a II. Szilveszter pápánál követségben járó Asztrik szentmártoni (pannonhalmi) apát hozta magával a pápa ajándékát, a szent koronát és a kettős apostoli keresztet, a király az épülő Pápa falai között fogadta az apátot, a lakosság pedig ujjongva éltette a pápát. A város mai neve "is e monda szerint ezt a nagy pilíanatot örökítené meg. Nem titkoljuk elfogódottságunkat, midőn arra gondolunk, hogy ezer esztendő magyar királyainak hatalmi jelvényeit, Magyarországnak, mint egy középkori, erős központi nagyhatalomnak megalapozását elismerő és szentesítő jelvényeit városunk falai között — ha ugyan volt itt kőből épített épület — kapta meg királyunk, akit a Hartmann-féle hatalmas német Világtörténelem-kiadványban a középkort iró Shellmann, a hatalmas keleti khánokhoz ha. sonló nagy államférfiunak nevez. Ha most a monda történeti alapjait nézzük meg, s kútfőit próbáljuk nyomon követni, mindössze Bél Mátyásig jutunk el, aki Veszprém megyéről szóló A^o^/«-jában írja meg a XVIII. század elején ezt a mondát, amely a nép nyelvén él. De sajnálkozva teszi hozzá, hogy sem a történelemből, sem az oklevelekből ennek a mondának pragmatikus bizonyításához adalékot nem találunk. Bél Mátyás, aki a XVII. század végén Pápán is diákoskodott, pápai diák korában hallhatta a mondát. Az ő adatát aztán valamennyi pápai történetírónk átveszi, a megfelelő kritikai megjegyzéssel.
