Pápai Hírlap – XXXIV. évfolyam – 1937.

1937-08-21 / 34. szám

BÚTOR VÁSÁRLÓKNAK CSAK !!! EGY CIM LÖWY GYOR GR. TISZA ISTVÁN TÉR 5. SZÁM. (VÁROSHÁZZAL SZEMBEN.) Az elnyomott magyarországi németek.* Egy rokonszenves osztrák tanítónő járt a napokban Magyaróváron látogatóban. Édes­atyja tekintélyes nagygazda az egyik elcsa­tolt mosonmegyei községben, ő maga bécsi tanítónőképzőben szerzett oklevelet. A vele folytatott társalgás folyamán előjött a szó a kisebbségi kérdésekről és a revízióról. A ta­nítónő hevesen tiltakozott az esetleges vissza­csatolásnak még a gondolata ellen is. — Isten ments, hogy visszacsatoljanak bennünket Magyarországhoz. Itt a német­ajkuakat elnyomják, üldözik, megfosztják kulturális jogaik gyakorlásának lehetőségétől, anyanyelvük használatától, nehézségeket gör^ dítenek elébük stb. — folyt a szóáradat meg­győződéssel a fiatal bölcs ajakáról. — Meggyőződött ezeknek a vádaknak a jogosultságáról? — tették fel a kérdést. — Nem — volt az őszinte felelet —, de nem is szükséges, mert azt mindenki tudja. Erről írnak az összes német lapok Ausztriá­ban és Németországban és ezt tanították az intézetben. — Megkérdezte erről a kérdésről oda­haza édesapját, idősebb ismerőseit, akik meg­maradtak évszázadokon át német anyanyel­vüeknek, akiket soha üldözés nem ért német­ségük miatt, akik jólétben, boldogulásban, teljes egyenjogúságban éltek közöttünk, akik­nek sorai és családtagjai közül minden hiva­tott és rátermett zavartalanul emelkedhetett fel a közpályákon akár a legmagasabb állo­másokig? — vetették fel a további kérdéseket. — Nem — ismételte meg a kérdezett —, azokkal nem szoktam ilyen problémákról be­szélni, részint, mert nem értenek hozzá, ré­szint, mert felesleges. Nekem elég az, hogy az intézetben meggyőztek arról, hogy a mar gyarországi németségnek oka van panaszokra s megtanultam, hogy a magyarok elnyomják a német kisebbséget. Milyen szomorú jelenségek halmaza. Az elfogultság, az igazságtalanság, az ellenünk rendszeresített propaganda, a tanultabb gőgje a tapasztaltabb otthonmaradottakkal szemben, az iskola és sajtó hazúg tanításának átalakító hatása az újabb nemzedékre, a mestersége? uszítás eredményei, a mi tétlenségünk és te­hetetlenségünk következményei, túlságos ta­pintatunk és lojalitásunk csődje. A barátságos Ausztria és a barátságos Bécs iskoláiban szintén úgy tüntetnek fel ben­nünket, mint ahogyan Nagynémetországbay írnak rólunk. Meg kellett ezt írni — talán ezredszer, hogy gondolkodhassanak rajta az emberek, de ideje volna, ha cselekednének is már ezek ellen a tévtanok ellen valamit ott, ahonnét a cselekedeteket a nemzet jövője érdekében olyan epedve várjuk. * A Mosonvármegye c. laptársunktól vesszük át a következő figyelemreméltó cikket, megjegyezvén, hogy ugyanezen jelenségekkel már mi is ismételten foglal­koztunk. ELKÉSZÜLTEK az őszi divatretikülök, divatövek a Győri böröndösnél. Nagy választék, olcsó pesti árak. Minden darab­ért garancia. — Pápa, Kossuth Lajos utca 22. ESTI DAL. A lelkem messziségbe andalog, Rám — fénytszitáló mécsesraj ragyog, — Azurpaláston csillagmiriád: Mindegyike — egy végtelen világ . . . Szemem sugárzó égi tájra néz — Megáll tudás, megáll a véges ész És mindent — mint a földet rőt avar — Titkok borongó fátyola takar . . . Gyors képzetem iram ló szárnyra kap, — Fiirkészgetem a magasságokat És ajkam félve ámulón dadog: Óh Istenem milyen parány vagyok!. . . Vályi Nagy Géza, ÚJDONSÁGOK.. — Halálozás. Súlyos gyász érte vár­megyénk köztiszteletben álló volt alispánját: dr. Horváth Lajost, édesanyjának özv. Horváth Lajosné szül. Kovács Irénének augusztus 14-én, Budapesten hosszas szenvedés után bekövetke­zett elhunytával. — A megboldogult kihűlt ham­vait e hó 17-én Pápán az alsóvárosi temetőben levő családi sírboltben helyezték nyugovóra. — A rokonság és nagyszámú gyászoló közönség előtt Ólé Sándor ref. lelkipásztor tartott meg­indító hangú vigasztaló gyászbeszédet. — Volt alispánunk gyásza megyeszerte általános rész­vétet keltett. Nyolczas János ny. máv. raktárnok e hó 17-én 64 éves korában váratlanul elhúnyt. Te­metése ma délután ment végbe nagy részvét mellett. — Áthelyezés a rendőrségen. Holló József segédfogalmazót Pápáról Bajára, Hodik Imre rendőrkapitányt Debrecenből "Pápára he­lyezték át. — Az evang. egyház köréből. A pápai evangélikus egyház vasárnap rendkívüli köz­gyűlést tartott, amelyen az egyházi elnöki tisztséget — esperesi megbízásból — dr. Mo­hácsy Lajos egyházm. főjegyző töltötte be. Az egyházmegyei felügyelőválasztásnál a gyü­lekezet szavazatát egyhangúlag Mihály Sán­dor eddigi felügyelőre adta le, aki több cik­luson át hűséges munkatársa volt a vezéri: polcon az esperesnek. Tudomásul vették, hogy Gergelyné Kovácsics Teréz tanítónő több, mint 30 évi szolgálat után nyugalomba vonult, s a népnevelés és népoktatás terén elért ered­ményekben gazdag munkásságáért jegyző­könyvi köszönetet szavaztak. A megüresedett tanítói állás betöltése érdekében a kezdő lé­péseket megtették. Figyelembe véve a sok panaszt, utasították a pénzügyi bizottságot, hogy a mostaninál az igazságossághoz köze­lebb álló adókivetési kulcsot készítsen. — Gyűlés végén Mohácsy elnök köszönetét fe­jezte ki a gyűlésen megnyilvánult békességes szellemért; viszont a közgyűlés köszönetet mondott elnöknek a gyűlés tapintatos és tárgyilagos vezetéséért. — Iparosok továbbképző tanfolyama. Ily cím alatt lapunk június hó 19-iki 25. szá­mában megemlékeztünk arról, hogy az iparügyi minisztérium városunkban is létesít tovább­képző szaktanfolyamot önálló iparosok számára. Ez a továbbképző szaktanfolyam asztalos- és férfiszabó-iparosok bevonásával már akkor meg is kezdődött, s a két szakma 20—20 jelentke­zője ezen mindvégig nagy buzgósággal részt is vett. Az elméleti oktatás befejezése után, me­lyen előadókul helybeli szakférfiak működtek közre, s amelyet az összes résztvevők együtt hallgattak, a két szakma mintegy hét hete kü­lön csoportosult, az asztalosok Rozselovszky Gyula, a férfiszabók Simonyi Lajos, az ipar­ügyi minisztérium által kiküldött szakoktatók vezetésével, s szakmájuk minden ágára kiter­jedő, általános tudásukat nagyban előmozdító tanfolyamaikon lelkes és rátermett vezetőiktől alapos és hasznos kiképzésben részesültek. Ezek­nek a tanfolyamoknak záróünnepélye folyó hó 16-án, hétfőn este ment végbe, melyen meg­jelent Hamuth János, városunk polgármestere, Hermann László v. főjegyző, iparhatósági biz­tos és Hajnóczky Ferenc ipartestületi elnökkel élén a testület elöljárósága. A szakelőadók tá­jékoztató szavai mellett megtartott rajzbemutató után — mely fényesen igazolta oktatók és hall­gatók sikeres munkáját, — a jelenlevők előtt a hallgatók közül néhányan szóbeli vizsgázá­sukkal is bebizonyították, hogy az elhintett mag termő talajra talált. — Ez után Hajnóczky Fe­renc ipartestületi elnök elismerő szavakkal kö­szönte meg az iparosság nevében a város pol­gármesterének a tanfolyam sikeres megrendez­hetése körül kifejtett, jóindulatról tanúskodó támogatását, s kérte azt a jövőre nézve is. Hamuth János polgármester zárószavaival, me­lyekben kifejezte a tapasztaltak feletti megelé­gedését, valamint a két szakoktató végzett mun­kája iránti teljes elismerését, az iparosság jövő­jére sok biztatást nyújtó szaktanfolyam záró­ünnepélye véget ért. — Kitüntetett gazdasági cseléd. A földmívelésügyi miniszter Kiss Sándor marcal­tői gazdasági cselédet hosszas, szorgalmas, hű­séges és becsületes munkásságáért elismerő ok­levéllel tüntette ki és 80 P jutalomban része­sítette. Az elismerő oklevelet és jutalmat dr. Jerfy József főszolgabíró egy később meghatá­rozandó időben megfelelő ünnepség keretében fogja átadni a kitüntetett gazdasági cselédnek. — Beiratások. A városi nőipariskolába a beiratások szept. 2—3-án lesznek. A tanítás 4-én kezdődik. — Az iparostanonciskolába a beiratások szept. 1—2-án lesznek, mely napokon minden tanonc köteles beiratkozni. A tanítás 4-én kezdődik. Az új tanoncok iskolai bizonyít­ványukat és szerződésüket okvetlen vigyék ma­gukkal. A 4 P tanszerdíj a beiratkozáskor fel­tétlenül befizetendő. — Fiú-nyaraltatási záróünnep. Sajná­latos tévedésből maradt ki lapunk mult heti számából a fiúnyaraltatási akció záróünnepé­lyéről szóló referádánk. Az ünnepély az Öreg­hegyi magaslaton a szülők és érdeklődők élénk* részvételével folyt le. Ott volt Hamuth János polgármester és más előkelőség. Az állástalan tanítók alkalmi együttesének mu­zsikája mellett vonultak föl a fiúk, akiknek zászlós bot- és kardgyakorlataik nagy tetszést arattak. Humoros jelenetekkel tarkított műsor végén a díjakat osztották ki és ezzel véget ért a kedves kis ünnepély. — Mezőgazdasági szakiskola záró­vizsgája. Előkelő közönség jelenlétében zajlott le a pápai mezőgazdasági szakiskola 27 vég­zett növendékének vizsgája. Jelen voltak Gu­lácsy Sándor, a m. kir. mezőgazdasági szak­iskolák főigazgatója a földmívelésügyi minisz­térium és Loczka Alajos tanügyi tanácsos a kultuszminisztérium részéről, valamint So­korópátkai Szabó István volt miniszter, Kari József (Kéttornyulak), Dobó Jenő (Farkas­gyepü), vitéz Hevessy József ny. őrnagy, Mihály Sándor gazdasági felügyelő, Kraft József ny. tanítóképző-intézeti igazgató és dr. Uzonyi Kálmán h. polgármester. Venis Gyula, a pápai iskola ideiglenes igazgatója nyitotta meg az ünnepélyt és felkérte Gu­lácsy Sándor főigazgatót a vizsga megnyitá­sára. Rövid beszédében rámutatott a mező­gazdaságot érintő problémák fontosságára, különösen arra, hogy mezőgazdaságunk egyik alapvetője állami életünknek. A bevezető után elméleti, majd kint a majorban gyakorlati vizsgán a végzett 27 növendék precízül ol­dotta meg a kitűzött feladatokat. Ügy az ál­lat-, mint a növénytanból kitűnően vizsgáz­tak a fiatal gazdák s a növendékek évi szor­galmas munkája iránt a minisztériumok ki­küldöttei részéről teljes elismerés nyilvánult meg. Ezútán az ifjúsági gazdakör tartotta gyűlését. A változatos műsorból kiemeljük Szegvári Pál II. é. t. »A termelési költségek csökkentésérők című előadását. A kedves kis ünnepély Németh Ferenc I. é. t. búcsúztató­jával ért véget. Mig a vizsgát az igazgató beszéde zárta be. Utána a megjelentek a ki­állítást tekintették meg. — Országzászló-avatás Szergényben. Szergény község hazafias közönsége áldozat­készségéből és Tóth Lajos körjegyző minden dicséretet megérdemlő ügybuzgalmából egy impozáns és a céljához méltóan művészies országzászló készült Szergényben a kultúr­ház előtti téren. Az országzászlót vasárnap, augusztus 22-én délután avatják fel nagy­szabásúnak ígérkező ünnepély keretében.

Next

/
Thumbnails
Contents