Pápai Hírlap – XXXIV. évfolyam – 1937.

1937-07-10 / 28. szám

Butorvásárlók figyelmébe! Ötven év óta fogalommá vált bútoraink jósága, szép kivitele és olcsósága. Vásároljon tehát Ön is nálunk! Hálók, ebédlők, kombinált berendezések és mindennemű kárpitos-áruk nagy választékban. Kedvező fizetési feltételek! KOPSTEIN BÚTORCSARNOK Pápa, Fő-ftér 14. sz. — Pápai fiú sikere. Pápai Péter vasúti vendéglős 16 éves László nevű fia, aki a világ­hírű Ganz-gyár növendéke, a gyár záróvizsgá­ján 160 társa között az első helyre küzdötte fel magát. A derék fiú kivételes tehetségét elismerték a budapesti kereskedelmi és ipar­kamara kiküldöttei is és neki Ítélték oda a ka­mara díját, egy művészi kivitelű plakettet — emléklappal, a gyár igazgatósága pedig egy szép gyűrűvel ajándékozta meg. ••— Pápai László eme nagy reményekre jogosító sikerét örömmel jegyezzük fel lapunk hasábjain. — A szilva értékesítése aszalás útján. Ha a szilvatermés bőséges, az ára rendszerint igen alacsony, úgy hogy néha még a szedési és szállítási költséget is alig fedezi. Más­kép alakul azonban a Tielyzet, ha a szilvát megaszaljuk. Ez által a termés egyrészét el­vonjuk a piactól és a jó aszaltszilvának kor­látlan mennyiségben mindig jó ára van. Cél­szerű tehát, hogy a termesztők egyúttal — még közepes termés esetén is — aszalással is foglalkozzanak. Igen célszerű, olcsó és jó aszalót építhet magának minden termesztő aszerint a rajzokkal és fényképekkel is ellá­tott leirás szerint, amit a földmívelésügyi minisztérium kertészeti osztálya minden ér­dekeltnek egyszerű levelezőlapra díjtalanul megküld. A leírásban az aszalás menete is is­mertetve van. A levelezőlapon közölni kell, hogy hány darab, milyen korú szilvafának körülbelül mekkora terméséről van szó. A földmívelésügyi minisztérium az aszalást nép­szerűsíteni akarja. Ezért ilyen egyszerű asza­lók építésére indokolt esetekben mérsékel/ építési segélyt is hajlandó nyújtani. A segély elnyerésének feltételei, sőt a kérvény űrlap is a leíráshoz mellékelve lesz. — Tűz a Bárochegyen. Vasárnap vir­dóra 1 óra tájban nagy tűzvész pusztított a bárochegyi majorban, mely alkalommal a tüz martalékává lett Heller Márton bérlőnek szaimakazla, továbbá Németh Sándor sobori lakos, volt bérlőnek nagymennyiségű takar­mánya, mig Kecskés István nagygyimóti gaz­dálkodónak egy 4000 pengő értékű cséplőgépe pusztult el a tűzben. A tűzhöz kivonultak a pápai tűzoltók is, mentési munkájukat azonban majdnem lehetetlenné tette, hogy nem volt a közelben viz. A tüziveszedelmet csak haj­nali öt órára tudták lokalizálni, amikor haza vonultak őrtanyájukra. A kár meghaladja a 6000 pengőt; ami biztosítás révén részben megtérül. A tüz oka ismeretlen. A csendőrség erélyesen nyomoz, hogy világosságot derítsen az ügyre. — Elgázolták a lovak. Mult csütörtökön délután 6 óra tájban a város egyik fogatának lovai a veszprémi úton megbokrosodtak és őrült tempóban száguldottak a kocsiúton. Látva a veszedelmet, Tompa István napszámos a szá­guldó lovak elé ugrott, hogy megfékezze őket, azonban a lovak feltaszították és keresztül gá­zoltak rajta. Igen súlyos állapotban beszállítot­ták az irgalmasok kórházába, sérülései — sze­rencsére — nem életveszélyesek. — A föltámadt Ede. Néhány évvel ezelőtt hírt adott róla a pápai sajtó, hogy a pápai utca' egyik jellegzetes alakja, a félke­gyelmű Ede, akit a város az egri irgalmasok kórházának elmeosztályára vitetett, meghalt. Annál nagyobb volt a meglepetése azoknak, akik a mult héten kórházi formaruhában föl­ismerni vélték Pápán az elparentált Edét. Nem csalódtak, mert a városházán is megjelent. A magával hozott bizonyítványból megállapítható volt, hogy Schill Ede, mesterségére nézve szobafestősegéd, a gyöngyösi alapítványi köz­kórház ápoltja, s mint ilyent magánházhoz adták ki munkára. Városunk alkoholista csavar­góját most honvágya hozta vissza Pápára, s mint kijelentette, meg akarta nézni, mi van Pápával. A városháza azonban nem akceptálta a rokonszenvet és Edénket visszatoloncolta Gyöngyösre. 6 drb. levelezőlap és 1 drb. nagy fénykép 4 P a „Karczagliy" műteremben. A mű­hely jó hírnevéhez méltó változatlan jó munkát ad. — Hány elemi iskola és hány tanító van Magyarországon? Az idei Magyar Statisztikai Évkönyv adatai szerint Magyarországon min­dennapi elemi iskola 6837, férfitanító 20.945 és női tanító 8580 van. Elemi iskolás ' fiú 492.117, elemi iskolás leány 477.097. A 6837 iskola közül állami 1350, községi 833, római és görögkatolikus 2979, református 1079, evangélikus 393, görögkeleti 25, unitárius 1, izraelita 145, érdekeltségi 19, magániskola 122, egyéb 13. Ugyancsak az évkönyvből tud­juk meg, hogy a 7 állami, 6 katolikus, 5 pro­testáns és 1 zsidó képzőbe az 1934/35. is­kolaévben 3012 fiú, míg a 4 állami, 20 ka­tolikus, 5 protestáns és 1 zsidó tanítóképző­ben 6528 tanuló készült a tanítói, illetve ta­nítónői pályára. A tanító- és tanítónőjelöltek száma összesen 9540. Évenként ennek körül­belül egyötöde kap oklevelet, tehát évenként 1900-zal növekszik az elhelyezkedni akaró ta­nítók és tanítónők száma. Utazásra bőröndöt, útitáskát a készítőnél vásároljunk, hol minden darabért garanciát vállalnak. Győri böröndös Pápa, Kossuth Lajos utca 22. szám. x Doktorrá fogadom. A kiváló sportembe­rek nemcsak a sportban, hanem más téren is de­rekasan megállják helyüket. Éppen a közelmúltban ; avattak doktorrá két ismert bajnokot. Rendkívül i érdekes képekkel illusztrált cikket közöl erről a i Déiibáb új száma, amely nagy terjedelemben és | gazdag tartalommal jelent meg. Pompás illusztrált rádióműsorokat, egyfelvonásos színdarabot, szín­házi pletykákat, nagyszerű filmrovatot és több mint száz szebbnél-szebb képet talál az olvasó e nép­szerű színházi képeslapban. A Délibáb egy száma 20 fillér. Elegánsan bníoro^olí különbejáratú 1, esetleg 2 szobás lakást keresek fürdőszoba használattal. Kizárólag keresztény családnál. — Ajánlatok a „Pax" könyvkereskedésbe küldendők. — Súlyos baleset útépítés közben. E hó 3-án az állami útépítési munkálatok köz­ben Trópa Sándor kislődi lakos, kubikos bal lábára nagyobb földtömb zuhant és azt eltörte. Beszállították az irgalmasok kórházába. — Pályázati hirdetmények. A m. kir. keresk. cs közlekedésügyi miniszter a közép­iskolát végzettek részére szervezett egy éves kereskedelmi szaktanfolyamokon rendszeresí­tett, összesen 10 tandíjmentes helyre pályá­zatot hirdet. Ezekre a tandíjmentes helyekre vagyontalan szülők olyan fiúgyermekei pá­lyázhatnak, akik valamely középiskolában az 1936/37. tanévben jeles, illetőleg jó ered­ménnyel érettség/ vizsgát tettek és az élő nyelvekben, valamint a mennyiségtanban le­hetőleg jeles, de legalább jó osztályzatot nyertek. A kellően felszerelt pályázati kérvé­nyeket legkésőbb folyó évi július hó 31-ig a kereskedelem és közlekedésügyi miniszté­rium segédhivatalában (Budapest, II., Lánc­hid-u. 1—3.) kell benyújtani. A budapesti Kereskedelmi Akadémia ke­leti kereskedelmi szaktanfolyamán rendszere­sített, összesen öt tandíjmentes helyre a ke­resk. és közlekedésügyi miniszter nyilvános pályázatot hirdet. Ezekre a tandíjmentes he­lyekre vagyontalan szülők olyan fiúgyermekei pályázhatnak, akik valamely hazai fiú felső­kereskedelmi iskolában az 1936/37. tanévben jeles, illetőleg jó eredménnyel érettségi vizs­gát tettek és az élő nyelvekben lehetőleg je­les, de legalább jó osztályzatot nyertek. A kellően felszerelt pályázati kérvényeket leg­később folyó évi július hó 31-ig a keresk. és közlekedésügyi minisztérium segédhivatalában (Budapest, 1!., Lánchid-u. 1—3.) kell be­nyújtani. A bécsi (Hochschule für Welthandel in Wien), a lipcsei (Hochschule für Wirtsclíaft­wissenschaften in Leipzig), a st.-galleni (Han­delshochschule St. Gallen), a milanói (Uni­versita Commerciale Luigi Bocconi, Milano), a párisi (Ecole des Hautes Etudes Commer­ciale, Paris) és a londoni (London School of Ecconomies and Political Science) keres­kedelmi főiskolákon a m. kir. kereskedelem­és közlekedésügyi minisztérium által rend­szeresített egy-egy iskolai évre szóló, egyen­ként 3000 (háromezer) pengős állami ösz­töndíjas helyre a miniszter pályázatot hir­det. Ezekre az ösztöndíjas helyekre olyan ifjak pályázhatnak, akik a m. kir. József Ná­dor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közgazdasági és kereskedelmi osztályán vég­bizonyítványt nyertek, vagy a középiskolát végzettek részére szervezett egy éves keres­kedelmi szaktanfolyamok valamelyikét, vagy a Budapesti Kereskedelmi Akadémia keleti kereskedelmi szaktanfolyamát jeles eredmény­nyel elvégezték. A kellően felszerelt pályá­zati kérvényeket legkésőbb folyó évi aug£. 31-ig a keresk. és közlekedésügyi miniszté­rium segédhivatalában (Budapest, II., Lánc­hid-u. 1—3.) kell benyújtani. MULT JELEN KÖRNYÉK Pápa megyei város legújabb kútfők nyomán megírt története, s úgy a városnak, mint kör­nyékének színes leírása. Ára 2*50 P. — Ki­adja a Főiskolai nyomda. — Kapható minden könyvkereskedésben.

Next

/
Thumbnails
Contents