Pápai Hírlap – XXXIV. évfolyam – 1937.

1937-05-01 / 18. szám

XXXIV. évfolyam. 18. szám. Tek. Főiskolai Könyvtár nla Helyben. Szerkesztőség: Liget-utca 6. szám. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefonszámok: Szerkesztőség 171. Kiadóhivatal 131. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papírkereskedés ében. IK MINDEN SZOMBATON. Ha megelevenednék az ércszobor, mely szemben az országházával a nagyságos vezérlőfejedelem örök dicsőségét van hivatva szimbolizálni, ha végigjárhatná a földet, amelynek alkotmányáért és szabadságáért két éven át forgatta kardját s élte utána jutalomként negyedszázadon át az alamizsnakenyeret, s ha látná a képet, amely hét évszázad annyi balszerencséje közt sem feledte felséges alakját s imáiba foglalta jóságos, dicsőséges emlékezetét, ha látná, hogy minő szűkre van szabva délceg paripája lépteinek útja, mert a világnak mind a négy tája felé új határok zárják el előle az ő küzdelmeinek szintereit, választják el tőle magyar testvéreit, haj, nem sok öröme tellenék Rákóczinak abban, amit láthat! És mégis, lealázottságunk és balsorsunk éjjelében is csak álljon, csak ragyogjon ott az a szobor az ország szivében! Legyen emlékeztető jel arra, hogy az önzetlen kötelességteljesítés, a szeplőtlen idealizmus becsülete és megbecsülése még él e hazában és biztosítékul szolgál a jobb jövőre. Csak nézzük áhítatos tisztelettel az örök magyar eszmények hősének ércalakját s az ő példája tanítson meg bennünket, ha kell mindenünket feláldozva sikraszállni a magyar igazságért. így, ha mi talán már nem, de utódaink biztosan megérhetik azt az időt, amikor Rákóczi képzeletünben megelevenedett lovasszobra egész Nagy-Magyarországot körüljárhatja újra és mindenütt boldog, megelégedett magyar népet talál, olyat, aminőről ő álmodott szent küzdelmének vérzivataros napjaiban. A párisi világkiállítás megnyitásának időpontját már kitűzték s Páris már készül az ember alkotó diadalának bemutatására, a technikai csodák seregszemléjére fogadni öt világrésznek sokpénzü millióit, ugyanakkor azonban kavargó nyugtalanság felhői tornyosulnak a világ fővárosa felett. Most kezd érni az a keserű gyümölcs, amelynek magva a világháború után vettetett el s amelynek gyökerét muszkabarátság nedvei táplálták. Nem lehet tudni, mit hoz a jövő. Nem lehet tudni, meddig marad a kormány kormányon. Régebben, épen Franciaországban egy-egy kormányváltozásnak nem volt nagyobb jelentősége. De ma Blum mindtöbbször hangoztatott távozása a népfront bevallott csődjét jelentené s utána — jobbra vagy balra bár — olyan változás következhetnék, amely megrázhatná a sztrájkokkal és forrongásokkal szörnyűségesen aláaknázott államépületet. A világkiállítás közelgő fényességét bizony sűrű zivatarfelhők árnyékolják. Hiszen, ha zivatar, azt még el lehet viselni, az még tisztíthat és áldást is hozhat — ne adja Isten ! — jöhet olyan orkán is, amely romba dönti az őrületes fegyveres felkészülésekkel védett és féltve őrzött világbékét! Az állam, mint munkaszerző. (m.) Általános örömet keltett a pénzügyminiszter ama szokatlan gesztiója, hogy a költségvetéssel egyidőben külön törvényjavaslatot is terjesztett a parlament elé bizonyos közmunkák fedezetéről. Megjegyzendő, hogy már magában az állami költségvetésben is szerepelnek tekintélyes összegek, melyek mind ugyanazt ja célt szolgálják, amit a tervezett közmunkák $ amelyek megvalósítására eképpen kereken kilencven millió pengő fordítható. Meg kell jegyeznünk azt is, hogy ennek a hatalmas

1 összegnek felhasználását annál eredményesebbnek kell tekintenünk a gazdasági élet szempontjából, mert a beruházási javaslat negyven millióját nem is kell külön a közforgalomból elvonni s így a tőkepiacot meggyengíteni, mert hiszen a gazdasági helyzet kedvező alakulása folytán bevételi többletekből ez az összeg a kormány rendelkezésére áll s így tnlajdonképen a saját készletét használhatja fel és veheti igénybe. Ezzel a helyzettel kapcsolatosan sok szó esik most arról: vájjon hol van az a határ, ameddig az állam, mint munkaszerző elmehet anélkül, hogv kitenné polgárainak összeségét a tehervállalás erősebb mértékének. Gyakran halljuk felvetni a kérdést: vájjon szabad-e ennyire menni a beavatkozásban s nem volna-e helyesebb, ha a gazdasági élet önmagát szabályozná a kereslet és kínálat törvényes és megszabott keretei között, minthogy ilyen mesterséges »táplálással« nyúljon bele a kormányhatalom olyan betegségek gyógyításába, amit maga a gazdasági élett is meggyógyíthat, mihelyt egészségessé és normálissá vált. Sokan vitatják, hogy mit is jelent valójában a közmunka forgalma? Mi ennek a lényege és mik a feltételei, hogy ne válhasson ez akaratlanul is a magánvállalkozás versenytársává, s hogy ekképen ne rontsa le egyik kezével azt, amit a másikkal építeni óhajt? Hogy ezek a kételyek az emberek lelkében még élnek, annak megvan a maga természetes és érthető magyarázata. Sőt úgy is mondhatnók: »történelmi indoka«, ha mindjárt ez a »történelem« nem is nyúlik vissza messzire, csak éppen a közvetlen tegnapba. Amikor »közmunkák« helyettt »inségmunkáról« beszélünk, mint olyasvalamiről, amiben az ínség vetekedett a munkával, ftogy a végén megszülessen az a munka, ami munkának is csak anynyira nem volt munka, mint ahogy az inség| munka nem volt az ínség megszüntetése, legfeljebb csak egy kis jóakaratú borogatás a nagy és veszedelmes betegségre. Érthető, ha Darányi Kálmán miniszterelnök kijelentette, mégpedig többizben, hogy nem akar ehhez a csillapító eszközhöz nyúlni, mert nem csillapítás a szándéka, hanem gyökeres megoldás. Ebből a helyes és szociális, elgondolásból született meg a közmunka fogalma, aminek a jellegét a következőkben lehetne meghatárolni: közmunka minden olyan munka, amit az állam, vagy az önkormányzatok végeztetnek, amire magántőke nem vállalkoznék s aminek elvégzését a közérdek mégis követeli. Itt a munkabér — ellentétben az inségmunkák mindig alacsonyabb bérével — azon a szinten áll, melyen az illető vidék általános munkabére. Sőt, ahol ez a munkakinálat folytán túl alacsony, ott még magasabb is, hogy míg egyrészt a munkás megélhetését biztosítja, másrészt viszont a tőke árlenyomó iráMCiiünö férfi-ing Trikóselyem. . . . 9'80, 7-80 6'50 Remek sporting rövid újjal 550 2'20 „ „ hosszú „ 5'80 2'58 Puplin ing rávarrt gallér 1150,8'80 5 90 Puplinett 4-80 390 Hatalmas választék divatos nyakkendőkben, sportharisnyákban, zoknikban. Höfle Kes&íyUs, füstös Vápa, SCossuí§ £. utca 1. nyát befolyásolja és a munkás érdekében megjavítsa. Hogy példával éljünk: az Alföld öntözésének kérdése is ilyen kérdés. Ez, ha mindjárt közérdekű is, de nem remélheti a magántőke érdeklődését s így azt az államnak kell elvégeztetnie. Érthető tehát, ha ez akérdés első helyen szerepel a mostani közmunkákban, ami azt jelenti, hogy a kormány szociális tevékenysége ezen a kérdésen keresztül nemcsak egy egész érdekelt országrész gazdasági helyzetén akar segíteni, hanem az általános munkanélküliséget is jelentékenyen megjavítja. Olyan szempontok ezek, amik a hozott anyagi áldozatot teljesen indokolják. Tavaszi tallózás a Somlón. A szikrázó tavaszi napon méltóságteljesen rajzolódik bele a kék ég-vászonba a Somló csonka kúpja. Tetejéről pompás a kilátás a háromszázméteres mélységben elterülő szántókra, mezőkre, melyet a kora kánikulai napon a csonkakúp peremének bazalt oszlopfőiről élveznek. A hegy tövében épülő, Grácot Budapesttel összekötő műutat nézegetve elkeseredem, mert érzem, hogy minden egyes méter távolabb viszi, mig végre el nem szakítja a Somlót városunktól. Már a vasút is ötven kilométerre vitte. Midőn Noszty Feri barátunk — Mikszáth bájos regényében — a Somlóra utazik, Pápára jön s innen ballag ki a hegyre, mintha csak a Kishegybe menne. Bizony akkor a Somló még Pápáé,, s nem is lehet igazi úr Pápán, akinek szőlője ne lenne Somlón. A középkorba már nem is merek visszapillantani, amikor Pápa város földesurának, a Gara nádori családnak pápai birtokaihoz tartozott még a Somló is. Szóval a távolodó Somlót amolyan elveszített ősi családi birtokként fájlalom. Végre ma nem esik az eső. A csupasz tőkék szürke sora piros kendős lányokkal, menyecskékkel, megannyi pillangóval, feszült karú férfiakkal, szorgos emberhangyákkal lett tele. Szüretkor sokkal több a szín a Somlón, de a tavaszi munkák friss lendületét mégis életteljesebbnek érzem. Lefelé bandukolva madárszárnyak csattogása tesz figyelmessé. Nem akarok hinni szemeimnek: sólyompár enyeleg a sziklák fölött. Haza érek a »Pihenő villába«. Csak a felöltőmet rakom le, megyek ki a munkások közé. Csizmadia szomszéd szőlőt telepít. Ragyog a szeme: folyik a munka. A sok eső miatt még éjjele sem volt. Tizennyolcezer szőlővessző a pincében, félő volt,) hogy penészesedni kezd. A karók pedig késve jöttek. De ha ő meg is késett, az én késésem vált végzetessé. Imre bátyám figyelmeztetett, hogy koponyákat, csontokat ástak ki Csizmadiáéit a föld forgatásánál. De a csontokat összetörték, s újra elásták. Egyetlen ép koponyát mentettek meg. Persze ez maga keveset mond. Annyit mindenesetre, hogy pár száz évnél nem fiatalabb, s régebbi a török időknél. Izgat a probléma. A szőlőmunkások közé vegyülök, faggatom őkett. Csontok után turkálok a földben. Találok is elszórtan, de az eredmény még nem elégít ki. Legalább szerszámokat, edényeket találnék! Kutató szerencsém mégsem hagy el egészen. Találok edénydarabokat. Sajnos, ezek is a kevésbbé jellegzetes fenék és oldalrészek. Jellegük bronzkori. Kétségtelen, hogy egy ismeretlen ősi bronzkori temetkezési helyre bukkantam. Tehát legalább is háromezer esztendős. Szeretném a telepítést azonnal megállítani, s valamennyi szőlőmunkást nekiállítani, hogy kiforgattassam a föld méhét. Ki tudja, mennyi tudományos értéket rejt? Sajnos, erről beszélni sem lehet. A hatalmas telep fölmérve, kicövekelve| részben bekarózva és betelepítve. Ügyis meg-