Pápai Hírlap – XXXIII. évfolyam – 1936.
1936-04-18 / 16. szám
4. PAPAI HIRLAR 1936 április 18. £ Formásabb a lába és nem fol le a szem a. harisnyaíariónál. — Ingatlantulajdonosok szegénységi bizonyítványa. Régi jogos panasz, hogy egyes hatóságok olyan egyéneknek, akiknek keresetük nem volt, vagy olyan minimum összeget kerestek, mely feljogosította őket arra, hogy a hatóságoktól szegénységi bizonyítványt kérjenek — a hatóságok a szegénységi bizonyítvány kiadását megtagadták, inert a bizonyítványt kérőnek ingatlan vagyona volt. A közigazgatási bíróság a napokban foglalkozott ezzel a kérdéssel és kimondta, az olyan egyének, akiknek évi keresete nem haladja meg az illető kis ingatlanának értékét, jogosan kérhetnek szegénységi bizonyítványt. Ha az évi keresetük összege több, mint amilyen értékkel bír a kis vagyon, már nem adható ki részükre a szegénységi bizonyítvány. — Esküvő. Hermann Rózsi és Raab Sándor e hó 22-én délután 1 órakor tartják esküvőjüket Pápán, az izr. iskola udvarán, melyre jóbarátaikat és ismerőseiket ez úton tiszte^ lettel meghívják. (Minden külön értesítés helyett.) — Az élelmiszerüzletek higiéniája. A belügyminiszter rövid időn belül rendeletet ad ki, amely szigorú intézkedéseket tartalmaz az élelmiszerüzletek higiéniája tekintetében. Élelmiszerüzlet padozata csupasz föld nem lehet, gondoskodni kell a helyiségek megfelelő tisztogatásáról, szellőztetéséről, a légyirtásról, vevők az árúkat nem fogdoshatják, nem kóstolhatják. Élelmiszereket be kell fedni, tiszta kendővel letakarni. Élelmiszerek eladásával foglalkozó üzletekben tilos a dohányzás. A kiszolgálószemélyzet tisztaságáról a tulajdonos köteles gondoskodni, a kiszolgálók fehér köpenyt tartoznak viselni. — Az országzászlóért! Pápa város hazafias ifjúsága az országzászló javára f. évi má|-í jus hó 2-án bált rendez. — »Iglői diákok.« A Levente-Egyesület műkedvelő gárdája húsvét hétfőjén a színházat zsúfolásig megtöltő közönség élénk érdeklődsée mellett előadta Farkas Imre régi, kedves színdarabját, az »Iglói diákok« (-at„ A rendezőség többé-kevésbbé sikerült betétszámokkal új színt óhajtván belevinni az előadásba, a statiszta diákszerepekre bájos leányokat kért fel, ám a darab szellemébe való,> beleilleszkedésük nem sikerült mindig teljesen. Az egyes szereplőkről csak az elismerés hangján szólhatunk, bár az összjáték itt-ott kívánnivalót hagyott maga irtán. Petki János polgármestert dr. Csermák Ferenc személyer sítette meg igen jellegzetesen. Mintha csak reászabták volna e szép szerepet. Winkler István — a közönség régi ismerőse — a sze r relmes maturandust, Palit kifogástalanul játszotta, énekével is tapsokat aratott. Helyes! partnere: Madocsay Rózsi (Éviké) szerepének mély átérzésével és kellemes megjelenér sével már első jelenetében meghódította a közönséget. Ifj. Kneisz Mihály (Holéczy Pista) lágyan csengő hangjával és rokonszenves játékával szerzett igaz élvezetet Gereben Zoltán hálátlan feladatát szerencsés kézzel oldotta meg »Streber« diákja egyik legjobb alakja volt az együttesnek 1. Kozma Pál igyekezete elismerést érdemel, néha azonban akkor is magára akarta irányítani a figyelmet, amikor az nem volt helyénvalói. A pedellust! Horváth István a tőle megszokott kacagtató' humorral játszotta, ezért megbocsátottuk neki túlzásait is. Briglevich Gyula (Odrobina) á régi jó volt; méltán kiérdemelte a közönségé tapsait. A kisebb szerepekben Bolla János, Angyal Zoltán, Dómján István, Tóth István, Losonczi István, Boros Rózsi, Papp Bözsi, Pósa Manci és Szita Márton mozdították elő az előadás sikerét. A kisérő zenét a Testvériség zenekara szolgáltatta hibátlanul. — Évzáró tornaünnepély. A ref. kollégium és a ref. nőnevelő-intézet május hó 10-én, vasárnap délután tartja az ifjúság együttes évzáró tornaiinnepélyét a Ligeti sporttelep pá,lyáin. — Kihallgatáson a kormányzónál. Györffy Sándor alsógörzsönyi földmives'-poéta, akinek már két kötet verse került ki a sajtó alól, ame 1lyek közül egypár először lapunkban látott napvilágot, abban a nagy megtiszteltetésben részesült, hogy a kormányzónál kihallgatáson jelenhetett meg. A kihallgatás kedden délelőtt 11 órakor történt meg, amikor is a kormányzó a föld egyszerű fia tisztelgését kei-) gyes jóindulattal fogadta, vele hosszasabban szívélyesen elbeszélgetett, s érdeklődéssel lapíozgatott »Sir a tárogató« című verskötetén nek felajánlott díszkötésű példányában. Egészségét védi a vizhatlan CIKLON=kalap Pápai egyedárusító: Spielmann szűcsmester kalapáruháza Kossuth Lajos utca 5. szám. Tekintse meg kirakatomban a praktikus, elegáns és tartós Ciklon-kalapokat. Borsalino és Fischer-kalapok gyári egyedárusítója. Szőrmepelerinek és rókák dús választékban! — A Gyümölcstermelők Egyesülete f. hó 19-én, vasárnap délelőtt 11 órakor a Levente Otthonban ingyenes előadást tart (előad Desics L. Károly vármegyei gyümölcstermelési intéző), amelyre minden érdeklődőt hiv és vár az Egyesület elnöksége. — Érdekes előadás a rádióról és a ^távolbalátásról. Értesülésünk szerint a pápai rádiókereskedők folyó hó 20-án a Jókaimozgóban este i/ 2^ órakor teljesen újszerű ismertetőelőádást rendeznek korunk két legnagyobb találmányáról, a rádióról és a tálvolbalátásról. Már volt alkalmunk az előadóval személyesen érintkezésbe lépni, aki röviden vázolta előadásának anyagát, mely v előadás újszerű módja valóban meglepetcsi. K bonyolult tudományos feladatot ugyanis biz,tos kézzel, oly egyszerűen hozza kapcsolatbá a mindennapi életben látott fizikai jelenségekkel, hogy a feladat minden műszaki ismeret nélkül azonnal érthetővé válik. Akik a rádió r val eddig is szeretettel foglalkoztak, azoknak az érdeklődését ez az előadás még fokozod tabban fogja felkelteni. Azok pedig, akiket, eddig a rádiózás és a távolbalátás nem érdelkelt, e népszerű, de mégis tudományos előr adás következtében közönyüket vesztve, örömr mel fognak a rádiózáshoz — ehhez a kultúrát és tudást terjesztő, magányt űző szórako* záshoz — csatlakozni. Legjobban az lepett (meg bennünket, hogy azok a kis figurális képek, milyen kézenfekvő módon magyarázzák meg és teszik érthetővé a rádióval és távolbalátással kapcsolatos, eddig oly bonyo r lultnak látszó technikai problémáit. Az előr adó ennek az előadásnak keretében gyakorlati bemutatót is tart, melynek alapján minden rádiótulajdonosnak módjában fog állani a rádió helyes kezelését megérteni, illetve elsajátítani x Zongorajavításokat és -hangolásokat garancia mellett vállal Lipovniczky aranyéremmel kitüntetett koszorús mester. Zongorát, pianinót kéz alól vesz és elad. Érdeklődők kéretnek a pontos címet leadni Siern Ernő Pápa, nyomdavállalat. Vidékre is készséggel kiutazik. — A Pápai Sakk-kör április 19-én, vasárnap délután fél négy órakor rendes közgyűlést tart. Közöljük továbbá, hogy Pápa város, bajnokságáért ápr. 13,-án a verseny megkezdődött. A verseny első díja Pápa város díja, a második a Perutz szövőgyár díja, harmadik díj a Leipnik szövőgyár díja, negyedik 4 díj az uri Kaszinó díja, 5. és 6. díjak dr. Boda Kálmán és dr. Kiss Gábor együttesen feln ajánlott díjai. — A Kárpát Dalkör közgyűlése. A helybeli Kárpát Dalkör folyó hó 26-án, vasárnap délelőtt 11 órakor tartja évi rendes közgyűlését a Nemzeti Egység Pártjának főtéri helyiségében, melyre működő és pártoló tagjait ez úton is meghívja az Elnökség. Fényképezőgépek — Fotócikkek! 1 tekercs 8 felvételes 26° Scheineres film trZ.O P „KARCZAGHY"-fotószaküzlet. — „Vén bakancsos és fia a huszár." A helybeli Ref. Keresztyén Ifjúsági Egyesület e hó 19-én, vasárnap este a Levente-Otthonban előadja a ,,Vén bakancsos és fia a huszár" cimü népszínművet. Kezdete esti fél 8 órakor. — Betörés a Sporttelepen. Szerdán éjjel ismeretlen tettes betört Dienstmann Pál fásikamrájába és onnan ruhanemüeket 200 P értékben ellopott. Dienstmann jelentést tett a lopásról a rendőrségnek, mely azonnal akcióba lépett a tettes kézrekerítésére. — »Égő város.« Városunk Iskolánkivüli népművelési bizottsága f. hó 27,-én a Testvériség zenekarának közreműködésével a Jókai rnozgószinházban műkedvelő előadást rendez. Bemutatásra kerül Földes Imre: »Égő város« c. színműve. A darab főszerepeit mű r; kedvelőink legjobbjai játsszák. — Táplálkozási és élvezeti cikkek mindig frissek kell hogy legyenek. Kávénál ez különösen fontos. Mi „állandóan friss kávét" árusítunk, mert ezáltal minőségileg a legmagasabbat tudjuk nyújtani. Meinl Gyula rt. fióküzlete Pápa, Horthy Miklós fő-utca 19. szám. — Betöréses lopás. Húsvét vasárnapján éjjel kellemetlen meglepetés érte Moharos János Rákóczi-utcai vendéglőst!. Amig zsúfolt helyiségeiben szorakoztak a vendégek s ő és személyzete a vendégek kiszolgálásával volt elfoglalva, valami jó madár besurrant a rendesen este 10 óráig nyitva levő kapun 1 és az ablakok betörése után behatolt a lakószobába, s annak szekrényéből 200 pengőt ellopott. A vendéglősnek feltűnt, hogy éjjel fél 12 óra tájban egy züllött fiatalember igye*kezett a söntés-termen keres'ztül az utcára, jutni, boszusan meg is kérdezte tőle, hogy mit keresett ilyenkor az udvarán, amire az ipsétől elhihető választ kapott; nagy volt azonban a meglepetése, amikor később pénzváltás okából szobájába menve, pénzes szekrényét kirabolva találta. Érdekes, hogy a furfang gos betörő távozóban elvágta a villanyveze 1 téket, hogy ezzel is zavart okozzon és a menekülésre időt nyerjen. A rendőrség a gyanúsított fiatalembert előállította, kihallgatta, helyszíni szemlét is tartott vele, míivlel azonban pozitív adat nem merült fel ellene, s bűnösségét állhatatosan tagadta, kénytelen volt szabadon bocsátani. Szerkesztői üzenetek. Figyelő. Cikkét kiadtuk szakreferensünknek s az ő véleménye szerint döntünk sorsa felett. — B. G. Pápa. Ilyen személyeskedő jellegű (hozzá még elfogult) támadásnak helyet nem adhatunk. — Tavasz van. Ezt tudjuk, ilyen lapos vers nélkül is. — Cs. M. Budapest. Bugyit forgató apák nem verstárgy. Munkásságát átengedjük a többi hazai lapoknak.