Pápai Hírlap – XXXIII. évfolyam – 1936.
1936-12-19 / 51. szám
emeltessék. — Elfogadták az 1937. évre érvényes virilis névjegyzéket. (Ujdonságrovatunkban közöljük.) — Az alapítványi és gyámpénztári pénzeket jövő évre is a helybeli öt pénzintézetnél egyfenlő arányban helyezik el 40/o-os kamatláb mellett. — A honvédhuszárosztálytól a jövőben 1 huszár után évi 1, 1 ló után évi 2 P vízdíjat szednek. — A vízvezetéki nyomásfokozógép jelenlegi szűrőkészüléke nagy villanypazarlást idéz elő, azért vagy új szűrőkészüléket, vagy fenjékkiürítő készüléket szerelnek fel 1300 P maximális költséggel. — A kezelők, napidíjasok, altisztek s más alkalmazottak karácsonyi segélyét (30—10 P összegben) dr. Csarmasz Ferenc némi módosításával megszavazták. — Dr. Merétey Károly v. orvosnak jövő évi januártól kezdve, mindaddig, mig egyedül végzi a v. orvosi teendőket, havi 50 P lófogattar-' tartási járulékot szavaztak meg. — A villanytelep alkalmazottai részére a tisztviselőkhöz hasonló betegsegélyző alapot létesítenek. — A polgármestert felhatalmazták egy csókautcai háznak árverésen leendő megvételére. — Egy Erzsébetvárosrészben épülő ház házadómentességét dr. Guth Emil azon a címen pártolta, hogy városunkban középítkezés nincs, a magánépítkezést lehetőleg mozdítsuk elő. A képviselőtestület azonban, mivel a pótadómentesség csak bizonyos belvárosi utcákra van korlátozva, ezt nem szavazta meg. — Kneisz Mihály v. kezelő 1929—30. évekre végrehajtói helyettesítési díjat kér. A kérvényt Szalay Lajos pártolta, de a polgármester felvilágosítása után azt a közgyűlés elutasította. — Elfogadták a polgármesternek azt a javaslatát, hogy a vízmérő órával ellátott vizfogyasztók átalánya tekintetében új javaslatot terjesszen elő. — A Budapesten tartandó közigazgatási tanfolyamra dr. Tömör Dezső II. aljegyzőt külték ki. Utolsó tárgysorozati pont gyanánt dr. Tomor Dezső részletes és alapos jelentésben számolt be a tavalyi inségakcióról, mely 1000 pengőn felüli felesleggel zárult. Az idei akció — ugyanazon keretekben — 73.000 pengős költségvetéssel van előirányozva. Az interpellációk során Hajnóczky Ferenc kíméletesebb végrehajtást kért és végrehajtási sérelmeket adott elő. Az előbbit a polgármester kilátásba helyezte, az utóbbiaknak a hivatalában leendő jelentését kérte. — Szalay Lajos kérte a Szentilonay-utca jókarba helyezését, dr. Nagy György a Meggyeskert megnyitását szorgalmazta, Böröczky Lajos a Pálos-utca megépítését, dr. Csarmasz Ferenc pedig a légvédelmi bizottságnak tanfolyamon résztvett emléklapos tisztekkel való kiegészítését kérte. Mindezen ügyek megfelelő elintézését a polgármester kilátásba helyezte. A közgyűlés 6 órakor ért véget. Legszebb karácsonyi ajándék egy modern © csillár a gyári erakatból. írógépek és rádiók legnagyobb választékban. Kedvező részletfizetési feltételek! SOMMER műszaki és villamossági vállalat Pápa, Széchenyi-tér 15. Telefon: 222. S§B iól sikerült felvétel a legszebb karácsonyi ajándék. 5)e a „}{arczaghy" műteremből legyen. JCossuth £ajos utca 32. szára. CSODÁK CSODÁJA, EMBER. Lassanként a semmi kis ember is csodává szépű!. Hová jutottam el a nádkerítések tövébűi ? Az iskola igyekvő útjain szaporán járva — kis csizmám sűrűn beleragadt a szeghalmi sárba. Kő-olajjal kormoló, bűzlő, vaksi lámpa mellett rajzolgatni szép, vidám-arcú betűket kellett. A Gáton mezítláb játszadoztam a nyári porban s a Berettyóban anyaszüz-meztelen lubickoltam. | Kórószigeti nagyapámhoz kivágtam gyalog. Ujjongó voltam, ha a szekerező magyarok rám-szóltak arany-csengős szájjal: Ugordj fel, fiam, az a puszta ilyen pöttöm legénynek messzi van. S a Villám vagy a Fecske kocogása már nekem röpűlés volt a lőcsös-gőgös paraszt-szekeren. És nagyapám fütyölő cséplőgépje a tanyán csodák csodája. Nem is ember csinálta talán. Apró fiúcska hova lettél ? Hiába kereslek ? Fekete fejem az ötven év havától deres lett. De villany mellett írom a verset az éji cföndben. Majd Párizs, vagy Róma muzsikája szobámba röppen, csak egy kis-karocskát billentek jobbra rádiómon. S munkába reggel a Fényes Város ölén sodródom. Fiam már magát útján kis gépkocsijára bizza, én is repülőgépen szállhatok falumba vissza. Ha beteg vagyok: csontomig átvilágítanak a bacillus-fészket kutató Röntgen-sugarak. Túl-látok a még csak tegnap-ismert csillagokon, nő a világ: szaporodik az új föld, új rokon. Nincs távolság. És nem marad megoldatlan Titok, új műszerrel holnap a Rejtelmekbe benyitok, Ha még van !... Az Élet s a Halál titka rám-mered ... Csodák csodája, ember, azt soha meg se ismered! Gyökössy Endlre. pelerinelc, bun&áK, hocíR, Jc&toáípréineszéselc minőségben és árban a legelőnyösebben kaphatók Kossuí§ JC. Aranyéremmel kitüntetve! uíca 24. — A Jókai-kör előadó-ülése. A nőnevelőintézet dísztermét zsúfolásig megtöltő nagy és díszes közönség jelenlétében tartotta meg a Jókai-kör decemberi előadó-ülését. Medgyasszay Vince elnök megnyitójában meleg szavakban köszöntötte az ülés két fővárosi vendégét: Zsindely Ferencet és Gyökössy Endrét, valamint a helyi szereplőket is. A fővárosi vendégek közül elsőnek Zsindely Ferenc lépett a felolvasó-asztalhoz. Zsindely írói hírnevét vadászleirásai alapították meg. Ezek közül mutatott be most is egyet: A vadlibák kórháza címen, amely a maga nemében valóságos remekmű. A megfigyelés bámulatos sokoldalúsága és élessége, színgazdag, eredeti, gyökeres nyelve, a vadrucák és vadlibák életének, a Jakab-sziget isteni erejű kórházán nak poétikus rajza megfogták és elbűvölték a hallgatóságot. Őszinte és nagy sikere volt. Kell-e mondanunk, hogy Gyökössy Endre viszont, ki már öt év előtt is a körnek illesztris vendége volt, szuggesztív erejű lírájának zengő akkordjaival ragadta el a hallgatóságot? Mélységes meghatottságot keltettek a gyöngéd érzéseket lehellő, finom veretű családi versek, múlt emlékeinek és a jelen érzelmeinek magasztos harmóniában való egybeolvasztása (1. a mai számunkban közölt verset) és megrázta a hallgatóságot a hazafias jellegű Ég az erdő ma is aktuális strófáinak dübörgése. Mindkét fővárosi előadótól zúgó tapsok között a viszontlátás reményében búcsúzott közönségünk. A zenei részben két számmal (s még egy ráadásszámmal is) ezúttal mutatkozott be a KárpátDalkör úionnan alakult zenekara. Ambiciózus és tehetséges karnagya Sümegh Lotár vezetésével már beköszöntőül is tudást, temperamentumot, fegyelmet mutatott. Ezen az úton haladva művészi életünk jelentős tényezőjévé válhatik az új zenekar. Nagy értékű száma volt az estnek Briglevich írén zongorajátéka. Az ő ritka zenei intelligenciája, kifinomult művészete, előadásának bája mindig, a Chopin szívhez szóló dallamaiban pedig különösen megkapja és elandalítja a lelket. — Előadóülés végeztével a Kaszinóban társasvacsora volt a vendégek tiszteletére, amelyen Horváth Endre főtitkár szép szavakban tolmácsolta a kör háláját a két poéta iránt, akiknek mindegyike kedves és szellemes szavakban válaszolt. ARAC vásárlásra keresse fel a régi Fő-tér! Fő füszeráruházat, ahol jót olcsón vásárolhat. ! Fő-tér! W íl