Pápai Hírlap – XXXIII. évfolyam – 1936.

1936-09-26 / 39. szám

XXXIII. évfolyam. 39. szám. Pápa, 1936 szeptember 2ö. T

P' Tek. Főiskolai Könyvtár Ref. Főiskola. MINDEN SZOMBATON Helyben. iptulajdonos főszerkesztő: KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Érdekes megfigyelni a genfi dolgokat. Nemcsak azokat, amik a tanácsban meg a közgyűlésen folynak, hanem a hivatalban meg a hivatal körül történőket is. Tanácsban? Közgyűlésben ? Litvinov úr parancsol és a többiek engedelmeskednek. Alig hogy bekerült, már ő az úr. Litvinov nem akarja, hogy a négy hatalom békés új Locarnóra üljön össze. Nem akarja, mert Olaszország és Németország esetleg jobb belátásra bírhatnák ott Angliát és Franciaországot. Tudja, hogyha Olaszország Genfbe nem mehet, nem megy el locarnózni sem. Hát bennmarasztja a négusékat a Népszövetségben, akikkel Itália nem ül le egy asztalhoz. Persze ez csak ideig-óráig való. Októberre vége lesz az esős évszaknak s akkor az olasz hódítás Góréba (ahol most állítólag egy négusi kormány székel) és Abesszínia még hátralevő részeibe is eljut. Akkor hát többé igazán nincs keresni valójuk az abesszineknak Genfben. Igen, de az az akkor csak tán tavaszra lesz. Addig ? Addig még ki tudja mit ki nem fundál a Népszövetségben a mindenható Litvinov úr! így a tanács meg a közgyűlés. És a hivatal ? A hivatal tisztviselői spanyol kormány megbízatásokat, orosz követi állásokat vállalnak, szóval egész nyilvánvalólag megúntatják: kiért, miféle érdekekért dolgozhattak a központban. A hivatal körül ? Csak egy esetet mondunk el: a Népszövetségi hírlapírók szövetsége bankettet rendez a spanyol delegátus-külügyminiszter tiszteletére. Mért éppen a spanyol, mért nem a szerb, vagy brazil, vagy tudom is én melyiknek és mért éppen most, azt az ott tömörült újságírók tudnák megmondani. Egy svájci hírlapíró erre faképnél hagyta az egész társaságot. Valószínűleg abban a meggyőződésben, hogy még a hivatal körül levőknek is a népszövetségi eszmének megfelelőleg objectiveknek kellen lenni. Hát még magának a hivatalnak, a tanácsnak, a közgyűlésnek, az össztársaságnak! De hát mindezek mik vájjon? Nem vörös kötélen rángatott bábuk csupán ? Kérdés, amelyben bent cseng a felelet, kérdés, amelyből nagy viharok vészharangja szólal meg. A szegényügy országos rendezése és a pápai szegényügy eddigi intézése, Még a nyár folyamán jelent meg a belügyminisztérium 172.000/1936. sz. rendelete, amely a szegényügyet az egész ország területén egységesen szabályozza. A rendelet első része a könyöradományok gyűjtéséről, a koldulásról szól, amelyet városok és gyógyhelyeknek nyilvánított községek területén teljességgel eltilt, a többi községekben pedig időleges hatósági engedélyhez köt. Másik része a rendeletnek a munkaképtelen szegények és munkaképes Ínségesek támogatásáról intézkedik és kötelezőleg bevezeti mindenütt a magyar, az ú. n. egri normát. E szerint a polgármester vezetésével bizottság alakítandó, amelybe a felekezetek, valamint az arra alkalmas jótékonycélú intézmények és egyesületek képviselői hivandók be. Ez a bizottság írja össze a közsegélyre szorulókat, elkészíti a környezettanulmányokat, megszervezi az egységes adománygyűjtéseket és a munkaképtelenek ellátásának módjára és a támogatás mérvére nézve javaslatot tesz. Csupán e bizottságnak van joga az adománygyűjtésre, ezenkívül egyedül a kormányzóné akciójára való gyűjtés és a templomi gyűjtések vannak engedélyezve. Kezelési költség a munkaképtelen ínségesek részére gyűjtött adományokat nem terhelheti. Munkaképes Ínségesek hatósági támogatásban kizárólag munkaszolgáltatás ellenében részesülhetnek. A hatóság több izben köteles a közönséget figyelmeztetni, hogy a könyöradománygyüjtőket, a koldusokat következetesen utasítsa el, mert a szegényellátásnak a rendeletben szervezett módja csak akkor lehet eredményes, ha a társadalom a maga adományait közvetlen adakozás helyett az e célra szervezett bizottsághoz juttatja el. Az egész ország szegényügyét egységesen szabályozó e rendelet főbb pontjainak ismertetéséből örömmel és némi büszkeséggel állapíthajuk meg, hogy városunkra a szervezésnek ez a módja tulajdonképen újat nem jelent, mert a szegények támogatása nálunk már évek hosszú sora óta lényegileg ugyanezen módszer szerint történik. Az a gondolat, hogy minden felekezet erőit egyesíteni kell a közös cél érdekében, már a háború alatt kifejezésre jutott a jótékony egyletek ú. n. közös bizottságának megalakításában, mely áldásos működését:a háború utáni nehéz években is eredményesen folytatta. Ennek egyenes leszármazottja a város jelenlegi szegényügyi bizottsága, mely a most megkívánt környezettanulmányt, nyilvántartást stb. is elvégzi. A koldulás megszüntetésére már vagy három éve a bizottság gyüjtőhölgyeinek rendszeresen külön adományokat adnak számosan, igaz, hogy koldulást eltiltó rendelet hiányában ugyanazok, akik koldusváltságot fizettek, még az egyes koldusokat is kénytelenek voltak kielégíteni. Amikor mindezt városunk fejlett szociális érzékének bizonyságaként jogos önérzettel megállapítjuk, ugyanakkor nem feledkezhetünk meg azoknak érdemeiről, akik nálunk már a múltban is az egrinorma-szerüleg megszervezett jótékonysági akcióban tevékeny munkások voltak, így elsősorban elismerés és hála illesse a szegényügyi bizottság eddigi elnökét, Karlovitz Adolfnét, aki két évtized leforgása alatt annyit dolgozott a szegények érdekében, annyi körültekintéssel, olyan érző szívvel vezette a bizottságot, s akinek helyébe a miniszteri rendeletnek az egész országra kiterjedő intézkedése következtében november l-jével a város polgármestere lép. Karlovitz Adolfné érdemeit a nagy változás alkalmából, amikor miniszteri rendelkezés ereje támogatja azt az emberbaráti munkát, amit kezdetben maga a társadalom, majd utóbb társadalmi és hatósági szervek együttesen végeztek, kötelességünknek ismertük e helyen az emlékezet számára feljegyezni. Hisszük és reméljük, hogy a pápai szegénygondozó munka továbbra is a régi vezetők: a Gyurátz Ferencek, Antal Gézák és Karlovitz Adolfnék és régi munkatársaik szellemében fog folyni. —or— Harangszentelési ünnep az épülő református templomban. Mult vasárnap délelőtt gyönyörűséges ünnep színhelye volt az épülő új református templom hajója. Itt szentelték fel az egyház (által beszerzett új harangokat, itt áldotta meg őket a főpásztor ihletett ajka, itt hallgatta a hivők rengeteg sokasága, midőn a tornyokból először szólaltak meg, hogy hivatásuk útján két százados hallgatás után újra elinduljanak. A templomnak még így a maga nyer.? mivoltában is szivet-lelket megnyerő szépségű hajójában, melyet gondos, szent célért buzgó kezek drapériákkal, lombokkal barátságossá varázsoltak, s melyben több ezer szék és pad volt felállítva az ünneplő közönség befogadására, d. e. 10 órára, az istenitisztelet kezdetére zsúfolásig megtelt. A helybeli és környékbeli híveken kívül, kiknek sorában számos lelkészt, valamint dr. Csajághy Károly veszprémi és dr. Jókay-Ihász Miklós pápai ref. egyházmegyei gondnokokat iá"ott láttuk, jelen voltak a többi felekezetek küldöttségei, így főkép nagy számmal az evangélikus egyház tagjai, köztük dr. Mohácsy Lajos egyházmegyei főjegyző, a helybeli hatóságok vezetői Hamuth János polgármesterrel, vitéz Draskóczy István ny. altábornagy és sok más előkelőség. Ott volt az ünnepen a templomtervező Dudás Kálmán műépítész is. A szószék helyére — mely egyébként már munkában áll — drapériákkal és virágokkal díszített emelvény volt állítva a fungens lelkészek részére. Gyülekezeti ének után Jakab Áron esperes bibliát olvasott, majd mélyen érzett hála belsőséges fohászával fordult a kicsinyhitüeket csodáival hinni megtanító Isten-hez. Ólé Sándor gyülekezeti lelkész egyházi beszéde a pápai egyház múltjának és a jelenének tanulságai alapján sziveket indító, lelkeket építő szónoki erővel tárta fel az alapige isteni bölcseségét: »Az Ürnak minden útja kegyelem és hűség azoknak, akik szövetségét és bizonyságát megtartják«. (Zsolt. XXV. 10.) A gyülekezeti énekkar énekszáma után Medgyasszay Vince püspök költői szárnyalású imát mondott s felszentelte magasztos hivatásuknak a négy harangot, azzal a buzgó fohásszal, hogy példázzák ezek a város*ban élő négy felekezet testvéri egyetérétését is. Könyörgött Isten áldásáért a gyülekezet további templomépítő munkájára. A püspök szavai után sorban megszólaltak a harangok s ércesen zengő, áhítatot keltő hangjukat megilletődve hallgatták a jelenlevők. A revíziós harang megszólalása után dr. Konkoly Thege Sándor presbiter lelkes szavakban méltatta a harang hazafias hivatását. Végezetül mind a négy harang egyszerre szólalt meg, vivén fel a magasba a hivek hálafohászait az Ürhoz. Az egyházi szertartás után Ölé Sándor lelkész felolvasta a Seltenhoffer Frigyes Fiai m. kir. udvari szállító soproni cég által öntött négy harang leírását. A harangok közül a diák-harangnak, melyet a pápai főiskola volt és jelenlegi diáksága a régi templom tornyából 1660-ban német katonák által ledobott hős diák emlékére öntetett, felirata így hangzik: »Te benned bíztunk eleitől fogva Uram, Téged tartottunk hajlékunknak. XC. zsolt.« 1936. (Másik oldalán:) »Isten dicsőségére öntették a pápai kollégium