Pápai Hírlap – XXXIII. évfolyam – 1936.
1936-08-15 / 33. szám
Hálók ebédlők ú ri s zobák kombinált berendezések Budapesti Butorszalon u. Budapest, Vili., Baross-utca 21, Nagy választék. Kedvező részletfizetésre. Képviselőnk rajzainkat meghívásra díjmentesen bemutatja. Szobabútor vásárlása esetén vasúti költségét visszatérítjük. — Agyonverte a tehenét. Még július hó 19-én történt, hogy Nagy Ferenc vaszari kisgazda szekerébe fogott teheneivel délelőtt trágyát hordott, délután pedig szántott és amikor este a mezőről üres szekerével hazafelé tartott, a község bejáratánál a tehenek megálltak, mert az egyik annyira el volt fáradva, hogy a szekeret tovább húzni nem tudta. Erre Nagy leszált a szekérről és az agyoncsigázott tehenet vasvillával elkezdte böködni, s mivel az akkor sem ment tovább, a járomból kifogta és a járomszöggel addig ütötte-verte, amig az össze nem esett és utána pár perc múlva kilehelte páráját. A kegyetlen gazda ellen az eljárást megindították. Német gyermekfoglalkoztató, legújabb módszer, játékok, énekek 3—6 éves korig. Tanulóknak német korrepetálás, nyelvtanítás felnőttek részére is. Esti kurzusok. Diák teljes ellátást kaphat. Ságiné Szentlászló-u. 25. — Balesetek. Horváth Borbála 20 éves háztartásbeli csóti lakos mult hó 30-án délután 3 óra tájban répakapálás közben balesetet szenvedett. A mögötte kapáló Viasz Kádi Juliánná csóti leány véletlenül kapájával belevágott a lábába és sarkát súlyosan megsebesítette. Mérgezési tünetekkel szállították be az irgalmasok kórházába. — Sági József 43 éves pápateszéri gazdasági cseléd e hó 1-én reggel 8 órakor a kocsit igazgatta, közben a leeső lánc jobb lábafejét összezúzta. Az irgalmasoknál ápolják. — Ruzsás Sándor helybeli 36 éves cséplőmunkás e hó 3-án d. e. 11 óra tájban véletlen folytán dróttal felhasította a mutatóujját. Öt is az irgalmasoknál ápolják. — Verekedés szurkálással. Pető József 34 éves bakonytamási gazdasági cseléd e hó 7-én estefelé a korcsmában összetalálkozott Horváth Károly társával és beszélgetni kezdtek. Közben valami csekélység miatt összevesztek, s ebből verekedés lett. Előkerült a bicska is és Horváth a társát balkezén, fején, nyakán úgy megszúrta, hogy az összeesett. Balkezén 10 cm.-es mély rágást ejtett a kés. Petőt súlyos állapotban beszállították az irgalmasok kórházába. Horváth ellen a csendőrség az eljárást megindította. x Sportprimadonnák. Ez a címe annak a rendkívül érdekes képekkel illusztrált cikknek, amely a Délibáb új számában jelent meg. Remek képes rádióműsorokat, egyfelvonásos színdarabot, novellákat, szinházi beszámolókat, filmrovatot, rendkívül érdekes pletykákat, cikkeket, riportokat és több mint száz képet talál az olvasó a kitűnő szinházi képeslapban. A Délibáb egy száma 20 fillér. x A gyümölcsosztályozás és csomagolásról, a szőlőfürtök most fellépett betegségéről, a legjobb kajszibarackfajtákról, a szeptemberi havi teendőkről, a kandirozott gyümölcs készítéséről stb. ír „A Magyar Gyümölcs" legújabb száma, melyből lapunkra hivatkozva egy alkalommal ingyen mutatványszámot küld a kiadóhivatal: Budapest, IV., Gerlóczy-utca 11. Pápa város hivatalos közleményei Adózók figyelmébe! A városi adóhivatal felhívja mindazokt, akik adóval hátralékban vannak, hogy tartozásukat haladéktalanul fizessék be, mert ellenkező esetben a hátralék végrehajtás útján fog beszedetni. Kiadó üzlet. A Kossuth Lajos utcában a Füstös-féle trafik-üzlet kiadó. Kizárólag rokkantak, vagy papirkereskedők érdeklődjenek. Hazánkból s a nagyvilágból Szombattól — szombatig. Gömbös Gyula miniszterelnök hétfőn délelőtt elfoglalta hivatalát a miniszterelnökségi palotában. A rá várakozó újságíróknak csak annyit mondott: »Miről is lehetne beszélni most az első percekben. Mindent háttérbe szorít az olimpiász és annak gyönyörű eredmények. Ezzel felsietett az első emeletre dolgozószobájába és azonnal meghallgatta titkárai jelentését. Pénzügyi helyzetünket előnyösen világítja meg a pénzügyminiszter június havi jelentése, mely szerint júniusban az állami közigazgatás kiadása 86.7 millió pengő, bevétele (a kölcsönkezelés nélkül) 74.2 millió P volt, vagyis az állami közigazgatás kiadásai 12.5 millió P-vel haladták meg a bevételeket. A teljes 1935—36. költségvetési évben az állami közigazgatás összes kiadása — a külön kölcsönökből fedezett beruházások nélkül — 753.5 millió pengő, bevétele (a kölcsönkezelés bevétele nélkül) 803.1 millió P volt, vagyis az állami közigazgatás bevételei 49.6 millió P-vel haladták meg a kiadásokat. A légvédelmi törvény végrehajtásáról szóló honvédelmi miniszteri rendelet megjelent a hivatalos lap legutóbbi számában. A rendelet szerint a honi légvédelem egyrészt támadást elhárító védekezésre: aktív légvédelemre, másrészt az élet- és vagyonbiztonság oltalmazására szorítkozó védekezésre, passzív légoltalomra tagozódik. A honi légvédelem szervezése és vezetése polgári vonatozásban is a honvédelmi miniszter föladata, aki ezt rendszerint az országos légvédelmi parancsnok útján teljesíti. nem, de hihetetlen olcsó árban vásárolhat féríiin geí, habselyem fehérneműt, selyemHarisnyáUai, füszölceí és mellíaríúKai kesztyűs és fűzős szaküzletében. A berlini olimpiászon a héten újabb dicsőséget arattak versenyzőink. A 100 m. gyorsúszás döntőjében Csík Ferenc, a magyar sport reménysége hallatlan küzdelemben megszerezte az olimpiai bajnokságot, legyőzve a felkelő nap fiait, a japánokat, a híres csodauszókat, faképnél hagyta Amerika uszócsillagát Ficket, fölényesen verte a sokmilliós német nemzet büszkeségét: Fischert. Az egész ország közönsége szívrepesve örvendett Csik világszenzáció számba menő sikerén, valamint Csák Ibolya magasugró világbajnokságán, Lőrincz Márton görög-római stílusu olimpiai győzelmén és kardvivóink olimpiai bajnokságán. Ezekkel a sikerekkel Magyarország eddig hét bajnokságot nyert, s az ötvenhárom nemzet között az eredményt tekintve negyedik helyre került. A francia népfront vasárnap hatalmas arányú népgyűlést rendezett St. Cloudban a világbéke mellett. A százezres tömegekhez Blum miniszterelnök beszédet intézett, melyben a fegyverkező hatalmak fokozatos leszerelése mellett tört lándzsát. A francia kormány — mondotta — elsősorban a lőszergyártás állami kezelésbe vételét kívánja minden államban megvalósítani, mert ez az első lépés a leszerelés felé. Spanyolországban még mindig nem alkotható tiszta kép a polgárháborúról. Egyes helyeken a kormánycsapatok, másutt viszont a felkelők aratnak győzelmeket, de ezek az apróbb győzelmek nem hozzák közelebb a békét; folyik a polgárvér, olcsó az emberélet és egyáltalán nincs kilátás arra, hogy az őrület hamarosan kitombolná magát. — Francia és 1 tekercs 8 felvétel 1*30 pengő. Szemüvegek javítása. Villanyerőre berendezett műhely! Óvja szemét, csak szakembernél vásároljon! FOTO^OPTIKA SZAKLÁTSZERÉSZ PÁPA, KOSSUTH UTCA 21. Cégtulajdonos: Haidinger László, a Zeiss- és Rodenstock punktál üvegek egyedárusítója, Pápán. angol lapok jelentése szerint a fölkelők állandóan tért nyernek. Cabanellas tábornok, a burgosi nemzeti kormány elnöke, nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a győzelem órája közeledik; viszont a köztársasági kormány is erősen bizakodik, hogy végül is sikerül levernie a forradalmat. Szovjeíoroszország égisze alatt, mint azt a Mercurius Polski c. lengyel hetilap írja, az Ungvár és Minaj közötti útvonalon hangárokkal és üzemanyagraktárral ellátott hatalmas légi kikötő épült és hasonló munkálatok folynak Pöstyén közelében is. Az Ung völgyében pedig új bombaraktár létesül — írja tovább a lap. Az Ungvár közelében épült földalatti hangárok hatvan darab orosz repülőgép befogadására képesek. Mind e munkálatokat szovjet mérnökök és tisztek vezetik. A nagy cseh és szovjet-orosz barátkozás! növekvő aggodalommal nézik franciaországi baloldali körökben is. Még utóbb kegyvesztett lesz a patrónus előtt a kisántánt név alatt ismert triumvirátusnak Szovjet-Oroszország felé kacsintgató szép virágszála. Pápai terményplac augusztus 14-én. Búza .... 14 00—1420 P Rozs .... 11-80—12 00 „ Árpa, őszi . . 13 00-13-50 „ Zab .... 11.50-1200 „ Tengeri . . . 16-50-1650 „ Burgonya, új . 3-00— 5'50 „ KÖZGAZDASÁG. A talaj árja. A növények viz nélkül meg nem élhetnek és mégis azt látjuk, hogy mélyen gyökerező növények, pl. lucerna, a fás növények, a legnagyobb szárazságot is állják. Különösen feltűnő, hogy városokban aszfalt közé ékelt fák is szépen díszlenek, pedig nem is öntözik azokat. Ezek a talajvízből, a talaj árjából veszik a szükséges tápláló nedveket. A talajvíz nem tiszta viz. Rendszerint oldva tartalmaz növényi táplálóanyagokat. A talajvíz nem is marad egy helyben, állandóan mozgásban van, a talaj rétegeződése szerint lasssan folyik a talaj árja a mélyebb pontok felé, ezért lehet növényi élet ott is, ahol hosszabb ideje nem volt eső. De másik mozgási iránya is van a talajvíznek. Ha sok a csapadék, ez a talajban lefelé mozog, ha pedig kevés a csapadék, úgy különösen szárazabb vidékeken párolgás folytán a talajvíz felfelé szivárog és a benne oldott növényi táplálóanyagok a viz elpárolgása után a feltalajban felhalmozódnak. Ha káros sókat is tartalmaz a talajvíz, sziksó virágozhat ki a talaj felszínén. Ha azonban sok az eső, akkor fordítva, lefelé halad a viz. A szénsavval telített esővíz jól oldja a talajban levő növényi táplálóanyagokat és azokat lemossa az altalajba, a talaj árjába. Ezért szegények, soványak a csapadékdús vidékek talajai. Ezidén nálunk is sok volt az eső, nemcsak tavasszal, de nyáron is, ez a sok csapadék pedig kimosta, kilúgozta a feltalaj kész növényi tápanyagait. Ennek következtében a növények, különösen fejlődésük kezdetén, nem találnak majd elegendő könnyen felvehető táplálékot. A trágyázásra ezidén tehát nagy gondot kell fordítani és minthogy könynyen felvehető táplálóanyag csak műtrágyákban van, a műtrágyázás ebben az évben el nem mulasztható.