Pápai Hírlap – XXXIII. évfolyam – 1936.

1936-08-01 / 31. szám

Nagy megtakarítás} ér el a tüzelésnél, ha nálam szerzi be faszükségletét. Ajánlok két éves, teljesen száraz, tuskós bükkhasábfát, amely különösen téli fűtésre igen alkalmas, erdei félölenként házhoz szállítva 26 P-s áron. Az elismert brennbergi szén nálam kapható a legolcsóbban. Mészáros László Korona-utca 31. szám. Telefon: 212. KÖZGAZDASÁG. Az idő mutatja, mi az igazság. Ha visszaemlékezünk életünk folyamára, számos olyan dolog jut eszünkbe, ami hir­telen feltűnt, amihez nagy reményeket fűz­tünk, de amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen el is tűnt. Ugyanezt tapasztalhatjuk a mező­gazdaságban is. Hány olyan varázsszert, hány olyan csodagépet gyártottak és ajánlottak,! aminek ma már a nevét sem tudjuk. A gaz­dáknak közismert konzervatizmusa jó véde­kezés az ilyen múló találmányok ellen, sok felesleges kiadástól óvja meg őket. Ezzel szemben azonban vannak kis szám­ban olyan találmányok, olyan szerek és el­járások is, amelyek kiállották a legszigorúbb bíráló, az idő kritikáját is. így ma már több mint fél évszázada annak, hogy a legelső műtrágyát, a szuperfoszfátot, Magyarországon először alkalmazták és azóta is — eltekintve egyes, háború vagy válság okozta vissza-* eséstől — a szuperfoszfátfogyasztás állan­dóan emelkedik, nemcsak külföldön, hanem hazánkban is. Az egész világon évente több mint 115 millió métermázsa szuperfoszfátot szórnak el, ami annak a bizonyítéka, hogy a szuperfoszfátot az egész világon megbecsülik, mert ismerik annak termésfokozó hatását. Ma­gyarországon is a szuperfoszfát az, amely, mondhatnánk, hazánk minden talaján egyfor­mán beválik, használja nagybirtokos, kis­birtokos egyaránt, sajnos azonban, még igen jnessze vagyunk attól, hogy a külföld hatal­mas műtrágyafogyasztását még csak meg is közelítsük. Az idei jótermés lehetővé teszi, hogy a magyar mezőgazdaság jobban felkarolja a műtrágyázást, az elmúlt évek visszaaesése is indokolja, hogy megadjuk a talajnak azt a fontos növényi tápanyagot, amit a kalászo­sokkal évente nagymennyiségben kivonunk é? ami a búzakivitel révén a magyar mezőgaz­daság részére véglegesen elveszett. S P O lt T. Fáklyás-staféta. Városunk vasutas gár­dája is résztvett abban a fáklyás menetben, mely Görögországból indult és hét országon keresztül közel 3000 km.-es távon vezet az idei olimpiai játékok színhelyére, Berlinbe. A fáklyásmenet végig impozáns külsőségek kö­zött zajlott le; ujjongó tömeg sorfala között futottak be a városokba a fáklyavivők és min­denfelé ünnepélyeket rendeztek tiszteletükre. A vasutas csapat Szőny-Komárom közti útsza­kaszon vitte a fáklyát, ahova kedd esti 6.59-es vonattal utaztak. Éjfél után 1.20 órakor álltak fel a kijelölt váltási helyeikre a pápaiak. Ti­zennégy pápai futó váltotta egymásután a fáklyát. Az utolsó futó Szabó Károly állomás­főnök volt, aki a komáromi futóknak adta át a fáklyás tüzet. Hat fáklya maradt a pápaiaknak emlékbe. Kinizsi—Beled 2:1 (1:0). Óriási fölény jegyében, nagyobb tudása révén is, határo­zottan nyerte a mérkőzést a keményen játszó belediek ellen a Kinizsi. Macska-egérharcban egymásután hullottak a gólok, a játékvezető ózonban a közönség haragújától való félel­mében megadni nem merte azokat. Turul—Mezőlak 5:2 (3:0). A kis csa­patok éllovasa Mezőlakon is jól megállta a helyét. Ebből a gárdából lesz is valami, mert van bennük szív, lelkesedés. Teniszbajnokságok. Veszprém vármegye, valamint Pápá város ez évi teniszbajnokságát a jövő hónap elején, 7—8—9-én rendezik vá­rosunkban a ligeti sporttelep melletti tenisz­pályákon. A leendő verseny igen széleskörű lesz, amennyiben azon nem kisebb fenoménefc fognak szerepelni, mint az országos vidéki bajnok, a szombathelyi Asbóth, kívüle hosszú sora következik azoknak a tehetséges tenisze­zőknek, akiknek sikerekben gazdag multjuk ;van. A szombathelyi Jurits Ilonka, Csató, Czikus, Pados, Szép, a győri Dukus Márta, Nyáry Hedi, Bakacs ^Sámson, a fehérvári Muzsayné, megyénk mult évi bajnoka, a vesz­prémi dr. Varsányi, Gaál Luczy versenyzők mellett a legjobb kőszegi, soproni és csornai játékosok pápai vendégszereplése egészíti ki q ritka teniszműsort. A pápai teniszgárda nehéz feladat előtt áll, reméljük azonban, hogy Mo­hayné, Kovács, Barcsi, Grünbaum elérendő sikereikkel csak öregbítik a pápai teniszcso­port jó hírnevét. PFC—CVSE 6:4. A Pápai Football Club július 26-án vendége volt a celldömölki Vas­utas Sportegyesületnek, ahol tíz számból álló teniszversenyt bonyolítottak le. A versenyt a pápai tehetséges tenisz-gárda megérdemelten nyerte meg. A celli együttes első helyezettje a sárvári Korda volt, kit Pogány (PFC) élveze­tes három szettben vert meg. Kiemelkedő száma volt a versenynek Pogány-Grünbaum c/a Korda-Bártfay férfipárosa, melyben a pá­paiak vidéki viszonylatban értékes tudásuknak adták bizonyságát. Augusztus hó 2-án a PFC teniszgárdája Sopronban mérkőzik a soproni Vasutas Sportegylet tenisz-együttesével. Uszó nagyságok Pápán, A Pápai Hét ke­retében a sport terén is elsőrangú műsort kap városunk közönsége. A jubiláló ipartestület Fűszer- és rövidáru­d—üzlet bérbeadás. IBKMWil IMIM illll illllllll llll i WilMW^HIlHIBBIIBEHaBBaBBi A város forgalmas pontján régóta fennálló jómenetelü füszer= és rövidáru=üzlet azonnal bérbeadó, esetleg eladó. Cim a kiadóhivatalban. Augusztus 4—5., kedd—szerda. Kafherine Hepburn nagy budapesti filmsikere 99 Odaadás Rendezte: T. Browning. Inkák, maják és aztékok. VILÁGHIRADÓ. Augusztus 6—7., csütörtök—péntek. Jeaneffe Mac Donald és Eddy Nelson pompás kiállítású, gyönyörű zenéjü vidám filmoperettje A pajkos hercegnő Rendezte: S. W. Van Dyke. Skótok hazája. Augusztus 8—9., szombat—vasárnap. Mag Károly kalandos regénye filmen. Elejétől végig maggaru! beszélő film ! Sivatagon keresztül azonkívül Zoro és Huru falrengető slágervigjátéka A cirkusz hősei Partnerek: Adele Sandrock, Hans Moser és Leo Slezak. Világhiradó. Előadások kezdete szombaton: 3/ 46 és 3/ 49. Előadások kezdete vasárnap: 3/ 43, 3/ 46, 3/ 49. Előadások kezdete: Hétköznapokon és Va9, vasár- és ünnepnapokon 1/24,6 és 1/*9 órakor. Jegyelővétel délelőtt 11—l-ig, délután az előadások kezdete előtt egy órával. Jegyrendelő telefonszám: 194. — A telefonon rendelt jegyeket kérjük l/« órával az előadás kezdete előtt kiváltani. Hálók ebédlők ú ri s zobák kombinált berendezések Budapesti Butorszalon kft. Budapest, VlIL, Baross-utca 21, Nagy választék. Kedvező részletfizetésre. Képviselőnk rajzainkat meghívásra díjmentesen bemutatja. Szobabútor vásárlása esetén vasnti költséget visszatérítjük. lelkes vezetősége gondoskodott arról, hogy a sport is helyet kapjon a széleskörű programúi­ban. Az elnök pesti tárgyalásai során kapcso­latot teremtett a MUSz elnökségével egy-két uszó, valamint vizipoló-csapatnak pápai ven­dégszereplése ügyében. A MUSz azonnal vég­leges választ adott és így biztosra vehető, hogy Csik és Lengyel, a magyar úszósport két csillaga, Pápán az Esterházy strand-fürdő­ben fogja bemutatni sikerekben gazdag uszó­tehetségét. x Milliomosfiuk munkásruhában. Ez a címe annak annak a rendkívül érdekes cikknek, amely Tolnai Világlapja új számában jelent meg. A legkiválóbb magyar írók novelláin kívül szám­talan pompás cikket, nagyszerű folytatásos regényt és közel száz remek képet talál az olvasó a nép­szerű képeslapban. Tolnai világlapja egy száma 20 f. Pápai terménypiac július 31-én. Búza . . . Rozs . . . Árpa, őszi . Zab ... Tengeri . . Burgonya, új 14 00 —14 30 P 11 00—11 30 „ 12 50 -12 50 „ 12.50-1300 „ 14 50-16 00 „ 4-00— 600 „ Hálanyilatkozat. Mindazoknak, akik forrón szeretett fele­ségem, illetőleg édesanyánk, nagyanyánk elhunyta alkalmából részvétüknek bármi módon kifejezést adtak, a ravatalra virá­got helyeztek, vagy a temetésen megjelen­tek — e helyen is hálás köszönetet mon­dunk. Pápa, 1936 július 28-án. I ld. Giczy Gábor és családja. Állami anyakönyvi kivonat. 1936 július 24-től július 30-ig. SZÜLETTEK: Júl. 24. Szalai Mihály szövőgyári munkás és neje Horváth Juliánná leánya: Margit Eszter, ev. — Kiss Géza ácssegéd és neje Készei Ilona fia: László József, rk. Júl. 25. Balogh József cipészsegéd és neje Horváth Borbála leánya: Erzsébet, rk. Júl. 26. Alexay Zoltán magántisztviselő és neje Varga Olga leánya: Zsuzsánna Piroska, ref. — Szélesi János sirkőcsiszoló és neje Fejes Juliánná leánya: Margit, rk. — Ács Kálmán asztalossegéd és neje Szabó Gizella leánya: Éva, rk. Júl. 27. Drobenák Mária háztartási alkalma­zott leánya: Anna, rk., — Grosz Jenő gyümölcs­kereskedő és neje Wéber Debora leányai: Lea és Rózsa, izr., ikrek. Júl. 28. Pomher István földmívelő és neje Szalai Anna leánya: halvaszületett. Júl. 30. Rózsa Pál kovácssegéd és neje Tóth Terézia leánya: Terézia Anna, rk. MEGHALTAK: Júl. 24. Szabadi (Frank) Gizella háztartásbeli (ápoldai gondozott), rk., 74 éves, agyvérzés. — Hadnagy Róza időszaki mezőgazdasági munkás, rk., 17 éves, szivhüdés. — Keskeny Mihály borbély­tanonc, rk., 16 éves, hasi hagymáz. Júl. 27. Özv. Németh Mihályné Takács Katalin, rk., 58 éves, elaggulás. Júl. 28. Gáspár Mihály napszámos (szeretet­házi ápolt), rk., 82 éves, érelmeszesedés. Júl, 29 Legény Mária Magdolna, rk., 2 hó­napos, tüdőlob. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Júl. 25. Zsirai Ferenc fonógyári munkás, rk. és Thury Rozália dohánygyári munkásnő, rk. Júl. 27. Máté Ferenc (özvegy) földmívelő, rk. és Ihász Mária dohánygyári munkásnő, rk. > A kiadóhivatal vezetője; Nánik Pál. Pápa, 1936. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető Nánik Pál

Next

/
Thumbnails
Contents