Pápai Hírlap – XXXIII. évfolyam – 1936.

1936-07-25 / 30. szám

Jókarban levő használt tizedes-mérle­get vennék, amelyen 100 kg.-ig lehet mérni. S P OR T. A Kinizsi vezetősége Győrött. A Ki­nizsi szűkebb vezetősége a mult héten Győ­rött járt, hogy a Kinizsi mikénti helyzetéről információt kérjen, illetve a kerület nyújtson tájékoztatót az első osztályt illetőleg. Szűcs Dezső elnök, Rosenberger Imre alelnök és dr. Popovics Mihály szakosztályvezető együt­teséből álló küldöttség hosszan tárgyalt a kerület vezetőivel, közben a kerület székhe­lyén abban az időben ott tartózkodó MLSz két vezetője: Usetty elnök és Kenyeres fő­titkár szintén belekapcsolódott a vitába, mely­nek végeredménye az lett, hogy — sajnos — a Kinizsi visszamaradt a másodosztályban és a Máv II. képviseli a szombathelyi csoport­ból az első osztályt. Ilyen példa még nem fordult elő Nyugaton, erre legkevésbbé szá­mítottak a legvérmesebb párthívek. Sietett is a kerület a helyzetet telegraf-stílusban úgy megoldani, hogy az első osztály létszámát egyszerű kimondással 13-ra csökkentette. Itt e pontnál nincs száz százalékban igaza a NyLASz-nek, nem lehet időn túl se emelni, se csökkenteni a létszámot. Erre kimondottan lefektetett szabályok vannak. Természetes, a Kinzisi ezen ügye még nem nyert teljes be­fejezést; a panasz, melyet a vezetőség a bel­ügyminisztériumba küldött, rövidesen tárgya­lásra kerül, még a meginduló bajnoki esz­tendő megkezdése előtt. Ajka—Perutz 2:1 (1:1). Barátságos. Vezető Neubrum. Váratlan vereség érte az egy-két tartalékkal felálló gyári csapatot. A csapat sokat panaszkodott az ajkai pálya kí­méletlen voltáról, ami tulajdonképen főoko­zója volt vereségüknek. Az öreg Neubrum 'ellen is sok a panasza a gyári csapatnak. Turul—Ujmalomsok 4:1 (3:0). Hatá­rozott fejlődés útján varinak a Turulisták. Könnyű győzelem, lelkes és helyenként szép játékkal. Az ifjúsági 7:2 arányban verte a III. ker. ifjúsági gárdáját. Vasárnap Mező­lakra rándulnak át. Fáklyás staféta. Már elindult Görög­országból, Olimpia faluból a fáklyás staféta, mely 3000 km.-es úton, hét országon keresz­tül vezet a nemzetek nagy játékainak színhe­lyére, a német birodalom szivébe: Berlinbe. A stafétában résztvesznek a vasutas atléták is, akik tizes csapatban fogják vinni a fáklyát a komáromi részen. Kedden délután a I/25-ős vonattal indulnak a pápaiak Komáromba és éjjel 1.20 órakor állnak fel az országúton és kb. 3—4 óra között futnak be a fővárosi or­szágúton haladó staféta tagok. Vasutasok Szolnokon. Az orsz. vasutas bajnokság során a pápai vasutas Balla, Koncz, Ruip és Hunyadváry atlétákkal szállt a küz­delembe. Az eredmények, melyeket a pápaiak (elértek, bizony csak mérsékeltek. Balla ma­gasban harmadik, hármasban második, Koncz a rúdban második, Ruip gerelyben második, Hunyadváry magasban második lett. Úszóverseny — vízipóló. Mult vasárnap az Esterházy-strand igazgatósága a fürdőközön­ség élénk érdeklődése mellett ifjúsági és gyer­mek úszóversenyt rendezett. A kitűnő fürdő­napon rekordforgalma volt a strandnak, a tikkasztó hőségben oly nagy tömegben kereste fel a közönség a medence üdítő vízét, hogy délután három órakor már nem lehetett üres szekrényt, vagy kabint kapni. A verseny ered­ményei között kiemelkedő nincs ugyan, de di­cséret hangján kell megemlékeznünk az úszók — különösen a legifjabb nemzedék — jó stí­lusáról, amelyben Rechnitzer mesternek nem kis érdeme van. Eredmények a következők: 100 m. gyorsúszás: 1. Horváth Dezső 1 p. 21 '4 mp.; 100 m. mellúszás: 1. Szelestei Rezső 1 p. 44'4 mp.; 50 m.^ gyorsúszás: 1. Horváth Dezső 342 mp.: 50 m. mellúszás: 1. Bolla Ervin 54 mp.; Gyermek, 50 m. mellúszás: 1. Major Pista 49'8 mp.; Lányok, 50 m. mellúszás: 1. Trócsányi Irénke 502 mp.; Békák, 50 m. fiú mellúszás: 1. Klein Feri 54 mp.; Leány­békák, 50 m. mellúszás: 1: Deutsch Emmike 24 mp.; Fiú-békák, 25 m. mellúszás: 1. Varga Ákos — Úszóverseny után az „öregek" vizi­pólót játszottak a „fiatalokkal", eredmény 4:5. Poloskái, molyt ciánnal olcsón és felelősség mellett irt DATTLER SÁNDOR Első Pápai Féregirtó Vállalata — Rákóczi-utca 21. JtöszönetmjUvámtás. Mindazoknak, akik forrón szeretett férjem, illetőleg édesapánk elhunyta alkal­mából részvétüknek bármi módon kifejezést adtak, a ravatalra virágot, koszorút helyez­tek, vagy a temetésen megjelentek — e he­lyen is hálás köszönetet mondunk. Pápa, 1936 julius 22-én. Őzv. Steigauf JCárolijné és gjjecmekei. Nyilt-tér. (E rovatban közlöttekért nem vállal felelősséget a szerk.) Felhívás! A közönség szíves tudomására hozom, hogy Keresztes József vegyeskereskedő Pápa, Vaszari-út 6. szám alatti üzletét f. évi augusz­tus hó 1-vel átveszem, ennélfogva kérem neve­zett hitelezőit, hogy a fenti átvétel napjáig eset­leges követeléseiket nálam annál inkább jelentsék be, mert ezen időponton túl elődöm tartozásaiért semmi néven nevezendő felelősséget nem vál­lalok. Pápa, 1936 július 25. Teljes tisztelettel: Cseter Istvánné Pápa, Vaszari-út 10. f. évi november l-re négyszobás összkom­fortos emeleti lakás Széchenyi-tér 2. számú házban. Felvilágosítást ad a tulajdonos Széchenyi-utca 12. szám alatt. Julius 28—29., kedd—szerda. Két sláger egy műsorban! Csak 16 éven felülieknek! CHARLIE CHAN, a sárga detektív bravúros nyomozása: AZ EGYIPTOMI REJTÉLY Főszerepben: Warner Oland és Drue Leyion. HURRÁ VŐLEGÉNY Mulatságos zenés vígjáték. Főszereplők: Lew Ayres, Pat Paterson és Peggy Fears. A műsor hosszúságára való tekintettel kivételesen az előadások 6 és 3/ 4 9 órakor kezdődnek. Julius 30—31., augusztus 1—2., csütörtök—péntek—szombat—vasárnap. A legjobb magyar együttes ragyogó vígjátéka! AZ OKOS MAMA Rendezte: Martonffy Emil. Zene: Lajtai Lajos. Főszereplők: Kabos Gyula Kosáry Emmi Törzs lenö Ráday Imre Erdélyi Mici Páger Antal Dénes Gy. KomárJuliska Pethes S. Z. Molnár L. Tolnay Klári Salamon B. Szigetek az indiai óceánban. Világhiradó. Előadások kezdete: Hétköznapokon 7 és 1/29, vasár- és ünnepnapokon Vs-l, 6 és V29 órakor. Jegyelővétel délelőtt 11—l-ig, délután az előadások kezdete előtt egy órával. Jegyrendelő telefonszám: 194. — A telefonon rendelt jegyeket kérjük 1/4 órával az előadás kezdete előtt kiváltani. Állami anyakönyvi kivonat. 1936 július 17-től július 23-ig. SZÜLETTEK: Júl. 17. Kutyik Ferenc cipészsegéd és neje Tóth Erzsébet leányai : Mária Magdolna és Irén Margit, rk. ikrek. — Hegyi Gyula szövőgyári munkás és neje Hor­váth Juliánná leánya: Marianna, rk. Júl. 18. Süle László kertészsegéd és neje Mészá­Ilona fia: György, rk. Júl. 20. Maróti József ácssegéd és neje Heszler Anna fia: József, rk. — Nákovics György napszámos és neje Fekete Karolin fia: János, rk. Júl. 21. Széles József cipész és neje Király Ju­liánná leánya: Irén., ev. Júl. 22. Selymes György molnárkocsis és neje Németh Juliánná fia : György, rk. Júl. 23. Pethő Sándor szövőgyári vasesztergályos­segéd és neje Zarka Gizella leánya: Terézia Anna, rk. — Nigicser Géza géplakatos és neje Szokodi Krisztina leánya: Erzsébet, ev. MEGHALTAK: Júl. 17. Özv. Koréin Ernőné Klein, Blanka, :izr., 50 éves, vesezsugorodás. — Özv. Keller Ádámné Weisz Anna, rk, 92 éves, elaggulás. Júl. 19. Id. Giczy Gáborné Kovács Zsófia, ref, 73 éves, szívbaj... Júl. 20. Özv. Götze Imréné Mész Erzsébet, ev., 72 éves, tüdőlob. Júl. 21. Nákovics Györgyné Fekete Karolin, rk., 36 éves, szülés utáni elvérzés (szívgyengeség). Július 22. Nagy Ferenc cipész, ref., 60 éves, epe­hólyagrák. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Júl. 20. Gombos Gábor m. kir. tűzmester, ref. és Tollár Mária, rk. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál. Pápa, 1936. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető Nánik Pál Pápai terménypiac július 24-én. Búza . . . Rozs . . . Árpa, őszi . Zab ... Tengeri . . Burgonya, új 13 80-14 00 1050—1070 11-50 —1200 1400-14-50 1500—15 50 5-00— 700 BUDAPESTI LAKÁSBERENDEZÖ KÉPVISELET PÁPÁN Bojsza Lajos műbútorasztalosnál Széchenyi-tér 11. szám. Ebédlők, hálószobák, kombinált szobák, konyha­berendezések, kárpitosáruk, rekamierek a legjobb és legválasztékosabb kivitelben — Szőnyegek, futók, ágyelők, függönyök, paplanok, vásznak. — Kályhák, tűzhelyek stb. — Mindent egy helyen, egy számlán, előleg nélkül. Hosszú hitel, olcsó árak, jó minőség. Költségvetések, tervek díjtalanul. Kétszobás komfortos lakás a Levente-utcában kiadó. Felvilágosítással szolgálnak: Kunt Testvérek. Biztosítási üzletszerzőt. ki a szakmában már ered­ményesen működött, Pápa és vidékére fixum és juta­lékra felveszünk. Részletes ajánlatokat az eddigi mű­ködés megjelölésével „ÁLLANDÓ" jeligére a kiadóba kérünk. Eladó ház. Az Eötvös-utca 16. szám alatt három szoba, konyha, fürdő­szoba és mosókonghából álló ház szabadkézből eladó. Érdeklődni lehet ugyanott Selinko Irén tulajdonosnál.

Next

/
Thumbnails
Contents