Pápai Hírlap – XXXIII. évfolyam – 1936.

1936-06-06 / 23. szám

XXXIII. évfolyam. 23. szám. Pápa, 1936 június 6. T

p' Tek. Főiskolai Könyvtár Ref. Főiskola. Helyben. MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Liget-utca 6. szám. ggf

iz

et

éal ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 ffflét. Telefonszámok: Szerkesztőség 171. Kiadóhivatal 131. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KŐRÖS ENDRE, Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Tizenhat éve, hogy a történelmi Magyarország évezredes határait rosszakaratú és tuIdatlan kezek összetörték s erre a romboló munkára rátették a koronát a trianoni szerzőr désben. Ez a tizenhat év nekünk magyaroknak a keserű kálváriajárás ideje volt. Nem hallgatták meg szavunkat, nem törődtek kérésünkkel, amit az objektív érvek tömegével tudtunk alátámasztani. Hogyan is lehetne várni a gyűlölettől elvakult emberektől, hogy az objektiv igazság szavára hallgassanak? A történelem — keserű elégtétel ez nekünk — bennünket igazolt. Európának és az egész világnak azóta nincs békéje, nyugalma, amióta Párisban megkötötték lelkiismeretlenül és gyűlölettől elvakulva a békediktátumokat s köztük is a legigazságtalanabb és legbotorabbat: a trianoni békediktátumot. Ahogy azonban az élet úrrá lesz a halálon^ s a békés fejlődés a történelem folyamán az erőszakon, éppen úgy remélhetjük mi is, hogy a magyar kálváriajárásnak is vége szakad. Ha visszagondolunk arra a világközvéleményre, ami 1920-ban és ma uralkodik, akkor máris öröm tölti el a lelkünket. Igaz, hogy sokszor még félénken, de egyre erősebben átjárja az az óhaj, hogy az igazságtalanságok s elsősorban Magyarországgal történt igazságtalanság jóvátétessék. Lehet, hogy addig még román, cseh és szerb megszállás sok magyar falut fog feldúlni az elszakított részeken. Sok ártatlan testvérünk életével fizeti meg azt, hogy magyarnak született, ezek az erőszakoskodások azonban csak siettetni s nem pedig megakadályozni fogják a magyar igazság diadalát. Magyarország köröskörül van véve hősök sírjaival, akik az ezeréves haza védelmében haltak meg, a "korhadt, gonSozatlan fakeresztek arról beszélnek nekünk, hogy eljön még a magyar feltámadás napja, akármilyen földi hatalom is akarná megakadályozni eljövetelét. Ez a tudat kell, hogy lelkesítsen és kitartásra buzdítson bennünket a mai trianoni évfordulón. Le kell szögeznünk e helyen azokat az igazán szép, régi nagy idők lelkét lehellő szavakat, amelyeket Lázár Andor igazságügyminiszter mondott tárcája parlamenti tárgyalása alkalmából: A közvélemény tekintélyes része követeli a sajtó reformját, viszont más oldalról mindenféle sajtójogi reform ellen erős hangok hallatszanak. Mindenekelőtt le akarom szögezni, hogy én a sajtószabadság rendíthetetlen híve vagyok. A szabad sajtót, a szabad véleménynyilvánítást a nemzet életében igen fontosnak tartom, mert bármilyen közcélú feladat elvégzésének a legbiztosabb garanciája a nyilvánosság ellenőrzése. Ebből a szempontból tehát a sajtó a nemzeti élet nélkülözhetetlen eleme és egyik legfontosabb biztositéka. De a sajtó ma nemcsak az idealisták véleményének megjelenési lehetősége. A sajtó üzleti vállalkozás is, amely saját üzleti érdekében a nemzeti érdeket igen gyakran másodrendűnek tartja. A szenzációhajhászás a közérdekkel semmi kapcsolatban nem álló magánviszonyok szellőztetése, ez az, ami a sajtó számára példányszámtöbbletet jelent és gyakran ellenkező irányban befolyásolja a sajtót. Meg vagyok arról győződve, hogy az ellenzék felfogása lényegében egyezik az enyémmel. Ne méltóztassék tehát félni attól, amit csinálok. Én csak az erkölcsök tisztaságának biztosítása és a nemzet érdekében és jövendőjének szolgálatában vagyok hajlandó sajtóreformot alkotni, amire nem a kormánypártnak, hanem a nemzetnek van szüksége. A magyar sajtó minden tisztalelkű, tisztakezű munkása, de velük együtt mindenki más is nyugodt bizalommal várhatja ezek után azokat az intézkedéseket, amelyek egyes egyedül azt fogják szolgálni, ami minden állam támasza és talpköve: „a tiszta erkölcsöt", amit vétkes és önző könnyelműséggel bizony-bizony akárhányszor sárbataposott a nyomtatott betű. A hősök emlékharangjának felszentelése. Pünkösd vasárnapján megkondult a ferencesek tornyában a hadifogoly hősök emlékharangja, hogy nap-nap után meg ne szűnjék hirdetni azoknak a véreinknelk dicsőségét, akik mindenüket, az életüket áldozták hazájukért. Megvalósult ezzel annak a P. Marcellnak az ólma, akit a szibériai hadifogság vezetett a kolostorba, mert ilyen álom megvalósításáért csak az tud küzdeni, aki maga is átérzi, mi( ez a szó: hadifogság Krasznojarszkban. Az ünnepségeket szombat este az Iparos Dalkör szerenádja vezette be. Este fél 10 órakor a plébániai templom főkapujában kitűnő énekszámokat adott elő, az öregtemplom tornyából meg tárogatószóló búgott bele az est csendjébe. Utána a dalárda Németh József apátplébános tisztelgésére vonult^ s a plébánia előtt énekelt. A kivilágított Fő-téren ezrek nyüzsögtek. Majd innen a Széchenyi-térre mentek, s v. Karcsay Béláné haranganya ablaka alatt adtak szerenádot. Piros pünkösd napja régen volt már olyan piros ebben a városban, mint ez alkar lommal. Reggel már a korai órákban zsibongó volt a város, mutatta ünnep különös örömét. A Fő-tér meg a Fő-utca idegenektől és helyiektől volt népes. A plébánia-templom ajtajában tábori oltár volt fölállítva, s várta az* istentiszteletet. Fél kilenc körül bevonult az ünnepi menet a Fő-térre, mely a pályaudvarról díszes nagy kíséretben, remek szürke ötös fogaton hozta meg városának a hadifogoly hősök emlékharangját. A Fő-téren ekkor már alig lehetett megmozdulni. A templom homlokzata előtti térségen tömött sorokban ültek és álltak az ünneplők. Az oltár két oldalán a frontharcosok és vitézek, előtte a fővárosi, vidéki és helyi előkelőségek (köztük vitéz GalánthayGlock Tivadar tábornok, országgyűlési képviselő, P. Marcell krasznojarszki hadifogolytársa). Az emlékharang fogatát pedig az égjszinkék ruhás kislányok csoportja vette körül. Kilenc órakor vonult a tábori oltárhoz Németh József apátplébános teljes apáti ornátusban, az ünnepi nagymise segédletét ellátó papokkal. A Fő-tér ezrei végig hallgatták a szentmisét, ami után a misét pontifikáló apátplébános megáldotta az emlékharangot. Közben a Kárpát Dalkör Rózsa János igazgató vezetésével Bajza-Hatvani Lajos Apotheozisát adta elő remek kivitelben. Mise után dr. Szabó Piusz ferences tábori esperes fölment a tábori szószékre és mély gondolatokkal avatta föl és bocsátotta útjára az emlékharangot. Megkapó és meg

1ható szavakban idézte fel a háború dicsősé|ges és gyászos napjait, a hadifoglyok szenvedéseit és a haraíjgot, mint egyet azok közül üdvözölte, aki nem maradt ott, de vissza^ jött a zordon idegenből. Legyen ez a vissza*jött harang hősök harangja, a nemzeti erőnek és a nemzeti feltámadás hitének örök hirdetője! Szavait megafonok szórták szét a hatalmas térség minden hallgatója számára. Ezután útjára indult az ötösfogat és a ferences templom elé vitte a harangot, ahol kötelekre erősítették, s úgy vontatták föl a torony haraglábára. Míg fölkerült a haranglábra és ott megerősítették, lent és szerte a városban türelmetlen várakozással leste mindenki a harang szavát: milyen lesz a csengése, szivhez szóló-e az? Mintha az anyák lesték volna gyermekük első szavait. A harang pedig megszólalt és mindenki föllélegzett: szépen, ezüstösen cseng. Közben 11 órakor a városháza nagyterme is népes volt: a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák tartották közgyűlésüket. Délben a Sz. Benedek-téren a szegényebbsorsú vidéki vitézek, hadirokkant és frontharcos bajtársak kaptak ebédet, 1 órakor pedig a Griffszálloda nagytermében ötven terítékes társasebéd volt, melyen felköszöntőket mondottak v. Galánthay-Glock Tivadar, v. Karcsay Béla, P. Deák Florid és P. Markó Marcell o. f. m., végül Lóskay István. Délután 3 órakor hősi emlékünnepet tartottak az alsóvárosi temetőben. (Erről lapunk más helyén.) A harangavató napot este tábortűz "fejezte be a ligeti sporttelepen. A sporttelep valamennyi ülőhelye megtelt, s ezrek szorongtak állva is. Dómján Imre nagyszerű tárogatószólója, a Rákóczi megtérése nyitotta meg a tábortüzet. Utána dr. Csermák Ferenc adta elő ínüvészi mélységgel a Rab magyar imáját, Gyóni Géza megfogó költeményét. S mialatt a sporttelep sarkán a tábortűz magasan lobogott, megelevenedtek a magyar história aranylapjai. Láttuk az élőképekben Árpád vezérré választását, Árpádot a vezérekkel, Hunyadit és Kapisztrán Jánost. Majd kuruc dalok sírtaki föl Dómján Imre tárogatóján, Farkas Imre Cinka Panna c. költeményét adta elő Harsányi Sándor. Utána tovább forogtak a históriai lapok. II. Rákóczi Ferencet törzskarával láttuk, mialatt a Kárpát Dalkör Krasznahorka várát énekelte. Majd megjelent Petőfi a márciusi ifjúsággal, a Dalkör tagjainak ajkán pedig katonanóták zendültek föl. A történelmi ,képek sorát pedig egy támadási jelenet a világháború harci zaját érzékeltetve zárta be. Rózsa János vezetésével a Kárpát Dalkör még néhány szép énekszámot adott elő, a közönség pedig megilletődve távozott a Himnusz eléneklése után. A hadifogoly hősök emlékharangja azóta mindig hallatja hangját. Emlékeztet a távollevőkre, figyelmeztet kötelességeinkre. H, E. Széchenyi álma. — Az „egyke" és a kötelező aggkori biztosítás. — A magyar szellemi életnek nagy álmodozója, Széchenyi István, akit hasonló nagy kortársa, Kossuth a »legnagyobb magyar« jelzővel tisztelt meg, azt a nézetet vallotta s olyan irányban fejtett ki lankadást nem Jsmerő munkásságot, hogy a magyar nemzetet gazdaságilag kell naggyá, hatalmassá tenni. Sajnos, az utókor nem követte gyakorlatias tanácsait, nem követte az ő nemes példáját, hanem belevetette magát a politika akárhányszor szennyes hullámaiba és itt igyekezett sikereket elérni. Pedig a legfontosabb politika mégis csak az volna, ha az országot gazdaságilag erősítenők meg, mert ezen alapszik népünk boldogulása, erős, egészséges fejlődése. Széchenyi álma ma is álom. Álom a sok millió magyar és álom az erős gazdasági felkészültség. Milyen szép elgondolás! És valljuk be, ha okos és céltudatos állambölcseleti politikával intéznék a haza sorsát, még a mai nehéz viszonyok között is megtalálhatná e honban minden magyar ember boldogulásának a lehetőségét. Csak ne játszana bele mindenbe az az átkozott politika, amely ékíet ver az en^ berek, a társadalmi osztályok közé. Csupán gazdasági alapon naggyá, az édes hazai röghöz ragaszkodóvá lehetne tenni min-