Pápai Hírlap – XXXIII. évfolyam – 1936.

1936-04-25 / 17. szám

XXXIII. évfolyam. 17. szám, Pápa, 1936 április 25. Tp. Tek. Főiskolai Könyvtár Ref. Főiskola. Helyben. MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON Szerkesztőség: Liget-utca 6. szám. Clöfizeíési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 BSés. Telefonszámok: Szerkesztőség 171. Kiadóhivatal 131. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Az az újabb szózat, melyet hazánk kipróbált nagy barátja, igazságunk fanatikus harcosa: Rothermere lord öt világrészben olvasott lapja révén a világ minden népéhez intézett, s amelyet minden magyar napilap is egész terjedelmében közzétett, a rendületlen hit és a biztos meggyőződés erejével ragadja meg az embert. Ügy érezzük, hogy velünk együtt sokan kis megszégyenülést éreztek, hallván fezeket az igéket, melyek szinte a kinyilatkoztatás lelkét lehelik, sugallják, árasztják felénk. A sok meddőnek látszó küzdelembe belefáradt idegzetünk felfrissül, vérünk szinte felpezsdül ereinkben, szemünk — melyet olvasván véreink mérhetetlen szenvedéseiről —annyiszor szinte aléltan lecsukódott, most tágra nyilik ismét, kitüzesedik és bizakodó reménye séggel pillant a jövő elé. Nem tudjuk, minek

1 rendeltetett ez az idegen nemzetbeli újságkirály, aki senki által figyelembe nem vett elesett ügyünket elsőnek tette a magáévá s azóta' is úgy viseli gondját, mint az édesanya a maga egyszülött csecsemőjének. Bibliai prófétának, aki jövendőt jósol nekünk, orvosnak, aki beteg lelkünket gyógyítja meg, segítőtársnak, aki a szellem fegyverét adja a megvívandó' végső csatához, — avagy csupán vigasztaló angyalnak, hogy ne pusztuljunk el a kétségbeesésben? Ne kérdjük a titkot! Örüljünk, hogy Rothermere lordunk van, mert hogy van, csodás dolog ez, csodát pedig csak Isten teliét. »És te Isten« — mondjuk Petőfivel — magyarok nagy Istene, -légy népeddel, hű népeddel, jó népeddel légy vele!« Intézményes gyermekvédelem. (my.) A belügyi tárca költségvetésének tárgyalása érdekes elnöki nyilatkozattal kezdődött. A bizottság elnöke megnyitó beszédében üdvözölve a magas kitüntetésiben részesült belügyminisztert, rámutatott arra, hogy az az esztendő, amelyet Kozma Miklós a belügyi tárca élén eltöltött, elveket és irányt jelent. A miniszter nem riadt vissza a legkényesebb és legnehezebb kérdésektől sem ési minden vonalon a szociális egyensúly megteremtésére törekedettt. Az az egyhangú helyeslés, amellyel a bizotttság tagjai ezt az enunciációszerű elnöki míegállapítást fogadták, hű kifejezése volt az ország köztudatának és közhangulatának is. Mindenki örömmel látja és tapasztalja ugyanis azt, hogy a belügyi kormány valóban a szociális egyensúlyi megteremtését tűzte ki legfőbb célul maga elé. Csak természetes, hogy így a belügyi tárca gondoskodásának középpontjába a népegészségügy került, az intézményes gyermekvédelem és egészségvédelem,, az a nemes törekvés, hogy a magyar ember ép lelke, ép testben is lakozzék. Közvetve ugyanezt a célt szolgálja a kormány az inségmunkák mai rendszerével, elsősorban azzal a felkészültségével és készségéVei, amellyel a fagy- és aszály sújtotta vidékek népének az elmúlt esztendőben segítségére sietett. Mert a kenyér politikája egyúttal a nép^ egészségügy politikája. Ott, ahol meg akarjuk őrizni a már meglévő munkaerőt, a nemzetnek ezt az egyik legnagyobb kincsét, azt akarjuk, hogy a jövendő nemzedék minden tekintetben rátermett legyen a reá váró nemzeti munkára, legelsőrendü fontossága van a kenyérnek, a táplálkozás feljavításának, anya- és csecsemővédelemnek. Az utóbbi két célt lehet jóléti akciókkal és intézményekkel is rendszeresen szolgálni, az előbbi szolgálatára azonban kivételes esetekben az inségmunka, mint kenyérbiztosító alkalom elkerülhetetlen. Az elhangzott bizottsági felszólalásokra válaszolva kijelentette a belügyminiszter, hogy a költségvetés összeállításánál elsősorban népegészségügyi és szociális célokra igyekezett fordítani mindazokat az összegeket, amelyeket az államháztartás mai helyzete mellett tárcája részére a pénzügyminiszter többletként tudott rendelkezésre bocsátani. Megmondotta azt is, hogy ebben az esztendőbejn a népegészségügyre, az ezzel összefüggő legfontosabb kérdésekre helyezte a súlyt

1, a következő két esztendő legfontosabb feladata viszont a társadalombiztosítási kérdések alapos áttaniulmáinyozása és a közigazgatással kapcsolatos racionalizálása. Valóban céltudatos és kidolgozott munkaprogramul az, amit a miniszter ismertetett és valóban — úgy, amint a bizottság elnöke megállapította — elveket és irányokat jelent. Hogy mennyire, azt legélénkebben az óvodák kérdésében előállott új helyzet igazolja. A belügyminiszter és a kultuszminiszter között létrejött megállapodás szerint ugyanis az óvodák, mint egészségvédő intézmények a belügyminiszter hatáskörébe kerülnek és ily módon valóságos egészségügyi központokká válnak. A magyar emberbimbók, a gyermekek testj és lelki épsége fölött harmonikus egységben őrködik a védőnő és a hivatása legszebb magaslatán álló orvos. Gondozni fogják a nemzeti jövő sarjadó teherviselőit: a gyermeke't. A cél az, hogy a legkisebb, legeldugottabb falu se maradjon óvoda, orvos, gyógyszertár és bába nélkül, hogy kö'zel legyen minden tanyához a kórház, amelyben teljes felszereléssel küzd a halódó tudomány a gyermekhalandóság ellen. Hadüzenet ez a falusi temetők apró sirhalmai ellen, amelyek a család és a nemzet' egy-egy korán elhervadt reménybimbóját takarják és — sajnos — ma még mindig sokkal nagyobb számban találhatók a falu, mint a városok temetőiben. Kevesen vagyunk! A magyar föld népsűrűségét fokoznunk kell! Nem elég, ha hadat üzenünk az egykének és a gyermektelenségnek, oda is el kell vinnünk a szociális gondoskodás minden szeretetét és minden modern eszközét és tudományos fegyverét, ahol van bőséges gyermekáldás, van a nemzeti reményeknek szépen sarjadó vetése, de ezt alighogy kicsirázott, kérlelhetetlenül megtizedeli a halál kaszája. ( Ez az elszánt harc a pépért, a gyermekért, az anyáért, mindnyájunkért az, amely a bel-; ügyi költségvetés számadataiból elvként és kitűzött irányként kidomborodik. Nemzeti küzdelem ez, nem az emberi sors, nem a természet leküzdhetetlen erői ellen, hanem azoknak a hibáknak kiküszöböléséért, azoknak a mu-; lasztásoknak pótlásáért, amelyeket eddig elhanyagoltunk. Az emberi tudás és az emberi; jóakarat intézményes összefogása a jobb nemzeti jövőért. Ha jól és olcsón akar étkezni, jöjjön a belvárosi vendéglőbe Rákóczi-utca 3. szám, (Tulajdonos: Moharos János.) Olcsó menürendszer! — Állandóan frissen csapolt sör. — Balatonvidéki borok. — Zónareggeli két deci sörrel 50 fillér. — Pontos kiszolgálás ! — Szíves pártfogást kér a tulajdonos. Városfejlődés és városrendezés. A rajzolgató gyermeknél látja az ember. Ha embert akar ábrázolni, fölrajzol egy tojásfélét a papírlapra: ez a feje, hozzábiggyeszt

( egy nagyobb tojást: ez a törzse, majd az; utóbbihoz kezeket és lábakat akaszt. Ha most utána nagyobb embert akar fölpingálni, fölrajzol egv ugyanolyan nagyságú fejet és törzset, de ehhez kétszeres méretű karokat és lábakat biggyeszt. A gyermekfantázia e megnyilvánulása ötlik eszembe, mikor a városf félszázados alig-fejlődését szembeállítom azzal az építkezéssel, terjeszkedéssel, melynek az utolsó félszázad Pápája lendült. Városunk kezeiben-lábaiban nőtt naggyá. A város lakosságának száma az elmúlt félszázad alatt mindössze alig több, mint negyedrészével növekedett. Ugyanakkor viszont a város területének három-négyszeresévé épült ki. Tehát: a huszonkétezer lakosú Pápa mintegy négyszer akkora területen lakik, mint a tizenhatezeres Pápa. Magával a Tókertvárossal akkora terület épült be 2000 ember számára, mint amekkora területen Pápa évszázadokon keresztül lakott egész a mult század közepéig. Pápa tehát »kiépült« olyan értelemben, hogy a városmaghoz nem szervesen építették hozzá az új városrészeket, hanem egy-egy külső pontjához szinte önálló életű, kiszögelő városrészek épültek, mintha bizony semmi közük nem lenne az anyavárossal. Az épülés, fejlődés tehát extenzive, külterjesen történt. Megnőtt a város, mint az inaugurált gyermekrajzon az ember: kezeiben és lábaiban. Ez a növekedés azonban nemcsak a szükségletek-; hez nem alkalmazkodott, hanem azzal még szembefordult. Egy város, várostömb fejlesztésében^ kiépítésében két szempont mutathat irányt. Az egyiket a szükségletek szabják meg, a másikat az esztéticizmus vonja meg. Ennélfogva] a városfejlesztés hibája is kétféle lehet. Vagy a szükségleti szempontok nőnék túl az esz-f téticizmus rovására, vagy az esztétikai szempontok — a szükségletiek rovására. A mi városunk a két lehetőség közül a harmadik tipust testesíti meg: az esztéticizmus hiánya egyenes arányban áll a szükségleti követelmények hiányával, amiből az következik, hogy a fejlesztésénél, kiépítésénél semmilyen szempontja nem volt a közigazgatásnak. Pápa kiépülésének helyre nem hozható óriási szervi megbetegedése lett szórványos beépülése. Különös, hogy azok a hibák, melyekbe a mult században estek bele magyar városok, semmiféle hatással nem voltak a mi városunk közelmulti fejlesztésére! Budapestnek a mult század közepén olyan kere-| teket szabtak meg, melyek ötmilliós lélekszámú városhoz lennének megfelelőek. Szerencséjére főváros, mely nagy anyagi erő-' vei rendelkezik, így kivételes erőfeszítéssel tudja túlméretezettségének terheit elviselni. Szegedet pompás sugárutakkal tervezték tele: ma is beépítetlenek. De Pápa meg semmi tervet sem készített, amely irányt tudott volna mutatni az elmúlt félszázadra. A város legtávolabbi pontjain ötletszerűen kezdtek építkezni, s kívülről haladtak befelé. Az idegen lelszörnyüködik, ha kezébe veszi Pápa városi térképét. Ilyen kuszasággal össze-vissza toldozva, foldozva alig épült még egy város Magyarországon. Ha viszont elővesszük Pápa régebbi térképeit, meg kell állapítanunk azt, hogy a harcizajos, régi Pápa több rendszerességgel, gonddal és csínnal épült, mint az; utolsó félszázad modern Pápája. A helyzet ma az, hogy a hatvanezer lélekszámú Pécs és Miskolc kisebb területet épí-