Pápai Hírlap – XXXIII. évfolyam – 1936.

1936-01-11 / 2. szám

teljesen új motívumokkal várják a szezon kez­detét. Nemcsak a futball, hanem a tennisz-sport is érdekes eseményekkel bővelkedik. A város bajnokságain kívül egész sereg vidéki csapat vendégszereplése várható. Az idén Pápán ren­dezik meg az országos vidéki atlétikai bajnok­ságot. Ez lesz az esztendő sporteseményeinek csúcspontja. A nyár folyamán néhány uszó­mérkőzésben lesz része a publikumnak. Matics József. Vivóélet Perutznál. Mayer István bencés testnevelési vezető szakszerű irányítása mellett 15 résztvevővel élénk vivóélet folyik a Perutz­gyárban. A gyári egyesület sportműködésének akkor adta igazi tanújelét, amikor vivószakosz­tályát megalakította. Egy hónapja a gyakori edzésekkel próbálják eredményessé tenni a sport ezen ágát. :t Köszönetnyilvánítás. Hálás köszönetemet küldöm mindazok­nak, akik az engem ért kimondhatatlan veszteségben résztvevő szavakkal felkeres­tek, drága jó uram temetésén megjelentek, vagy a ravatalra koszorút helyeztek. Pápa, 1936 január 8-án. Özv. Pozsegovits ístvántié és családja. Hálanyilatkozat Mindazoknak, kik drága kis leányunk: MANCIKA korai elhunyta alkalmából felebaráti rész­vétükkel igyekeztek enyhíteni szivünk nagy fájdalmát, vagy pedig a ravatalra virágot, koszorút helyezni, továbbá a temetésen megjelenni szívesek voltak, — e helyen mondunk hálás köszönetet. De külön is köszönetet mondunk Kiss Árpád igazgató-tanító úrnak, amiért a tanítói kar és a boldogult kis tanulótársai nevében gyászuknak a sirnál olyan megható szavak­ban adott kifejezést. Pápa, 1936 január 9. Varga Lajos és családja. Könyveit köttesse a Főiskolai nyomdában. Állami anyakönyvi kivonat. 1936 január 3-tól január 9-ig. SZÜLETTEK: Jan. 3. Tálos István földmívelő és neje Császár Eszter leánya: Sára, ref. Jan. 4. Fábián Antal földmívelő és neje Horváth Erzsébet leánya: Valéria Erzsébet, rk. — Ájer Jolán Ilona háztartásbeli leánya: Magdolna, rk. Jan. 5. Pálmay Pál Imre pénzintézeti altiszt és neje Polgár Mária fia: László Aladár, rk. Jan. 6. Csukárdi József népzenész és neje Szó­rádi Rozália leánya: Ilona, rk. Jan. 7. Janicska Franciska napszámosnő fia: Jó­zsef, rk. Jan. 8. Kovács István szabósegéd és neje Gyi­móthy Mária leánya: Etelka Erzsébet, ref. Jan. 9. Török Gábor napszámos és neje Maka Gizella fia: József, rk. MEGHALTAK: Jan. 6. Pozsegovics István villanyszerelő, rk., 30 éves, csontvelőgyulladás. Jan. 7. Varga Mária elemi iskolai tanuló, ref., 6 éves, tüdőlob. Jan. 9. Özv. Szakács Imréné Király Rozália, rk., 73 éves, szivbaj. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Jan. 4. Szalai Mihály szövőgyári munkás, rk. és Jákli Mária szövőgyári munkásnő, rk. Jan. 5. Kovárczi János szövőgyári munkás, rk. és Bognár Anna szövőgyári munkásnő, rk. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál. Pápa, 1935. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető Nánlk Pál mtM&n is csak elsőrangú, sneg­Íbiszt}aíó sninöségii árut hozunk forgalomba, mélyen. lessiállíioíi árban ! Tekintse meg kirakatainkat! €livaiárui)ász. Január 14 — 15., kedd—szerda. REINHOLO SCHÜNZEL a filmhumornagy mesterének milliós vigjáték-paródiája ISTENEK A TILOSBAN Jupiter és Merkúr mulatságos szerelmi kalandjai a földön. — Főszereplők: Willy Fritsch, Adele Sandrock, Paul Kemp és Kathe Gold. VILÁGHÍRADÓ. Január 16., csütörtök. CSAK 16 ÉVEN FELÜLIEKNEK! Jean Harlow, William Powel, Franchot Tone főszereplésével Vigyázz, ha jön a szerelem! Örökzöld sziget. Január 17—18—19., péntek—szombat—vasárnap. DARVAS LILI első nagy parádés filmje BASKIRCSEV MÁRIA SZERELME Irta: Lakatos László és Zsoldos Andor. — Rendezte: Hermann Kosterlitz. Főszereplők még: Hans Járay, Szőke Szakáll, Hilde v. Stolz, Attila Hörbiger. MAGYAR HÍRADÓ. Előadások kezdete: Hétköznapokon ]A7 és x/29, vasár- és ünnepnapokon V24, 6 és VaÖ órakor. Jegyelővétel délelőtt 11—l-ig, délután az előadások kezdete előtt egy órával. Jegyrendelő telefonszám: 194. — A telefonon rendelt jegyeket kérjük V* órával az előadás kezdete előtt kiváltani. Pápai terménypiac január 10-én. P Búza . . . Rozs . . . Árpa . . . Zab . . . Tengeri . . Burgonya új 16 50-16 80 14 50—14 80 16-50-17-00 15.50-16-00 1600-16-50 7-00— 800 üj kályhaszerelő-üzem Pápán. Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy Pápán, Zrínyi-utca 7. szám alatt kályhaszerelő-üzemet létesítettem. Különösen felhívom a n. é. közönség szí­ves figyelmét saját találmányú fafűtéses cserépkályháimra, amelyek országszerte nagy kedveltségnek örvendenek. Szavatosság mellett vállalom új kályhák felépítését, régi kályhák át­alakítását, átrakását és javítását, vas­kályhák samott-betétfel ellátását. Mindennemű szakba vágó munka jutányos áron vállalok, s t. megrendelőimet pontosan és lelkiismeretesen szolgálom ki. Kérve a n. é. közönség becses pártfogá­sát, — vagyok kiváló tisztelettel Kállay Mihály kályhás. — Gordon Zita és a londoni rádió. A Színházi Élet most megjelent új számában érdekes cikk számol be arról, mi történt Gordon Zitával Londonban, akinek rádiófellépését az angol belügyminiszter betil­totta. Kedves képek illusztrálják ezt a ripor­tot, amelynek happyendje, hogy a londoni stúdió félévre szerződtette Gordon, Zitát. Szép Ernő irt vezércikket' a Színházi Élet új szá­mában arról, mik érdeklik ma a londoni új­ságolvasó közönséget. Hatvany Lili a Nem­zeti Színház, újdonságáról, a VIII. Henrikről irt kritikát. Érdekes Sport, Társaság és Di­vat-rovatok. Darabmellékletül a Nemzeti Szín­ház legutóbbi nagy sikere: Babay József da­rabja a Napraforgó. Rengeteg érdekes cikk, gyönyörű képek egészítik ki a Színházi jÉlet új számát, amelynek ára 60 fillér. Előfizetési díj V4 évre 6*50 pengő. Kiadóhivatal: Buda­pest, VII., Erzsébet-körút 7. — Ezerszer szemben a halállal. A világ legvakmerőbb artistájáról pompás il­lusztrált cikket közöl a Délibáb új száma, amely 100 oldal terjedelemben és gazdag tar­talommal jelent meg. Remek képes rádiómű­sorokat, egyfelvonásos színdarabot, pompás színházi beszámolókat, pletykákat, nagyszerű filmrovatot, több mint száz képet és számtalan érdekességet talál az olvasó a kitűnő színházi képeslapban. A Délibáb egy száma 20 fillér. MÁVAUT AUTÓBUSZMENETREND. Érvényes 1935 október 6-tól. Oda Pápa—Városlöd—Veszprém. Vissza 1 743 15 1 7 i Pápa, pályaudvar . . é 735 1510 <L> " 5 — 750 15 2 5 \ Pápa, Griff-szálloda . A 732 1506 — — 1 I529 Pápa, postahivatal 1 1505 — — — 752 153* Pápa, Széchenyi-tér . 731 1502 — — — 754 1533 Pápa, Csóka-vendéglő 728 1500 — — 0-60 — 808 1 549 Tapolcafő, postahiv. . 716 1448 — — 1-40 — 826 1607 Bakonyjákó, községh. 655 1427 — — 1-90 — 839 1620 Farkasgyepű, kocsma. 647 1418 érk. 1455 érk. 2100 2'40 1 700 852 1 1634 1 Városlőd, Spitzer k. . Szentgál, templomtér 630 1 1401 1 érk. 1455 érk. 2100 2-90 709 907 16^9 Herend, Steiner-vend. 614 1345 1449 20 5 4 3-20 719 912 1656 Bánd, szövetkezet . . 607 1338 1439 20« 340 728 917 1702 1 Márkó, r. k. templom 1 1 600 1331 1432 20 3 7 3-80 745 930 1715 é Veszprém, városháza i 545 1315 1415 2020 a) Csak hétköznap, b) csak vasár- és ünnepnap közlekedik. Tértijegy Pápáról: Tapolcafőre 1—, Bakonyjákóra 2*50, Farkas­gyepiire 3-i0, Városlödre 4 40, Veszprémbe 6'60 P. Pápa—-Devecser—Keszthely. A forgalom a tél folyamán szünetel.

Next

/
Thumbnails
Contents