Pápai Hírlap – XXXIII. évfolyam – 1936.
1936-01-04 / 1. szám
XXXIII. évfolyam. 1. szám, Pápa, 1936 január 4. Tp. Tek. Főiskolai Könyvtár Ref. Főiskola. Helyben. IK MINDEN SZOMBATON Szerkesztőség: Liget-utca 6. szám. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefonszámok: Szerkesztőség 171. Kiadóhivatal 131. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Mit hoz az újév, mit hoz ennek a folytonos reménykedéseiben már-már kimerülni kezdő, de az isteni gondviselés hitéből újból és újból erőt nyerő magyar nemzetnek, ez a kérdés tölti el szorongó érzéssel minden magyar ember lelkét, amikor ó-év után újnak robotját megkezdi. Nem saját magára gondol senki sem, 18 esztendő óta annyira a közösségbe olvad minden magyar ember, hogy nem a saját sorsa, nem a saját boldogulása érdekli elsősorban, hanem a hazájának sorsa, a hazája boldogulása. Igaz, hogy a közösség java szolgálja mindig az egyénét is. Igaz, hogy ha valami is megvalósulna abból, amiért annyi álmatlan éjszakán annyit epekedtünk, ha e haza csak valamivel is többet számít az országok versenyterén, abból az egyesnek is üdve és haszna lesz. Ámde és ezt meg ismételten hangsúlyozzuk, nem önző egyéni érdekek irányítják e magyar föld minden lakóját, amikor hazája sorsának kedvezőbb fordulatáért epekedik, reménykedik, imádkozik. Hogyan érhető el ez az egyetemes, ez a mindenkinek egyaránt lelki megnyugvást, új életkedvet, új életlehetőségeket megteremtő változás? Tudom a választ: Revízióval! És hogy állunk a revízióval ? Hazánk nagy barátja, Rothermere lord, megérettnek látja immár e problémát s e most következő esztendőt e szempontból döntő eredményeket hozónak jósolja. Vajha azok a jelek, a meg nem szűnő ojáh és szerb elnyomás, csak úgy, mint az a kedvezés, amit viszont az új cseh államfő kezd mutatni, csalnának meg bennünket. Vajha az oláh és cseh végső dühökben erőszakoskodnának csupán, a cseh pedig egy esetleges népszavazástól való félelmében akarná kedvezően hangolni a magyar „kisebbséget". A nemzetközi feszültség, a háborús veszély kisértő réme, alig-alig hisszük, hogy kedvező atmoszférát teremthetnének a mi ügyünk, a mi egyetlen nagy ügyünk elintézésére. Ám kétségtelen, hogy éppen a veszélyek között megőrzött higgadtság, méltóság, okosság nagyban elősegíthetik törekvéseinknek ha nem is megvalósulását, de legalább ennek biztos előkészítését. És még egy fontos tényező van, ami már eddig is nem csekély súllyal esett a mérlegünk serpenyőjébe : maradjon meg hazánk továbbra is a rend és fegyelem országa! Ne kerekedjenek felül a szélsőségek, igyekezzünk minden gyűlölködés nélkül, kölcsönös elnézéssel emberi gyarlóságaink iránt, egymás mellett megtenni, egymással, egy közös célra törve, együtt élni. Ne üljünk fel az ellentéteket szítani és saját céljaikra kihasználni akaróknak, akik üzletet csinálnak felekezeti, vagy faji gyűlölet felkeltéséből. Maradjunk meg a rend, a béke, a munka ösvényén. Nehéz ösvény ez, szenvedésekkel, nélkülözésekkel teljes, de elérünk, el kell érnünk rajta mindnyájunk közös céljához. Mikor lesz ez a mi célhoz jutásunk, nem tudhatjuk, nem sejthetjük, de hogy közelebb, sokkal közelebb jutunk hozzá ez új esztendőben, azt hivő lélekkel hisszük és valljuk mi is. A magyar élei nagy problémái. (my.) Hat kérdésre tartalmaz feleletet a miniszterelnök karácsonyi nyilatkozata. Szól a belső és külső politikáról, az Alföld nagy problémáiról és az ifjúság elhelyezéséről. A hat kérdésre adott válasz annyira összefüggő egészet alkot, annyira jellemző a mai magyar élet s a mai nemzeti munka problémáira és ütemére, hogy ebből a nyilatkozatból mindenki világosan láthatja a inai kormányzati programmot, azokat a célokat, amelyeknek elérésére Gömbös Gyula kormánya törekszik. De talán mindennél jellemzőbb az a lakonikus rövidség, amellyel a miniszterelnök a belső pártpolitika, jelesen az ellenzéki kritika kérdésével végez, amivel éllentétben belemerül a részletekbe akkor, amikor gazdasági és szociális térre megy át s az Alföldről vagy a magyar ifjúságról beszél. Kétségtelen, hogy a miniszterelnök és kormánya csak eszköznek tekintik a belső pártpolitikát és elgondolásának * súlya a gaz- j dasági kérdéseken és a külpolitikán nyugszik. Látnia kell a közvéleménynek, hogy a mai kormány nemcsak programmot hirdet, hanem a programmot meg is valósítja. Megmondja őszintén a miniszterelnök, hogy nem hisz az egységes ellenzéki frontban, nem hiszi a világnézeti ellentétek áthidalhatóságát, nem Túsz tehát a személyek megbuktatására irányuló szövetkezés komolyságában. Megelégszik tehát ennek a mindnyájunk által érzett kettős ! igazságnak rövid hangoztatásával, de részié Elegáns, finom Kivitelű, íöRéleies ruí) át csalt Lőrinci úri szzalbó íc é s z í í Ö n n e 1c Vápa, Dedlc Ferenc utca 1. sz. 1IMDETMÉNY. A Pápai Hitelbank Részvénytársaság 1936 január hó 1-én megalakította XVIII-ISC ÉVTÁRSULATI ÖNSEGÉLYZŐ-EGYLETÉT háro m és ö 1 évi időtartammal részletenként és hetenként e cj y pengő befizetéssel. Tetszés szerinti heti részletek jegyezhetők. A betétek havi részletekben is fizethetők. A jegyzett betétrészek arányában kölcsön igényelhető. Takarék- és folyószámlabetéteket legmagasabban gyümölcsöztet, kölcsönöket folyósít. — Mint főügynökség képviseli a „DUNA" Általános Biztosító Részvénytársaságot. A pápa i Hitelbank Részvénytársaság. tesebben okolja meg, hogy a reformoknak produktív hatásuk lesz, mert kedvezően fogják befolyásolni széles néprétegek életviszonyait. A gazdaadósságrendezés, a hitbizományi reform és telepítés mozgást és lendületetí visznek a gazdasági életbe. A kisember földhöz, a földet adó birtokos forgótőkéhez jut, az előbbi új munkahelyet és fogyasztó-egységet létesít, az utóbbi invesztálhat. Benne van ebben a megállapításban az agrárreformok teljes és tökéletes értékelése . Az Alföld problémája különösen szívügye Gömbös Gyulának. Fát, vi^ét és utat kiván a miniszterelnök az Alföldnek juttatni, el akarja tüntetni az Alföld és a Dunántúl közt az exportviszonylatban látható nagy különbséget. Évi százmillió facsemete, viztárolási munkák, útépítés és tarifareformok. Olyan tizéves program, amely kubikosnak és földmunkásnak is ad biztos kenyeret. Le vannak rakva az alapjai annak a mezőgazdasági kultúrának, amely a miniszterelnök szerint specifikusan alföldi kultúra lesz. Az útépítési program a transkontinentális úthoz indul. Kiegészíti ezt a munkát az iskolai és egészségügyi reform. Az Alföldnek tehát nemcsak fája, vize és útja, hanem kultúrája is lesz. A munka éppen ezért korszakalkotó és igaza van a miniszterelnöknek: ahhoz minden magyar közreműködése kell. Másik szívügye a miniszterelnöknek az ifjúság kérdése. Gazdasági térre irányítja a magyar ifjút, álljon a képzett magyar fiatalember a pult mögé, tanulja meg az ipari munkát, tanulja meg a bankokban a pénz életét és misztikumát. Kezdje alsórendű sarzsikban, hogy képzett elnök és vezérigazgató lehessen belőle. Soha ne feledje el, hogy célt csak az tud érni, ak ifelolvad a maga munkakörében és fanatikusan szereti azt a feladatot, amelyet rábíztak. Üzenet ez a magyar ifjúságnak és a magyar munkaadóknak. Ha meghallgatják és ha a gazdasági élet javulásával új munkateriiletek nyílnak, megszűnik a tanácstalanság és felvirrad a magyar nemzeti munka új hajnala. Áttért végül a miniszterelnök a ^külpolitikára. Hangoztatta, hogy Magyarország mindig a béke ügyét szolgálja. Ragaszkodik barátaihoz és a magyar kisebbségek jogainak! fokozottabb érvényesítéséhez. Meggyőződése, hogy ezeknek az elveknek hangoztatása nemzetközi vonatkozásokban is visszhangra talál és növeli Magyarország tekintélyét. Megállapítja, hogy külpolitikai súlyunk máris növekedett és hogy nemzetközi gazdasági kapcsolataink további kimélyítése egyik legfontosabb gazdasági érdekünk, nemcsak mezőgazdasági, hanem ipari vonatkozásban is. Nagy vonásokban összesüríti a nyilatkozat az egész kormánypolitikát. És ha mérlegre tesszük az egyes kijelentéseket, jogosnak kell minősítenünk a karácsonyi miniszterelnöki nyilatkozatból kicsendülő egészséges optimizmust. A magyar glóbuszon olyan céltudatos nemzeti munka folyik, amely jogossá teszi a jobb jövőbe vetett reményt. KORCSMAROS géperőre berendezett butorüzemében. Raktár: Széchenyi-utca 5.