Pápai Hírlap – XXXII. évfolyam – 1935.
1935-04-13 / 15. szám
MEGJELENIK MINDEN OMBAT ON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. szám. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefonszámok: Szerkesztőség 171. Kiadóhivatal 131. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Püspökszentelés. Medgyasszay Vince dunántúli református püspök beiktató ünnepe. — 1934 április ÍO. — Városunk, mint a dunántúli református egyházkerület székhelye, gyönyörű ünnep színhelye volt e héten. Gyönyörű volt az ünnep nemcsak külső fénye, nemcsak az által, hogy előkelőségek egész serege tisztelte meg megjelenésével, de azzá tették főkép az itt elhangzott megnyilatkozások, elsősorban főkép a beiktatott új püspök beszédei, melyekből a lélek ereje áradt ki, melyekben testvér szólt a testvérekhez, egy igaz hazafi a magyar haza minden fiához. A beiktató ünnepről a következőkben számolunk be: A püspök és a vendégek érkezése. Medgyasszay Vince püspök kedden délután 3 órakor a győri személyvonattal érkezett családjával együtt városunkba. Fogadtatására kivonult a ref. egyház presbitériuma, a tanári karok, a theologia ifjúsága. A vonatról leszálló püspököt elsőnek dr. Balogh Jenő egyházker. főgondnok üdvözölte, majd dr. Csehszombathy László, a helybeli egyház főgondnoka fejezte ki előtte az egyház-, Hamuth János polgármester a város örömét, Bertalan Ibolya theológa virágcsokorral kedveskedett a püspöknének. A püspök meleg köszönő szavai után hosszú kocsisorban kísérték be őt a nőnevelő-intézetbe, hol a tanári kar élén Kutassy Mária igazgató fogadta és üdvözölte őt. A 4.45-ös vonattal érkezett meg a felszentelést végző dr. Baltazár Dezső püspök, konventi elnök, kit a rendezőség hasonló díszes fogadtatásban részesített. Az este 1/29kor érkezett dr. Lázár Andor és dr. Darányi Kálmán miniszterek, valamint az ugyanazon vonattal érkező dr. Ravasz László ref., dr. Kapi Béla ev. és Farkas István ref. püspökök elé szintén teljes számban kivonult a rendezőség. A kormányt képviselő Darányi földművelési minisztert katonás rendben várta a perronon a mezőgazdasági szakiskola ifjúsága is és a miniszter dr. Kenessy Pongrác főispán, vitéz Vida Elemér rendőrkapitány jelentkezése után az ifjúsági század élén Szabó János igazgató, majd Mihály Sándor gazdasági felügyelő jelentkezését fogadta, a rendezőség nevében pedig dr. Csehszombathy László főgondnok üdvözölte őket. A fővárosból és messzebbről jött előkelőségek tiszteletére Medgyasszay püspök este a nőnevelő-intézet tanári szobájában vacsorát adott. A püspökszentelő ünnep. Másnap, szerdán reggel tavaszi verőfényben gyűltek fel az egyházkerületi közgyűlés tagjai a főiskola dísztermébe, ahol Nagy István rangidős esperes buzgó imájában kegyelettel emlékezett meg az elhunyt dr. Antal Géza püspökről és áldást kért utódjára. Dr. Balogh Jenő főgondnok megnyitójában szívből köszöntötte áz egyházkerület régi munkás tagját, dr. Darányi Kálmánt miniszteri kinevezése alkalmából. Az alakulás formaságainak elintézése után csupán a püspökválasztás alkalmából megejtett szavazás eredményét foglalták jegyzőkönyvbe s aztán az összes jelenlevők a Széchenyi-téren és Főutcán át a Bocskay-sapkás kollégiumi diákok sorfala között impozáns menetben vonultak át a református templomba, mély — mint annyiszor már — szűknek bizonyult a megjelent óriási közönség befogadására. Gyülekezeti ének után Szűcs József esperes lépett az Ür asztala elé és lélekemelő szép fohászban kérte Isten segítségét. A főiskolai énekkar mestere, Tóth Lajos tanár vezetésével hatalmas erővel zendítette meg és remekül éne fkelte el Vikár Sándornak XVIII. zsoltár Motetta című szerzeményét, melynek elhangzása után dr. Baltazár Dezső püspök ugyancsak az Ür asztala előtt állva mondotta el klasszikus szépségű felszentelj beszédét, megemlékezve a felszentelendő püspök nagy elődeiről, akik »az evangélium és a haza áruitatásának nagy vásárán soha Júdáspénzt el nem fogadtak, hanem szédülés nélkül néztek mindig bele a szabadság törvényébe«. Beszéde után Vargha Kálmán megválasztott mezőföldi esperes, egyházker. aljegyző felolvasta az eskümintát, Medgyasszay püspök letette esküjét, majd a Jövel Szent Lélek eléneklése után letérdepelve a felszentelő püspök fejére tett kézzel áldását adta reá, s ugyanígy egyegy bibliai ige elmondásával áldást adtak reá Nagy István, Lőke Károly, Halka Sándor, Szűcs József, Fülöp József, Jakab Áron esperesek és Miklós Géza ker. tanácsbiró is. Most a felszentelt püspök felment a szószékre, hogy ebben a minőségében Pál Kor. első levele II. részének 2. verse alapján először hirdesse az Igét. Az evangélium mélységes ere" jével szólott a gyülekezethez, gyönyörűségesen buzdítva őket Isten parancsainak követén sére. »Napjainkban mintha csak a Jelenések Könyvének a legszörnyűbb képei elevenedtek volna meg, a vértengerek felett még most sem röppent fel az igazi béke angyala. Naponkint hallunk új programmokat, egyik nemzet a leszerelésre esküszik, mint a világ gyógyszerére, a másik a fokozott fegyverkezésre, a harmadik a h'atárok elrekesztésére, csonka hazánkban az elmúlt hetek atett is mennyi hirdetett igazságot és programmot hallhattunk, csak egyről nem hallottunk: Jézus Krisztusról, arról, aki megfeszíttetett. Adjátok csak ezt a felolvasott igét, ezt a legtökéletesebb egyszakaszos törvényt a világnak, abban benne van a béke, a családvédelem, még a reformnemzedék minden követelése is.« Prédikációja végén magasba szárnyaló imában könyörgött áldásért az egyház és a magyar haza minden fiára. Most üde szép leányhangok csendültek fel és a tanítónőképző énekkara Ritoókh István tanár kitűnő vezetésével mindenek elragadtatására gyönyörűen énekelte el P. Nagy Zoltánnak dr. Tóth Endre alkalmi szövegére írt egyházi énekét. Ennek elhangzása után a Himnuszt zengte el az egész gyülekezet, majd orgonabúgás kísérte a CXVII. zsoltár hangjait, mig az ünneplő közönség el nem hagyta a szentegyházat. A püspök programmbeszéde. A főiskolai díszteremben folytatódott egyházkerületi közgyűlésen adta elő Medgyasszay Vince püspök a maga hatalmas programbeszédét, melynek egyes, nagy tetszést keltett részeit a következőkben közöljük: »A magyar társadalmi, politikái, nemzeti és egyházi élet programmját ma egyetlenegy szó fejezi ki: reform. Már most kijelentem, hogy a napi pártpolitikától magamat távol óhajtom tartani. De ki kell jelentenem azt is, hogy egész szivemből, teljes elmémből és minden erőmből támogatni és istápolni fogom azt a törekvést, — bárhonnét és bárIritől jöjjön is, — amely a 'dunántúli magyar református nép anyagi és szellemi magasabb életszínvonalának, kultúrájának, boldogabb jövőjének megalapozását, fejlesztését és a lehetőség szerinti tökéletességre emelését célozza és munkálja. Nem tartozom azok közé, akik egy széllebbenésben már vihart látnak, de lehetetlen észre nem venni: a legújabb időkben, a mi dunántúli református egyházi közviszonyainkéban is, a valláserkölcsi élet hanyatlásának, s következményeként a gyülekezetek belső és külső sorvadásának jelei mutatkoznak. Mindennek egyetlen gyógyszere van: visszatérés a régi mesgyékre, az ős-kálvinista puritán lélekhez. Magyar református egyházunk önfenntartásának, állandó reformációjáhak hatalmas eszköze és fegyvere az iskola. Sajnos, hogy a nehéz élet kemény harcaiba éppen az az osztály lép leghiányosabb fegyverzettel: legkevesebb szakismerettel, amelyet a mai gazda-j sági világválság a legközelebbről érint^ % kisbirtokos-földmíves osztály. A legerp$el*b. gazdavédelem nem a kisbirtokok védettségié), hanem az ifjabb gazdanemzedéknek^.a megváltozott termelési és értékesítési viszonyokhoz alkalmazkodni tudó magasabb tudása és. képesítettsége. Éppen azért örömmel propagálok minden olyan elgondolást^erőteljesebb gazdanevelés megvalósítására/ irá^ nyuL obiiM s8krfl-x«>íol A jobb magyar jövendőty^régivpiesgyéli visszaállítását először IsteáiikegyielmétőDy ázw után égő magyar szivek összedobbanásától, azS élő, erős, dolgos magyar ékezek izomszakai" dásig megfeszített munkásságától remélem (és-: várom és bizton hiszem, hogy ez a reménység nem szégyenüli;meg// iinö Y n rí;! b Sem Magyarországot, sem a Krisztus anyaszentegyházát megölni nem lehet. Ha a. magyar fát derékban kettétörte is a világpusztító fergeteg, £ad<Jig öntösszük jnyfftój verítékünkkel,"'könnyünkkel", s ha k'ell: ferfir vérrel, amíg új koronát nevel. A'kú .ebben a szent küzdelemben /télreáll, aki fc közénk tett kardon túlnanrlévőkről csa^o egy órára is megfeledkezik,I Isten ;képét. törli ile önmagáról^ Htt»blM>t £ töxÖYS A .i-btfaírnímt Az egyházkerületi közgyűlés nagy éljenzéssel fogadta Medgyasszay püspök első hin vatalos megnyilatkozását >s aztán letárgyalta a tárgysor többi! pontjait, melyek közül a& számíthat közérdeklőfdésre, hogy a megüresedett lelkészi főjegyzői állásra kíirták a választást, a szavazatok beadásának határnapját április 30-ban állapítván meg. ni >íij?Jjv/íohríD >ta'{Í3rn£ t>bg3m ; nr Ij Küldöttségek fogadása.,, r 3/21 óra tájban kezdődött meg a tisz-' telgő küldöttségek fogadása. Elsőnek az egyetemes református egyház, a testvérkerületek és más egyetemes ref. intézmények üdvözletét tolmácsolta Baltazár Dezső püspök. A testvér evangélikus egyház nepes küldöttsége élén Kapi Béla püspök mondott üdvözlő beszédet. Németh József apátplébános Rott Nándor veszprémi megyéspüspök és a pápai róni. kath. hitközség jókivánatait tolmácsolta. A Szent Benedek-rend nevében dr. Dobrovich Ágost igazgató, az irgalmasrend részéről Kacsur Bertalan prior üdvözölték a püspököt. A helybeli izr. hitközség nevében Haberfeld Jakab főrabbi mondott üdvözlő beszédet. Veszprém, Győr, Komárom, Fejér, Vas, Zala vármegyék és a területükön levő városok