Pápai Hírlap – XXXII. évfolyam – 1935.
1935-01-12 / 2. szám
— Harminc perc közgazdaságtan. A Közművelődési Egyesület idei első ismeretterjesztő estjén dr. Sulyok Dezső, az egyesület alelnöke tartott ezzel a címmel előadást. A gazdasági élet elemi jelenségeit és a társadalmi gazdaságtan alapfogalmait ismertette bevezetésképen, majd a nemzetgazdaságtan birodalmának négy alapterületét: a fogyasztás, termelés, forgalom és jövedelemelosztás probléma-csoportjait körvonalazta. Tömör fogalmazásban, élvezetes előadásban a nemzetgazdaságtan tudományának nehéz problémáit olyan világossággal, a dolgok velejét olyan egyszerű formában mutatta meg, hogy a közgazdaságtan tudománya iránt érdeklődők pompás tájékozódást szerezhettek a különben nehezen megközelíthető ismeretvilágban. Előadásának nagy sikere volt. Sulyok dr. e témakörben még két-három előadást fog tartani. — A Gizella-kápolna restaurálása. Veszprém városa restaurálni szándékozik a Gizella-kápolnát, amely egyik legszebb műemléke az országnak s ezzel a munkával kíván áldozni Szent István emlékének is, akinek 900 éves jubileumára készül az egész ország. Az ősi püspöki székhely, amelynek falai, között olyan szeretettel időztek hajdan az Árpádok királyi asszonyai, a kegyeletes emlékezésen túl idegenforgalmi szempontoktól vezettetve is határozta el a restaurálás költséges munkáját, mert ezzel a helyreállított müemlékkkel akarja gazdagítani a város látnivalóit. Az elmúlt évek folyamán ugyanis Berky Miklós polgármester céltudatos programmot dolgozott ki az idegenforgalom fejlesztésére s az idei nyáron ennek eredményeként már kétezerötszáz külföldi látogatta meg Veszprémet. A város a restaurálás elhatározásával egyidejűleg ötnyelvű prospektust is bocsátott ki s elérte azt is, hogy a jövő évben már kilenc vonatpár közlekedik Veszprém és a Balaton között is. A Gizella-kápolna restaurálásának munkáját a tavasz folyamán szándékozik megkezdeni a város és ha a szükséges anyagi fedezetet sikerül biztosítani, az idegenforgalom megindulása idejére már helyreállítják ezt az ősi emléket. — ismeretterjesztő-előadás. A pápai ipartestület vezetősége és az iskolánkívüli népművelési bizottság elnöksége az iparosok ismereteinek gyarapítása céljából folyó hó 13-án, vasárnap délután fél 5 órakor a Levente-Otthonban tartja az idényben első ismeretterjesztő előadását. Vendégeket is szívesen látnak. Műsor: 1. Beethoven: „Isten dicsősége". Énekli az Iparos Dalkör dr. Jámbor Mike bencés tanár karnagy vezetésével. 2. Bevezető beszédet mond Szemerédy János áll. tanítóképző int. igazgató. 3. „A nővér". Incédy László verse. Szavalja Sipiczky János. 4. Magyar népdalok. Énekli Papp Sándorné, zongorán kiséri Tóth Gizike. 5. Ipari tisztességről. Előadja dr. Újlaki Géza iparkamarai titkár. 6. Káldy: Bercsényi nótája. Játsza a tanítóképző intézet kis-zenekara. 7. Magyar dalok. Énekli az Iparos Dalkör. Műsor személyenként 10 fillér. — Eljegyzés. Néhai Vidos Simon ny. m. kir. áll. műszaki tanácsos leányát, Babyt eljegyezte Wittman Dezső borkereskedő Budapest. (Minden külön értesítés helyett.) — Szentek és történelmi nagyságok a reklám szolgálatában. Az Antialkoholisták Egyesülete beadvánnyal fordult a kereskedelemügyi miniszterhez és rámutatott arra, hogy az utóbbi időben egyre erősebben terjed ipari körökben az a szokás, hogy a különböző árúk, fogyasztási cikkek elnevezésénél, védjegyeinél a szentek nevét és képét használják fel a vállalatok. Az antialkoholisták ebben a tényben a szentek emlékének profanizálását látják. A miniszter e beadványra közölte, hogy tényleg foglalkozik egy olyan tervezet gondolatával, amely a kereskedelmi- és iparcikkek elnevezésénél és védjegyeinél a szentek nevének és képének alkalmazását megfelelően szabályozza. Mivel a jelzett kérelemmel kapcsolatban egyre több panasz merül fel, hogy úton-útfélen a legkülönfélébb iparcikkek elnevezéseinél, reklámjainál nagy előszeretettel használják fel a magyar történelem ragyogó alakjainak nevét és képét, sőt mulatóhelyiségek cégérein is sűrűn olvashatók országszerte nemzeti nagyjaink nevei. A miniszter a készülő törvénytervezetben a szenteken kívül történelmi nagyjaink nevének használatát is el fogja tiltani. — Esküvő. Rosenfeld Gizi és Geiger Jenő f. hó 20-án délután fél 2 órakor tartják esküvőjüket az Elite-kávéház udvarán, melyre jóbarátaikat és ismerőseiket ez úton tisztelettel meghívják. (Minden külön értesítés helyett.) — Sí-kirándulók kalandja a Bakonyban. A Kárpát Turista Egyesület pápai csoportjának sí-osztálya vasárnap sí-kirándulást rendezett a szomszédos Bakony hegységbe. A kora reggeli órákban a sí-osztály 13 tagja teljes felszerelésben útnak indult Bakony felé, hogy annak alkalmas terepén hódoljon kedvenc sportjának. A síelők eljutottak egészen Járiföldig, itt azonban nemvárt meglepetésben volt részük. A közeli fenyves erdőből hirtelen, riadt futással egy sebzett vaddisznó közeledett a síelők felé, s már egészen közel volt a társasághoz, amikor egyszerre megfordult és ellenkező irányban tovább futott. A síelőknek az ijedtségen kívül szerencsére más bajuk nem történt és rövid idő múlva tovább folytatták útjukat a hófödte szakaszokon az est beálltáig. — Itt említjük meg, hogy Pápán is kezd tért hódítani a sí-sport. A Bakony természeti fekvése, alkaímas pontjai és közelsége minden sportolónak alkalmat ad arra, hogy sportbéli tapasztalatait ezen a téren is gyarapíthassa és egészségi szempontból is hasznosíthassa a szervezet számára. Fényes bizonyítéka a pápai sí-sport fellendülésének, hogy a jelentkezők száma folyton emelkedik és hangoztatják a sí-vezérek, hogy rövid időn belül a Bakony lesz a síelők leglátogatottabb helye. Bálokra Estéíyekre rendelésre készítek arany és ezüst öveket, bőr-diszgombokat és estélyi táskákat, hozott anyagból is GYŐRI BORONDOS Pápa, Kossuth Lajos utca 22. sz. — Turul-bál. A Turul-bál rendezőbizottsága most bocsátja ki ízléses meghívóit e hó 19-én József főherceg legfőbb védnöksége alatt tartandó táncestélyére. Városunk és környékének úri társadalma nagy érdeklődéssel várja a farsang legjobbnak Ígérkező bálját. Meghívók igényelhetők minden délután a Griffben lévő bálirodában. — 19 évesek jelentkezése. A m. kir. rendőrkapitányság vezetője felhívja Pápa m. város területén állandóan tartózkodó mindazon férfi és nő pápai lakosokat, akik 1917. évben születtek, tehát 1935. évben a 19. életévükbe lépnek, hogy saját személyükre szóló bejelentkezési kötelezettségüknek legkésőbb 1935. évi január hó 31-ig a m. kir. rendőrség pápai kapitányságán a bejelentési irodában, 8-as szoba, tegyenek eleget, mert indokolatlan mulasztók ellen a kihágási eljárás folyamatba fog tétetni. — Sí-kirándulás. M. K. E. Bakonyosztálya e hó 13-án, vasárnap sí-kirándulást rendez a Bendei erdő és a Döbröntei vár környékére. — A városi nőipariskola táncmulatsága. A diákbálok kedves derűje és közvetlensége költözött be január 5-én este a Griffszálló komoly boltívei közé. A „cérnászok" — kiket így becéz az aranyifjúság —, maguk készítette egyszerű, de ízléses egyforma ruhákban, rengeteg táncost vonzottak az öreg Griffbe. A talp alá való rázendítésével hamarosan színes forgataggá vált az egész terem, melynek fiatalos vidámsága lankadatlanul tartott reggel 4 óráig. A bájos táncosnők egy percig sem pihenhettek. Kitűnő zenét cigány- és jazz-zenekar szolgáltatott felváltva. A farsang első bálja úgy erkölcsileg, mint anyagilag jól sikerült. —- Kulturális előadás. A Ker. Munkásegyesület f. hó 13-án, vasárnap d. u. 5 órakor saját helyiségében (Szentilonai-utca 12. szám.) kultúrális előadást tart, melyre a tagokat tisztelettel meghívja az elnökség. Előadást tart dr. Soós Adorján főiskolai tanár a történelem köréből. Előadás után szórakoztató műsor. Belépődíj nincs. Minden Orion-fádiókereskedőnél kaphatók — Ügyvédszövetségi előadások. Az Orsz. Ügyvédszövetség győri osztálya a téli szezonban havonként egyszer a jogászközönség továbbképzése céljából egy előadássorozatot rendez. Az előadássorozat legközelebbi előadásai folyó hó 20-án lesznek és pedig délelőtt fél 11 órakor Győrött a városháza közgyűlési termében. Ezen előadáson dr. Bernolák Nándor ny. miniszter egyetemi m. tanár, ügyvéd „Erkölcsi tekintetek a nemzetközi jogéletben" cimmel és dr. Markos Olivér máv. főügyész „A veszélyes üzemek kártérítési felelőssége" cimmel tartja meg előadását. Az előadások belépődíj mentesek és azon minden érdeklődőt szívesen lát az Orsz. Ügyvédszövetség győri osztálya. Az előadás után az előadók tiszteletére a Royal-szálloda gobelin termében társasebéd lesz. — Vitézi táncestély. Nemes Veszprém vármegye vitézei 1935. évi január hó 12-én a veszprémi Petőfi-szinházban, valamint a Koronavendéglő összes termeiben műsorral egybekötött táncestélyt rendeznek. A műsor gondosan van összeállítva. A rendezőség élén vitéz Setéth Vince, a vármegyei vitézi szék kapitánya áll. — Korcsolyázók öröme. A várva-várt hideg beálltával vidám korcsolyázás indult meg a PFC jégpályáján. Apró kisdiákok és komoly műkorcsolyázók már hetek óta lesik a hőmérő sülyedését, végre kívánságuk teljesedett, a langyos téli időjárás után itt az első jég. Örömmel tapasztaljuk, hogy ennek az igazán egészséges és szép téli sportnak, különösen a gyermekek részéről, mindtöbb kedvelője akad. — Táncos tea-est a bölcsödé javára. A Stefánia Szövetség saját bölcsődéje javára, 1935 január 20-án este 7 órai kezdettel a Levente-Otthonban zenével, büffével, tombolával egybekötött táncos tea-estélyt rendez. Belépőjegy 50 fillér. Tombolajegy 20 fillér. — Tisztújítás a zsidó hitközségben. A pápai aut. orth. izraelita hitközségnek folyó hó 1-én megválasztott 80-tagu képviselőtestülete folyó hó 6-án, mult vasárnap ejtette meg a tisztújítást a következő eredménnyel: Elnök : Breuer Lipót (harmadszor), első alelnök: Fischer Gyula, alelnök és iskolaszéki elnök: dr. Weltner Sándor, rituális bizottsági elnök: Steiner Vilmos, pénzügyi bizottsági elnök: dr. Pápai Lajos; tanácsosok: Eisler Mór, Preisach János, Weltner Manó; pénztáros: Kaufmann Ignác; ellenőr: Günsberger Géza; gondnok: Steiner József mérnök; taímudtórai elöljárók : Rechnitzer Simon, Hoffmann Miksa; templomatyák: Lőwenstein Jakab, Biedermann Tóbiás, Friebert Miksa; elöljárók: Bischitz Mór, Braun Miksa, Grünwald Imre, Guttmann Miksa, Hoffmann Lajos, Kardos Károly dr., Kolin József, Krausz Jakab, Lusztig Sámuel dr., Marton Ignác L., Pfeiffer Ignác, Rapoport Vilmos, Süsz Sámuel, Wittmann Ignác. Ezen kívül megválasztották a különböző bizottságok tagjait.