Pápai Hírlap – XXXII. évfolyam – 1935.

1935-01-12 / 2. szám

MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Liget-utca 6. szám. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefonszámok: Szerkesztőség 171. Kiadóhivatal 131. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Hinni akarjuk, de úgy hogy ne csak e percben higyjük, hanem, hogy hitünk állandósuljon, meggyőződésünkké váljék, hogy az a paktum, amit Mussolini és Laval megkötöttek, amelyet mindegyik fél s mindegyik fél mögé sorakozó csoportok olyan osztatlan^ csak talán egy-egy túlzó francia vagy szerb nacionalista hang által megzavarni próbált örömmel fogadtak, valóban azt a célt szolgálta, amely után a békekötés óta eltelt 15 esztendeje eddig hasztalan epedtünk, t. i. Európa békéjét. Sok-sok keserű tapasztalat után, annyi kínos csalódás után szeretnénk optimisták lenni. Szeretnők beleélni magunkat abba a gondolatba, hogy az a gyűlölet, melynek még csak nemrég is oly szomorú kilobbanásait láttuk, az most már végre eltűnik, hglyre áll a jó viszony nemcsak a két eddig rivalizáló nagyhatalom, de köztünk és szomszédaink között is, akik velünk együtt beinvitáltattak a béke most készült nagy okmányának aláírására. A magyar nem volt soha gyűlölködő természetű, a magyar igazán krisztusi szellemben hajlandó volt megbocsátani ellenségeinek, ha azoknál igaz megtérési szándékot tapasztalt. Ennyit azonban már csak nemzeti önérzete és méltósága megköveteltet vele, hogy lásson bizonyos változást, lássa a vagyonukból kiforgatott, otthonukból kivert szegény magyaroknak családjukhoz, foglalkozásukhoz való visszatérését, lássa azoknak az üldözéseknek megszűnését, amiben erdélyi véreinknek nap-nap után eddig részük volt s lásson még egyet, amire az új szerződés — amint az természetes és várható is volt — megadja a módot és lehetőséget, hajlandóságot arra, hogy a revízió előkészítésére az első komoly lépések megtörténjenek. Hogy mi határokat nem fogunk, nem akarunk erőszakosan megváltoztatni, azt igazán szükségtelen külön hangsúlyoznunk. Arról nem szólva, hogy körülkerített, lefegyverzett állapotban erre amúgy is alig vállalkozhatnánk, az az általános békevágy, amelyet nálunk uralnak a lelkek, ezt részünkről eleve kizárja. Nem vért, de kenyeret és igazságot kiván a magyar nép. Kenyeret a normális forgalom, a szomszédokkal való becsületes gazdasági viszony helyreállítása által és igazságot, igazságot az egész vonalon, emberi jogokat, keresztyén igazságot azoknak, akik ma pogány jogtalanság alatt nyögnek és igazságot nekünk, kik ámítás, csalás által jogos örökségünktől ezer éves területeinktől megfosztattunk. Európa békéjének szilárdabb talpköve alig található, mint Magyarország, de ennek a talpkőnek meg kell adni a maga méltó helyét, ezt a talpkövet úgy kell méretezni, hogy legalább az elszakított szinmagyarságot magába foglalja. Ha ez a belátás úrrá lesz a lelkekben, akkor áldásos gyümölcsöket fog csakugyan teremni az az egyezség, amelyet Mussolini és Laval Rómában aláírtak. Az a téma, amiről a következőkben szólani akarunk, inkább ugyan a mult héten volt aktuális, amikor az a két tisztességes, munkás polgár időelőtti tragikus halálát okozó szabadságtéri bankrablás lejátszódott, de úgy érezzük, hogy — mivel, sajnos, hasonló esetek minduntalan előfordulnak, egy kisebb szabású már e héten is megesett — nem vesztette el aktualitását még ma sem. Azokról a tudósításokról akarunk szólani, amelyek a gyilkosok vallomásairól kivétel nélkül az összes nagy lapokban megjelentek s amelyek bűnözésre hajlamos emberek megmételyezésére voltak szerfölött alkalmasak. Megrögzött gonosztevő mindig akad, van köztük olyan is, aki még az akasztófa alatt sem bánja meg tettét, hanem csak arra gondol: mily nagyszerűen élhettem volna a rablás és gyilkolás útján szerzett pénzből, ha a rendőrség nem lett volna ügyesebb, mint én. Ám hogy ezt a gondolkodásmódot mért szükséges a közönségnek a maga — gonoszra hajló emberekre feltétlenül csábító ingerként ható — meztelenségében bemutatni, mi szükség azt per longum et latum előadni, hogy ezeknek a hamar hurokra került gazoknak nem volt elég a napi tisztes kenyér, a jó szállás és ruházat, ők urasan akartak élni, mulatni, dorbézolni, mert máskép — szerintök — nem élet az élet, azt igazán megérteni nem tudjuk. A sajtónak nagyon meg kellene gondolnia, hogy az ilyen közlések mennyi erkölcsi romlásnak lehetnek előidézői és a maga nemes hivatásának teljes átérzésével mellőznie kellene őket. Ellenkező eljárásukkal, akaratlanul, mert a szándékos szenzációhajhászást eleve kizárják kombinációkból, hozzájárulnak azoknak a gangszter-hősöknek kitermeléséhez, akiknek megteremtéséhez a mozik gangszter-filmjei is nem csekély mértékben hozzájárulnak. Ezeket a minden rabló és gyilkos trükköt szemmel láthatólag bemutató filmeket, amelyeket a normális mozilátogató csak izgalmas érdeklődéssel néz, de amelyek megtekintésére nagyon sokan tanulmányi célból járnak el, részünkről egyáltalán kasszálandónak tartjuk. Százszor több bűnözésre indítanak ezek, mint a sokszor sokkal szigorúbI ban kezelt és megcenzurázott sikamlós vagy j frivol darabok. Természetesen nem ezek érdekében kívánunk ezzel a kijelentésünkkel lándsát törni, csupán arra akarnók a közfigyelmet felhívni, hogy a gangszter-filmek szintén cenzurázandók, sőt szerény nézetünk szerint a műsorból teljesen kicenzúrázandók volnának. A riporterek fölösleges közlései ellen pedig ajánljuk a szerkesztői cenzúrát. S tesszük ezt akkor is, ha ezen véleményünkért akár reakciósoknak is tartanak bennünket. I Első az erkölcs, minden további érdek aztán j következik. A kenyérkereső nő. Lelkiismeretlen, férfiatlan hajszának van a női munka gyakran kitéve. Egyesek, sőt szervezetek részéről is. Nagyon jól tudjuk, hogy vannak munkák, amelyekre nők nem alkalmasak, de vannak olyanok is, amelyeket az asszonyok sokkal jobban végeznek, mint a férfiak. Mi qők, nem akarjuk elvenni a férfiak kenyerét, mi csak a férfi mellett akarunk dolgozni, mint egyenrangú segítőtársak, ki akarjuk egészíteni az ő munkájukat. A világ nem lehet meg nő nélkül. A nő hordja az élet nehezebb részét, még a családi életben is, hiszen ő hozza a világra a gyermeket, ő neveli és ápolja, tanítja az első imádságra, az első szent érzést, a hazaszeretet szent érzését ő oltja a gyermek lelkébe. Fárad, szenved és dolgozik — mosolyogva. A férfi, a keményebb, küzd a létfentartásért. Ez a normális állapot, de sajnos, manapság nagyon sok a kivétel. Azt mondják, a nő menjen férjhez. Én is azt tartom, mert ez a leghelyesebb, a legtermészetesebb is. Csakhogy a statisztika szerint több a nő, mint a férfi, így hát hiába akar minden nő férjhez menni, nem lehet valamennyinek férjhez mennie. Ezek a nők, ha tisztességesek akarnak maradni* kénytelenek, természetszerűleg, a tanítói, tanári, hivatali pályákon, üzletekben, stb. elhelyezkedést keresni. Tapasztalatból tudom, hogy az iskolában a lányok sokkal szorgalmasabbak, kötelességtudóbbak, mint a fiuk. Közismert dolog az s talán az lehet az oka, hogy a nő szellemileg és testileg is hamarabb fejlődik. Hiszen a tizennyolc éves leány már férjhez mehet, nyugodtan családot alapíthat, mig a tizennyolc éves ifjú még szinte gyerek, kiforratlan gyerek. És hány nő van, aki felveszi a harcot, magára hagyatottan harcol az életért, nem passzióból, hanem kényszerűségből. Az Országházban is volt, talán még van is élő példa: a kőfaragók műhelyében husz férfi között dolgozott és talán még dolgozik is egy kőfaragónő, jó családból való leány, aki képzőművészeti főiskolát végzett, de nem találván munkát, beállt a kőfaragó munkások közé. Napi kilenc órát dolgozik és mindig azok között volt, akik a legtöbbet produkálták. Hány leány van, aki szüleit tartja, testvéreit nevelteti, kicsiny fizetéséből, aki komolyan és fáradságot nem ismerve áldozza fiatalságát övéiért. Hány asszony van, aki beteg férjét, ennek anyját, vagy apját tartja el, hány asszony, aki özvegy lett, vagy akit elhagyott a férje és a létért való küzdelemben, egyedül is bátran, sok megpróbáltatás közepette is becsülettel, fáradhatatlanul harcol magáért és övéiért. Általában a dolgozó, komoly nők mindig megállják helyüket, néha jobban, mint sok-sok férfi. Ne mondják azok a fiatalemberek, akik a kenyérkereső nők könnyes kenyerét irigylik, hogy ők abból a 60—80—100 pengőből csaláIRDETMÉNY. A Pápai Hitelbank Részvénytársaság 1935 január 1-én megalakította XVI.-IK ÉVTÁRSULATI ÖNSEGÉLYZŐ-EGYLETÉT és i>t évi időtartammal, részletenként és hetenként egy peiMjő befizetéssel. Tetszés szerinti heti részletek jegyezhetők. A betétek havi részletekben is fizethetők. A jegyzett betétrészek arányában kölcsön igényelhető. Minden egyéb feltételre készséggel ad felvilágosítást A Pápai HiteSbank Részvénytársaság.