Pápai Hírlap – XXXII. évfolyam – 1935.

1935-11-23 / 47. szám

Budapesten és Szegeden a héten sajná­latos diákzavargások voltak, melyek miatt az egyetem egyes fakultásait pár napra be is zárták. Az antiszemtia tüntetések az illetékes tényezők nézete szerint feltétlenül külső be­folyásra vezethetők vissza. Ügy Hóman köz­oktatásügyi-, mint Kozma belügyminiszter ki­jelentették, hogy a hazánk reputációja szem­pontjából is veszélyes jelenségeknek teljes eréllyel véget vetnek. Szentesen négy jelölt adta be ajánló­iveit, ezek közül azonban Pallavicini Qyörgy őrgróf és Dénes István nem tudván a kellő számú aláírásokat megszerezni, így a vasár­napi választás vitéz Várady László (Nep) és Nagy Pál (független kisgazda) közt fog el­dőlni. — Ónodon a Lukács Béla főispánná történt kinevezésével megüresedett mandátu­mot 5000 szótöbbséggel Lichtenstein László (Nep) nyerte el a független kisgazda jelölt­tel szemben. Márkus Lászlót, az Operaház főrendező­jét az elhunyt Radnai Miklós helyébe a mj. kir. Operaház igazgatójává nevezték ki. Álta­lános az a vélemény, hogy méltó utód jutott Radnai örökébe, aki operánkat megtartja európai színvonalán. Az angol választások a kormánynak óriási sikert hoztak úgy, hogy Baldwin miniszter­elnök a képviselőházban 245 főnyi többség­gel rendelkezik. Szenzációja volt a választá­soknak a munkáspárti Macdonald volt mi­niszterelnöknek, a ma uralmon levő nemzeti többség létrehozójának bukása. Macdonald mindazáltal megmarad továbbra is miniszter­nek s egy biztos mandátumot fog kapni. Az abesszin harctér fontosabb eseményei voltak e héten: Badoglio tábornagy vezér­kari főnöknek, a szintén tábornaggyá, előlép­tetett de Bono tábornok helyébe főparancs­nokká történt kinevezése, a négusnak a déli frontra történt elutazása, melynek folyamán a már eléggé veszélyeztetett Harrarba érke­zett, számos kisebb t f de véres csatározás és egy hatalmas olasz repülőtámadás, amelynek rengeteg halottja van. _ Olaszország hatalmas tüntetéssel fogadta november 18-ikát, a népszövetségi megtorlá­sok kezdőnapját. Minden szükségletét csök­kenteni fogja az olasz lakosság, külföldi árut nem vásárol, hústalan napokat tart, a fűtést, világítást korlátozza, a lapoknak naponta csak egyszer lehet megjelenni, az önellátásos ter­melés fokozására minden előkészületet meg­tesz. Aix-en-Provenceben a héten kezdődött meg a marseillei királygyilkosok, illetve — j mivel a gyilkos a tett elkövetése után öngyil- j kos lett (vagy agyonlőtték) —: a gyilkosság- | ban való bűnrészességgel gyanúsított három i Ustasa-tag bűnpörének tárgyalása. A tárgya- i lás igen nagy izgalmakat keltett, az esküdt- ; szék Desbons védőügyvédet, aki a tapasztalt ! törvénytelenségek ellen erélyesen tiltakozott, i kizárta a védőségből, sőt az ügyvédi kamará­ból is. A tovább is szenvedélyesen folyó tár­gyalást végül is egyelőre elhalasztották. — Nem csoda — Tungsram Duplaspi rá11ámpát vettünk. Egész más a fénye annak! (Segéd ur, a legfon­tosabbat elfelejtette I A Tungsram Dupla­spirállámpa nemcsak jobb fényt ad — de kevesebb áramot is fogyaszt. Egyszóval takarékos lámpa.) kapujához és váratlanul gólt ér el Kovács fe­jese révén (3:1). Szünet után sorozatos Ki­nizsi-támadások eredménytelen befejezéssel. Nemes visszaesése folytán többször veszélye­sen támadott a ZTE II. is és Kiss révén majd­nem gólt lő, de lövése mellé jut. Az egész me­zőnyből két játékost kell kiemelni, mégpedig Szökrönyöst, a ZTE kapusát, aki minden lö­vést biztos kézzel tett ártalmatlanná; és Bő­szét a Kinizsiből, aki vasárnap nagyon kelle­mes perceket szerzett a Kinizsi-tábornak. Kí­vüle Dómján jeleskedett. Németh kisebb hi­báktól eltekintve jól vezette a mérkőzést. Celli vasutas—Pápai vasutas 2:0 (1:0). Celldömölk. Barátságos. Biró: Horváth. A két rokon csapat küzdelméből a valamivel jobb csatársora celliek kerültek ki győztesen;. A pápai csapat úgy játszott, mintha pon­tokért menne a játék. Sok támadást főlegl lelkesedése révén vezetett, de eredmény nél­kül. Pala kapus jól védett/ Sok és veszélyes labdát hárított el kapujától. Komplett Kinizsi játszik vasárnap az alosztály éllovasával, a Máv Il.-vel Pápán a ligeti sporttelepen. SPORT. Kinizsi—ZTE II. 3:1 (3:1). II. o. bajnoki. ( Pápa. Biró: Németh. Az első félidő meghozta I a végeredményt. A helyi csapat győzött ugvan, de játéka nem volt meggyőző erejű, a tartalékos csapatban sok a pótolni való. Va­lahogy úgy tünt fel a dolog, hogy a Kinizsii a jelen szezonban nem bír átlagon felül emel­kedni ; utóbbi győzelmeit a szokottnál gyen­gébb teljesítmény után érte el. Nehezen len­dül játékba a Kinizsi, az első gól ennek meg­felelően késik. A 21. percben Unger elhúz a védők mellett és nehéz szögből gólt lő. Má­sodik gól Burján érdeme, akinek bátor be­lépése gólt hoz. Harmadik gólt Szalmásy szerzi, aki tisztán áll a 'kapu előtt, a jól védőj Szökrönyös mellett behelyezi "a "afidát (3:0). Kezdés után ZTE II. is ellátogat kis Tóth — A drága magyar cukor. Sok szó hang­zott el eddig is a drága magyar cukorról, amit olyan bőségben állíta­nak elő gyáraink, hogy tekintélyes mennyiség­ben exportálhatjuk. Az a statisztika, amelyik összehasonlításra ad alkalmat a cukor árára és fejenkénti fogyasz­tására vonatkozóan, Magyarországon és kül­földön, igen szomorú adatokat tár elő. Az árnivó tekintetében az előkelő harmadik he­lyen állunk. Olaszor­szág előz meg bennün­ket 1.86 P-s és Bel­gium 1*37 P-s árral, a mi 1*28 P-s áraink­kal szemben. A kör­nyező államokban: Ju­goszlávia 94 f-t, Cseh­szlovákia 88, Ausztria 87 és Románia 86 fil­lérért árusítja e fontos élelmiszert. Európában Svájc és Anglia adja legolcsóbbért, 28 fil­lérért a cukrot, de Pe­ruban még olcsóbb: 15 fillér a cukor ma­gyar pengőre átszámí­tott ára Fogyasztás te­kintetében Anglia, Dá­nia és Svédország ve­zetnek, ahol 51'5, 48*7, illetve 45'3 kg. cukrot fogyasztanak fejenként, Magyarország ezzel szemben 1006 kilós fogyasztással szerepel a statisztikában és csak Lengyelország (10), Olaszország (7*8), Ro­mánia (6'6), Jugoszlá­via (6'5), Bulgária (4 9) kilogrammos fogyasz­tással kerül mögéje. ANGLIA REPREZENTATÍV REGÉNYE AHEDBIES CSALÁ NÉGY RÉSZ. NYOLC KÖTET. 2000 OLDAL ÁRA KÖTETENKÉNT 2 PENGŐ 50 FILLÉR KAPHATÓ MINDEN KÖNYVESBOLTBAN fogadása után az orvosi rendtartásról szóló javaslatra tértek át. Dr. Végváry József elő­adói beszéde után a javaslat ellen dr. Cseh­Szombathy László, mellette Alföldy József szólaltak fel. — Ilyen jól se borotvált még \

Next

/
Thumbnails
Contents