Pápai Hírlap – XXXII. évfolyam – 1935.

1935-11-23 / 47. szám

— Városok kongresszusa. A hét elején tartották meg a fővárosban az újjá alakult városok kongresszusának első üléseit, melyeken 73 vidéki kiküldött — városunkból Hamuth János polgármester — volt jelen. A polgár­mesterek hétfőn megtekintették a főváros újabb, nevezetesebb szociális intézményeit. A másnapi gyűlésen, melyen Tomcsányi Kálmán belügy­miniszteri államtitkár is jelen volt, megtartották a tisztújítást. Majd az új elnök, Szendy Károly fővárosi polgármester vezetésével a munka­nélküliség leküzdésének problémájával foglal­koztak. A kormányt meg fogják keresni együttes autorizált kölcsönkötvények kibocsátása és a városok rövidlejáratú kölcsöneinek rendezése tárgyában. Állást foglaltak a 40 órás munka­hét mellett. Kérik a városok forgalmi adó része­sedésének felemelését. Végül leleplezték Sipőcz Jenőnek, a kongresszus 1V 2 évtizeden át volt elnökének arcképét. — A dohánygyár új vezetősége. A m. kir. pénzügyminiszter a helybeli m. kir. do­hánygyár Fábián Imre elhunytával megüresedett igazgatói állására Csépány Béla aligazgatót ne­vezte ki, aki e minőségben pár hóval ezelőtt jött Pápára. Vargha György, a dohánygyár régi érdemes tisztviselője, aki egész szolgálati ideje alatt itt működött, ugyanezen alkalomból a gyár aligazgatójává neveztetett ki. — A városi képviselő-választások. A vármegye alispánja a polgármesternek a válasz­tások napja tekintetében tett előterjesztését jóvá­hagyta s így a képviselőtestületből kimaradó 15 tag megválasztása december 8-án, vasár­nap fog megtörténni. A vármegyei kisgyűlés a választás elnökéül Karlovitz Adolf kormány­főtanácsost küldötte ki; az igazoló-választmány elnöke az alispán akadályoztatása esetére dr. Konkoly Thege Sándor kormányfőtanácsos lesz. — »Az első evangélikus papné.« E címmel tartott nagy figyelemmel hallgatott előadást az evangélikus leányegyesület vasárnap esti szeretetvendégségén Nóvák Rezsőné ajkai ev. papné, aki Luther Mártonnak, a nagy reformá­tornak feleségéről, Bóra Katalinról szólott, kedves közvetlenséggel rajzolván meg a csa­ládi kört, amelynek központjában a hőslelkü reformátor megértő, okos és házias felesége állott. Vallásos összejöveteleken tapsolni nem szokás, de a hálás tekintetek, melyek a pó­diumot elhagyó kiváló előadót kisérték, bizo­nyították, hogy utat talált a nagyobb rész­ben női hallgatóság szivéhez: Schöck Gyula lelkésznek a szeretetről szóló irásmagyarázata harmonikusan illeszkedett bele az estély ke­retébe, amelyet ugyancsak a szeretet hozott össze; szeretet a felsegélyezésre váró árvák és nélkülözők iránt. — Előléptetés. A vallás- és közoktatás­ügyi miniszter dr. Földy Józsefet, a helybeli ref. kollégium kitűnő tanárát, a VI. fizetési osztály 3. fokozatába léptette elő. — Nőeg'yesületi tisztújító közgyűlés. A pápai ev. nőegyesület vasárnap tartott tiszt­újító közgyűlésén elnöknek Pócza Ferencnét, alelnöknek Schöck Gyulánét, pénztárosnak Ko­vács Károlynét választotta meg. Jegyző maradt özv. Dubovay Gézáné, ellenőr Nánik Pál. — Elhatározta a közgyűlés, hogy a szegény isko­lás gyermekek téli felruházása érdekében szé­leskörű mozgalmat indít. — Az Actio Katholica kultúrestje. A helybeli Actio Katholica kulturális szakosztálya mult vasárnap a Levente-Otthonban nagy ér­deklőés mellett tartotta meg idei első kultúr­estjét. A tartalmas és értékes műsor közép­pontjában dr. Nyisztor Zoltánnak, a kiváló pub­licistának előadása volt. A szociális problémá­ról szólott, meggyőző erővel mutatván rá, hogy a szociális eszme csak úgy, mint az egyenlőség és testvériség eszméje is, Krisztusból indul ki, s a Krisztus iránti igaz szeretet az elesettek, a szegények, betegek, gyámoltalanak felkarolásá­ban nyilatkozik meg. Szónoki hévvel előadott beszéde nagy és mély hatást ért el. Az est művészi részében a Stimegh Lothár által vezé­nyelt bencés reálgimnáziumi énekkar két fino­man kidolgozott számmal szerepelt. A katholi­kus leánykör kórusa két hazafias vers szavaló­kórusban történt kitűnő előadásával aratott köz­tetszést. Kiss László győri csellómüvész művészi, szívhez szóló csellójátékával, melyhez Fáber Anna szolgáltatott simulékony zongorakiséretet, szerzett gyönyörűséget hallgatóságának. A szép sikerű est megrendezésének munkáját dr. Hirt Miklósné és Borossay Jusztin vegezték. — Alapi Kamaraszínháza és Pápa városa. Olvassuk a lapokban, hogy Alapi Kamaraszín­háza, amely olyan nagy 'kedveltségnek ör­vendett városunkban, sorba járja a körülöt­tünk levő városokat. Játszottak Győrött, Sop­ronban, Magyaróvárott, Szombathelyen, most meg a veszprémi publikumot szórakoztatják,. Feltűnt, hogy elkerülik Pápát, noha a tavasszal itt színházbarátokat gyűjtöttek, aminek foly­tatásakép játszani szándékoztak. Miért ma­radt el akkor a játékuk, s miért kerülik el most Pápát? Ennek magyarázatát adja Alapi Nándor színigazgatónak hozzánk intézett le­vele, amelyből közöljük a következő részletet: »... már két esztendő óta minden! negyed év­ben kísérletet teszek arra, hogy Pápára me­hessek társulatommal már azért is, hogy az Országos Kamaraszínház pápai barátaival szemben vállalt kötelességemnek eleget te­hessek. Polgármester úr az idénre kilátásba helyezte, hogy a mozit megkapjuk. Mikor azonban jelentkeztem, elutasítottak azzal, hogy a mozi deficitbe kerülne, ha átengedné a helyiségét. A közjegyző úrtól több izben kér­tem a Levente-Otthont. Azt sem kaphattam meg. A Griff-szálló tulajdonosához kétizben átküldtem a titkáromat, egyszer tavasszal s egyszer most a mult héten. Tavasszal ide is Ígérte, de mikor le akaartunk menni, kiírták' a választásokat, most pedig azzal utasítottak el, hogy táncpróbák vannak a Griff nagyter­mében^ Alapiék felvilágosításait tudomásul vesszük, s bizonyára tudomásul veszik 1 a Ka­maraszínház barátai is, valahogy azonban a dolog még sincs rendjén. Nincs rendjén, hogy a színészet ki legyen zárva abból a Múzsa-haj­lékból, amelynek jogelődjét ott a Széchenyi­téren félszázaddal ezelőtt lelkes pápai pol­gárok a színművészet állandó otthonául épí­tették fel. Tudjuk, hogy a mozi nehéz viszo­nyok között van, de az a két hét, ameddig a Kamaraszínház játszana benne, alig mentheti ki a bajból. kabátprémezések, pré~ mek, tooák, gyer­mek-bundák, dús választékban, olcsón csak — Szereíetvendégség. A Ref. Leányegye­sület december l-én este 8 órai kezdettel tartja a ref. főiskola konviktusán ádventi sze­retetvendégségét, amelynek tiszta jövedelmét szegényei segélyezésére fordítja. A teajegyek i ára 60 fii 1. lesz. Műsor a következő számban. Ruha-anyagából rendelésre készí­tek retikülöket divatlap szerint. Győri böröndös, Pápa, Kossuth Lajos utca 22. szám. — A frontharcos törvénytervezet. Az Or­: szágos Frontharcos Szövetség által még 1932­ben benyújtott »Frontharcos Törvénytervezet«­í javaslat a különböző minisztériumok retor­; táin keresztül pénteken az első érdemi tár­! gyalás stádiumába jutott. Délelőtt fél 11 óra­I kor tartották az első ankétot a Frontharcos ; Szövetség képviselőivel. A közel háromórás | ankéton, melyen a frontharcosok eredeti ter­, vezet-javaslata alapján folytak a tárgyalások, | a legteljesebb összhang, valamint hivatalos | részről a frontharcos kívánságok iránt abszo­lút megértés nyilvánult meg. Az ankétot a hatalmas tárgyalási anyag miatt a jövő hét első napjaiban folytatják. — Áruszállítás Angliába. Az angol kor­mány rendelkezése szerint folyó hó 18-tól kezdve Nagybritanniába Magyarországból szár­; mazó árut csak akkor bocsátanak be, ha az származási bizonyítvánnyal ellátott. Ez a ren­delkezés nem vonatkozik hírlapokra, folyó­iratokra, könyvekre, hangjegyekre és térké­pekre. Az előirt származási bizonyítványokat díj- és illetékmentesen a Kerületi Kereske­i delmi Iparkamara Győr — adja ki. HA NACVOH &&&UNMMMÍ& VESZVMH Minden Orion rádiókereskedőnél kapható Orion-rádiók megtekinthetők és kaphatók Sommer Andor (Széchenyi-tér 15.) és Goldstein Gyuláné (Fő-tér 23.) mű­szerész-üzletében. — Eljegyzés. Schwarcz Piroskát el­jegyezte Hajnal István — helyben. (Minden külön értesítés helyett.) — Esküvők. Dr. Stein Sándor ügyvéd és Wagner Rózsi folyó hó 24-én tartják eskü­vőjüket Érsekujvárott (Nové-Zamky), melyre ismerőseiket és jóbarátaikat szeretettel meghív­ják. (Minden külön értesítés helyett.) Beck Bözsi és Krausz Zoltán ez úton tisz­telettel meghívják jóbarátaikat és ismerőseiket egybekelési ünnepélyükre, mely folyó hó 24-én délután félkettő órakor lesz az Elit-kávéház udvarán. (Minden külön értesítés helyett.) — „Fegyver." Erdélyi József, a poéta, Petőfi lelkének ez a kései örököse, akit mi pápaiak is itt töltött évei alapján szeretünk a magunkénak tekinteni, egy új irodalmi újságot indított meg „Fegyver" címen. A folyóirat, mely­nek tartalmából Móricz Zsigmond, Tóth Aladár, Fodor József és magának a szerkesztőnek ver­ses- és prózai közleményeit emeljük ki, évente tízszer jelenik meg, egyes számai 40 f-ért kap­hatók. A 4öltő előszó gyanánt verset írt, mely­nek első versszakát — poétái és szerkesztői hitvallás gyanánt — itt közöljük: Fekete sas kiált a tengeren, fekete sas hajókorláton túl, haragosan borzalja tollait, lecsap a sós habokra s elmerül. Fekete sas, mit hozol énnekem a mély tengerből ? Ne hozz kincseket, hanem hozz fegyvert, letörni rab lelkem szárnyairól a vasbilincseket!... Erdélyi József vállalkozását ajánljuk poézise minden barátjának szerető figyelmébe. —- Újabb rendelet a záróráról. A keres­kedelmi miniszter Pápára vonatkozólag el­rendelte, hogy a textil-rövidárú-kézimunka és rőfös kereskedéseket január 1-től murcius hó 15-ig este 6 órától reggel 5 óráig zárva kell tartani. ' — Kirakatrendező tanfolyam. A Testvéri­ség Sport- és Kultúregyesület hat héten át hetenként kétszer az esti órákban' kirakatren­dező tanfolyamot rendez az Iskolánkivüli Népművelési Bizottság tanfolyamainak kere­tében. A tanfolyam tagok részére díjtalan. Előadó Závory Zoltán festőművész, rajztanár. A tanfolyam befejezésekor kirakatverseny lesz díjazással.

Next

/
Thumbnails
Contents