Pápai Hírlap – XXXII. évfolyam – 1935.

1935-10-26 / 43. szám

A családibér. A családibér bevezetését sürgette a ker. szoc. munkások legutóbbi gyűlése, vagyis olyan szociális intézkedést sürgetett, amely tekintettel van a dolgozó munkás családi körülményeire, gyermekei számára, hogy így a nagyobb terhet viselő és több gond között élő munkás mun­kája után magasabb bért kapjon. A családibér, vagy családipótlék kérdése egyáltalán nem új keletű sem nálunk, sem külföldön, mert hiszen annak a gondolata már évtizedek óta foglal­koztatja a világot. A családibér mellett legelőször XIII. Leó pápa szállt sikra az 1891 május 15-én kihir­detett Rerum Novarum kezdetű enciklikájában, amelyben olyan munkabért követelt a munkás­társadalom számára, amelyből nemcsak a mun­kás, de családja is meg tud élni. Később Franciaország egyes városaiban a munkaadók kezdtek gyermekpótlékot fizetni családos mun­kásaiknak, majd példájukat követték a francia vasúti társaságok is. Mind amellett ezzel a családibér kérdése még nem oldódott meg, mert ebben a formájá­ban számosan kifogásolták és azzal érveltek, hogy a termeivények árát nem lehet aszerint olcsóbban, vagy drágábban megszabni, hogy azokat nőtlen, vagy többgyermekes családapák készítették. A megoldásra ugyancsak Franciaország­ban jöttek rá. A családipótlékot fizető gyárosok 1918-ban összeültek és elhatározták, hogy egy közös pénztárt létesítenek, abba minden héten befizetik a kifizetésre kerülő munkabérek bi­zonyos százalékát, s ez a pénztár fogja ezután a családipótlékot folyósítani. Ez az eljárás így lehetővé tette számukra azt, hogy ennek a szociális tehernek a mértékét előre ismerve könnyebben kalkulálhattak s a munkásfelvételek­nél nem voltak kénytelenek arra figyelemmel lenni, hogy nős, vagy nőtlen munkást vesznek fel. Ez a megoldás nagyszerűen be is vált, amit igazol az a tény is, hogy 1930-ban 3 és fél millió munkás 380 millió frankot kapott csa­ládipótlék címen a felállított, úgynevezett ki­egyenlítő pénztártól. A francia példát hamarosan követték a belgák és olaszok is, akiknél ma már szintén tekintélyes számú családi-pótlékot folyósító pénztár működik. Közben XI. Pius pápa is fel­hívta a világ figyelmét a családvédelmi pénz- j tárak intézményére, amelyek megvalósításával kapcsolatban a Quadragesimo anno c. körleve­lében a következő intelmeket találjuk: „Mindenképen azon kell lenni, hogy a családapának munkabére az egész háztartás költségeit fedezze. Különös elismerésünket nyil­vánítjuk mindazoknak, akik azt a bölcs és üd­vös rendszert meghonosították, hogy a munka­bér a családi terhekhez alkalmazkodik s a család szaporodása arányában növekedik". Hogy idő­szerű-e a családibér bevezetése Magyarorszá­gon, arra röviden csak azzal felelhetünk, hogy különösen ma, a munkabérek hihetetlen le­morzsolódása idején feltétlenül időszerű, a sokat emlegetett családvédelem szempontjából pedig egyenesen elodázhatatlan. A család erkölcsi életének megjavulását, a gyermeknevelés tökéletesedését hozná magá­val a családfenntartó férfi, vagy nő anyagi gondjainak enyhítése, mert mindaddig csak el­mélet és merő ábránd marad a családi élet tisztaságának, a gyermeki lélek épségének meg­mentése, amíg a munkást, vagy a családfenn­tartó munkásnőt, aki sem lakbért, sem családi­pótlékot nem élvez, s mindössze csak minimá­lis munkabért visz haza hetenkint, — gazda­ságilag meg nem segítjük. Hogy a családipótlék bevezetésénél kit illet meg a kezdeményező lépés? A szociális közszellem hiányában a kezdeményezésnél van a legnagyobb baj. Magánosok kezdjék-e, vagy az állam törvényhatóságilag rendelje el? A ta­pasztalat azt bizonyítja, hogy azok a szociális intézmények váltak be az életben legjobban, amelyeket maga a társadalom termelt ki tagjai részére. Ha a társadalom nem termeli ki, azok megvalósítását nem tartja szükségesnek, úgy azt a szociális intézményt a társadalom nem érdemli meg. A betegsegélyző pénztárak már régen működtek, amikor e kérdést az állam­hatalom 1891-ben véglegesen rendezte. A nyug­díjpénztárak már évtizedek óta működtek, s a törvényhozás csak 1928-ban tette kötelezővé az öregségi biztosítást. A családvédelmi pénztár intézményének kitermelését is a társadalomnak, a munkaadó és munkásrétegek megértő összeműködésének kell megalapoznia. Sz. L. Minden szombaton disznótoros vacsora Edelényinél. Róma, 1935 október 17. ... Éppen 10 év mult el, amikor utoljára voltam a héthegyen épült városban, a fasciz­mus lázas, energikus tiz esztendeje. Olyan tiz év, amely alatt én is megtanultam más szemmel nézni a dolgokat, valahogyan mé­lyebbre láni. Akkor is, most is fordulat előtt állott az ország. Most mindjárt a legelején meg kell je­gyeznem, hiszen otthon nálunk meglehetősen egyoldalról ismerjük a kérdést, hogy Rómá­ban a hozzáillő méltóságteljes és teljes nyu­galom van, olyan nyugalom, amely meglepi az idegent, aki csak a hazai újságokat olvassa. Az ősi nagy környezet, a hatalmas falak és épületek nem is birnák talán el, ha nem így volna. A régi nagyságoknak olyan hatása ez, ami alól különösen itt senki sem vonhatja ki magát. Valami csodálatos erő sugárzik a kö­vekből, kicsit szkeptikus, de nemes erő. Gon­dolkoznia kell az embernek, önkéntelenül is kérdések vetődnek fel, bölcselkedni kezd. Miért, hogyan, a történelem időbeli három dimenziója kergetik egymást az agyban és megtermékenyítik. Örök kérdések, időbeli ha­táruk ezerszer korlátlanabb, mint az örök vá­rosé. Ez csak alap, amin felépülnek és ami­től nem tudnak elválni, metafizikai kapcso­latban vannak, én úgy érzem. Csupa allegórián, szimbolumon élek egész nap. A sas, amely a Viktor Emánuel emlékmű oldalán szűk kalitkában gubbaszt, a farkas, amely bolondul szaladgál körbe... Valószínűleg az itteniek már megszokták és nem érdekli őket, de mennyivel inkább en­gem. Megszámlálhatatlanul sokan irtak már előttem Rómáról, sokkal jobban, szebben, ala­posabban és mégis úgy érzi az ember, nem mondtak el mindent, hiányos minden leirás, hiányzik belőle az, amit leirni nem is lehet, — Róma lelke. Ami azt hiszem az idegenre jobban hat és jobban rabul ejti, mint az ola­szokat. Az ember itt lelki koturnusban jár, megtisztulnak a gondolatai. Az emberi kultúra teljes felsőbbrendűsége testesül meg minde­nütt, ahol járok, de mögötte sejtelmes fekete árny, a pusztulás. A fény és árny észvesztő körforgása ez, véget nem érő tragikus szín­játéka, áhol a sugó játsza a főszerepet; az emberi gyarlóság, az önzés, az értéktelenség. Ha másért nem, ezért a gondolatokért érde­mes ide jönni, olyan intenzív belső élmény ez, amely gazdaggá teszi a lelket. És lázadóvá, harcossá. És üressé és tartalmatlanná a saját életét, nyugtalansággal tölti el. Azt hihetné valaki, hogy én ennyit böl­cselkedem, akkor nem is érek rá látni valamit. Pedig rengeteget látok, de szerintem a nap­lóban a maradandó értékeket kell feljegyezni, ezek pedig nem az évszámok, hanem az im­pressziók. Ezeket az impressziókat ha zene iítján kapnám, leírhatatlan hangzavar kelet­kezne éppen sokaságuk folytán, ha pedig ké­pen látnám, beleőrülnék. És mindenekelőtt az a kettősség zavar, amely a régi és új Rómát egyszerre mutatja. Rómát nevezik holt vá­rosnak, ami szintén mindenképen paradoxon. A legnagyobb mértékben. Élő város ez, ami úgy tud hatni, mint egyetlen más város sem, kivéve talán a még általam nem látott Athént LÖWY BUTORÁRUHAZ GYÖR GR. TISZA ISTVÁN TÉR 5. IDE MENJEN, HA JÓ BÚTORT AKAR. Ez nem a régiségtan megmerevedett városa, dicső császárok székhelye, hanem annál sok­kal több. Elkezdtem beszélni arról, hogy nyuga­lom van. Bámulatraméltó. Az egész nép any­nyira át van itatva azzal a meggyőződéssel, hogy igazsága van és ez az igazság csakis tel­[ jes győzelemmel végződhetik, hogy arra nincs is ideje, hogy nyugtalankodjék. Ezt a kis naplót nem ellenőrzi a cenzúra, nyugodtan és őszintén irhatok, úgy mondhatok meg min­dent, ahogy láttam és amint minden nap látok. Az élet folyik úgy mint azelőtt, éppen úgy játszik számtalan gyermek az utcán és tereken. Vidáman és gondtalanul, ahogy ná­lunk otthon talán nem is tudnak játszani. Az utca forgalmáról jut eszembe, ami pe­dig jóval nagyobb, mint nálunk Pesten, hogy itt sem a villamos nem csenget, sem az autók nem dudálnak még nappal sem, fel sincs rájuk szerelve. És csodálatos módon soha sincs baleset, pedig a belvárosban olyan szű­kek az utcák és annyira összevissza mennek, hogy nem volna csoda, ha baj történnék. A rendőrök dolga is egészen könnyű és látható­lag könnyen is veszik, ami a magyar rendőrök lelkiismeretességéhez hozzászokott szememnek rögtön fel is tűnik. Este 10 óra után alig van ember az utcán Itt teljesen ismeretlen dolog az éjszakázás. Illetve fordítva van mint nálunk, itt az van ébren, aki dolgozik. Kávéház például alig van, ami van, az is egészen kicsi, inkább csak kávé­mérés és bezárnak 10 óra előtt. Mulató sincs, elsőrendű semmiesetre. Ez itt olyan vállalko­zás lenne, mint Pesten színházat nyitni. Szóval az idegen, aki ide jön szórakozni, az alaposan csalódik. És ez nemcsak most van így, ha­nem mindig is így volt... Már alszik Róma. Itt ülök a Palazzo Fal­conier egyik szobájában, lent csobog egy kis szökőkút, ez az egyetlen, ami a csendet za­varja. Előttem lassan hömpölyög a Tiberis hangtalanul, néha megcsillan, mintha elsűlyedt kincsek vetődnének fel. Az éjszaka a forró nap után kellemesen enyhe. Ugyanez a csodálatos éj terül ma sokkal délebbre, ahol most húsz­szor tízezer lictor viszi az ősi jelvényt előre; vájjon 1620 év után ebben a jelben győzni fognak-e?... Dr. Konkoly Thege Balázs. Gyermekmentés százötven évvel ezelőtt. Nemes Csögle helység Currens-könyvéből (ns. Péterffy Károly őrizetében) ismét sikerült ! valamit előbányásznom, a kalapos király, II. I József egy rendeletét, melynek intézkedései a kort messze megelőzték s ma is megszívlelen­dők volnának. Ugy is sokat beszélünk, irunk ez idő sze­rint a gyermek és család kérdéseiről, egyke­rendszerről, nemzetszaporításról s ezzel a gyer­mekmentés szorosan egybefügg. A gyermek és magzatölések ma is — saj­nos — elég sűrűen fordulnak elő. A nemes lelkű császár hivatalos nyomással és paranccsal akarja a társadalmat ezek megelőzésére rákény­szeríteni s a felvilágosítás erejével ennek szük­ségességéről meggyőzni. De olvassuk itt egész terjedelemben a magyarázatra nem szoruló ren­deletet : „Mivel tapasztaltatnak, hogy rövid idő alatt némelly teherben esett személlyek sok Gyermek Öléseket Végben Vittek volna, arra való nézvést ezen szörnyű rossz cselekedeteknek eltávoztatására Eö Felsége kegyessen rendelni

Next

/
Thumbnails
Contents