Pápai Hírlap – XXXII. évfolyam – 1935.
1935-10-12 / 41. szám
ÚJDONSÁGOK — Október 6. Nemzeti gyászünnepünk 86. évfordulóját kegyelettel ünnepelte meg városunk közönsége. Középületeinkre kitűzték a fekete zászlókat, a templomokban gyászistentiszteletet tartottak, az iskolák házi ünnepekkel újították fel a szabadság vértantiinak dicső emlékezetét. Nyilvános ünnepet rendezett a főiskolai ifjúsági képzőtársulat, amelyen Szűcs Dezső gimn. tanár nagyhatású beszédben szólott a vértanuk s a hazáért hősi halált haltak emlékéből levonható tanulságokról. Azt az alapeszmét véste az ifjúság szivébe, hogy csak annak a nemzetnek van jövője, amelynek ifjúsága látásokat lát és meghallja, megérti és követi a mult melódiáit. A műsor többi része a kántus Tóth Lajos vezényletével gyönyörűen előadott énekszámából, a Kiss Árpád vezetése alatt játszó zenekar hatásos számából, Trombitás Dezső lendületes megnyitójából és Varga József sikerült szavalatából állott. A lélekemelő műsor a Szózat fenséges akkordjaival zárult. — A polgármester szabadságon. Hamuth János polgármester, aki két hete szabadságon tartózkodik, e hó 14-én ismét átveszi hivatala vezetését. — Hangverseny a ferencesek templomában. A pápai ferencesek templomuk renoválási alapja javára f. hó 6-án délután nagy hangversenyt adtak a zsúfolásig megtöltött templomban. A műsort két szám kivételével az aranyérmet nyert szombathelyi máv. Haladás Dalkör énekszámai töltötték ki. Az énekkar nagysikerű olaszországi és bulgáriai hangversenyekkel dicsekedhetik, XI. Pius pápa előtt is szerepeltek, a remények tehát méltán voltak magasak. Jurányi Jarisch János, a szombathelyi ferences plébánia templom karnagya mesteri kézzel csodás szépségű dalokat hozott ki hetventagú karából, s úgy a részletek finomságában, mint egészükben pompás hatásúak voltak (Koudela két müve). Walter Margit hangversenyénekesnő ragyogó, kulturált hangja és Tóth Imre csellóművész játéka egészítette ki a magas színvonalú hangversenyt. — Gyümölcstermelők közgyűlése. A Gyümölcstermelők Egyesületének pápai csoportja vasárnap délelőtt lic. Rácz Kálmán elnöklete alatt a városháza tanácstermében szépen látogatott közgyűlést tartott. A közgyűlésen Desits Károly, vármegyei gyümölcstermelési intéző, nagy figyelemmel hallgatott előadást tartott a gyümölcstermelés köréből. Gyümölcsből nincs túltermelés, az ízletes és zamatos magyar gyümölcsöt szívesen fogadják a külföldön is, mindenfelé, s érette nemes valutát kapunk. A gyümölcstermelőknek egyesületbe tömörülése igen fontos, mert így gyümölcsfáink szakszerű védelemben részesülnek, viszont az egyesület tagjainak sokkal több előnyt nyújt, mint amennyit tagdíjban befizetnek. Az Országos Pomológiai Bizottság az országot körzetekbe osztotta be, s a geográfiái és klimatikus viszonyokat tekintetbe véve megállapította, hogy az egyes körzetekben milyen gyümölcsfajta termelhető legtöbb sikerrel. Városunk a gyümölcstermelési körzet 16-os beosztásába tartozik, s a bizottság a következő gyümölcsfajták termelését ajánlja: Almából a Batul, Jonathán'^ Bauman renet, Gravensteini és Téli arany parment; Szilvafajtákból a Besztercei és a besztercei muskotály, az olasz kék szilvát; Körtefajtákból az Ávrenchesi jó Lujza, a Diel és Hardempont téli vajkörték és a Császár körtét; Cseresznye fajtákból a Glokker óriást; Meggyfajtákból a Fekete spanyol meggy, Pándi és az Ostheimi meggyet; Kajszin barack fajtáiból a Magyar kajszin és a piros korai kajszint; Őszibarack fajtáiból az Amoden, Korai Alexander, A győztes, Greensboro és Miss Lolót; Mandulafajtákból La Diósi félpapir héjú és a Burbank magoncát; Diófaftákból a Sebeshegyi gömbölyű és a helyi viszonyok között kiválasztható legjobb fajtákat. Az előadás további során sok hasznos tanáccsal és útmutatással szolgált a gyümölcstermelőknek és készséggel felajánlotta szolgálatait részükre. — Mille Géza, a Felsődunántúli Mezőgazdasági Kamara h. igazgatója, a nagymarosi példára hivatkozva a gyümölcstermelés jövedelmezőségére mutatott rá. Gyümölcsből évről évre nagyobb lesz a kivitelünk, s a folyó évben a nagymarosiak csak szőllőből százötven vagonnal szállítottak külföldre. 'Lelkes szavakkal buzdított a gyümölcstermelés felkarolására. — Dr. Adorján Gyula a saját esetével bizonyította, hogy milyen nagy szükségünk van szakértő és megbízható gyümölcsfa-kezelőkre. Ezeket az egyesülettől várja. — Elnök köszönetet mondván az előadóknak, annak hangsúlyozásával, hogy az egyesület még az ősz folyamán a cselekvés terére lép, buzdította a jelen voltakat, hogy az egyesületbe minél számosabban lépjenek be. Felszólítására sokan irták alá a belépőiveket. — Ormándy igazgató — egyetemi magántanár. A vallás- és közoktatásügyi miniszter dr. Ormándy János gazd. főtanácsosnak, a Felsődunántúli Mezőgazdasági Kamara igazgatójának a József nádor műszaki- és közgazdasági egyetemen a „Mezőgazdasági kettős könyvtartás" c. tárgykörből történt egyetemi- és magántanári képesítését jóváhagyta s őt e minőségében megerősítette. — »A magyar egészség hete.« Az ifjúság népegészségügyi mozgalma az egész magyar társadalomban jelentős visszhangot keltett. A népegészségügyi problémák megoldására irányuló törekvés arra indította az ifjúságot, hogy megszervezze vidéken a népegészségügyi szolgálatot és terjessze a felvilágosító munkát. A Turul Szövetség által rendezendő és a Magyar Egészség Hete alatt tartandó monstre ülésen terjesztik elő azokat a javaslatokat, amelyek a népegészségügy feljavításával összefüggnek és ismertetik a kiküldöttekkel azt a munkakört, amit a falvakban és a vármegyékben népegészségügyi vonatkozásban el kell látniok. A városligeti iparcsarnokban már megkezdődött a kiállítás építkezése és munkások százai éjjel, nappal dolgoznak a hatalmas állványokon s kiállítási pavillonokon. Az országszerte megnyilvánuló érdeklődésre való tekintettel október 17— 31-ig félárú vasúti kedvezménnyel lehet utazni Budapestre. A vasúti kedvezmény a Magyar Egészség Hete igazolványaival vehető igénybe, amelyek a páratlan érdekességű Egészségügyi Kiállítás ingyenes megtekintésére is érvényesek. VNDAK kabátprémezések, pré~ ncieR, boák, gyermek-bundák, dús választékban, olcsón csak ijjdb i a, fk liil H! r ffe.4 is BUDAPEST. Vi: JÓKAI TEG S. 100 °|o-lg hazai gyártmány! Kapható: Koho József cementártigyárában, Pápa — Dorothy Arents emlékezete. A helybeli levente egyesület f. hó 13-án, vasárnap reggel 8 órától napnyugtáig tartja ifjabb Konkoly Thege Gyula és neje Dorothy Arents emlékezetére rendezett vándordíjas levente ötös-csapat lövészversenyét. A versenyen 38 levente egyesület, mintegy 200 versenyzővel vesz részt, tehát a verseny igen nagyszabásúnak Ígérkezik. Érdeklődőket szívesen látnak. — Dohánygyári munkások kongreszszusa. A Keresztényszocialista Dohánygyári Alkalmazottak Országos Szövetsége f. hó 20-án Budapesten kongresszust tart, amelyen a dohánygyári munkások gazdasági- és szociális érdekeit érintő kérdések kerülnek megvitatásra. A kétnapos tanácskozáson a holland, belga, osztrák és lengyel dohánygyári munkások képviselői is résztvesznek. — Értesítés. Pápa állomás nyilvántartásába felvett máv. nyugdíjasok és nyugbéresek, úgy a saját, valamint családtagjaik arcképes igazolványát f. hó 23-ig az állomásfőnökséghez szolgáltassák be érvényesítés végett. Az állomásfőnökség. — Kerületi bérlő-nagygyülés. A Magyar Földbérlők Országos Szövetsége a felsődunántúli bérlőtársadalom bevonásával 1935 október 13-án, vasárnap délelőtt fél 11 órakor Győrött a városháza első emeleti közgyűlési termében kerületi bérlő-nagygyűlést rendez. Előadást tartanak többek között a kisbérlőknél tapasztalt túlzottan magas béreknek mérsékléséről dr. Mohácsy Lajos (Marcalgergelyi) és a haszonbér egyeztető bizottságok hatáskörének kiterjesztéséről dr. Pátkay Béla nagybérlő. —- Eltörte a kezét. Uzonyi Nándor 13 éves pápai fiút társai játék közben úgy meglökték, hogy estében a bal alkarja eltörött. Az irgalmasoknál ápolják. olyan fokon egyesítse magában a kiváló fényerő, gazdaságosság és megbízhatóság előnyeit, mint a