Pápai Hírlap – XXXII. évfolyam – 1935.

1935-09-28 / 39. szám

MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Liget-utca 6. szám. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefonszámok: Szerkesztőség 171. Kiadóhivatal 131. r Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. A magyar intelligencia túlnyomó több­sége, mely egyetemi kiképeztetését a Páz­mány Péter alapította budapesti egyetemen nyerte el, hálás kegyelettel tekint e napokban a fennállása 300-ik évfordulóját ünneplő alma mater felé. Nemcsak itt e szűk trianoni hazá­ban, de túl a Kárpátok alján, a Bánát síkján, Erdély bércei között is ezrek meg ezrek van­nak, akik a tudomány budapesti ősforrásából merítették mindazt a tudást, amellyel az ér­telmiség vezető osztályának mindenki szá­mára megnyíló valódi demokratikus rangjáig emelkedtek. Ügy képzelem, hogy még a tót, az oláh, tán még a szerb nemzetiségűek között is — ez utóbbiak: a szerbek laktak legköze­( lebb a maguk Thökölyánumában az egyetem Szerb-utcai (még ez is Szerb-utca, így nyom|­tuk el mi a nemzetiségeket!) kapujához, úgy képzelem — ismétlem "meg —, hogy még ezek között a volt nemzetiségi hallgatók között is akad nagyon sok. olyan jobbérzésű, aki ma meghatott szívvel gondol a budapesti egyete­men töltött tanulmányéveire, azokra a nagy tu­dósokra, kiknek előadásait hallgatta és büszke önérzet tölti őket is el, hogy valaha ennek az intézménynek áldásait élvezhették. Ez a legnagyobb, minden tekintetben első köz­ponti főiskolánk, mely felé ezekben az izgal­mas, háború szelét hordó napokban is, ha csak néhány percre bár, ráirányul az egész vi­lág figyelme, mindenkor, de főkép a XIX. és XX. század folyamán végzett munkájával va­lóban méltán kiérdemelte a hálás magyar ha­zán kivül az egész művelt' világnak nemcsak érdeklődését, de hálás köszönetét is. Nincs a tudománynak egyetlen ága sem, amelynek terén az egész emberiség javát előmozdító nagyok ne ültek volna katedráin, munkalabo­ratoriumaiban, ne világítottak volna ki könyv­társzobáik mélyéből örök fénnyel a végte­lenségbe, hirdetve a magyar géniusz diadal­mas erejét. A nyelv, amelyen e mi dicső ma­gyar professzoraink tanítottak, több mint egy évszázad óta immár nem az internacionális latin nyelv, hanem a mi, idegenek előtt alig ismert édes magyar nyelvünk s így a Pázmány Péter-egyetem természetszerűleg nem vonz­hatja minden magas értéke ellenére sem az idegennyelvű hallgatóknak akkora számát a maga kebelébe, mint azok a nem előbb­való nagy egyetemek, amelyeken világnyel­vek valamelyikén folyik az oktatás. És mind­annak ellenére, hogy a magyar hittudós, a magyar filozófia-tanár, a magyar természet­tudós, jogász, orvos magyar nyelven ad elő és nehézségei vannak, amig a maga kutatásai eredményeit a külfölddel megismerteti, kül­földi tanítványok ezrei sem vihetik el közvet­len tapasztalatból ezek hírét, a mi Semmel­weisseink, Eötvöseink, Lenhossékeink, Pló­szaink, Korányiaink neve nemcsak az univer­zitások, de az egész művelt világ körében ismeretesek s a budapesti egyetem hírneve vetekedik a világ nagy nemzetei legnagyobb hasonló intézményeink hírnevével. Nemcsak a volt tanítványok tehát, de a nemzet egye­teme, az egész magyar nép — melynek ja­vára a magyar intelligencia a maga tudását gyümölcsözteti — méltán rakja le a kegyelet és hála koszorúját a 300 éves budapesti egye­tem elé. Ne dobja el rossz esernyőjét, mert azokat szakszerűen meg­javítom, átalakítom és behúzom jutányos áron. Hegedű, harmonika, hangszerek javítá­sát, vonószőrzést olcsón vállalom. — Hegedűk, alkatrészei, hurok, stb. leszállított áron kaphatók Heimler Ede esztergályos és hangszerkereskedö Fő-utca 19. Főispáni beiktatás, — 1935 szeptember 25. Fényes külsőségek között, de a mellett értékes belső tartalommal is folyt le e hét szerdáján Veszprémben vármegyénk új főis­pánjának, vitéz dr. balyi és jékei Jékey Fe­rencnek főispáni méltóságába történt beik­tatása. A beiktatási ünnepnek külön fényt és jelentőséget kölcsönzött, hogy azon dr. Lá­zár Andor igazságügyminiszter személyében a m. kir. kormány is képviseltette magát. istentisztelet, beiktató közgyűlés. A beiktató közgyűlésre d. e. 9 órára egészen megtelt a vármegyeháza hatalmas terme. A megyei urak közül számosan dísz­magyarban jelentek meg, ugyanígy jöttek meg a vidéki törvényhatóságok Zala-, Soí­mogy-, Fejér-, Tolna-, Győr vármegyék kül­döttségei és az a 24 tagú, az új főispán szű­kebb pátriájából érkezett deputáció, melyben édes apja: Jékey Sándor volt főispán, két test­véröccse és apósa is résztvettek. A saját me­gyénkbeliek közül díszmagyarosan jelentek meg Benard Ágoston, Festetich Sándor gróf. dr. Schandl Károly, Holitscher Károly, Niern­see Pál orsz. képviselők, dr. Kenessey Pong­rác, Purgly Pál, Szabadhegy Elemér, dr. Jókay-Ihász Miklós, Walla Ferenc, dr. Tóth István, Walla Tibor. A szintén díszmagyarba öltözött dr. Berky Miklós alispán megnyitván a közgyű­lést, dr. Kenessey Zoltán főjegyző felolvasta a belügyminiszternek dr. Jékey Ferenc fő­ispáni kinevezéséről szóló leiratát. Ennek él­jenzés mellett történt tudomásulvétele után az alispán indítványozta, hogy a beiktatás előtt Isten segítségül hívására a székesegy­házba vonuljanak fel s oda a főispánt Purgly Pál vezetésével Szabadhegy Elemér, dr. Iklódy-Szabó János, Karlovitz Adolf, dr. Mo­hácsy Lajos, Walla Ferenc, Gubicza Ferenc, vitéz Nováky Lajos tagokból álló deputáció hivja meg. Ezután a gyűlést felfüggesztették és a közgyűlés tagjai a vármegyeház épü­lete előtt gyülekeztek, ahonnan együtt vo­nultak fel a fellobogózott utcákon és a most épülő hősök kapuján át a püspöki székeseg}'­házba, melynek márványoszlopos szépséges hajója színültig megtelt az ünneplők nagy sokaságával. A szentmisét dr. Rott Nándor megyéspüspök celebrálta fényes főpapi segéd­lettel, a templomi kórus és orgona ihlet­emelő kíséretével. 11 órára ült össze újból a beiktató köz­gyűlés. Ekkor jelent meg a teremben a szé­kesegyházban is jelen volt dr. Lázár Andor igazságügyminiszter. A miniszter, akit a köz­•MHHHBII gyűlés tagjai s a veszprémi hivatalok és egyesületek megjelent küldöttségei felállva és zajos éljenzéssel fogadtak, fekete dísz­magyart viselt, mellén az I. o. magyar érdem-* kereszt széles zöld szalagjával. A kormány képviselője az elnöki emelvénnyel szemben levő karosszékben foglalt helyet, tőle jobbra dr. Rott Nándor megyéspüspök, balra Med­gyasszay Vince dunántúli ref. püspök ültek. Az alispán a gyűlést újból megnyitván, üdvözölte a kormány képviseletében megje­lent igazságügyminisztert és a belügyminisz­térium részéről jelenlevő dr. Csatáry Béla min. o. tanácsost, majd pedig dr. Rott Nán­dor püspök vezetésével dr. Schandl Károly, Holitscher Károly, Niernsee Pál, Hunkár Béla és dr. Horváth Konstantinból álló küldött­séget kért fel a főispánnak a közgyűlésbe leendő meghívására. A terembe belépő fő­ispánt lelkes éljenzés fogadta. Az alispán felkérte őt az eskü letételére, melynek szöve­gét a főjegyző olvasta elő. Eskütétel után az alispán átadta a főispánnak az elnöki széket, melyet elfogadván, a vármegye öt főszolga­bírója ősi szokás szerint magasba emelte, ami újabb zajos éljenzést keltett. Most dr. Jékey főispán az itt következő nagy hatást keltő székfoglaló beszédet mon­dotta el: A főispán székfoglaló beszéde. Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Szülőmegyém, Szatmár vármegye 103 évvel ezelőtt tartott tisztújító közgyűlésén a megvá­lasztott tisztikar nevében Kölcsey Ferenc fő­jegyző így kezdte beszédét: »Hivatalt vállalni és hivatalról lemondani mindennapi történet. De nem mindennapi az érzelem, mely e történetnél a lelkes férfiú kebelét eltölti. Nemzet és alkot­mány, ember és polgár iránt nehéz kötelessé­get vállalunk fel, emberi gyengeségeink és a kisértetek vakításai ellen fáradatlan küzdést fo­gadunk és áldozatul Ígérjük magunkat a köz­jóért, minek fönntartását és előmozdítását a ka­rok tőlünk kívánj ák«. Valóban nem mindennapi az az érzelem, nem mindennapi az a meghatottság, melyet ér­zek, midőn ez ősi vármegye főispáni székét egy kiváló, köztiszteletben és közszeretetben álló olyan előd után foglalom el, aki egy becsületes élet minden munkájával ezt a vármegyét szol­gálta. Arra kérem a Mindenhatót, adjon erőt e nagy megtiszteltetést jelentő állás becsületes, a haza javát szolgáló ellátásához. T. T. B. Hazánk önálló nemzeti életének elmúlt 15 esztendeje elválaszthatatlanul össze­ERTE8ITE Tisztelettel értesítem a nagyérdemű vásárló közönséget, hogy a mai igények­nek megfelelően átalakított üzletemben a legnemesebb prémektől a legolcsóbb szőrméig óriási raktárt tartok. Műhelyemben pedig a legkényesebb izlést is kielégítő legmodernebb szőrme-bundákat készítem a legolcsóbb áron. — Egyben felhívom becses figyelmüket a vezető világ­márkájú Borsalino kalapokra, amelyeknek pápai egyed­árusítója vagyok, valamint egyéb férfikalapokból álló óriási raktáramra, nevezetesen Gyukits, Pichler és egyéb márkájú kalapokra, melyeket már 4 P-ős áron is árusítok. Kérve szíves látogatásukat, vagyok teljes tisztelettel: Spielmann Manó szűcsmester Pápa,Kossuth-utca5.

Next

/
Thumbnails
Contents